Kinyitottam az ablakot és óvatosan kimásztam az alatta lévő tetőre. Áldom az eget, amiért a hátsó garázs teteje az ablakom alatt hekyezkedik el, így könnyű szerrel ki tudok mászni bármikor. Kivsit talán hangosabbra sikerült, mint azt terveztem, amire Jimin is felvigyelt a túloldalról, és szóvá is tette.

- Jungkook mondd, hogy nem készülsz hülyeséget csinálni! - emelte fel a hanját, de nem adtam választ a kérdésére.

Nem sikerült magam mögött becsukni az ablakot, ami miatt szitkozódtam is egy sort, de annyira még mindig nem mozgatott meg, hogy visszamásszak. Körülnéztem, hogy esetleg az alsó szint ablakaiból lát-e valaki, de amikor megbizonyosodtam róla, hogy nem, húztam is ki a csíkot az utcára. Lábaimat gyorsan szedve indultam meg a célom felé, ahová akkor szoktam "menekülni" , amikor már véglegesen elegem van ebből az egész szarból. Nem az a fajta ember vagyok, akit kedvére szívathat akárki. Számos alkalommal verekedtem már és balhéztam másokkal, szóval koránt sem vagyok ártatlan. Az egy dolog, hogy nem szeretem a kifejezetten rossz énemet mutogatni.

- Jungkook állj már meg! - hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.

Hallottam, ahogy a hang tulajdonosa egyre csak közeledik. Hallottam, ahogy a pocsolyákon átgázolva szalad utánam, mégsem lassítottam a tempómon. Tisztában voltam vele, hogy erősebb és edzettem is vagyok nála, ezért maradtam a gyors tempónál én is, remélve, hogy feladja az utánam való rohangálást.

- Jungkook! - rántott vissza hátulról, mire felmordultam. Egyáltalán nem volt szándékomban szóba elegyedni vele, de ő ennek ellenére is erősködött. - Gyere haza, kurvára meg fogsz fázni, ha ezt így folytatod! - emelte fel hangját, mire szemet forgatva megfordultam.

- Elmondom mit lesz - szólaltam meg kis idő után - Te most szépen békén hagysz és baszott gyorsan hazamész, mert kurvára nem vagyok rád kíváncsi! - emeltem fel én is a hangom, mire az előttem álló összerezzent.

- Nem fogok nélküled hazamenni. - jelentette ki. Láttam rajta, hogy már a sírás kerülgeti, de jelen pillanatban még ez is hidegen hagyott. Azt éreztem, mint amikor először találkoztam vele. Talán még a gyűlölet egy kisebb darabja is felbukkanni látszott.

- Jobban jársz, ha hazamész - fordítottam újra hátat neki. - Látni sem akarlak. - hajtottam le a fejem, és eröt véve magamon, tovább sétáltam, ezzel magam mögött hagyva azt utánam kiabáló Jimint. Amíg ki nem tértem a látószögéből, addig kiabálta, hogy hallgassam végig és menjek vele haza, hogy nem kellene itt lennem és meg fogom bánni az egészet, mert ő csak segíteni szeretne nekem. Vicces, hogy segíteni szeretne. Akkor nem volt ilyen kibaszott segítőkész és kedves, amikor a barátnőmmel smárolt a saját házamban?!

Szerencsére ismertem Szöul ezen részét, jobban, mint a saját tenyeremet. A mérhetetlen harag ellenére, Jimin szavai körül forogtak a gondolataim, miszerint beteg leszek, ha sokáig császkálok kint, ezért jobbnak láttam, hogyha bekönyörgöm magam Jinékhez. Nem a legelső eset, amikor este rontok be hozzájuk, de ennel ellenére is úgy hiszem, hogy a szülei az előzőket sem vették észre, vagy legalább is nem igazán érsekli őket, ha már-már éjszaka állítok be hozzájuk.

Bemásztam a kerítésen, mivel a kapuhoz nincs kulcsom és ilyenkor már zárva van, majd egyenesen az ajtóhoz sétáltam, ami szintén nem volt nyitva, ezért hátra mentem a kertbe, amire Jin szobája néz. Hála az égnek, az ő szobája a földszinten van, az ablakán pedig tökéletesen be tudtam kopogni, amit először nem hallott meg, de percekkel később felfigyelt rá.

- Te mi az anyám picsáját keresel itt este kilenckor? - kérdezte röhögve, viszont szerintem valószínűleg sejtette, vagy már tudta is a választ.

- Csak engedj be!

Jin kinyitotta az ablakot, ez által egyszerűen be tudtam jutni a szobájába. Örülök, hogy nem ölt meg a vizes cipőm, illetve ruhám miatt, hanem azonnal elküldött fürdeni és készített ki nek váltóruhát. Őszintén szeretem benne, hogy kissé anyáskodó és hatalmas szíve van. Néha olyan érzés, mintha a bátyám lenne, aki folyton gondoskodni akar rólam. Nem is, inkább olyan, mitha ő lenne az őrangyalom.

- Hallgatlak - foglalt helyet az ágyán, mire én is leültem vele szembe.

- Sooyoung rámászott Jiminre, amit a kíváncsiságomnak köszönhetően végignéztem. Jimin nem sokkal később eltolta magától és rárivallt, de Soo csak annyit válaszolt rá, hogy amiről nem tudok, az nem fáj - hadartam - Aztán kisebb idegösszeomlást kaptam, rosszul lettem, azt hittem ott helyben ájulok el. Hazazavartam Sooyoungot, Jimint pedig szó nélkül magára hagytam, majd kizártam a szobámból, aztán eljöttem sétálni a szakadó esőbe, - sóhajtottam - ahova természetesen utánam jött, én pedig akkora fasz voltam, hogy konkrétan elküldtem a melegebbik éghajlatra, ez után meg egyenesen idejöttem, mert vagy ezerszer elmondta, hogy beteg leszek, ha somáig kint maradok, én meg persze hallgattam rá, mert kurvára valószínű, hogy bejön a saját kibaszott mostohatestvérem és mindenben igazad volt! - keltem ki magamból teljesen a végére.

Barátom csak próbálta feldolgozni a temérdek információt, amit az imént idegességemben rásóztam. Szinte hallani lehetett, ahogy forogtak a fogaskerekek az agyában. Hosszas percekig gondolkodott, mire végre valahára megszólalt.

- Megmondtam, hogy egy kurva. Hinnél nekem büdös kölyök! - csapott az ágyra, mire akaratlanul is felnevettem. - Másodszor pedig, remélem szakítottál vele.

- Nem. - ingattam meg a fejem - Várok egy kicsit, aztán normál körülmények között megbeszélem vele az egészet, és szakítok vele. - vázoltam fel a tervem, ami látszólag nem nyerte el a tetszését, de rábólintott.

- Mesélj csak a Jimines részéről a történetnek. - dőlt hátra a hatalmas franciaágyon.

Mély levegőt vettem, hiszen magam sem voltam biztos az érzéseimben, illetve el sem akartam még mondani neki, de annyira irányíthatatlanul dőltek belőlem a szavak, hogy ez is kicsúszott. Szerettem volna kicsit többet gondolkodni, miután sikeresen lenyugudtam, de úgy tűnik megelőztem saját magam.

- Nem tudom. - sóhajtottam fel - Annyira más minden, ha a közelemben van. - dőltem én is hátra, így már mindketten a plafont bámultuk, amit az égő lámpa gyenge fénye színezett fehérről sárgára.

- Például?

- Fura érzésem lesz - magyaráztam - múltkor, amikor készítette rólam azt a képet, bekente a számat valami szájfény cuccossal a fotó miatt és végig bizseregtem - mosolyodtam el a saját kifejezésemen - szó szerint, mint amikor elzsibbad valamid és beütöd.

- Biztos vagy az érzéseidben? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - Az jó, mert én igen. - röhögte el magát.

- Marha poénos vagy. - forgattam szemet.

- Édes faszom, Jeon, a vak is látja, hogy odavagy szegény srácért! - fordult felém.

Lehunytam szemeim és belemerültem a gondolataimba. Jinnek igaza lehet, nem normális, hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem, úgy, hogy nagyon egymáshoz sem érünk. Még csak legjobb baráti kapcsolatban sem voltunk eddig, mégis elindított bennem valamit. Valami egészen különlegeset, amit kéotelen vagyok eltűntetni, bármilyen erősen próbálkozom. Sosem voltam még szerelmes, ezért nem tudom, hogy milyen érzés, de abban biztos vagyok, hogy ez nem az. Ez nem szerelem, csupán nagyon kedvelem őt, de többnek nem nevezném.

- És mit tegyek? Az egész családomat tönkretenném, ha ez kiderülne.

- Legyél biztos az érzéseidben, te magad is. - felelte - Aztán pedig mondd el nekem, hogy mi az pontosan. - hadonászott a levegőben - Addig semmit nem tudunk csinálni. - húzta el a száját.

- Annyira irigyellek - vallottam be őszintén - Felvállalod, hogy két kapura játszol és tök magabiztos vagy. A szüleid elfogadnak, Minhoék elfogadnak.  - soroltam - Nagyon szívesen élnék úgy, hogy bárkit bármikor megrakhatok - villantottam ki a fogaimat.

- Te hülye vagy, nem én dugom, ők dugnak engem.

- A lányok is? - kérdeztem vissza röhögve, mire heves tiltakozásba kezdett. - Jó, de engem semmi esetben sem húznak farokra! - emeltem fel a mutatóujjamat, de ekkor már alig lehetett érteni amit mondok, annyira fulladoztam a nevetéstől, ahogy Jin is.

Nagyon hálás voltam neki, hogy sikerült feldobnia sz estémet ezek után. Azt hiszem nála jobb barátot nem is kívánhatnék.

2020.05.26.