Pislogás nélkül meredtem a Namjoon nevű férfira, aki annyira komornak tűnt, mégis volt benne valami megnyugtató, valami, ami miatt nem akartam összepisilni magam az idegtől – ami persze korántsem jelentette azt, hogy abszolút higgadt voltam. Sötét, fürkésző szemei szüntelenül rajtam voltak megállapodva, alattuk karikák éktelenkedtek, hosszabbra nőtt, szinte fekete haja kissé kócosan állt a fején, még a vak is látta volna, milyen rohadt fáradt lehetett, bizonyára millió meg egy problémája akadt, én meg még pluszba jöttem a nyakára. A legdurvább mégis az volt az egész szituációban, hogy egy szemernyi lenézést vagy rosszindulatot sem láttam rajta. Az lerítt róla, hogy tanácstalan velem kapcsolatban, a szája szélét rágcsálta, párszor megtörte hümmögésével a csendet, én pedig ilyenkor fészkelődni kezdtem a széken. Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem volt túl modern ez a falu, egész szépen berendezték. Nem tudtam eldönteni, jó vagy rossz dolognak számított ez; bizonyos szempontból inkább rossznak, hiszen ez a nagy berendezkedés azt jelentette, bőven volt idejük ezt kivitelezni...

- Szóval Yena...

- I-igen? – vinnyogtam, mint egy kislány. Szégyelltem is magam érte, az a helyzet, de nem tehettem semmit ez ügyben. Csoda, hogy egyáltalán elhagyta épkézláb szó a számat és még nem ájultan hevertem a padlón.

- Úgy hallottam, Szöulból jöttél. Hogyan kerültél ilyen messzire a családodtól?

- Nekem... nincs... nincs családom. Intézetben nevelkedtem, sok más gyerekkel együtt.

- Vagy úgy. – egy pillanatra összevonta a szemöldökét és lenézett az előttem heverő pohár vízre. Ettől ösztönösen érte nyúltam és ittam egy kortyot, hogy valamelyest megnedvesítsem kiszáradt számat és ne tűnjek bunkónak, amiért nem fogadom el a vizet. – Seokjin a testvéredről beszélt, állítása szerint eltűnt. Ez az oka annak, hogy ekkora utat tettél meg?

- V-van egy elméletem. – bátorkodtam felvetni a dolgot, hátha nem küld el a francba és Seokjinhez képest sokkal befogadóbbnak éreztem őt ezzel a témával kapcsolatban. Namjoon kíváncsian pillantott rám, még bólintott is, hogy rajta, kezdjek beszélni. – A testvérem akkortájt tűnt el, amikor megnövekedett a gyerekrablások száma. Mindketten intézetisek voltunk már akkor, és egyik nap behívtak az igazgatói irodába, hogy Kook nincs meg... gyanítom, hogy köze van a hibridekhez, talán ő maga is azzá vált... - néztem rá félve és próbáltam óvatosan, körültekintően fogalmazni, nehogy megbántsam valamivel vagy felhergeljem.

- És az hogy lehet, hogy téged nem raboltak el?

- A bátyám eső osztályos volt... én még csak óvodás, és a nevelők nem sokat foglalkoztak velünk, mikor iskolásak lettünk, mindenki egyedül járt haza...

- Értem. Őszinte leszek veled, nem tudom, mit tegyek.Soha, egyszer sem fordult elő, hogy emberi lény bejutott volna ide. – masszírozta az orrnyergét, miközben beszélt, tehát ez azt jelentette, nagy teher akaszkodott most a vállára az én személyemben. Összeszorult a szívem. – Nem szeretnélek barbár módon megöletni, hiszen segítettél egy társunkon és a familiárisán, de azt sem hagyhatom, hogy csak úgy szabadon távozz. Már tudod, hol élünk, tudsz titkokat és potenciális fenyegetést jelentesz ezért ránk.

- A bátyád meg akar öletni. – morogtam sötéten, mire a férfi megcsóválta a fejét.

- Nem kedveli az embereket, ezt biztos megérted. Nagyon forrófejű és elfogult. Magam is tartózkodom tőletek, de szeretek esélyt adni másoknak. Nem is tudom... ezt a témakört huzamosabban át kéne rágnom, de most az lenne a legjobb, ha aludnánk rá egyet. Holnapig elszállásollak, szigorú őrizet mellett. Tudom, hogy Yoongival már jobban ismeritek egymást, de neki még fejmosást kell tartanom és meg kell hallgatnom a jelentését, ezért másra bízom a felügyeleted. Nem kell aggódnod, igyekszem téged egy kissé barátságosabb társam szárnyai alá helyezni.

~~~

Újdonsült ismerősöm, akire bíztak, név szerint Jung Hoseok, borzasztóan hiperaktív volt. Összevissza rohangált, mint egy mérgezett egér, minden tizedik méter után mutatott valamit és mesélt róla érdekességeket, vagy éppen valami teljesen jelentéktelen emléket osztott meg velem, amit ott átélt. Legalábbis számomra jelentéktelen, számára nem. Az egész falu figyelte furcsa párosunkat; Hoseokot mosolyogva, engem pedig undorral. Bár rögtönzött idegenvezetőm is elég tartózkodóan viselkedett velem, mégis kedves volt és nyitott, ha kérdeztem, nem szedte le érte a fejem.

- Téged a falu széli házak egyikébe viszlek. – magyarázta. – Ott szállásolják el a vendégeinket, akik nem hozzánk tartoznak. Na meg nagyobb biztonságban vagy, ha nem kerülsz az itt lakók szeme elé. – vakargatta a tarkóját kínosan, amit én egy néma bólintással nyugtáztam. Ha fordítva lenne a dolog és nekem kéne egy olyat megtűrnöm a környékemen, akinek a fajtája tönkretette az életem, bizonyosan nem egy ötcsillagos szálloda elnöki lakosztályába vinném.

- Sajnálom, hogy ekkora gondot okozok nektek és a nyakatokra kerültem. Megértem az utálatukat felém. – motyogtam. egy csapat sugdolózó fiatal hibrid felé biccentve.

- Ugyan! Nem te voltál a hibás, csak azok, akik olyanok, mint ti. Mi is emberek voltunk egykor...

- Most is azok vagytok!

- Hibridek vagyunk, Yena. Az ösztöneink és a tulajdonságaink, képességeink bizonyos százaléka állati. – csóválta a fejét szórakozottan. – Nem egy napot fogsz itt tölteni, szóval idővel látni fogod a különbségeket! Na meg egyébként megvannak ám ennek a létnek a pozitív hozamai is! Sokkal jobb a szaglásunk, a látásunk, gyorsabbak vagyunk és precízebbek, már aki. Néhányan itt egy teknős képességeivel rendelkeznek szerintem, mint mondjuk Yoongi. – tette hozzá viccelődve, amin én is elmosolyodtam, mikor eszembe jutott az alacsony, vékony fiú. – Nem néznéd ki belőle, de ha épp nincs dolga, alszik, eszik és fotoszintetizál.

- Mi? Ne szórakozz, hiszen az egész életem rajta múlt, mikor idejöttünk! Éberen figyelt, vigyázott rám... mindent neki köszönhetek és remélem, lesz alkalmam találkozni vele még...

- Már miért ne lenne? – értetlenkedett. – Ha arra gondolsz, hogy ki fognak végezni, felejtsd is el. Namjoon soha nem folyamodik erőszakhoz, hacsak a helyzet úgy nem kívánja. Seokjin szavára pedig nem hallgat, az a fickó túl búval bélelt, mióta Taehyungot elvesztettük!

- Taehyungot? Ő ki?

- Namjoon és Seokjin öccse. Hosszú történet, de a lényeg, hogy mivel itt mindenkinek van feladata, Taehyungnak is megvolt; ő volt az egyik gyógyítónk, gyakran járt a falun kívül növényeket felfedezni, de egyik nap nem tért haza, ennek pedig már másfél éve. Jin meg van róla győződve, hogy halott, és az emberek állnak a dolog mögött, hogy megkínozták és megölték őt. Ezért voltak annyira kiborulva, mikor Yoongi nem ért ide a megbeszélt időben. Bevallom, én is újra átéltem azt a borzalmas érzést, mikor... ah, bocsánat, elragadnak a gondolataim. - rázta meg a fejét szomorúan és megsimogatta a kezében pihenő nyuszi familiárist. Az állat olyan békésen szunyókált, mintha leütötték volna, ami talán azt jelentette, hogy Hoseok lelke korántsem volt olyan háborgó, mint mondjuk Seokjiné.

- Ó... ebbe bele se gondoltam...

- Ha engem kérdezel, Taehyung még életben van.

- Elég pozitív személyiség vagy. És pletykás. – nevettem el magam, mire Hoseok villantott rám egy sugárzóan szép mosolyt. Valahogy feldobta a kedvem ezzel a hiperaktív, kommunikatív és nyílt személyiségével.

- Tudom. – kacsintott. – Mások is mondták már, hogy szeretek beszélni.

- És mi van a familiárisaitokkal? – céloztam a Hoseok karjában lustálkodó nyúlra, mire az felkapta a fejét és érdeklődve oldalra döntötte, mint aki nagyon kíváncsi rám.

- Erről sajnos nem beszélhetek, mert benne van a szabályzatban, hogy nem adhatunk ki embereknek információt a gyengepontról. Azt hiszem, most kotyogtam ki így is. - vakarta a fejét az utolsó mondatra célozva. 

- Nem hallottam semmit, nem tudom, miről beszélsz. - vontam meg a vállam egy mosoly kíséretében, de a szívem ezerszer gyorsabban kezdett dobogni a kelleténél, légzésem szaporább lett és meg mertem volna rá esküdni, hogy meg is ugrottam ijedtemben, mikor meghallottam a magas férfi hangot a hátam mögött, amelyet egy torokköszörülés előzött meg. Ezek ennyire szeretnek drámaian megjelenni az ember előtt? Seokjin is a frászt hozta rám...

- Lám lám, a falu népe ezúttal nem túlzott, mikor azt mondták, emberlány foglyunk van. Meg kéne őt kötöznöd, Hoseok.

- Mi járatban, Jimin?