Szinte egész éjjel virrasztottam, alvásból maximum három óra jutott, de hajnali kettő óta biztos, hogy nem bírtam visszaaludni, még csak percekre sem. Jimin a saját szobájában aludt, legalább is nagyon remélem, hogy ő rendesen tudott aludni, nem úgy, mint én. Nem izgultam, nem is féltem az utazástól, úgyhogy tényleg ötletem sincs miért vagyok fent lassan két és fél órája. Indulni csak hétkor kell majd, azaz bőven elég lenne hatkor kelni, de nem, mert jelenleg hajnali négy óra múlt, nekem pedig már nem fog beszökni az álommanó a szobámba.

A hátamra fordultam, majd feltápászkodtam az ágyról, mivel a filmezésen kívül nincs nagyon ötletem, hogy mit kezdhetnék magammal. Először elmentem a fürdőbe, hogy megmosakodjsk, legalább ezzel is telik az idő, csak aztán vábszorogtam el az asztalomig, ahol a laptopom is volt. Majd később lemegyek a konyhába, csinálok a családnak reggelit, bár az én bénázásommal lehet nem megyek sokra. Kihúztam a laptopom, majd az ölembe véve visszaültem az ágyba, a takarót pedig lerúgtam magamról. Levettem a hangerőt pont annyira, hogy ne hallatszódjon át semelyik szobába, hiába van messze Jiminé is, akkor sem szeretném felébreszteni őt. Keresgetni kezdtem az ajánlott filmek és sorozatok között, amikor megakadt a szemem egy egész érdekes filmen, úgyhogy nem is vártam tovább, azonnal rákattintottam.

Talán húsz percnél járhattam, amikor az ajtó nyílására lettem figyelmes, ezt követve pedig megpillantottam Jimint, aki a tőlem kapott plüss polipját szorongatta. Komolyan úgy festett, mint egy kisgyerek, viszont semmiképp sem rossz értelemben. Megijedtem, hogy esetleg mégis túl hangosan néztem a filmet és ezért kelt fel, illetve jött át az én szobámba, így villám gyorsan kiléptem.

- Felkeltettelek? - kérdeztem aggódva, mire megrázta a fejét. - Miért nem alszol? - tettem fel egy újabb kérdést.

- Nem tudok aludni, nagyon izgulok. - motyogta, aztán befészkelte magát mellém az ágyba és az általam arrébb rúgott takarót magára húzta. - Már megcsináltam mindent, fél órája fent vagyok. - mesélte - Csak sétálni akartam egyet, de aztán meghallottam, hogy nézel valamit, ezért gondoltam bejövök. - tette hozzá, mire elmosolyodtam.

- Ha szeretnéd, akkor megnézhetjük ezt a filmet. - vettem az ölembe újra a laptopot, Jimin pedig heves bólogatással jelezte, hogy benne van, nézhetjük. Felvettem a földről pár párnát, amit odaadtam neki, nehogy kényelmetlen legyen neki valami, én úgysem alszom azokkal, csak dísznek vannak az ágyamon napközben.

Hamar elrepült az a másfél óra, így már nem kellett tovább húzni az időt. Én szinte minden éjjel póló nélkül alszom, amikor már beköszönt az elviselhetetlen meleg időjárás, tehát , mielőtt lementünk volna reggelit készíteni, magamra kaptam az első ujjatlant, ami a kezem ügyébe került.
Halkan osontunk le, valakint ugyanolyan halkan álltunk neki kipakolni a hozzávalókat a hűtőből. Jimin ötlete volt, hogy omlettet csináljunk, én pedig egyáltalán nem ellenkeztem. Segítettem neki, amiben tudtam, hogy tudok, a veszélyesebb részét viszont már átvette tőlem. Nem bírtam róla levenni a szemem. Még hajnalok hajnalán is ugyanolyan gyönyörű, mint a nap bármely pillanatában.

- Előveheted a tányérokat. - mondta, ezzel kizökkentve az eddigi gondolatmenetemből.
- Szerintem anya mindjárt kijön.

Tényleg nem kellett sokat várnunk, hiszen Jieun és apa is hamar kijöttek közénk. Jieun mindkettőnk fejére nyomott egy-egy puszit, amikor leültünk az asztalhoz, ami ismét azt eredményezte, hogy úgy éreztem, teljes a család számomra. Pikk-pakk megreggeliztünk, nem is beszélgettünk túlzottan sokat az asztalnál, hiszen gondolom tudták, hogy valamelyilünk borzasztóan izgul, aki nyilván nem én voltam ebben az esetben.

Visszamentünk a szobáinkba, hogy mostmár tényleg minden aprósággal végezzünk és minél hamarabb elindulhassunk a reptérre, ahol az osztályfőnök biztosan nagyon ideges lesz, amíg meg nem érkezik mindenki. Már látom előre, hogy fel-alá járkál, kezében tartva a táblát, amin az évfolyam és a szak van felírva, hogy még véletlenül se tévedjen el senki.

- Bejöhetek? - kopogott az ajtón apa, én pedig oda is létem, hogy kinyissam.

- Baj van? - kérdeztem vissza, mire mosolyogva megrázta a fejét, majd beljebb sétált.

- Csak feljöttem egy kicsit, mielőtt eltűnsz egy másik földrészre egy hétre. - sóhajotta -
Pár szabályt azért tisztáznunk kellene, hiába vagy már nagy fiú. - mondta az utolsó két szót gúnyolodva, de mindketten tudtuk, hogy ez nem az a sértő, hanem sokkal inkább a viccelődő fajta volt.

- Hallgatom - húztam ki magam, mintha egy katonai kiképzőtáborban lennék, apa pedig először elnevette magát, aztán megkomolyodva folytatta.

- Vigyázz magadra, ne menj ottani szórakozóhelyekre, mert veszélyes - emelte fel mutatóujját - Vigyázz az öcsédre, legyél sokat vele, mert Mino, Jin és te ismitek csak annyira, hogy jól érezze magát veletek. - emelte fel mégegy ujját - Nem haragudnék meg, ha nem kezdenél amerikaiakkal, itthon is vannak hozzád illő fiatalok. - emelte fel a harmadik ujját. - Szeretném, hogy jól érezd magad, hogy mindketten jól érezzétek magatokat, úgyhogy kérlek, foglalkozz Jiminnel is. - hozta fel újra Jimint, mire én egy nagy bólintással feleltem az elhangzottakra.

- Nem terveztem amerikai lányokkal bármit is kezdeni, ne aggódj. - tiltakoztam - Jimin viszont mindig velünk lesz. - mosolyodtam el.

Apa mosolyogva bólintott egyet, aztán felemelte az egyik táskámat, amit Amerikába viszek. Megállt egy pillanatra a tükröm előtt és végigmérte magát, majd megigazította a haját. Mielőtt továbbment volna, megakadt a tekintete valamin, amit először nem értettem, de amikor szóvá tette, akkor hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit reagáljak.

- Mit keres itt Jimin polipja? - mutatott rá a plüssre , ekkor pedig a tárgy tulajdonosa is belépett a szobámba. Így is elég kínos volt a helyzet, viszont most, hogy ő is itt van, tényleg ötletem sincs, mit mondjak. - Vagy ez nem a te polipod? - zavarodott össze apa.

- Az enyém, csak Jungkook elvette, mert idegesíteni akart. - füllentett Jimin, nekem pedig az állam is leesett, hogy még engem állít be rossznak. Persze nem haragudtam vagy ilyenek, sőt, egyébként annyira gáz volt a szituáció, hogy alig bírtam nem nevetni, de végül sikerült visszatartanom.

- Néha úgy érzem, hogy két kisgyerekem van. - fogta a fejét apa, majd a holmim felével a kezében, elhagyta a szobámat.

Hatalmasat sóhajtottunk, amikor kiment innen, azonnal meg is kérdeztem, hogy hogyan találta ki azt a hazugságot ilyen gyorsan, viszont egyben meg is köszöntem neki, mivel én valamiért teljesen leblokkoltam az előbb. Az órára pillantottam, indulnunk kellett, így gyorsan egy puszit még nyomhattam Jimin puha ajkaira, de mostmár muszáj volt indulnunk.
Az úton végig csend volt, senki nem szólt senkihez, csak akkor beszéltünk egymással, amikor kiszálltunk az autóból. Elköszöntünk a szülőktől, majd besiettünk az óriási épületbe, hogy megkeressük az osztályomat és az osztályfőnökömet.

Ahogy sejtettem, nem tartott órákig a keresésük, ugyanis könnyedén kiszúrtuk a "tizenkettedik osztály sport" feliratú kartonlapot. Megragadtam Jimim apró kezét, majd odafutottam vele a társasághoz, ahol az ofő kipipálta a rublikát mindkettőnk neve mellett. Jin és Minho antiszociálisok módjára, elvonultak a többiektől és kettesben tárgyaltak valamiről, viszont, amikor megláttak minket, egyből iderohantak hozzánk.

- Sziasztok! - ugrott a nyakunkba Jin. - Hogy ülünk a repülőn? - kérdezte, mire először körbepillantottam, mivel nem tudtam, hogy Minho kikkel szándékozik ülni az úton, viszont hamar hozzátette, hogy ő az ikrekkel  beszélte le, csak még nem érkeztek meg, ezáltal nekünk világossá vált, hogy mi hárman tökéletesek leszünk.

- Ennyire ne izgulj, tökre idegölő lesz a hosszú út, ráadásul át is kell szállni. - panaszkodott Jin, ahogy meglátta Jimin aggódó arckifejezését. - Mellettem tuti nem unatkozol majd, de lefogadom, hogy Jeon sem hagyná ezt. - kacsintott Jin, mire Chim arca vörösödni kezdett, ezért vállon is csaptam a legjobb barátom, de azért visszakacsintottam rá, mivel valahol igaza volt.

Szép lassan mindenki megérkezett, ami azt eredményezte, hogy indulhattunk tovább. Jimin megszorította a kezem, én pedig összekulcsoltam az ujjainkat, amikor senki nem figyelt. Igaz, ez nem maradhatott sokáig így, de látszólag sikerült elérnem, hogy kicsivel nyugottabban szálljon fel a gépre. Ő ült középen, én az ablaknál, Jin pedig kívül. Voltaképpen én azt szerettem volna, ha Jimin ül ablaknál, hogy kinézhessen és láthassa, hogy nincsen semmi probléma, de ő ragaszkodott a középső helyhez, így végül ez lett a sorrend.
Felszállás előtt az osztályfőnök is tartott egy beszédet nekünk, majd végül ő is leült a helyére. Jimin már nem izgult annyira, de azért nyugodtnak sem lehetett nevezni. A combjára tettem a kezem és alig feltűnően simogatni kezdtem, amivel el tudtam terelni a figyelmét. Remélem nem kell sok idő, ahhoz, hogy feloldódjon és már nyoma se legyen a feszültségének, de az tuti, hogy Jin és én is mindent meg fogunk tenni.

2020.12.21.

Remélem tetszezt a rész, köszönöm, hogy elolvastátok! Pihenjetek sokat a szünetben, nemsokára vége ennek a borzalmas évnek c: