A vacsora alatt, Annabell sokszor TaeHyung felé pillantgatott, akinek kisugárzása teljesen más volt mint amikor csak ketten voltak. Az elkülönített asztalok miatt, nem ültek egymás mellett, de a lány egy olyan helyet kapott, ahol tökéletesen ráláthatott a neki szinte háttal ülő férfira, ki most komoly volt és érzelemmentes. Apja mellett foglalt helyet, aki sokszor hangosan elnevette magát, úgy hogy szinte az egész ház belezengett. Tényleg ennyire nem akart eljönni? Vagy talán neki csak egy másik arcát mutatta? Vagy pont neki mutatott egy hamis maszkot, mintha élvezné a társaságát?

- Úgy nézed azt a Kim fiút, hogy mindjárt kiesik a szemed - bökte meg az oldalát anyja, aki jót szórakozott lánya bambulásán - Összemelegedtetek? Láttam ám, hogy karöltve jöttetek be - a kijelentésre a lány, az eddig kortyolgatott italt félrenyelve, köhögött fel hangosan.

- Anya! - szólt rá suttogva, de úgy, hogy ne keltsen feltűnést.

- Elnézést hogy megzavarom a hölgyeket - hallatszott fel mellőlük hirtelen egy hang, mire mindketten odakapták a fejüket - Szeretném felkérni a lányát egy táncra, Mrs. Doe. Szabad?

- Persze - felelte a nő fülig érő mosollyal, mire TaeHyung Annabell felé nyújtotta kezét, amire lassan, és remegő tenyerét a másikéba belesimította. Keze szinte eltűnt a másik meleg, hatalmas tenyerében.

- Hideg a kezed - jegyezte meg a férfi, ahogy kisétáltak a parkettre.

- B-Bocsánat... - harapta be alsó ajkát és a padlót nézte, mire egy hirtelen mozdulattal TaeHyung maga elé rántva a lányt, simított derekára és kezdte el vezetni a kettőjük táncát. Testét a másik közelebb szorította magához úgy, hogy egy papírdarabot sem lehetett volna kettőjük közé csúsztatni. Annabell nem mert belenézni a másik szempárjába - Miért játszik velem? - bukott ki a kérdés ajkai közül halkan, de a kicsiny távolság miatt a másik tisztán hallotta, amire elkacagta magát.

- Már megint magázol - jegyezte meg - Miért teszel fel ilyen rideg kérdéseket?

- N-Nem rideg... Hanem jogos - magyarázta, mire a férfi megpörgette, majd visszahúzta magához.

- Miért is lenne jogos?

- Ahogy innen hazamegyünk, úgy is el fog felejteni... Akkor miért ilyen kedves velem?...

- Túl jó ahhoz a memóriám, hogy elfelejtsek egy szép lányt - kijelentésére Annabell összeszorította ajkait, érezve, hogy arcát újfent pír borítja el - Nem is értem miért gondolkodsz ennyire negatívan. Nem adtam rá semmi okot.

- Sosem érdekeltem a férfiakat... - kezdett bele, de a másik félbeszakította.

- Hazudsz - dalolta a dallam ritmusára - Ha ilyeneket mondasz, az azt jelenti, hogy te nem bennem nem bízol, hanem magadban - kijelentésére már nem tudott mit mondani - Fura vagy - pördítette meg még egyszer, és ahogy magához rántotta, elérte, hogy a lány belenézzen a szemeibe - Valamikor nézzünk meg egy filmet - jelentette ki mosolyogva. A zene alábbhagyott és hatalmas tapsviharzengte őket körül. De a pár csak egymás tekintetében elveszve fagytak bele az időbe - Menjünk ki egy kicsit a levegőre - szakította meg a köztük lévő csenedet, felébresztve Annabellt, aki csak bólintott egyet.

...

Annabell és TaeHyung egymás mellett ültek a teraszon. A lány vállait a másik öltönye melegített fel a hűs, nyári éjszakában, miközben a másik hátradőlve rágyújtott.

- Azt gondoltam, hogy visszahúzódó vagy, de azt nem, hogy ezt képzeled rólam. Csak nem azért gondolod ezt, mert jóképű vagyok? - kérdezte szórakozottan, de a másiktól nem kapott választ. Igaza volt - Aranyos vagy. Ez jól esik - kivette telefonját a zsebéből és azt a lány felé nyújtotta, aki kérdőn leste - Add meg a számod vagy bármilyen elérhetőségedet. Akkor tudom bizonyítani, hogy nem felejtelek el - vigyorgott rá, mire Annabell egy halvány mosoly keretében elvette a mobilt és beírta a számát - Mit szólnál, ha holnap néznénk meg a filmet? - kérdésére Annabell ujjai megálltak - Vacsorázhatnánk és akkor filmeznénk - ajánlgatta.

- Annabell - hallották meg a lány szülei hangját, akik az ajtón kiképve keresték, de azonnal meg is találták - Gyere, megyünk haza.

- Majd hamarosan írok - álltak fel egyszerre. TaeHyung megfogva a másik kezét, lágy csókot lehellt rá, majd mélyen a szemeibe nézett - Jó éjszakát Ms. Doe - mosolygott rá.

- Jó éjszakát Mr. Kim - biccentett neki, majd vállairól levéve az öltönyt, nyújtotta át a férfinak - Köszönöm szépen - mondta, majd egy mosoly keretében hátat fordított és szülei felé lépett és elindultak az autó felé. TaeHyung végignézte Annabell távozását, miközben rágyújtott egy cigarettára.

...

- Nagyon összemelegedtetek a Kim fiúval - hozta fel újra az anyuka, ded immár az autóban - Mikről beszélgettetek?

- Elhívott vacsorázni holnap estére... - mondta halkan, egyből megemlítve azt az egy dolgot, ami a fejében ragadt.

- Bell - szólította meg apja - Ugye tudod hogy ez nem a legjobb ötlet? A főnököm fiáról van szó. Ha rosszul sül el a ti kis dolgotok, akkor lehet azaz állásomba fog kerülni.

- Drágám. Nem hiszem hogy baj lesz. TaeHyung nem a te főnököd, hanem egy másik részlegé, annak pedig nincs semmi dolga a tiéddel - magyarázta az anya - Meg a főnököd nem tűnt olyannak, mint aki kivágna a lányod magánügyei miatt. Nem lánya van, hanem egy érett, felnőtt fia. Már ez is teljesen más - férje csak hümmögött válaszadásképp.

...

Annabell frissen letusolva az ágyán terült el, miközben fejében újra végigvezette a ma este eseményeit... Hogy hogyan is találkozott azzal a földöntúli szépségű férfival... Elegáns, humoros, érzéki, komoyl, rejtélyes... Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy ilyen személy találkozni akar vele újra... De ezt... Randinak fogja fel? Hiszen vacsora és közös filmezés a program. Túl tökéletes... Egyszerre szerencsésnek tartotta magát, és egyszerre kételkedett ebben a szerencséjében. Pont egy gazdag, jóképű férfi akarná őt?... A lányok a lábai előtt hevernek százával... Ebben biztos volt. Ő nem volt különleges, csak... Más... És tudta pontosan hogy ez nem egy jó jelző...

Telefonja csippant egyet, kirántva merengése vad tengeréből. Kezébe vette, majd megnézte hogy ki lehetett az.

Kim TaeHyung
- Mikor lenne jó neked holnap?
- Látod, nem felejtettelek el 😁

Az üzenet láttán Annabell elmosolyodott, és azonnal írni kezdett.

Annabell Doe
- Amikor neked jó. De mikorra tervezted?

Kim TaeHyung
- Este 7?

Annabell Doe
- Nekem megfelel.

Kim TaeHyung
- Küldök érted egy kocsit.

Annabell Doe
- Ha elmondod az étterem címét vagy nevét, elmegyek oda gyalog vagy busszal.

Kim TaeHyung
- A hely az meglepetés lesz, de annyit elárulok, hogy csak egy csini utcai ruhát vegyél fel.

Annabell Doe
- Biztos? Nem akarok problémát okozni. Szívesen elmegyek a saját lábamon.

Kim TaeHyung
- Aranyos vagy! De biztos, ne aggódj emiatt😗

...

A lány a tükör előtt állva nézte egyszerű sminkjét, és a választott ruhát, ami egy fekete rakottszoknyából, egy krémszínű ingből, és egy fekete dorkóból állt. Egyszerűen nem tetszett amit maga előtt látott. Szoknyát felvenni egy randihoz, talán túl hívalkodónak tűnik, mintha csak arra menne ki, hogy a másik rámásszon. De augusztus vége volt, hatalmas hőség nap közben és sokszor este is. Meghalt volna egy rövidnadrágban, ami teljesen hozzátapad. Szerinte teljesen egyszerű volt, de hirtelenjében sokallta azt a kicsi cicavonalat a szeménél és a halvány rúzst a száján. Hosszú évek óta nem találkozott, nem hogy randizott volna férfival kettesben.

- Hogy állsz Bell? - lépett be anyukája - Itt van érted az autó - kijelentésére a lány csak visszafordult a tükör felé, megnézve magát még egyszer, és elfogadva azt, hogy bármennyire is az utolsó pillanatban soknak tartotta kinézetét, nem fog semmin változtatni az idő szűkében.

- Anya, nem túl sok? - utalt kinézetére.

- Drágám. Ennél egyszerűbben és elegánsabban nem is öltözhetnél - jelentette ki - Imádni fogja - kaccsintott rá, majd elhagyta a szobát - Siess! - szólt vissza.

...

- Megjöttünk Ms. Doe - állt meg a sofőr, de ahogy Annabell kinézett az ablakon, csak egy házat vélt felfedezni.

- Ez biztos? Nem étterem volt megbeszélve?... - értetlenkedett miközben az utolsó kérdést feltette magának.

- Teljesen biztos Ms. Doe - egy nagy levegőt kifújvatüdejéből, kiszállt, és ahogy becsukta maga után az ajtót, az el is hajtott azonnal, magára hagyva a semmi közepén azzal a házzal. Száját rágva kémlelt körül, de a környék hasonló volt, mint ahol tegnap járt. Fák ölelték körbe az épületet és vad- illetve kerti virágok tengere burjánzott minden irányból. Nyugalom és csend áradt minden felől, mely

- Gyere! - rikkantott ki TaeHyung, mire Annabell azonnal felévette az irányt - Gyere, gyere - hadarta gyorsan, mire a másik gyors léptekkel belépett az ajtón - Bocsánat, de még nem vagyok kész - ahogy ezt kimondta, azzal a lendülettel el is rohant, magára hagyva az értetlenül álló lányt az előszobában. Cipőjét levette, majd követte a férfit a konyhába, aki úgy sürgött-forgott ott, akár a veszett egér.

- Mit csinálsz?... - nézett körbe, ahogy betette a lábát a helyiségbe.

- Az este során én leszek a személyes séf - mondta, miközben levette a szószt a lángról és a tésztára öntötte.

- Azt hittem étterembe étterembe akarsz menni... - értetlenkedett, miközben leült az asztalszigethez.

- Tudtam hogy inkább otthon szeretsz lenni, szóval nem akartalak elrángatni egy étterembe, ami tele van emberekkel, szóval TÁDÁ! - rikkantott fel szórakozottan - Ez a meglepetés! Érezd magad otthon.

- Köszönöm TaeHyung. Nagyon figyelmes tőled - mosolygott rá szelíden. Nem tudta elhinni... Álmodik? Vagy tényleg ez a férfi főz neki és figyelt a szavaira és a hozzáállására a dolgokhoz?

- Milyen volt a napod? - tette fel a kérdését, mikor már a végefele járt.

- Egész jó... - motyogta - És neked?

- Kicsit hosszú - nevetett - Most olyan fogásba nyúltam bele érted, amit a büdös életben sem csináltam még, de remélem legalább ehető lesz - törölte meg kezét egy rongyban, majd a lány mellé ült, rátámaszkodva az asztalra. Egy nagy levegőt vett, majd úgy fújta ki, hogy még a fejét is leejtette hozzá - Kivagyok...

- Ne segítsek valamiben? - kérdezte aggódva.

- Nem kell már. Csak ennyi volt már hátra. Készen vagyok vele. Na! - pattant fel hirtelen, összecsapva a tenyereit - Mit kérsz inni? Bor? Gyümölcslé?

- Egy kis gyümölcslé jól esne, köszönöm - mosolygott rá, amit a másik viszonzpott.

- Én maradok a wiskey-nél, ha már ennyire kidolgoztam magam. Megtehetem - mondta ki hangosan gondolatmenetét, majd kiöntve az italokat egy-egy pohárba, sétált vissza Annabellhez - Az itala, Hölgyem - nyújtotta felé a poharat lovagiasan és játékosan csengő hanggal, amit a másik kuncogva vett el tőle - Remélem meg tudtalak lepni.

- Eléggé.

- Tetszik a ház?

- Hangulatos és nagyon szép. Tetszik hogy régies. Olyan mint a tegnapi ház, csak kisebb - mondta, miközben körbenézett a konyhában.

- Képzed, ez volt az első ház amit a szüleim vettek meg amerikában, amikor ideköltöztek. Én itt maradtam, a szüleim pedig elköltöztek - kezdett bele, de Annabell félbeszakította.

- Nem pont fordítva szokott lenni? - húzta fel szemöldökét kérdőn.

- Sok esetben de. De egy öreg házaspárnak, akiknek a fiai kirepültek, nincs szüksége egy régi házra. Inkább abba a nagyobba költöztek át, amit tegnap láttál. Nekik erre jó az a nagy ház - magyarázta - Rám hagyták ezt, hogy majd a jövőbeli családommal itt lakhassunk. Jobb mint egy szűk legénylak egy többszintes épületben. Isten ments! - Koreaában az a pár hét is túl sok amit az ilyenekben töltök - ráta meg fejét saját mondandójára, majd elővéve az asztal szélére készített kis dobozkát, vett ki belőle egy szálat - Biztos nem kérz? A szüleid nem látnák meg. Nem foglak beköpni, nyugi - csábítgatta, de a lány csak megrázva fejét utasította vissza - Majd szólj ha ki akarod próbálni - vette szájába a szálat, majd meggyújtotta - De inkább nem csábítalak bele a rosszba. Túl tiszta vagy ahhoz, hogy ilyenekkelm megrontsalak. Na de együnk - váltott témát és azonnal hoztta is a kész, meleg ételt.

...

TaeHyung egy cseppet sem zavartatta magát, a kellemes vacsora közben, mivel be nem állt a szája. Mindenről ódákat tudott zengett, és azokról órákig, megállás nélkül beszélni. Annabell számára jó társaság volt. Szemei érdeklődően csillantak meg, bármiről is volt szó, bár nem szólt hozzá túl sokat. Leginkább csak mosolygott, bólintott vagy kuncogott a férfi történetein, aki nem érezte úgy, hogy feleslegesen jártatja a száját. Nem gondolkodott el azon, hogy a lányt talán ő nem is érdekli, vagy pont untatja a témáival. A tekintete mindent elárult. Annabell érdeklődött iránta a maga kis csendes módján, amit a férfi észre is vett, és ez a fajta megnyilvánulás tetszett neki. Bár társasági ember volt, mégis sokszor már a nyugalmat kedvelte munkájából adódóan. Majdnem mindennap reggeltől-estig dolgozott minden féle-fajta emberrel, és ezáltal még a bulizástól is elment a kedve. Minek menjem még több ember közé 10 óra munka után? Minek lásson többet belőlük. De ez a lány... Visszahúzódó volt, szolid, félénk, és hallgatag de mégis érdekesnek bizonyult TaeHyung számára. Túl sokféle lány volt már az életében, akik különlegesnek tartották magukat, amiért elvárták a rajongást és az ajándékokat.

- El is felejtettem - szólalt meg hirtelen a lány, amikor a férfi megállt egy levegővételre a sok beszéd közepette. Annabell a táskájához lehajolva vett ki belőle több zacskónyi édességet, három fajta pattogatott kukoricát és egy nagyobb chipset - Nem tudtam melyiket szereted, szóval filmezésre hoztam minden félét - mosolygott rá szelíden, majd lerakta a nagy halom nasit a pultra, majd ült vissza helyére. A férfi csak vigyorgott, de egy szót sem szólt, csak bámulta Annabellt.

- Hogy lehetsz ennyire cuki? - kuncogott saját mondatán - De nem kellett volna ennyit fáradnod, mert én is bevásároltam - állt fel, majd odasétált az egyik felső szekrényhez, kinyitva azt. A lány lélegzete is eléllt attól a készlettől ami a szemei elé tárult - Ez itt a nasi készletem - Jelentette ki büszkén.

...

- Nos, akkor nézzük mink van - csapta össze tenyereit - Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk valami krimit - szólalt fel hangosan, hogy a másik is hallja a konyhából. Annabell feladata az volt, hogy előkészítse a filmezéshez szükséges nassolnivalókat.

- Klasszikus? - kérdezett vissza, ahogy belépett a helységbe egy tálcával a kezében.

- Azt szeretnéd? - vezette rá tekintetét, ahogy nem csalódott a másik válaszában.

- Válassz te... - tette le a tálcát a dohányzóasztalra, majd helyet foglalt a kanapé legszélén.

- Legyen klasszikus. Ha már így kérdezted, biztos azt akarnád - magyarázta mosolyogva és a CD gyűjteményében kezdett el keresgélni. TaeHyung régi vágású volt, és ő még szerette ezeket gyűjteni és így nézni a filmeket, noha már-már nagyon sok helyet elvett - Bárányok hallgatnak?

- Nekem tökéletes - csillant fel a szeme.

- Na akkor kezdjünk is bele - tette be a lemezt és indította el, majd gyors léptekkel elrohant hogy lekapcsolja a lámpákat, és ráhuppant a kanapé közepére, egy karnyújtásnyira Annabelltől, aki lábai keresztbe rakva ölelte saját derekát, nem merve a másikra nézni. TaeHyung a karját az ülőalkalmatosság háttámlájára tette, és szinte ujjai végével meg tudta volna érinteni a másik haját. Közel volt, mégis oly távol... Meg akarta érinteni a félénk lányt... Magába szívni az illatát... A tisztaságát... Tudta hogy ő tetszik a lánynak, de nem mert lépni. Olyan kis tiszta, gyámoltalan volt a szemében, hogy még azon is elgondolkozott, hogy még szűz-e. Ez a távolságtartás, remegő, megszeppent hang, remegő kéz, mind erről a feltételezésről árulkodott.

Szeme sarkából a másikra pillantott, aki a gumicukros tállal az ölében szentelte minden figyelmét a nyomozsnak. TaeHyung folyamatosan ötletelgetett, hogyan is kéne közelebb ülnie a másikhoz, úgy, hogy ne legen túl feltűnő.

- Kérhetek? - suttogta Annabellnek, hogy vehessen belőle, vagy kivegye a kezéből. A férfi mintha csak kényelmesebb pozícióba helyezkedett volna, kúszott közelebb egy pár centivel és kivett egy maroknyi gumicukrot. Hirtelen nem volt jobb ötlete, de ez is volt már valami.