x michael clifford [5 seconds of summer]

x humor

x romnatikus

x egy szerenád, egy randimeghívás, meg persze egy kis ki nem hagyható fuvolázás.

----------

Michael Clifford zavartan szorongatta a gitárját, ami üdítően és félelmetesen új érzés volt a mindig magabiztos fiú számára. A Sydney külvárosában álló, nagy családi ház előtt toporgott immár percek óta, de még mindig nem sikerült összegyűjtenie az elegendő bátorságot ahhoz, hogy belekezdjen a hetek óta gyakorolt dalba. Lámpalázas volt, annyira, mint még soha előtte. Bár tény, a produkción is sok múlott, több mint addig bármikor.

A piros hajú, szemöldökpiercinges fiú ezzel a szerenáddal akarta randira hívni a régen kiszemelt lányt. Valójában megtehette volna akármelyik nap szinte akármelyik pillanatában, mivel jó barátok voltak, de úgy gondolta, az első meghívásnak meg kell adnia a módját. Nem beszélve arról, hogy a korábbi ismeretségük csak további idegességre adott neki okot. Végtére is, ha egy vadidegenről lett volna szó, akkor tét nélkül állhatott volna az ablak alá, és gondolkodás nélkül kezdhetett volna a kigyakorolt dalba. De itt volt kockázat, és ezt Mikey is jól tudta. Tudta azt, hogy ha a lány most nemet mond, akkor az nem csak a még el nem kezdődött romantikus kapcsolatuknak, de a barátságuknak is a végét jelentené. Épp ezért kellett a produkciónak tökéletesnek lennie.

Bár ő maga sem kedvelte Justin Biebert, és tudta, a lány se zárta a szívébe a kanadai énekest, mégis az ő egyik számát választotta – persze alaposan átdolgozva. A szöveg ugyanis tökéletes előkészítése volt Mikey szándékainak. Régóta ismerte a lányt, és pontosan tudta, mennyi csalódásban volt már része, hiszen nem egyszer a fiú vállán sírta ki a bánatát. Épp ez győzte meg arról, hogy Avery végre egy olyan társat érdemel, aki sose bánta – és ő, a fiú ilyen volt. Borzasztóan kedvelte a nála egy évvel fiatalabb, vörös hajú lányt, és őszintén remélte, hogy a másik is hasonlóan érez.

Nyelt egyet, akkorát, hogy attól félt, Aves szobájában is hallani lehetett, majd vett egy óriási, reszelős lélegzetet, és lefogta, majd megpengetette a kezdőakkordot a nyakában lógó, világosbarna, kissé kopottas gitárján. Már ennyi alatt is borzalmasan leizzadt, szinte érezte a hátán, a pólója alatt lecsurgó verítéket, de a zavart és a lámpalázat legyőzve, belekezdett az éneklésbe.

– There's gonna be one less lonely girl // One less lonely girl// One less lonely girl.

Az egyik ablakban – amiről a piros hajú fiú jól tudta, hogy Avery szobájához tartozik – felkapcsolták a villanyt, és néhány pillanattal később a lány vörös, kissé kócos haja, és a hozzá tartozó, meglehetősen nyúzott arca is megjelent az üveg mögött. Mikey tökéletesen le tudta olvasni a szájáról, hogy „Mi a pokol?", annak ellenére, hogy szinte csak félálomban motyogott maga elé. A lány értetlen ábrázata mosolyt csalt az arcára, és az első versszakba már széles vigyorral az arcán kezdett.

– How many "I told you's" and "start over's" and shoulders have you cried on before? // How many promises? Be honest, girl // How many tears you let hit the floor? // How many bags you packed.

– Sssh már, te bolond! – nevetett rá Aves az immáron nyitott ablakból. – Felvered az összes szomszédot – rótta meg a fiút kuncogva, de igazából a legkevésbé sem bánta a késői zenélést.

– Don't need these other pretty faces like I need you // And when you're mine, in the world // There's gonna be one less lonely girl.

– Szóval, csak azt akartam kérdezni, hogy eljönnél-e velem egy randira. Moziba, vagy vacsizni? Vagy ha a vacsi nem jó, ebédelni? – kiáltotta a srác a járdáról, a szám befejezése után.

– Ne ordíts már! – kacagott Aves, ahogy feddőn a fiúra nézett. – Gyere az ajtóhoz, beengedlek.

– De még mindig nem válaszoltál – kiáltott a fiú vissza, hosszan elnyújtva, ahogy felsétált a feljárón a bejárati ajtóhoz.

– Mondtam már, hogy ne ordíts, mert felkelnek a szomszédok – szólt a lány nevetve, ahogy a kismacskás pizsamájában berántotta a fiút az ajtón.

– Ugyan már, Aves. Az összes szomszédotok süket, feleslegesen aggódsz – vigyorgott a fiú, mint a tejbetök, de a lány csak a mellkasára csapott. – Mellesleg cuki a pizsid – biccentett ajkán kaján vigyorral a kölyökmacskák felé.

– Mindjárt nemet kapsz válaszul – fonta keresztbe a lány maga előtt a karjait durcásan.

– Miért, amúgy igen lett volna? Akkor visszaszívok mindent.

– Szörnyű vagy – sóhajtott Avery, ahogy elindult befelé a lakásba. – Gyere már, te aranytorkú dalospacsirta – szólt vissza a fiúnak.

– Ne már! Pacsirta? Nem lehetne valami férfiasabb? Mondjuk holló. Vagy sas? – merengett a fiú, ahogy a cipőjét lerúgva, fekete zoknijában a lány után csoszogott.

– Hát, amennyiben mondasz olyan hollót per sast, amelyik énekel, ám legyen – vigyorgott a lány, ahogy kinyitotta a hűtőt. – Iszol valamit?

– Egy hideg sört – válaszolta kaján vigyorral az arcán, amitől Averytől kapott egy megrovó pillantást.

– Tudtommal még nem vagy nagykorú – szemlélte Mikeyt összehúzott szemekkel.

– Tudtommal te se voltál még nagykorú egyik bulizásunk, vagy koncertünk idején se – válaszolta a fiú, hasonló pillantással mérve végig a vörös hajút. – De akkor legyen tea – mondta egy sóhajjal kísérve, a falnak támasztva a gitárját, hogy helyet foglaljon a konyhaasztalnál. – Mellesleg nem válaszoltál a kérdésemre. Kezdek aggódni.

– Meginog a híres, Clifford-féle önbizalom? Mi történt? Mikor csöppentünk egy alternatív univerzumba? – húzta Aves a srác agyát, aki mérsékelten lelkesedett a lány ugratásáért. Szerette azt, ahogyan csipkelődtek, de ez most túl fontos volt számára ahhoz, hogy hagyja, hogy az egész egy parázs, piszkálódós vitába menjen át.

– Igen, meg. Már odakint is levert a víz, és majd elájultam. Szóval méltóztatnál válaszolni, mielőtt a padlóra ájulok?

– Igen.

– Igen mi? Igen a válasz, vagy igen, hajlandó vagy válaszolni – kérdezte a srác összezavarodva kissé, ami a lány arcára kegyetlen, ördögi mosolyt csalt.

– A válasz igen.

– De melyik kérdésre? – érdeklődte a srác, és kezdte egyre jobban zavarni, hogy nem az ő kezében van az irányítás.

– Ne feszülj már ennyire, persze, hogy a randira. Igazából már hetek óta vártam, hogy mikor kérdezed meg. kezdtem azt hinni, hogy nekem kell majd a kezembe venni az irányítást.

– És mikor lenne jó? – A fiú zöld szemei lelkesen felcsillantak, mint ajándékot kapó kisgyereknek, ahogy egyből ráharapott Avery válaszára.

– Itt és most? – kérdezte a lány elmosolyodva.

– Hát, végülis – mérte végig Mikey. – Kivételesen csinos a ruhád, ennél alkalomhoz illőbbet nem hiszem, hogy valaha sikerülne összeraknod – mondta egyre szélesedő vigyorral.

– Olyan egy mocsok vagy, Clifford! – csattant fel Avery, tettetett sértődöttséggel. – Mindjárt meggondolom magam!

– És nem randizol velem?

– És nem fuvolázok neked – vágta rá a lány, de rögtön az ajkába harapott, ahogy meglátta azt a vigyort a Michael arcán, amit soha nem akart látni. – Nem úgy, te majom!

– Ezt már nem magyarázod ki, Aves – nevetett a fiú, hogy aztán pár perc után kicsit elkomolyodjon, és immár csak egy szolid mosollyal az arcán forduljon kéréssel a lány felé. – Ámbár, egyszer mintha ígéretet tettél volna arra, hogy megtanítasz fuvolázni.

Ezúttal Avery arcára költözött olyan mosoly, ami rengeteg érzést és érzelmet sejtetett – legfőképp elégedettséget. Aranyat ért számára ez a mondat, mert tudta, hogy ebből egy rövid fricskával visszaadhatja Michaelnek a szekálások jelentős részét.

– Hogy aztán bemutathasd a tudásodat Luke-on? – vigyorgott szélesen a lány, mert tudta, hogy ezzel most ő nyerte a kis párbajukat. Mattot adott, touchdownt szerzett, belőtte az aranygólt, kiütéssel nyert, meg minden egyéb, mindent elsöprő győzelmet jelentő sportkifejezés, amit a srácoktól rendre hallott, csak épp fogalma nem volt, hogy pontosan melyik sportágakhoz köthetők.

– Ez csúnya volt, Aves. Nagyon csúnya, de nem tagadom megérdemeltem. – Mikey arca fájdalmas fintorba húzódott, ahogy kiejtette a szavakat. – Ráadásul örömmel látom, hogy ragad rád valami a koszon kívül is.

– Na jó, most már tényleg elmehetsz a fenébe! – sértődött meg a lány. – Csendben emlékeztetnélek, hogy már azelőtt is vissza tudtam szólni másoknak, hogy megismertelek volna.

– Persze, Aves, nyilván – hangzottak a fiú szavai, ám az arcán ülő mosolyból sütött az, hogy egyetlen szavát se gondolja komolyan.

– Na, le akarod nyűgözni a szőke kis barátodat, vagy nem? – váltott hirtelen vissza a vörös hajú az eredeti témára, mire Michael csak megforgatta a szemét.

– Azzal viccelődni, hogy Luke meg én együtt vagyunk, már három éve se volt vicces. És ez azóta se változott – húzta el a száját a fiú.

– Isten mentsen, hogy ezzel az égben köttetett friggyel viccelődjek.

– Avery! – szólt rá a másik, hosszan elnyújtva a nevét.

– Tudod, minek kell elhangzania ahhoz, hogy abbahagyjam – vigyorgott a lány, szélesebben, mint az este során addig bármikor. Michael nagyot sóhajtott – fáradtan, beletörődően, majd ki mondta azt a két szót, amit a lány hallani akart. Azt a két szót, ami olyan érzés volt, mintha egyszerre három fogát húzták volna ki.

– Taníts, Mester!

Avery arcán a legszélesebb, és legönelégültebb mosollyal, ami csak létezhetett, biccentett az emelet felé, és elindult felfelé a lépcsőn, Mikey pedig a gitárját felkapva követte. Mire a lány szobájába lépett, addigra az már összerakta a hangszerét, és az ágyon ülve nyújtotta a fiú felé, aki zavartan fogta a kezébe.

– Oké, vágom, működnie kéne a telepátiának, de nem megy. Vagy varázsfuvola? Mert akkor rajtam hatástalan, nem kaptam ihletet, hogy hogy játsszak rajta.

– Próbáld megfújni. Nem, ne nézz ilyen értetlenül, milliószor láttál és hallottál játszani, tudod, hogy kell tartani. Csak próbáld meg – kérte Michaelt, immáron egy kedves mosollyal az arcán. A fiú a szájához emelte a hangszert, és összeszorított szájjal, igyekezett megfújni a fényesen csillogó hangszert – kevés sikerrel.

– Ne nyállal köpködd tele, lazítsd el a szádat – tanácsolta Avery.

– És azt mégis hogy csináljam? – kérdezett vissza a piros hajú, türelmetlenül. Nem a kitartás mintaképe volt, és ezzel a lány is tisztában volt, éppen ezért nem nevetett fel, mert tudta, azzal egy életre elvenné a fiú kedvét.

– Mintha smárolnál. – Hitetlen pillantást kapott Mikeytól, mire elvigyorodva felállt, és közelebb lépett hozzá. – Komolyan. Lazítsd el az ajkaid. Épp... úgy... mintha... készülnél... valakit... megcsókolni – mondta a lány, egyre halkabban, egyre közelebb lépve a fiúhoz. Egyik kezével megfogta Michael a fuvolát markoló kezét, és óvatosan leengedte, másik kezét pedig a piros hajú enyhén borostás arcélére simította, és az utolsó szó kiejtése után finoman, lassan megcsókolta.

– Ha tudnád, mióta várok erre – szólt halkan a fiú, mikor elváltak egymástól, és homlokát Averyének döntötte. Kisimított egy égővörös tincset a lány arcából, akit ez boldog, szentimentális mosolygásra késztetett.

– Próbáld újra – kérte a fiút, aki a szájához emelte a hangszert, és megkísérelte megfújni, ami, még ha nem is tisztán, és fülsimogatóan, de megszólalt. Aves egy jó tanár büszke mosolyával pillantott végig a tanítványán, a barátján. A fiún, aki számtalanszor állt már a szobájában, mégis olyan minőségben, mint akkor, még soha. A fiún, akire olyan régóta várt, és most végre, megkaphatott. A következő mondatával pedig bár a fuvolázásra gondolt, de azért csak úgy, mintegy mellékesen a kezdődő kapcsolatukra is utalt: – Na, ugye, hogy megy ez!