- Milyen volt a biológiád? - érdeklődött Jimin, amikor véletlenül összefutottunk a folyosón. Pont le akartam menni a büfébe, hogy vegyek valami kaját, mert egy óra van és konkrétan haldoklom az éhségtől. - Ugye nem volt gáz a tanár? - pillantott fel rám, mire csak mosolyogva megingattam a fejem, miszerint nem volt semmi rossz abban az órában. A tanár nagyon rendes volt, mint mindig, szerintem nem akarta, hogy az a kis jelenet bármin módosítson az elkövetkezendő másfél hónapban.

- Hány órád van ma? - kérdeztem, amikor leértünk az első lépcsősoron.

- Ez lesz az utolsó. - felelte megkönnyebbülten, mire nekem győztes vigyor jelent meg az arcomon.

Nekem is egyetlen egy órám maradt hátra a napból, így terveim szerint együtt mehetünk haza Jiminnel vagy esetleg elmehetünk valahova kettesben, ha már ilyen jó a kapcsolatunk egymással. Tervezek egyébként pár apróságot, például elvinni őt színházba vagy moziba, sétálni egyet a Han folyó parján, beülni egy étterembe vagy egy kisebb bárba, esetleg kávézóba. Nekem volgaképpen bármi megfelel, a lényeg, hogy vele legyek. Illetve, mivel tisztában vagyok vele, hogy Jimin még mindig nem oldódott fel száz százalékig, ezzel talán rásegíthetnék erre a folyamatra. Látom rajta, hogy úgyszint' feszült, ha valami drágább, értékesebb, nevesebb dolog jön szóba, amihez neki is köze van. Tudom, hogy nem szokta meg ezeket, viszont szeretném, ha úgy érezné, nyugodtan kérhet, nyugodtan elfogadhat mindent, amit tőlünk vagy éppen tőlem kap, hiszen ő is a családunk tagja, valamint az az ember, akiért bármit megtennék. Éreztetni akarom vele.

Sajnos itt nem foghatom meg a kezét, nem viselkedhetünk úgy, mintha lenne köztünk valami, mivel a középiskola egy elég pletykás hely és ami itt történik, azt a város másik végében is hallhatjuk. Pont ezért, csak kicsivel közelebb mentem hozzá, amikor pedig leértünk és beálltunk a sorba, a hatalmas tömeg miatt megengedhettem magamnak, hogy Jimin derekára csúsztassam a kezeimet, ami ellen egyáltalán nem ellenkezett, sőt, érezni lehetett, ahogy egy pillanatra megdermed, hogy a légzését sem tudja szabályozni hirtelen.

- Van valami terved a délutánra? - hajoltam közelebb hozzá, hogy a nagy hangzavarban, ami a suliban állandóan van, hallja, amit mondani próbálok neki.

- Csak tanulnom kell holnapra. - vont vállat, majd vonakodva hátra fordult. - Miért kérdezed?

Széles vigyor terült el az arcomon, amikor felfogtam, hogy bizony Jimin ma el fog velem jönni valahova. Látszólag megijedt, amikor meglátta, hogy milyen betegesen vigyorogtam, ezért kis habozás után hozhátettem, hogy teszünk egy apró kitérőt, mielőtt hazamennénk suli után.

- De Jungkook, az utolsó órám tesi és le fogok izzadni és-és úgy fogok kinézni, mint egy csapzott cocker spániel! - kezdett pánikolni, viszont ekkor kerültem sorra, úgyhogy előtte megvettem a már kinézett szendvicsem, csak azután tértem vissza a témához.

Haraptam egyet a szendvicsemből, ugyanis még mindig rettentően éhes voltam, majd a mellettem sétáló, vörös hajú fiúhoz fordultam, akinek szemmel láthatóan forogtak a fogaskerekei és feltehetőleg próbált valamilyen alternatív megoldást találni arra, hogy hogyan ússza meg a tesi óráját egy csepp verejték nélkül.

- Chim, láttalak már részegen, boldogan, szomorúan, sírva, majdnem teljesen meztelenül, izzadtan, kócos hajjal és még mindig szentül vallom, hogy bármi befolyásolhatja a megejelnésed, a hangulatod, nekem ugyanúgy tetszel és ugyanolyan gyönyörű vagy. - tartottam hegyibeszédet, mire ő elérzékenyült, valamint az arca paradicsom vörössé vált.

Édes.

Mikor visszaértünk a legfelső folyosóra, elköszöntünk egymástól, Jimin megvárta a haverjait , én pedig beültem a következő órámra, amely történetesen osztályfőnöki volt. A tanár rettentő izgatott volt, telis-tele kérdésekkel a vizsgáinkkal kapcsolatban, hogy kinek milyen élménye volt azokkal kapcsolatban, ki hogyan döntött, hova akar végül tovább tanulni. Nem volt rossz óra, csak már pont kezd kilenni a tököm az egész érettségivel. Értem, hogy mindenki irtó kíváncsi és nem bír magával, de engem személy szerint kibaszottul irritál már a téma.

Óra után beszélgettünk egy pár percet a srácokkal, Minho szerencsémre teljesen normálisan viselkedett velem, miszerint tényleg nem zavarja, hogy én sem a heteró emberek táborát erősítem. Hálás vagyok neki, féltem, hogy elpártol tőlem, ha megtudja, elvégre mégis csak az egyik legjobb barátom az a nyomorék. Jin teljes extázisban volt, ugyanis Kevin lebeszélt vele egy találkát csütörtök délutánra. Örülök, hogy valami alakul közöttük és szorítok is Jinnek, hogy ez a valami az legyen, amit szeretne.

- Itt vagyok! - hadonászott a levegőben Jimin, amint az alsó aulába értem. Lehetetlenség ezen a helyen megtaláni bármit vagy bárkit.

- Mehetünk? - kérdeztem, mire ő csak bólintott. - Nem tesid volt? - mértem végig, ugyanis egyáltalán nem volt jele annak, hogy neki testnevelés órája lett volna.

- Elméletileg de, gyakorlatilag helyettesítettek. - mosolygott, én pedig csak nevetve megingattam a fejem, majd kinyitottam Jiminnek az autó ajtaját és végül én is bepattantam.

Az utunk nagyrészt beszélgetéssel telt, Jimin elmesélte, hogy a mi érettségink után még az ő tanárai is be voltak zsongva. Megnyugtathattam volna azzal, hogy velünk is ugyanezt csinálták tavaly, de ez nem így volt, szóval inkább csendben hallgattam tovább a beszámolóját. A hely ahova megyünk, voltaképpen elég ismert és rengeteg velünk egykorú jár ide, mivel egy gofrizóról beszélünk. Nem akármilyen, szélesebb a választék, mint Jin válla, pedig az aztán nem szó. Tudom, hogy Jimin nagyon odavan az édességért, különösen a gofriért, tehát elméletben nem kellene mellé lőnöm ezzel az ötlettel.

Ahogy beléptünk az említett helyre, Jimin lélegzete láthatóan elállt. Csak bámészkodott, kapkodta a fejét egyik pontból a másikba, miközben az arcára halvány mosoly kúszott.

- Gyere, még nem is láttad az étlapot! - nevettem fel, majd megragadva a kezét, magammal húztam az egyik üres asztalhoz.

- Mennyi gofri - ámult el, amikor lapozgatni kezdte az éltapot. - Jungkook, én szerelmes vagyok! - mondta izgatottan.

- Én is szerelmes vagyok, bár nem bánnám, ha az illető nem egy gofrit választana helyettem. - közöltem sértődötten, mire Jimin vörös arccal, lesütött szemekkel nyúlt át az asztalon és fogta meg a kezem, majd pár másodperc után végre vette a bátorságot és a szemembe nézett.

- Féltékeny vagy egy gofrira? - vigyorgott - Pedig együtt sem vagyunk, még választhatnék a gofri és közötted. - húzta az agyam.

Hiába akarom tagadni, valahol nagyon élveztem, amit csinált. Sokszor irtó gyerekesem tudok viselkedni, ha Jiminnel vagyok, mint például most is. Szinte egyik tulajdonságom sem vall rám, ami olyankor üti fel a fejét, amikor mi ketten együtt vagyunk valahol. Teljesen új, jobb embernek érzem magam vele. Nem vagyok annyira befásult, sokkal kevésbé nézhetek ki bunkónak, valamint a gondolataim is kizárólag jó irányba terelődnek. Hozzá kell szoknom, de nem bánnám, ha ez így maradna. Talán Jimin jobb emberré tudna varázsolni.

- Ennyire szeretnél a barátom lenni? - elmélkedtem hangosan, Jimin arca pedig már vér vörös volt, de nem hagyott győzni.

- Én akarhatok bármit, te félsz megtenni a lépéseket. - kontrázott, ezzel mélyen megsértve engem.

- Csak időt adok neked, mielőtt le kell velem élned az életed. - vontam vállat, ezzel pedig akkorát tarolva, hogy azt hiszem kijelenthetem, én nyertem.

Elmondhatatlanul aranyos, amikor próbálkozik átvenni a domináns szerepet, viszont minden alkalommal kiderül és ki is fog derülni, hogy az bizony nem neki való.
Idő közben egyébként kihozták az italainkat, amit Jimin azzal a lendülettel félre is nyelt, ahogy kimondtam az utolsó mondatom. Ami azt illeti, valóban nem a bátorságom miatt nem akartam még egy magasabb szintre lépni, hanem azt szeretném, hogy minden magától, szépen lassan alakuljon. Tudom, hogy úgy csinálunk, mintha egy pár lennénk, de a balhé csak pár napja volt, mindkettőnknek kell idő, hogy egy olyan kapcsolatot építsünk fel, amelyet nem lehet csak úgy romokba borítani. Ezt akarom elérni, ezért várok olyan sokat. Vagyis ki tudja? Talán ez a ledönthetetlen fal előbb felépül, mint ahogy azt hinnénk, sosem lehet tudni. Amit pedig neki mondtam, azt komolyan is gondoltam, hiába nem hiszi azt. Vele szeretném leélni az egész hátralévő életem és ha kell, akkor éveket is képes vagyok várni erre.

- Mostmár jól vagy? - kérdeztem, amikor abbahagyta a fulladozást. - Ne haragudj, de nem árt felkészítenem téged pár dologra. - kacsintottam.

Vörösödő arccal, sűrűn pislogva ivott újra bele a limomádéjába. Nem vártam tőle választ, pont elég nekem a reakciója. Abból tudom, hogy a szándékai egyeznek az enyémekkel.

2020.11.18.

Remélem tetszett!