Kezemben kettő pólóval indultam az öcsém keresésére. Nagyjából negyed órája vagyunk az egyébként két emeletes üzletben, úgyhogy gondoltam megkeresem és elviszem próbálni. A biztonság kedvéért leakasztottam neki két pólót, mert nem tudom mennyire vette az adást, azt meg nem szeretném, hogy innen üres kézzel távozzon.

- Jungkook ezek baromi jó ruhák! - csillant fel a szeme - De nekem nincs ilyenekre - nyelt egy nagyobbat - nincs i- ilyenekre pénzem. - hajtotta le a fejét.

Nem tudom hogyan és miért, de abban a pillanatban legszívesebben az összes csillagot lehoztam volna neki az égről. Fájt látni, hogy mennyire kellemetlenül érzi emiatt magát és ez ellen sajnos semmit nem tudtam tenni. Az egy dolog, hogy megveszem neki, amire szüksége van, de megváltoztatni a nézeteit és az érzéseit majdnem, hogy lehetetlen.

- Próbáld fel őket - nyúltam álla alá, hogy ne a földet szuggerálja, majd felemeltem fejét, így már kétségkívül egymás szemébe néztünk. - Megmutatom hol vannak a próbafülkék. - biccentettem és megragadva a csuklóját, húzni is kezdtem magammal az említett részleg felé.

- Normális vagy? Ez több, mint tíz ruha! - fonta össze mellkasa előtt a karjait, és látszólag esze ágában sem volt betolni azt a formás seggét a próbafülkébe.

- Ha nem veszed fel, én adom rád, de az fájni fog! - fenyegettem meg. Persze nem gondoltam komolyan, mivel nem igazán szeretném bántani, de hátha megijed és felpróbálja azokat a szarokat végre! - helyes. - bólintottam, amikor beharapta alsó ajkát és el is tűnt a függöny mögött.

Kifújtam egy nagy adag levegőt, aztán helyet foglaltam az egyik ott kiállított kanapén, majd elővettem a telefonom, hogy megnézzem, írt-e valaki ez alatt az idő alatt. Bekapcsoktam a mobilnetem és megnyitottam a Kakaomat, ahol ismételten telis tele voltam üzenetekkel. Az osztálycsoport tele volt bombázva minden faszsággal, plusz egy csomó érettségis rinyával, úgyhogy inkább végig sem olvastam. Beléptem a Sooyounggal való beszélgetésbe, de amint elolvastam az üzeneteit elkapott a rossz érzés.

Sooyoung

- Szia Kookie, jössz a hétvégi buliba? Olyan rég voltunk már együtt valahol...

Tudtam, hogy fel kellene vidítanom valahogy, ezért megpróbáltam a lehető legaranyosabb formámat hozni.

Arra gondoltam, mehetnénk együtt <3
Szeretnék végre kettesben is lenni veled, Jinéknél nem lesz ezzel gond ;)

Szerencsére a reakciója nagyon meggyőző volt, miszerint örül, hogy ismét lesz rá időm, illetve alig várja a hétvégét. Őszintén örülök, hogy felvidítottam, mivel tényleg szeretem ezt a lányt és egyáltalán nem érdemli meg, hogy "szórakozzak" vele. Szörnyű ember vagyok.

- Édes faszom! - hallottam meg Jimin hangját, mire felkaptam a fejem. Közelebb mentem a fülkéhez  hogy halljam mit művel, ugyanis szerintem nem oké, hogy ilyeneket mond próbálás közben. - Jungkook! - szólt ki nekem, mire csak hümmögtem egyet. - Segítenél? Nagyon béna vagyok a gombokkal - folytatta. Ennyjt arról, hogy nem én adom rá a ruháit.

Egy kissé megfeszültem a kérését hallva, de ezt félretéve gyorsan be is mentem hozzá , viszont amikor megláttam, hogy konkrétan két gombot sikerült begombolnia, a felsőteste pedig majdnemhogy teljes egészében elémtárult, muszáj volt nyelnem egy nagyobbat. Remegő kezekkel ugyan, de segítettem neki végiggombolni az inget, ami eszméletlenül jól állt neki. A farmerját hála az égnek egyedül is fel tudta venni, így azzal nekem nem kellett foglalkoznom. Miért van az, hogy karcsú, vékony testét látva az erőm szinte egy az egyben kiszáll a testemből? Már bevallottam magamnak, kurvára jól néz ki az öcsém, iszonyú jó testtel lett megáldva, de akkor sem kéne rám hatást gyakorolnia ezzel! Izmos combok, izmos has és karok, mégis olyan kis ártatlan  így elnézve. A srác saját maga szöges ellentéte.

- Ez a kettő mindenképp jön velünk - kacsintottam, majd magára hagyva, visszasétáltam az eredeti helyemre.

Néhányszor kijött, hogy megmutassa a ruhákat, én meg természetesen mindre rábólintottam, hiszen az összes olyan volt, mintha csak rá szabták volna. Nem tévedtem, amikot azt mondtam, hogy sokban nem térhet el az ízlésünk, mivel szinte ugyanolyan ruhákat hordunk, leszámítva azt, hogy én inkább járok nagy pulcsikba, ő pedig ingekbe, na meg a három méretnyi eltérést kettőnk között.

- Nem veheted meg ezeket, többe kerülnek, mint az életem! - idegeskedett, mikor a kasszához léptem.

- Héj Öcsi - húztam közelebb magamhoz a derakánál fogva - Egy - tartottam fel mutatóujjam - dehogynem, kettő - emeltem fel mégegy ujjamat - Ilyet meg ne halljak mégegyszer!

A nagy bevásárlásunk kábé három órányira húzódott el, ami alatt rendesen elfáradtam. Körbejártuk az egész épületet és sikerült beszereznünk rengeteg dolgot Jiminnek. Végre láthattam őszintén mosolyogni, még akkor is, ha ilyen kis alróságokról volt szó.

- Hyung - tette apró kezét a vállamra. - Köszönöm. - sütötte le éjfekete szemeit, mire elmodolyodtam. Kifejezetten aranyos volt abban a pillanatban, ahogy az összes többiben is, amikor megköszönte a dolgokat. - Szeretném meghálálni valahogyan.

- Nem kell megköszönnöd, Jiminie - ingattam meg a fejem - Csak mosolyogj. - villantottam ki fogaimat és átvéve tőle még két zacskót, elindultam a kijárat felé. Mikor lettem ennyire nyálas? Jobb kérdés, hogy miért pont a saját testvérem tesz ilyenné?

Nemsokára teljesen besötétedik, szóval nem lenne rossz még előtte hazaérni, tekintve, hogy nekem még tanulnom kell egy csomót, és neki is biztosan vannak hátra teendői. Bepakoltam a csomagtartóba az összes cuccot, majd bevágódtam a kormány mögé, Jimin pedig az anyósülésre. Beindítottam az autót és már húztam is haza a csíkot, olyan gyorsan, amennyire az lehetséges és természetesen megengedett volt.

Bepakoltam az öcsém szobájába a ruháit és átbattyogtam a sajátomba, ahol egy jó nagy adag levegőt fújtam ki. Őrült egy nap volt, és még elég messze a vége, úgyhogy nem tudom, hogyan fogom kibírni. Elővettem a tanulnivalóm, ami bioszból, illetve matekból állt és nekiálltam megoldani a mai napra feladott házikat. Oké, hogy emelt bioszra járok, mivel szeretnék bejutni az orvosi egyetemre, de akkor sem értem, hogy miért ad fel öt oldal leckét így érettségi előtt. Ja és ha ez nem lenne elég, tökre értelmetlen anyagból mindezt, ami még csak nem is tétel!

Gondolataim akaratlanul is elmentek vakációzni, miközben próbáltam volna megtanulni a következő órákra. A legnagyobb szerepet Jimin játszott, amit tényleg nem tudtam hova tenni. Egy hete még halál idegesítőnek tartottam, mostmár az első dolog ami beugrik, mimor lehunyom a szemem, az ő aranyos mosolya. Azt mondtam volna, aranyos? Le kell dőlnöm már most aludni, az sem érdekel, hogy csak hét óra van. A másik fő téma az agyamban Sooyoung volt. Ahogy telnek a hónapok, egyre jobban bűntudatom van miatta, amivel lassan lehetetlen lesz élni, de mindenképpen ki kell bírnom júniusig, ugyanis akkor ballagunk, ami azt jelenti, hogy másnap véget is vethetek kettőnk kapcsolatának. Soo csodálatos lány, nagyon nagyon szeretem, borzasztóan sok szetetet és törődést kaptam tőle, ahogy én is megadtam ezt neki, színlelés nélkül, mivel ahogy mondtam, a legjobb barátomként tekintek rá. Annyira sajnálom, hogy össze kell törnöm a szívét, de remélem, hogy fog nálam jobbat találni. Nálam csak jobbat találhat.

Mire mindennel végeztem, észre sem vettem, de könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon. Kihúztam egy zsepit a zsebemből, majd megtöröltem vele az arcom. Bedőltem az ágyamba, ruhástól, úgy, ahogy voltam, és magamra rántottam a takarómat. Nem érdekelt, hogy ki keres, az sem, ha életbevágóan fontos a dolog. Le akartam nyugodni, átgondolni mindent, ami évek óta folyik az életemben, csendben, mégis egyre nagyobb hanggal. Dűlőre akartam jutni magammal, ennyi idő után, mert nem voltam képes tovább ártani sem a környezetemben élő embereknek, sem magamnak.

- Hyung - hallottam meg egy ismerős hangot mögűlem, mire azonnal megfordultam - Nem jö - akadta el a szava, mikor meglátta a vörösre sírt szemeimet. Ezt el is felejtettem.

Nem feltétlenül tartom cikinek, ha egy fiú sír, de én sem szívesen csinálom mások előtt, de ez most teljesen kiment a fejemből. Nem szokásom sírni, nagyon ritkán fordul elő, asszem mondanom sem kell, hogy a legjobb pillanatokban.

- Mondd meg nekik, hogy lefeküdtem aludni. - feleltem a fel sem tett kérdésére, de ő ahelyett, hogy kiment volna, bemászott mellém és a lehető legszorosabban hozzám bújt.

- Nem tudom mi a baj, de azt igen, hogy milyen rossz rud lenni - motyogta - De el fog múlni. Ebben biztos vagyok. - simított végig a hátamon, majd egy utolsó mosoly után, amit nekem küldött, szó nélkül elhagyta a szobámat.

Ott hagyott újabb ezernyi megválaszolatlan kérdéssel.

2020.05.13.

Remélem tetszett, köszönöm, hogy elolvastad <3