Két hete szinte hozzá sem szóltam Jiminhez. Számos alkalommal próbált nyitni felém és beszélni velem, de mindig inkább magamba fordulva vártam a csodát. Két napja befejezte, feladta, hogy bármire is jusson velem, azóta tényleg reggelente köszönünk csak egymásnak. A suliban is észrevették, hogy valami nem oké Sooyounggal és velem, mert sosem látnak minket együtt. Ami Soot illeti, vele sem igazán tartom már a kapcsolatot. Úgy voltam vele, hogy ha készen állok rá, meg fogom keresni, de ez a nap sem ma jött el, úgyhogy inkább csak összepakolom a holmim és hazamegyek, mert vészesen közeledik az érettségi, illetve nemsokára itt lesz a tavaszi nyitómérkőzés is, amin szintén részt kell vennem valamilyem formában.

Mélyet szippantottam a friss tavaszi levegőből, amikor kiértem a suliudvarra. A diákok zöme most végezhetett, mert hatalmas a nyüzsgés a kapunál és a földszinten is alig lehet közlekedni. A szokásos duóval az oldalamon indultam haza, szintén gyalog. Már egy ideje jobban alszom, de ettől függetlenül élvezem, hogy ilyen szép időben sétálhatok. Minho és Jin a mai kosáredzésről tárgyaltak, míg én az utat bámulva haladtam egyenesen előre.

- Te is jössz ma? - bökött vállba Minho.

- Nem tudom, elvileg már mehetnék. - vontam vállat. Olyan szinten kikészített az egész két héttel ezelőtti műsor, hogy konkrétan sehova nincs kedvem menni, még a kosarat is képes vagyok hanyagolni emiatt.

- Még szép, hogy jön! - karolt át oldalról Jin, mire mosolyogva megingattam a fejem.

- Mi bánt még ennyire? - érdeklődött Minho.

Na igen, ő nem igazán tudja a történetet, annyit mondtam el neki, hogy Sooyoung és Jimin smároltak, amíg én tudtukkal lent maradtam apáékkal, viszont az a része véletlen kimaradt a mesélésemből, hogy voltaképpen meleg vagyok és vonzódom Jiminhez. Minho annak ellenére, hogy az egyik legjobb haverom, nem tudja, és nem is hiszem, hogy sejti a   dolgokat, bár, ha Jint nézzük, pontosabban azt, hogy őt teljes mértékben elfogadta, akkor nálam sem lenne probléma, bár én nem igazán akarom jelenleg elárulni ezt az apró részletet.

- Összekapott Jiminnel. - felelt helyettem  Jin.

- Miért nem beszéled meg vele? - kérdezett vissza.

- Nagyon bonyolult az egész. - sóhajtottam - A lényeg, hogy egy méretes fasz voltam vele a történtek után napokig, plusz egymáshoz sem szólunk hetek óta, úgyhogy nem tudom mit mondhatnék. - magyaráztam.

- Akkor jobb lesz, ha kitalálod, mert az út másik oldalán sétál. - vigyorgott rám Jin, én pedig hirtelen lefagytam.

Szerintem nem lenne a legbölcsebb döntés a hazafelé vezető úton megvitatni az eddigieket, mivel simán kilökbet egy kocsi elé, vagy esetleg egy busz elé, ami éppen erre jár. Tudom, hogy neheztel rám, azt is, hogy rengeteget romlott a kapcsolatunk az utóbbi időben, ezért sem gondolom megfelelőnek az időzítést, ahogy azt sem akarom, hogy ország-világ hallja a káosz címmel ellátott életünket.

- Majd otthon. - zártam volna le ennyivel, de az út végi kanyarnál Minho átlökött a másik oldalra, amit a testvérem is észrevett, így már elkerülhetetlen volt szóba elegyedni vele.

Visszapillantottam a másik irányba tartó két mamlaszra, akik összemosyogva integettek nekem, Jin még puszikat is dobált, Minho pedig a saját seggét csapkodta. Esküszöm, hogy fogalmam sincs miért barátkozom velük.

Némán ballagtunk egymás mellett, tisztes távolságot tartva. Sem ő nem tervezett kezdeményezni, sem én. Először is azért, mert nem igazán gyártottam le a fejemben, hogy mit is szeretnék neki mondani, másodszor pedig kínosnak éreztem a helyzetet. Bevallottam magamnak, hogy eléggé kedvelem, most mégis két idegenként sétálunk egymás mellett, holott anyáék kapcsolatát tekintve, jó sokáig élünk majd még egy fedél alatt.

- Szia. - szólaltam meg.

Komolyan ennyi telt tőlem?

- Helló. - köszönt vissza.

Eddig kifejezetten jól haladunk!

- Beszélhetnénk? - érdeklődtem.

- Azt csináljuk. - felelte hidegen. Számítottam rá, hogy nem lesz egyszerű, de azért azt nem kalkuláltam be, hogy ennyire nagy szarban vagyok. Mondjuk, tökre érthető, mert úgy viselkedtem vele, mint egy értéktelen senkivel.

- Úgy értem, rendesen. - mondtam, mire vállat rántott. Szerencsére pont a mi utcánkban vagyunk, pár méterre a házunktól, úgyhogy mostmár tényleg nem menekülhet, mert a fürdőbe is hajlandó vagyok követni.

- Felőlem.

Nem tagadom, elég ideges lettem a flegma válaszaitól, de nem volt rá mérges. Teljesen jogos volt, és inkább az idegesített, hogy miattam jutottunk ide ismét. Kinyitottam a bejárati ajtót, beköszöntünk a szülőknek és elindultunk fel, az emeletre. Jimin nem sietett, szóval megnyugodtam, hogy nem fogja előttem bevágni az ajtót, majd bezárni azt, de legnagyobb meglepetésemre nem oda készült menni, hanem az én szobámba.

- Szeretném tisztázni a dolgokat. - csuktam be magam mögött az ajtót. - Tudom, hogy hülye voltam, de meg kell értened, hogy nem könnyű egy megcsalást végignézni! - kértem ki magamnak, hisz ebben igazam volt.

- Ez még mindig nem jogosít fel arra, hogy konkrétan kutyaként kezelj! - mordult fel.

- Sajnálom jó? - sóhajtottam fel - Csak hallgass végig!

Jimin unottan feljebb csúszott az ágyamon, így már könnyen neki tudott dőlni a falamnak. Maga mögé rakott egy párnát, térdeit felhúzta és lazán átkarolta őket, miközben várta, hogy belekezdjek. Mély levegőt vettem és nagyjából összeszedtem a gondolataimat. Nem akartam ismét elszólni magam, bármennyire is hozzon ki a szituáció a sodromból.

- Bent voltam szinte végig a szobában. Láttam, hogy Sooyoung mászott rád és azt is, hogy te eltoltad magadtól, de akkor eszembe jutott, hogy ha nem akartad volna, előbb cselekedtél volna. - hajtottam le a fejem -  Azt hiszem még sosem csalódtam ekkorát, mint azon a napon, de talán megérdemeltem, viszont ebbe most nem mennék bele. - tisztáztam le - Undorítónak találtam az egészet, rosszul éreztem magam, szabályosan az ájulás szélére kerültem - soroltam - Nagyon begurultam, mert reméltem, hogy számítok neked annyira, hogy megelőzd, de a haragom olyan szinten úrrá lett rajtam, hogy amikor utánam jöttél, már csak az a hang tudott irányítani, ami azt ordibálta nekem, hogy megakadályozhattad volna. - mondtam végig a monológom első részét.

- Ha hagytad volna, hogy elmagyarázzam, tudnád miért nem akadályoztam meg. - fűzte hozzá, ami egy kicsit felidegesített.

- Még aznap este átmentem Jinhez, beszélgettünk és rájöttem, hogy végig igazad volt, de képtelen voltam lépni a békülésünk érdekében. Túl sok gondolat kavargott bennem és túl nagy felforduládt okoztak a fejemben. - folytattam a másik részével - De mostmár kíváncsi vagyok arra, amit akkor nem hagytam elmondani, szóval kérlek - vezettem rá tekintetem - mondd el nekem.

Jimin látszólag örlődött magában egy sort, amíg végre készen állt beavatni a dolgokba, amit nemsokára csak az ő szemszögéből fogok látni, illetve hallani. Közelebb másztam hozzá, de természetesen megtartottam a kellő távolságot, mivel nem akartam, hogy tolakodásnak vegye a közeledésem.

- Nem akartam  hogy megtörténjen, de megijedtem és leblokkoltam. - jelentette ki. - Az előző csókom sem ment jól, azóta pedig irtózom az ilyesfajta cselekedetektől, ezért, amikor tudtam, hogy meg fog történni, annyira bepánikoltam, hogy egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. - vallotta be - Nem akartam, sőt, a legundorítóbb dolognak a megcsalást tartom és hidd el én is visszapörgetném az időt, de nem lehet! - emelte fel hanját a végére. - Számítottál nekem annyira, hogy ne tegyem meg, de valamiért kikapcsoltam. Utáltam magam miatta és a mai napig szégyellem is - tette hozzá halkan - , de emellett borzasztóan fájtak a szavaid - nézett mélyen a szemembe.

Láttam rajta, hogy könnyei bármelyik pillanatban kitörhetnek, ezért gondolkodás nélkül ragadtam meg karjait és rántottam magamhoz. Vékony dereka köré fontam karjaim, mire ő belefúrta arcát a mellkasomba. Érzetem forró leheletét még pólón keresztül is, ami ez alkalommal is varázslatos érzéssel töltötte el a testem. Nem akartam megbántani, nem akartam, hogy miattam sírjon és soha többé nem akarom, hogy szomorú legyen, sem miattam, sem más miatt. Tudatni akarom vele, hogy mellettem biztonságban van  éreztetni akarom vele. De félek, hogy semmi nem lesz köztünk a régi.

- Sajnálom - suttogtam - Nekem nagyon fontos vagy, Jimin. - vallottam be az igazat.

- Nem haragszom rád, és tudod miért? - emelkedett fel annyira, hogy a szemeimbe tudjon nézni - Mert te is fontos vagy nekem. - felelte, én pedig két dologban lettem teljesen biztos ebben a pillanatban;

Szeretem őt, és teljesen elment az eszem.

2020.05.29.