Jimin szemszöge
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Mielőtt bementünk volna a vízbe, mindenképpen enni szerettünk volna, így a Jungkook által ajánlott sorba be is álltunk, ugyanis elmondása szerint, itt lehet kapni a legfinomabb kajákat az egész strandon. Ő teljesen odavan a külföldi ételekért, én pedig nem sokszor próbáltam szokat, így mindenre nyitott vagyok, ami szerinte jó.
Először mi kérhettünk, aztán anyáék és Jungkook nagyszülei, amíg pedig várakoztunk, leültünk egy pont árnyékba eső asztalhoz.

- Nem veszitek le a ruhátokat fiúk? Nagyon meleg van, minek rátok az a vastag póló? - kérdezte anya, mire én heves fejrázásba kezdtem. Nem terveztem levenni a pólóm, mivel még mindig ott vannak azok a lilás foltok a nyakamon, úgyhogy valószínűleg pólóban is fogok bemenni a vízbe. Igaz, reggel kentem rá elég alapozót, de nem szereznék kockáztatni.

- Vegyétek le, ne így gyertek be a vízbe! - mondta Nayoung nagyi, aki éppen a rendelt ételekkel a kezében, próbálta lerakni mindeki elé a magáét.

Jungkook itt szerencsémre átvette a szót, magamat ismerve úgysem tudtam volna semmit felhozni az ellen, hogy le kelljen vennem magamról ezt a pólót. Kook elmondta, hogy nem szeretnénk, ha megbámulnának minket, ugyanis a part tele van velünk egyidős vagy éppen kicsivel fiatalabb lányokkal. Őt tuti árgus szemekkel néznék, engem le se tojnának, de azért kedves tőle, hogy többes számban beszélt.

- Na menjünk. - állt fel Seungheon elsőként az asztaltól, miután az egész család megebédelt, őt pedig szép sorban mindenki követett. - Rakjatok le mindent és menjünk fürdeni, mert dög meleg van. - panaszkodott, amin felnevettem és Jungkook is elmosolyodott.

Visszamentünk a cuccainkhoz, majd leraktuk a telefonjainkat és a felnőttek is ott hagytak mindent, végül egy emberként megindultunk a tenger felé. A pólóm végül nem kellett levennem, de Jungkooknak muszáj volt levennie az övét. Egyrészt örültem, mert így engem békén hagytak ezzel, másrészt megbántam, hiszen valami elképesztően dögös és fogalmam sincs, hogy hova fordítsam a fejem, merre kapjam el a tekintetem, hogy ne nyálcsorgatva álljak vele szemben, akár egy éhes kiskutya.

Anya magával hozta az unikornis matrac vagy úszógumi féleségét, Seungheonnál pedig egy hatalmas fánk úszógumi volt. Ha nem ismerném őket, biztos meg nem mondanám róluk, hogy gimnazista gyerekeik vannak, de még csak annyit sem, hogy szülők. Mindketten nagyon lazák, semmit nem reagálnak annyira túl, mint egyesek és voltaképpen a legtöbb helyzetben remekül azonosulnak velünk, megértenek minket, hiába nem a vérszerinti apukám Seungheon, Jungkooknak pedig nem az anyukája az én anyukám. Eleinte furcsa érzésem volt ezzel a családdal kapcsolatban, rettegtem is egy ekkora változástól, de mostanra tudatosult bennem, hogy a négyünk között lévő kötelék, valamiért igazán különleges. Igen, három hónapja lassan, hogy összeköltöztünk, viszont olyan, mintha ez már évek óta így lenne.

- Szeretem, amikor nincsenek kurva sokan. - kuncogta Jungkook, amikor már bent voltunk a tengerben, nagyjából tizenöt méterre a parttól. Elég sekély a víz, még az én lábam is leér, holott egész messze vagyunk a szárazföldtől. Valóban, nekem szinte nyakig ér a víz, de ez nem tántorít el semmitől. - Eléggé hiányzik, hogy kettesben legyünk. - sóhajtotta.

- Nekem is, viszont egész este és éjszaka kettesben leszünk. - mosolyodtam el a gondolatra.

Borzasztó hiányt érzek mióta eljöttünk otthonról, hiszen nem csinálhatunk akármit akármikor, főleg egy strandon. Anyáék kábé három méterrel arrébb beszélgetnek, lehetetlen lenne kivitelezni, hogy egy-egy aprócska csók is elcsattanjon vagy megfogjuk egymás kezét. Nem szeretem ezt a felét a dolognak, mivel egyszerűen elvonási tüneteim vannak ilyenkor.

- Azt hittem, hogy akkor aludni akarsz. - húzta perverz mosolyra a száját, mire én vállon csaptam. Jungkook a víz alatt hátulról a derekam köré fonta karjait, amit hála az égnek, senki sem láthatott. - De felőlem csinálhatunk mást is. - jelentette ki ijesztő magabiztossággal.

- Ne mondj ilyeneket. - ráztam meg a fejem, mire mindketten elnevettük magunkat, és ekkor meg is érkezett a család többi tagja, akik kitalálták, hogy mivel úgyis van nálunk labda, oszoljunk szét és labdázzunk.

Nagyon rég nem szórakoztam ilyen jól, hiszen eddig egyszer volt olyan az évek során, hogy anyával el tudtunk menni nyaralni valahova. Iszonyúan hiányzott, hogy egy ilyen feledhetetlen emléket szerezzek azokkal az emberekkel, akiket igazán szeretek. Nem merem kimondani, sem bevallani magamnak, de kezdem úgy érezni, hogy Seungheon az édesapám lehetne. Sokat foglalkozik velem, szerintem észrevehetetlen a bánásmód köztem és Kookoo között, ami viszont ennél is jobban esik, az az, hogy őszintén érdeklődik számos dolgoról, ami velem történik. Nagyon hiányzik, hogy legyen egy normális, szerető apa is az életemben, ahogy Jungkooknak is hiányzik egy rendes anyuka. Beszéltünk erről nem is olyan régen, de csak annyiban állapodtunk meg, hogy az élet mindkettőnket megszivatott.

A labdázással rengeteg idő ment el, Jungkook nem egyszer és nem kétszer ugrott konkrétan rám, valamint én sem egyszer nyomtam le szegényt a víz alá, csak azért, hogy megszerezzem tőle a labdát. Őszintén, nem tudom mennyi időt töltöttünk a vízben, de a pólóm olyan szinten vizes volt, hogy muszáj volt levennem, hiszen szerintem többet nyomott, mint én és Jungkook együtt.
Levettem magamról és kicsavartam, majd leterítettem az egyik székre. Anya azt mondta, hogy lassan el kellene indulni vissza, mert a sütögetés is elég sok melóval fog járni, amibe időben bele kell kezdeni.

- Száradjatok meg egy kicsit, aztán majd elindulunk haza. - tette a vállamra a kezét Jungkook papája. - Ha valaki szomjas, akkor jöjjön velem, elmegyek venni. - jelentette ki, aztán felénk fordult - Ti kértek valamit? - kérdezte, mire egyszerre megráztuk a fejünket Jungkookkal.

Egyedül maradtunk a cuccoknál, így Jungkook , számomra váratlanul, meg merte kockáztatni, hogy nyomjon egy gyors puszit az arcomra. Legszívesebben újra és újra visszapörgettem volna az időt azért a pár pillanatért, de sajnos nem tudtam.

- Mutasd a nyakad. - húzódott hátrébb, hogy szemügyre vehesse a foltokat. - Lejött az alapozó, az összes látszódik. - simított végig rajtuk és már nyúlt is be a táskánkba, hogy kivegye a száraz és tiszta pólót, amit direkt ezért hoztam magammal.

- Gratulálok, fiúk. - hallottam meg egy túlságosan ismerős hangot a hátam mögül, ami pontosabban Nayoung nagyi hangja volt. Szemeim hatalmasra tágultak, az ereimben azon nyomban megfagyott a vér. Nem mertem megmozdulni, egyedül a tekintetem vezettem Jungkookra, aki ugyanolyan sokkos állapotban volt, mint én. - Mégis mióta megy ez az egész? - lépett elénk csípőre tett kézzel.

- Nagyi kérlek - szólalt meg Jungkook, de leintette.

- Vegyél fel egy pólót, különben a többiek is észre fogják venni. - fordult felém, mire egyből magamra kaptam a hozott ruhadatarabot, ami mostmár teljesen eltakarta a szívásfoltokat.

- Nagyon sajnáljuk. - motyogtam. A kezeim és alábaim is egyaránt remegtem, mint a kocsonya. Elképzelésem sem volt, hogy mi lesz a vége annak, hogy ő erre most rájött. Jungkook próbálta leplezni az idegességét és nyugodt maradni Nayoung nagyi előtt, hogy kevésbé fajuljon el a helyzet.

- Jiminnel együtt vagyunk, jól látod. - folytatta Jungkook őszintén - Azt is, hogy mi a helyzet, nagyi. Soha nem érdekeltek a lányok, Sooyoung iránt sem éreztem semmit, mert egyedül a saját nemem foglalkoztat, azon belül pedig Jimin. - hadarta, időt sem hagyva arra, hogy esetleg félbeszakítsa. - Sajnálom. - hajtotta le a fejét, én viszont még mindig nem mertem felnézni az előttünk állóra.

- Ezt nem hiszem el. Nem gondoltatok rá, hogy a családi nyaralás esetleg nem a legmegfelelőbb alkalom erre? - célzott a tegnapi akciónkra. - Fiúk - sóhajtott fel - Én ugyan nem haragszom, bár eléggé meglepett a dolog. Az unokáim vagytok és hiába alig csöppentél be a családba - fordult felém - ugyanúgy szeretlek téged is, mint ezt a nsgy mamlaszt. - guggolt le hozzánk. - Nem szólok senkinek, de, ha kérhetem, ne apád és anyád előtt kísérletezzetek ilyenekkel.

- És mi van azzal, amit tegnap mondtál? - kérdezte Jungkook, amiből ő egyből levette, hogy mire is gondol.

- A nagyapád nem bírja a melegeket, én meg nyilván nem állok le azzal az öregemberrel vitazkozni! - nevetett - Amíg ti boldogak vagytok, nekem nincs gondom semmivel, de legyetek óvatosak és azt valahogy takarjátok , amíg el nem tűnik. - ingatta meg a fejét, majd mindkettőnk arcát megcirógatta és felállt.

Nem tudtam felfogni, hogy mi is történt az imént, de biztos voltam benne, hogy irtó szerencsések vagyunk, amiért van egy családtag, aki elfogad minket. Sírni tudtam volna az örömtől, a megkönnyebbüléstől és a meghatódottságtól, de tartottam magam és inkább megfogtam Jungkook kezét, aki még mindig maga elé meredve ült a törülközőjén. Nem csodálom, hogy nem mozdul, nekem is nehéz feldolgozni a történteket, de pontosan tudom, hogy ő is épp olyan boldog, mint én, sőt, talán boldogabb is, hiszen ez mégis csak az ő családja.

- Nehogy elsírd magad, ezt meg kell ünnepelni, Manó. - suttogta, amikor Nayoung nagyi is magunkra hagyott minket.  - Szeretlek. - simított végig a hátamon, majd hátradőlt, rá a táskákra és minden egyébb cuccunkra.

Nem tudtam neki válaszolni, csak azon kattogtam, hogy most komolyan nem történt semmi baj és megúsztuk az egészet. Ha léteznek csodák, akkor ez mindenképpen egy volt közülük. Már pedig Nayoung nagyi reakciója egy csoda volt.

2020.12.12.

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok, remélem tetszett a rész!

ÚJABB JIKOOK MOMENT, WTF IS HAPPENING GUYS