Jimin szemszöge
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Szerda van, ami azt jelenti, hogy ma találkozom Yoongival. Tegnap kezdődött a szünet, de szinte egész álló nap Jungkookkal voltam, amit egyébként nem bánok, mivel nagyon élveztem, csak úgy érzem szükségem van most a legjobb barátomra, mert egyre nagyobb a baj. Korán reggel elmentem anyával bevásárolni, így a többieknek nem kellett ezzel foglalatoskodniuk. Amikor nem laktunk itt, mindig korán megcsináltuk a nagybevásárlást, hogy a nap további része szabad legyen ilyen szempontból. Miután ezt letudtuk, felszaladtam a szobámba, hogy a maradék képszerkesztést elkészítsem, mivel hiába van szünet, a tanárom rengeteg feladattal árasztott el minket erre az időszakra is.

- Szia Öcsi - nyitotta résnyire az ajtóm Seungheon. Általában öcsinek hív, amivel egyáltalán nincs bajom. Örülök, hogy megkapom tőle a kellő "apai szeretetet". - Jungkook merre van? - érdeklődött.

- Szerintem még alszik. - feleltem az órámra pillantva, ami fél tizet mutatott. Láttam rajta, hogy nagyon örlődik magában, amire már volt példa ezelőtt, pontosabban ugyanez történt. Beszélni szeretett volna a fiával, de ő aludt, aztán nekem kellett felkelteni, mondván, hogy rám úgysem fog annyira haragudni, mint rá. Elmosolyodtam, mivel nem volt ellenemre, hogy ismét felkeltsem, de azért tudni szerettem volna , hogy valóban ez-e a feladatom.

- Felkeltsem? - kérdeztem.

- Jövök neked egy koktéllal! - tapsikolt, mire felnevettem, bár a koktélos részt egyáltalán nem értettem. Mit sem törődve a kijelentésével, átbattyogtam Jungkookhoz, ameddig Seungheon visszament a földszintre.

Ahogy beléptem a még mindig sötét szobába, megbizonyosodtam róla, hogy a bátyám javában húzza a lóbőrt. Próbáltam a lehető leghalkabban odaosonni az ágyához, amire fel is másztam, mert én szerencsétlen, pont a másik oldalról mentem oda. Az a kis semmitmondó, beszűrődő fény is az ő arcát világította meg. Sosem értettem hogyan lehet valaki alvás közben is tökéletes, de neki valahogy még ez is összejött. Ahelyett, hogy elkezdtem volna keltegetni, inkább csak az alvó lényét nézegettem. Ahogyan teltek a napok, a hetek, úgy kezdtem valami egészen különöset érezni iránta, amit ma meg is szeretnék beszélni Yoongival. Jungkook egyszerűen csak tökéletes. Hiába próbálja elrejteni a gyengéd, törődő énjét, amikor kettesben vagyunk, valamiért képtelen rá. A csókunk óta baromi nehéz kivernem a fejemből az idősebbet, nincs olyan nap, amikor ne játszódna le a fejemben újra és újra az a pár perc. Valami gond van velem, ezért sürgősen tenni kell ellene.

- Hyung - vezettem ujjaim rózsaszínes tincsei közé. - Ébresztő. - suttogtam, majd áttértem az arca cirógatására, aminek hatására, már kinyitotta sötétbarna szemeit.

- Mhvég öth pherch. - motyogta, és újra lehunyta szemeit. Megelégeltem, hogy nem akar felkelni, ezért gyorsan az ölébe másztam, amire már tényleg kipattantak a szemei. Néha rohadt furcsán viselkedik velem. - Fent vagyok.

- Apud beszélni szeretne veled. - mondtam, még mindig az ölében ücsörögve. - Kelj fel, aztán menj le hozzá. - szálltam volna le róla, de visszarántott és szoros ölelésbe vont. Szeretem, amikor megölel, hiszen egyfajta védelmet éd biztonságérzetet nyújt, ugyanakkor viszont előjönnek a fura érzelmeim.

- Köszi, hogy szóltál. - mosolyodott el, majd gyors, mégis gyengéd puszit nyomott a homlokomra. Szívem hirtelen hatszor gyorsabb tempót diktált, a pulzusom az egekbe szökött és rendesen remegni kezdtek a végtagjaim. Éreztem, hogy vészesen vörösödik az arcom, ezért kipattantam az ágyból és szó nélkül ott hagytam Jungkookot.

A szobámba érve egyből a telefonomat kezdtem keresni, hogy minél előbb kiszabaduljak itthonról. Tudom, hogy amit érzek, egyáltalán nem helyén való,mégsem vagyok képes egyedül megváltoztatni. Mióta Kook szakított Sooval, valamiért nyugodtabban telnek a napjaim, azt leszámítva, hogy a suliban végig lányokkal látom, akik tagadhatatlanul flörtölnek vele.
Amikor megtaláltam a mobilomat, azon nyombam tárcsáztam Yoongi számát, aki villámgyorsan fel is vette.

- Indulhatunk? - kérdezte. Ennyire kiismert volna az évek alatt?

- Igen. - bólintottam, bár ezt úgysem láthatta, hiszen csak a hangomat hallotta.

- Oké, félkor a parkban. - felelte és bontotta is a vonalat.

Én sem húztam tovább az időt, nyomban elindultam a megbeszélt helyre. Elköszöntem anyáéktól, akik kikötötték, hogy legkésőbb ötig érjek haza, amit nem értettem, egyrészt mert nagyon maximum tizenegy óra lehet, másrészt pedig még sosem csináltak ilyet ezelőtt.
A szokásos útvonalon haladtam a park felé, ahol mindig találkozunk. Az idő nagyon kellemes volt, a nap ezer ágra sütött már délelőtt, ami a kedvemre is hatással volt. Szerettem a szabadban lenni, ez az a dolog, amit bármikor megkaphattam és kaphatok is, ráadásul képes tökéletesen lenyugtatni, ha rossz a szituáció. Már pedig számtalanszor volt rossz az évek során.

- Yoongi! - kiáltottam barátom után, aki az egyik padon üldögélt.

- Szia. - Állt fel, hogy megölelhessen. Az ő öleléseit is szeretem, kábé nélkülözhetetlennek számítanak nálam, mégsem olyanok, mint azok, amiket Jungkooktól kapok. - Mi a baj? - kérdezte.

- Megőrültem. - jelentettem ki - Teljesen elment az eszem, diliházba kell mennem, mert ez így egyáltalán nem okés! - idegeskedtem, bár ő még így sem értette, hogy miről hablatyolok jelen pillanatban, ezért inkább kifejtettem neki pár szóban. - Baj van az érzéseimmel, Yoongs. - biggyesztettem le alsó ajkam.

-  Még mindig nem tiszta. - ingatta meg a fejét.

- Jungkook. - hajtottam le a fejem - Azt hiszem kedvelem a mostohatestvéremet. - tettem hozzá szomorúan.

- Miből gondolod? - érdeklődött.

Felhúztam a lábaimat, amiket át is karoltam, majd a fejemet is megtámasztottam. Nagyot sóhajtottam, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene mondanom neki, hisz' még én magam sem voltam biztos benne, hogy mit is érzek igazán. Világos volt számomra, hogy másként viszonyulok hozzá, de felmérni képtelen voltam, hogy mennyire.

- Nemrég vele aludtam, mert a szobámba beszökött egy baszott nagy fenevad és nem voltam hajlandó ott aludni. - hoztam fel az első emléket, ami beugrott - Akkor, életemben először biztonságban éreztem magam. - Jin bulijában, amikor a  Minás incidensem volt, annyira részegek voltunk, hogy Jungkook megcsókolt, én pedig nem tudtam ellenkezni. - soroltam a másodikat. - Azóta képtelen vagyok nem arra gondolni, hiányzik az az érzés, amit mindössze pár percig érezhettem. Amikor megérint, a testem bizseregni kezd - magyaráztam - ma például adott egy puszit, én pedig az ájulás szélén álltam. - zártam le hosszúra sikeredett monológom.

Yoongi nem tűnt úgy, mint aki meglepődött, inkább mondtam volna azt, hogy csak nagyon belemerült a gondolataiba. Hosszas percekig nem szólt egy szót sem, szinte hallani lehetett, ahogy mozognak a fogaskerekek az agyában. Mindig a legj obb tanácsokat osztogatta nekem, nem volt olyan helyzet, amikor nem tudott segítséget nyújtani, illetve ez fordítva is így van. Yoongival szerintem még életemben nem veszekedtem, és vitáink is ritkán voltak. Nagyon hálás vagyok neki azért, miért mellettem állt mindvégig, nem ítélt el a hátterem miatt és folyton segített nekem, ahogy én is neki. Számtalanszor jött hozzám a könnyeivel harcolva, nem egysz olyan alkalom volt, amikor hajnalig beszélgettünk a régi albérletünk erkélyén ülve. Nélküle nem lenne teljes az életem, ebben biztos vagyok.

- Volt egy megérzésem, de nem tulajdonítottam eddig nsgy figyelmet neki. - szólalt meg végre. - Az alapján, amit elmondtál, egyértelmű, hogy tetszik neked Jungkook. - jelentette ki - Ezzel semmi baj nincsen, ne merj elszomorodni emiatt! - parancsokt rám, mielőtt megszólalhattam volna.

- Yoongi, anya megölne, ha megtudná. - feleltem - Kettő, Jungkook soha többé nem szólna hozzám. Tönkretennék egy családot, és Seungheonról még nem is beszéltem! - szipogtam, mivel idő közben a könnyeim is utat törtek maguknak.

- Anyukád szeret, nem ítélne el. Jungkook pedig kétlem, hogy teljesen heteró, hogyha képes volt lekapni. - érvelt, mire csak megráztam a fejem. - Gyere - tárta ki karjait, jelezve, hogy meg szeretne ölelni.

Nem ellenkeztem, nagyon hiányzott már a Yoongi fajta ölelés, most pedig ez volt az egyetlen dolog, amibe menekülhettem. Szörnyű abban a tudatban élni, hogy a bátyám iránt táplálok érzelmeket, abba meg mégszörnyűbb, hogy egy egész család életét tehetem tönkre emiatt. Lehunytam a szemeim, miközben hallgattam Yoongs bátorító, pozitív beszédét, és hagytam, hogy az összes könnyem útnak eredjen. Fáj, hogy pont én kerültem ilyen helyzetbe, fáj, hohy semmit nem tehetek ellene. Tudom, hogy innentől kezdve sokkal távolságtartóbbnak kell lennem, hogy ne okozzak galibát a későbbiekben.

2020.06.20.