Hanna

Az esküvő után Brazíliába, majd Abu-Dzabiba utaztunk a száguldó cirkusszal a szezon utolsó versenyére. Ez a hétvége döntötte el, hogy melyik csapat végez a konstruktőri bajnokság pódiumának legalsó és középső fokán, hiszen az első helyet már több futammal korábban megszerezte a Red Bull. Azonos pontszámmal a McLaren és a Mercedes volt a két esélyes, ezért a wokingi istálló minden dolgozója bőven 110%-os erőbedobással munkálkodott, hogy mi kerüljünk ki győztesen a 'csatából'. Mert ha ugyan nem is vérre megy, de a csapatok között valóságos csata zajlik a pályán és azon kívül is.

A harmadik szabadedzés és az időmérő egy napra esett a 26. születésnapommal, így valamivel különlegesebb szombat volt számomra, mint a többi. Bár egy ideig utáltam a felhajtást, amit anya csapott a születésnapjainkon, apa halála után ráébredtem, hogy minden ünnep, amit azokkal tölthetek, akiket szeretek, egy érték, egy hatalmas és pótolhatatlan kincs, aminek érdemes minden pillanatát kiélvezni.

A VIP nézőknek fenntartott helyről néztük a kvalifikációt Carmennel, George Russell menyasszonyával. Az alacsony spanyol lánnyal már az első találkozásunk óta jól kijövünk, mondhatni sok mindenben hasonlítunk is, nem csak külsőleg.

A szememmel végig a sötét aszfaltcsíkon köröző 4-es számú narancssárga autót követtem.

- Georgeon keresztül régóta ismerem Landót és jó végre igazán boldognak látni valaki mellett. - mondta a lány, de közben a szemét nem vette le a pályáról.

- Akkor ezek szerint nem csak én érzem másabbnak, hiába nem ismertem a Magyar Nagydíj előtt.

- Örülök, hogy belecsöppentél az életébe, csak jót tettél vele. Nyár óta tényleg sokat változott, de jó irányba. - a mondataitól eszembe jutott a néhány hete történt esemény, amin Carmen is részt vett a vőlegényével.

"November 13. Lando születésnapja... Kivettem egy nap szabadságot, hogy mindent előkészíthessek, mire Ő ideér. Reggel füllentenem kellett a barátommnak, miszerint nem érzem jól magam, valószínűleg megfáztam és nem tudok bemenni dolgozni. Az igazat megvallva, egy kicsit egésznap mardosott a bűntudat, amiért nem mondtam igazat, de azzal próbáltam nyugtatni a lelkem, hogy az arckifejezése minden pénzt megér majd, ha meglátja, mivel készültem neki.

Az apartmanom minden helységét kitakarítottam, megvettem mindent, ami a vacsorához kell és nekiláttam a főzésnek. Cisca, Lando édesanyja napokkal ezelőtt elküldte nekem a fiú kedvemc ételeinek receptjeit, amiket legjobb tudásom szerint készítettem. Áldottam az eget, hogy anya egesz kicsi koromban odaállított a konyhába, hogy tanuljak tőle, így nem voltam teljesen tehetetlen, amikor főzésre került a sor.
A különleges sportolói étrend miatt szigorúan cukormentes tortát Max hozza majd egy helyi cukrászdából, így legább arról le van a gond. Fél öt felé elkezdtek szállingózni a vendégek, Megbeszéltem Charlotte-tal, Jonnal, sőt még Zakkel is, tartsák bent a fiút tovább annak érdekében, hogy mindennel elkészülhessek. A hálószobámba mentem, felvettem az előre kikészített világos bézs kötött egyberuhát, a derekamat pedig egy barna övvel hangsúlyoztam ki, majd visszamentem a fiúra várakozó vendégsereghez. Nem voltak sokan, csak azok, akik igazán közel állnak Landóhoz. Néhány F1-es pilóta, a Quadrant tagjai, akik közül már csak Max Fewtrell hiányzott a tortával együtt. A telefonomra pillantottam, mert Lando reggel megígérte, hogyha végez a gyárban, utána benéz hozzám, mivel ugye megfáztam. Khmm... Megcsörrent a készülék, az Ő nevét írta ki, én pedig kivonultam a kis erkélyre, nehogy meghallja a háttérben beszélgető barátait.

- Honey, jobban vagy már? - hangjából kiérződött az aggodalom. Honey, ezt a becenevet aggatta rám, amikor egyszer meghallotta, hogy a családom Hanna helyett gyakran szólít Hanninak, amit Ő angolosított. Kezdetben furcsa volt az ő szájából hallani így hallani a nevem, de idővel megbarátkoztam vele.

- Persze, szerintem igen. Egy kicsit még fáj a torkom, de túlélem.

- Most indultam a gyárból, tíz perc és ottvagyok nálad. Vigyek valamit boltból? - Tíz perc?! Muszáj húznom az időt...

- Mindenképpen mész?

- Igen.

- Akkor egy csomag zsebkendő kéne, mert ma feléltem a készleteimet.

- Jó, viszem. Hamarosan érkezem, Honey.

- Vigyázz magadra! - megköszörültem a tokom, hogy hihetőbb legyek és bontottam a hívást, majd visszamentem a kis társasághoz. - Tíz perc és ittvan.

- Jelentem, a tortát épségben leszállítottuk. - tette le Max a kezében lévő egy nagy fehér dobozt a konyhapultra.

- Max, örök hálám. A kocsid...

- Két utcával arrébb parkol, nehogy meglássa, ha jön.

- Szuper.

A tortát a hűtőbe tettük és rajtam kívül mindenki elrejtőzött valahol a fal takarásaban konyhában, ahol a nappaliból nézve nem látszódtak. Ujjaimmal beletúrtam a hajamba, majd ajtót nyitottam a barátomnak. 

- Szia Honey! - ölelésbe vont és csókot lehelt a homlokomra. 

- Lando...

- De csinos vagy. Hova készülsz? Nem pihenned kéne?

- Nem megyek sehova.

- Tessék, itt a zsepi... - letette az asztal üveglapjára és a konyhába indult, mire a barátai vigyorogva bújtak elő a fal takarásából és sétáltak a fiú felé.

- Boldog szülinapot Lando! - Kiáltotta kórusban a díszes kis társaság.

- Öhm... Köszönöm mindenkinek! Ebben a te kezed volt? - kérdezte mire bólintottam. - És kutya bajod nem volt ma, ugye?

- Nem. Ma azért maradtam itthon, hogy előkészülhessek. Boldog születésnapot Szívem!

- Köszönöm. - suttogta az ajkaimra. Két nagy tenyerével közrefogta az arcomat és magához húzott egy csókra, mire a helység közepén álldogáló kis csapat ujjongásban tört ki. Sorra mindenki megköszöntötte a fiút, átadták neki az ajándékokat. Leültünk az asztalhoz, előkerültek az ételek és a különböző alkoholos italok, de hétköznap lévén persze csak mértékkel. Carlos Sainz lépett be a konyhába, kezében a tortával, mindenki énekelni kezdett.

- Haver, rajtad nem fog az idő. - először nem értettük a spanyol pilóta kijelntését, de amikor realizáltuk, hogy a két gyertya rossz sorrendben áll, már mindenki a hasát fogva nevetett.

Később Lando szülei is benéztek hozzánk, akik Londonba tartottak egy üzleti vacsorára.
Amikor Max és a menyasszonya, Grace is leléptek, fáradtan rogytunk le a kanapéra, de amikor eszembe jutott, higy elfelejtettem az egyik legfontosabb dolgot, a hálószobába rohantam és a szekrényem fiókjából előhalásztam egy kis ezüst színű bársonyos felületű tasakot, amit átnyújtottam az értetlen arcot vágó Landonak.

- Ez az én ajándékom. Nézd meg, olyan kíváncsi vagyok a reakciódra.

- De amikor a múltkor kérdezted, minek örülnék, mondtam, hogy megvan mindenem.

- Tudom. Ezért választottam ezt az apróságot, amiről mindig emlékezni fogsz erre az egészre, ami körülvesz minket július óta.

- Köszönöm, de én nem emlékezni akarok. Meg akarom élni a pillanatokat Veled, nem pedig visszagondolni, hogy milyen jó is volt akkor ott, mert az azt jelenti, hogy vége van és az már csak a múlt része, nem a jelené. Én pedig a jelent akarom. És a jövőt. Azt akarom, hogy a jelenem része legyél, mindig.

- Azt is tudom. De nézd meg, a kedvemért, kérlek. - sejtettem, hogy fog reagálni, ezért voltak kételyeim, amikor a bevásárlóközpont aulájában lévő standnál idős árustól megvettem neki, de a legjobbakban bíztam. Egy minimalista ezüst karperecet vettem neki, aminek a belsejébe gravíroztattam annak az estének a dátumát, amikor a Belga Nagydíj előtt megkérdezte, hogy leszek-e barátnője.

- Tényleg köszönöm, nagyon tetszik. - mondta és közelebb hajolva megcsókolt, ezzel biztosítva engem arról, hogy nem csak azért mindja, mert a kedvemben akar járni. Ajkai puha érintésébe még a kislábujjam hegye is beleremegett és élesen szívtam be a levegőt, amint ujjait a hajamba vezette. Szerelmesen viszonoztam a csókját és az arca két oldalánál még közelebb vontam magamhoz. 

- Ittalszol? A múltkor hagytál itt egy pólót...

- Igen, úgyis ittunk Maxszel. Nem, mintha csak azért maradnék...

- Letusolok gyorsan, aztán mehetsz te is.

- Mehetek most? Veled...

- Nem. - feleltem határozottan, bár ezzel az ötletével határozottan beleültette a bogarat a fülembe.

- Biztos vagy benne, hogy egyedül zuhanyzol?

- Nem?

- Akkor mehetünk. - felpattant a kényelmes kanapéról és húzni jedzett magával a fürdőszoba felé.

- Rögtön nem is vagy olyan fáradt...

- Attól függ, miről van szó... Ehhez nem... 

Beléptünk a fehér csmpével borított fürdőszobába és kínzó lassúsággal szabadultam meg az este során viselt ruhadaraboktól, miközben Lando arcát figyeltam. Cinkos mosoly ült ki az arcomra, amint megláttam, hogy ajkait lágyan beharapja." 

- Hahó! Hanna, itt vagy? - lengette meg előttem a a tenyerét a spanyol lány.

- Igen, csak elkalandoztam.

- Azt látom... Akkor mit mondtam?

- Fogalmam sincs. - vallottam be kínosan nevetve, mert őszintén halvány lila gőzöm nem volt, hogy eddig miről magyarázott nekem.

- Piros zászló. A Q3-ból már csak 5 perc maradt, a fiúk pedig egymás után hozták a jobbnál jobb köridőket, így a sorrend szinte folyamatosan változott. A pole pozíciót Charles szerezte meg, a második Lando volt, George a negyedik. Max a hetedik helyről épp a mért körét kezdte meg, mikor Pierre a falba tette az autóját és jött a piros zászló. Ennyi. - sportkommentátorokat megszégyenítő átéléssel adta elő Carmen az elmúlt pár perc eseményeit, amin nem tudtunk nem nevetni, akármennyire is próbáltuk komolyan venni a történéseket.

A kötelező interjúkat letudva egy hatalmas mosollyal az arcán sétált felém a brit pilóta. Overája a derekán volt megkötve, felsőtestét csak a fekete, különböző színes logókkal ellátott aláöltözete borította. A belsőmet kellemes boldogság járta át, mert tudtam, hogy az a fiú az én brit pilótám. Csak is az enyém, senki másé.

- Ügyesen összeraktad azt a kört. Jó voltál ma, Lan! - mondtam neki, amint odaért hozzám és lábbujjhegyre álltam, hogy összeérinthessem az ajkainkat. A szívem kihagyott egy ütemet, mint minden alkalommal, amikor az ajkaink lágyan, vagy éppen kevésbé lágyan összefonódnak.

- Köszönöm, Kicsim. - karjait szorosan a derekam köré kulcsolta és a lehető legközelebb húzott magához. - Gyere el velem ma vacsorázni. Azt hiszem, van mit megünnepelnünk. Várj, ez így nem jó, nem tudsz rá válaszolni. Este eljönnél velem vacsorázni?

- Igen, elmegyek. - feleltem hátrébb húzódtam tőle, hogy barna íriszeim megtalálhassák az ő kékjeit.

- Gyorsan összeszedem a dolgaimat, aztán indulhatunk a hotelbe.

Levettem a narancssárga csapatpólót és a hozzá tartozó sötétszürke szoknyát. Felvettem egy fehér, térd fölé érő, V-nyakú ingruhát, a fürdőszobába mentem, hogy megigazítsam a sminkem, megfésültem hosszú barna hajam, ami akkor lágy hullámokban omlott a hátamra.

- Kész vagy?

- Igen. - Belebújtam a világosbarna magasított talpú szandálomba. - Na most mehetünk.

Értetlenül néztem rá, amikor leállította a grafit szürke sportkocsit a szigetre épült F1-es pálya parkolójában és intett, hogy kiszállhatok, mert megérkeztünk.

Javítva:

2023.10.20.