A nap sugarai szinte kiégették az álmot a szememből reggel, ugyanis elfelejtetettem lehúzni a redőnyt, amikor hazaértük. Azonnal felkeltem és próbáltam megakadályozni, hogy a beáramló fény ébressze fel a mellettem szuszogó angyalt, ami sikerült is. Nagyot sóhajtva dőltem vissza az ágyba, miután lecsekkoltam az órát, amely fél tízet mutatott. Levakarhatatlan mosoly terült el az arcomon, amikor visszagondoltam a tegnap, illetve ma hajnalban történtekre. Egyszerűen csak hihetetlen számomra az egész és olyan érzésem van, mintha egy mesében lennék. Ahogy hazaestünk éjszaka, megmosakodtunk, persze külön külön, aztán pedig befészkeltük magunkat az ágyba és folytattuk, amit a parton elkezdtünk. Fogalmam sincs hány órán keresztük faltuk egymás ajkait, de biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen emlékként égett bele az eddig hidegnek hitt szívembe.

Jiminre pillantottam, aki pont ekkor kezdett mocorogni, így gondoltam ideje felkelteni a kis álomszuszékot.
Felé másztam, majd apró, lágy csókokkal kezdtem behinteni arca különböző pontjait, illetve puha, duzzadt ajkait sem hagyhattam ki. Nem sokkal később ki is nyitotta gyönyörű, fekete szemeit és elmosolyodott, ezzel szinte láthatatlanná téve azokat. Imádom, amikor mosolyog.

- Jó reggelt. - suttogtam, és újabb puszit nyomtam ajkaira. - Hogy aludtál? - kérdeztem, majd oldalasan mellé feküdtem.

- Jó reggelt. - nyammogta - Életemben nem aludtam még ilyen jól. - kuncogott fel, mire én is halkan elnevettem magam.

Újból erőt vettem magamon, aztán felálltam és a fürdőbe vettem az irányt. Gyorsan fogat mostam, illetve meg is mosakodtam volna, csak hogy Jimin hirtelen mögöttem termett és hátulról kezdett ölelgetni, ami nagyon jól esett. Igazán örülök neki, hogy nem bánta meg a tegnapot, plusz ugyanúgy viselkedik velem, mint akkor. Bízom benne, hogy ez így fog maradni, mert már kezdenek olyan gondolataim lenni, amelyek a kapcsolat téma körül forognak.

- Menjünk le enni. - mondtam, amikor mindketten végeztünk a mosakodással. Még egyikünk sem volt felöltözve, de nem szállodában vagyunk, hogy ne lehessen pizsiben megreggelizni.

- Várj. - ragadta meg a karom, és seperc alatt visszahúzott az ajtóból. - Elfelejtettél valamit. - jelentette ki, mire én szemöldómráncolva kezdtem tanakodni, hogy mit felejthettem el, de valahogy semmi sem jutott az eszembe.

- Majd később átöltözünk. - vontam vállat, ugyanis azt hittem erre gondol, de amikor hangosan felnevetett, akkor megváltozott erről a véleményem. - Bökd már ki bakker! - trappoltam egyet, ő pedig csak szimplán közelebb lépett hozzám, majd nyakam köré fonta vékony karjait.

- Csókolj meg. - harapta be alsó ajkát, én pedig azon nyomban tettem amire kért.

Megkönnyebbültem, amikor éreztem, hogy semmit sem változtak a csókba szőtt érzelmeink, illetve boldog voltam, hogy újra érezhetem Jimin puha, édes ajkait az enyémeken. Semmit nem szeretnék elkapkodni, nem fogom csak úgy megcsókolni, hiszen még rengeteg kitapasztalandó dolog van hátra, én meg elég türelmes embernek vallom magam, így ezzel gond nem lehet.

Kicsit elhúzódott az akciónk, ugyanis húsz perccel később mentünk csak le a konyhába, ahol már ott voltak a szüleink is, így együtt tudtunk reggelizni, mellesleg tizenegykor. Mint később megtudtuk, ők is sokáig húzták a lóbőrt, ezért nekik sem volt energiájuk, sem pedig idejük megreggelizni és inkább megvártak minket. Evés közben számos téma felmerült, mint például a nagyszüleim, akiket lassan egy éve nem látogattunk meg, ezért apa kitalálta, hogy érettségi után elutazunk hozzájuk pár napra. A nagyim nagyon aranyos nő, csak néha túlzásokba tud esni, amit annyira nem tűrünk, de a papám próbálja őt a legjobban visszafogni. Reménykedem benne, hogy Jimin nem ijed majd el az első ilyen pillanatban.

- Még van időtök lányt szerezni, ha a mama érdeklődne - biccentett apa - Tudod mennyire szeretne már dédunokákat. - forgatott szemet, mire az én mosolyom egy szempillantás alatt illant el. Jiminre pillantottam, aki ugyan mosolyogott, de tudtam, hogy egy cseppet sem őszinte.

- Menjetek, majd elintézem a tányérokat. - simított karomra Jieun, én pedig csuklón ragadtam Jimint és már rohantam is fel a szobámba.

- Kook, nekem még képeket kellene szerkesztenem. - húzta el a száját, mire csak bólintottam egyet. Tudom, hogy sok a dolga és nem is szeretném rabolni az idejét, azt sem tudom miért ragaszkodtam ahhoz, hogy itt legyen mellettem egy hülye elhangzott mondat miatt.

A délutánom elég eseménytelenül telt, zenét hallgattam, videókat és filemeket néztem, illetve a hatalmas unalmban megcsináltam a maradék házikat is, melyeket a kukaccal a sejhajukban megáldott tanárok adtak. Nem hiszem el, hogy érettségi előtt, tavaszi szünetben képesek ennyi leckét a nyakunkba borítani. Hatalmas sóhaj hagyta el a szám, amikor végre mindennel végeztem, és valahára kinyújtózhattam, mert már féltem, hogy beáll a hátam egy elég természetellenes pózba. Ledobtam a tollamat, majd eldöntöttem, hogy átmegyek Jiminhez, mert öt óra alatt biztosan végzett mindennel, illetve nemsokára vacsorázunk, úgyhogy mindenképpen szólnom kéne neki.

Erőt véve magamon, átslattyogtam a régi mamuszomban, a fiatalabb szobájának ajtaja elé, aztán reménykedve kopogtattam. Nem hallottam, hogy bármilyen nemű válasz jött volna a túloldalról, ezért inkább benyitottam a szobába. Ott ült az íróasztalánál, de nem dolgozott semmin, csak bámult ki a fejéből. Egy pillanatra meg is ijedtem, hiszen úgy festett, mint egy hetvenes éveiben járó ember, aki éppen visszapörgeti a fiatalkora élményeit, illetve mégegyszer megbánja azokat.

- Mizu? - guggoltam le mellé, mire csak némán vállat vont. - Van valami baj? - álltam fel újra, hogy megcsókolhassam, de eltolt magától.

Értetlenül figyeltem, ahogy üres tekintettel mered maga elé, majd szép lassan rám emeli fejete íriszeit, amelyek kivételesen máshogy csillogtak, mint eddig. Nem értettem, hogy mi történhetett, de nagyon szerettem volna tudni a viselkedése okát, így azonnal rá is kérdeztem volna, ha nem ő szólal meg előbb.

- Nem lehet. - hajtotta le a fejét - Nem csinálhatjuk ezt többé. - állt fel a székből, én pedig értetlenül bámultam rá.

- Miről beszélsz? - kérdeztem vissza.

- Abba kell hagynunk ezt az egészet. Tudom, hogy a tegnapi megtörtént, azt is, hogy ma sem voltunk ártatlanok, de ez itt és most le fogjuk zárni. - jelentette ki rezzenéstelen arccal. - Világos? - kérdezte kissé remegő hangon, mire bennem egy világ omlott össsze.

- Nem. - feleltem - Te megzakkantál? Ezek után képes vagy ilyen módon ellökni magadtól?  - emeltem fel a hangom, viszont az én cselekedetemre nála is eltört a mécses.

- Nem fogom elmondani mégegyszer Jungkook! - emelte fel mutatóujját - Sosem leszünk többek, mint testvérek, nem érdekel, hogy mi volt pár órája - akadt el egy pillanatra - Vége! És most menj ki a szobámból! - utasított.

Nem hittem sem a szememnek, sem a fülemnek. Képtelen voltam elhinni, hogy ebben a pillanatban mindennek vége szakadhat, hogy az eddig szerzett emlékeink már csak fájdalmas részei lesznek a múltunknak, amit egy rövid időn belül építettünk fel és zártunk is le. Nem akarom ezt csinálni, kivételesen még a család sem érdekel, csak az, hogy vele lehessek.

- Jimin - szólítottam meg, de azonnal rámrivallt.

- Menj ki innen! - szorította ökölbe a kezeit - Most. - vett vissza a hangjából, mire én végleg feladtam a próbálkozást.

Lehajtott fejjel, darabokra tört szívvel rohantam vissza a szobámba, amit után egyből kulcsra zártam, így már senki sem jöhetett be. Az ajtónak támaszkodva, háttal csúsztam lassan, ülő helyzetbe, arcom pedig tenyereimbe temetve gyengült el teljesen. Könnyeim rövid időn belül záporozni kezdtek, végtagjaim remegésnek indultak és szinte éreztem, ahogy a bennem lévő fájdalom kitölti az egész helységet. Válaszokat akartam kapni, tudni akartam, hogy mit csináltam rosszul, hogy miért ver ilyen szinten a sors, de válaszok helyett csak mégtöbb kérdés fogalmazódott meg bennem. Hallottam, rengeteg helyről hallottam már, hogy a szerelem fáj, de valamiért sosem tulajdonítottam ennek nagyobb figyelmet, viszont azt hiszem ennek is eljött az ideje. Elmondhatatlanul fáj az egész, de látszólag semmit sem tehetek ellene. Végtelenül szeretem őt, hiába ismerem csak két hónapja. Érte képes lennék szembe szállni apáékkal, a barátaimmal, sőt, még a világgal is, de nem fogok. Nem fogok, hiszen én hülye, naivan hittem abban, hogy az enyém lehet. Nem fogok, hiszen nem lehet az enyém.

Mostmár tudom milyen, ha fáj a szerelem.

2020.07.09