Jungkook szemszöge
----------------------------------------------------------

Szia! - intettem Jinnek, amikor már újra az utcán voltam.

Egy órán keresztül próbált lebeszélni, majd rávenni arra, hogy beszéljem meg Jiminnel a dolgokat és csak utána legyek olyan biztos a döntésemben. Érvelt azzal, hogy ő úgyis otthon van, a lapokat le lehet adni kettőig és ez nekem pont jó lenne, hiszen nagyon közel lakom az iskolához. Bebeszélte azt is, hogy ebből kifolyólag az univerzum is így akarja, de nem tudta megváltoztatni a nézeteim. Egyszerűen csak annyira hihetetlen lenne mindez, azok után, amiken eddig keresztül mentünk. Jimin Yeonjunnal van, vele érzi jól magát. Talán azért ragaszkodott valamilyen szinten hozzám, mivel én voltam az első srác, aki megcsókolta, aki többet érzett iránta és neki ez tetszett. Megértem, hiszen ez egy teljesen normális emberi reakció. Nem hibáztatom őt, csak rettentő csalódott vagyok, ennyi.

Ahogy sétáltam lefelé az úton, egyre közeledve az iskola felé, ezernyi emlék árasztott el. Szinte nem is láttam az utat, hogy mi van közvetlen előttem, csak és kizárólag a szemem előtt végigjátszódó jeleneteket figyeltem. Jimin és én Busanban, Jimin fotózás közben, Jimin alszik, Jimin, Jimin és Jimin. Csak ő járt a fejemben, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire fog fájni augusztusban, amikor el kell költöznöm otthonról. Magamnak sem akartam bevallani, viszont a szívem legmélyén mindennél jobban kívántam, hogy ne vegyenek fel Busanba és ragadjak itthon, oldódjon meg minden és szerethessem azt az embert, akit szeretek.

Hiszen olyan tökéletes. Olyan törékeny, mégis nagyon határozott, ha arról van szó. Úgy szeretem, hogy mindig kimondja, amit gondol, közben mégis félénk és visszahúzódó. Mellettem, mintha más ember lett volna, de talán csak bebeszéltem magamnak. Mivel Jimin nincs most itt velem és én nem véletlen vagyok most itt.

Az iskola bejáratához érve nagyot sóhajtottam. Mégegyszer elmondtam az első imát, ami eszembe jutott, aztán minden erőmet összeszedve, beléptem az épületbe. Szerettem ide járni, valamint szeretek is, ugyanis baromi jó emlékeim vannak erről a helyről. Durva, hogy pár hónapon belül elballagunk innen és Minho, Jin, Kevinék, mindenki a saját útjára lép és talán már nem fogunk olyan sokat együtt lógni, mint eddig.
A tanári lett arra a célra átalakítva, hogy minden végzős beadja a papírjait, úgyhogy léocsőznöm kellett egyet, mivel a tanári az első emeleten található. Fura ilyen kihaltnak látni a gimit, nagyon ritkán vagyok így bent és kifejezetten ijesztő is lehetne, ha mondjuk tél lenne.

Mély levegőt vettem, majd hangosan bekopogtam a tanári ajtaján, bentről pedig szinte azonnal jött a válasz, miszerint menjek csak be nyugodtan.
A hely évek óta semmit sem változott, ugyanolyan tisztasák, rend van, mint mindig, a bútorok ugyanazok és ugyanott vannak. A falak még mindig halvány kékek. Megleletésemre nem egy random tanár, hanem a biológia tanárom, aki egyben az osztályfőnök helyettesünk, felelt a sorrendért. Előttem voltak még ketten, így inkább helyet foglaltam a helység külön kialakított várójában, az ajtóval szemben.

- Jeongguk - szólított meg pár perc elteltével, én pedig erőltetett mosollyal elé léptem. Éppen az asztalnál ült, az utolsó papírt tette a helyére és már fordult is felém.

- Mrs. Song - hajoltam meg.

- Meglep, hogy ilyenkor itt látlak. - pillantott fel rám - Nem gondoltam volna, hogy az elsők között adod le a jelentkezésedet. - tette hozzá.

- Nem szerettem volna tovább vacilálni az egyetemek között. - vallottam be.

- Hadd lássam a döntésed - mosolyodott el - Szöul orvosi? -kérdezte, mielőtt elvehette volna tőlem a lapot, viszont ekkor hirtelen hatalmas lendülettel kivágódott az ajtó. Mindketten megijedtünk és odakaptuk a fejünket.

Az ajtóban Jimin állt, aki alig kapott levegőt, annyira lihegett. Nem tudtam hova tenni a történést, elképzelésem sem volt, hogy mi baj lehet, amiért ő most itt van. Végigfutott a gondolat a fejemben, hogy mi van, ha valamelyikünk szülőjével történt valami, ezért inkább ledobtam a lapot és ledermedve vártam, hogy valamit kinyögjön végre.Az arca kipirult, mint aki legalább két kilómétert futott, légzését még mindig alig tudta rendezni. Szemei csillogtak, viszont ez nem az a fajta csillogás volt. Szomorúnak tűnt, ezért méginkább kezdtem aggódni , hogy valami óriási baj történt addig, amíg én nem voltam otthon.

- Kérlek ne add be! - sétált elém, mire én teljesen elvesztettem a fonalat. - Tudom, hogy megváltoztattad és azt is, hogy Busanba akarsz menni. Mindent tudok és hagyd, hogy elmondjam, hogy rosszul gondolsz mindent! - hadarta, miközben a hangja folyamatosan megremegett. - Nem volt bennem annyi, hogy bevalljam magamnak az igazat, ezért inkább undorító módon próbáltam elrejteni a gondolatát is, viszont most itt vagyok és szeretném, ha tudnád, hogy nem akarom, hogy elmenj. - teltek meg könnyel a szemei.

Lopva a tanárra pillantottam, aki értetlenül, mégis érdeklődve figyelte a történést. Egyik pillanatról a másikra felborult minden, amit eddig terveztem és gondoltam, de nem voltam annyira biztos Jimin szavaiban, ezért tovább hallgattam, nehogy bármit is félreértsek.

- Sajnálom, hogy nem tettem azt, amit helyes lett volna, mindent annyira sajnálok és ha még nem késő, - szipogta - Szeretlek Jungkook - hajtotta le a fejét, én pedig ekkor jöttem rá, hogy minden szava igaz. Végigpörgettem az elmúlt hónapok eseményeit és visszagondolva, valóban nehéz lehetett neki is minden, mostmár teljes mértékben meg tudom érteni, hiszen neki is új volt a szituáció. El sem akartam hinni, hogy komolyan idejött és beszámolt az érzéseiről, csak azért, hogy megakadályozza, hogy elmenjek. Ezernyi kérdés merült fel bennem, kezdve onnan, hogy vajon kitől szerzett tudomást a választásomról és mégis hogyan jutott ide ilyen jó időben? Fogadni mernék, hogy Jin keze is benne van a dologban, de egyenlőre nem érdekel mi által, a lényeg, hogy Jimin viszonozza az érzéseim, ami bőven felér annyival, hogy ne adjam be ezt a sorrendet.

Habozva ugyan, hiszen még mindig nem tudtam feldolgozni az elhangzottakat, de szorosan magamhoz öleltem Jimin remegő lényét, aki szintúgy, kétlem, hogy felfogta, mi is történik jelen pillanatban. Apró kezeit a tarkómhoz vezette, kissé elhúzódott tőlem és a szemembe nézett, míg én a derekánál fogva tartottam közel magamhoz. Lehajoltam, mire ő velem egyszerre nyújtózott fel egészen addog, amíg ajkaink össze nem értek. Nem érdekelt, hogy hányan, nem érdekelt, hogy kik nézik végig a jelenetünket. Elmondhatatlanul  boldog voltam, amiért ekkorát tévedtem és rettentően hálás voltam Jiminnek, valamint az összes embernek, aki segített neki idejönni ma.

- Nyomtatok egy új lapot, kérlek gyorsan töltsd ki. - szólalt meg Mrs. Song vigyorogva, majd a nyomtatóhoz lépett. - Erről úgyis részletesebb leírást kapsz az egyetemen. - célzott az előbbi csókunkra, amin akaratomon kívül is elnevettem magam.

Elléptem Jimintől és a lehető leggyorsabban aláfirkantottam mindent, illetve megcseréltem a sorrendet. Ha a saját fejem után megyek, talán sosem tudom meg, hogy Jimin így érez és talán borzalmas életet kellett volna élnem. Bele sem akarok gondolni, hogy mi lett volna abban az esetben, így inkább oda is adtam Song tanárnőnek a lapot és egy hangos köszönés után elhagytuk a tanárit.

- Nem hiszem el, hogy tényleg képes lettél volna elmenni. - ingatta meg a fejét.

- Azt akartam, hogy boldog legyél és élhesd az életed bármilyen zavaró tényező - mutattam magamra - nélkül. Ő csak eleresztett egy gondterhelt sóhajt, majd vállba boxolt, én pedig elkuncogtam magam. - Sajnálom. - kértem én is bocsánatot tőle.

- A lényeg, hogy itt vagy és itt is maradsz. - motyogta, mire én elmosolyodtam és újra magamhoz húztam őt.

- Én is nagyon szeretlek, Jiminie - suttogtam ajkaira, ezt követően pedig birtokba is vettem azokat.

Hihetetlen érzés volt újra és újra érezni Jimin puha ajkait, átélni mégegyszer, hogy milyen is megcsókolni, mivel ez nem egy hétköznapi dolog. Ez az érzés leírhatatlan, semmihez nem tudnám hasonlítani. Egyszerűen bármikor képes lenne megnyugtatni, megvigasztalni és voltaképpen akármilyen érzelmet előhívni belőlem a csókjaival. Imádom ezt az érzést, ugyanúgy, ahogy őt is.

- Basszameg - hallottunk meg egy ismerős hangot. - Nagyon melegen ajánlom, hogy ez ne egy búcsúcsók legyen buzikáim! - jött közelebb lihegve Yoongi, a nyomában pedig Jin és Yeonjun is megérkezett.

- Gyertek át hozzánk szerintem - javasoltam, amivel mindenki egyetértett, így nem itt kellett lerendezni a személyes dolgainkat.
Lehet, hogy nem lesz tipikus happy end, de biztos vagyok benne, hogy mindenki megteszi majd a tőle telhetőt, amikor erre visszatérünk.

2020.11.03.

Első dráma majdnem lezárva😏
Tudjátok, nem is én írnám a könyvet, ha nem lenne még benne pár darab, hiszen 60-70 rész nem ám csupa vidámság. Remélem tetszett a rész és köszönöm szépen, hogy elolvastátok!!

Ui: Nálatok milyen a suli? Olnine vagy kontakt óráitok vannak?