Lando

09.12., péntek

Budapest, Komárom

A monacoi látogatásunk óta eltellt másfél hónap. A holland nagydíjon a McLaren valamivel gyengébben teljesített, de amiről ott lecsúsztak, azt Monzában bepótolták. Az olasz verseny előtti estén pár pilótával este belógtunk a pályára. Nem sokon múlt, hogy a két őrült ausztrál pilótát, Danielt és Oscart bevigyék a rendőrörsre, de Charles és Hanna, mivel a díszes társaságból csak ők tudtak olaszul, nagynehezen kimagyarázták őket. Emellett pár közös képbe került, de az mellékes. A fő, hogy nem lett következménye az ügynek. Amikor aznap este a gumifal mögé elrejtőztünk, nehogy az éjjeliőr észrevegyen minket és az "óvintézkedéseink" ellenére is zseblámpával a szemünkbe világított, Hanna egy kisebb szívrohamot hordhatott ki lábon. Nem mondta, de a halk sikkantásából rájöttem, mellesleg minden az arcára volt írva.

Monza után Magyarországra mentünk, mert a barátnőm be szeretett volna mutatni a családjának két hónap után. Mellesleg és is kíváncsi voltam már rájuk, de legalább annyira izgultam a találkozás miatt. Arcomra erőltettem egy nagy mosolyt és leszálltunk a repülőről. Az előtérben egy tőlem jóval fiatalabb srác várt minket, akit már többször láttam a telefon képernyőjén keresztül. Peti, legalább ki tudom mondani a nevét, mert az egyik mérnökömet is így hívják, mert ő is magyar. Bár tény, hogy a magyar nevek kiejtése nem az erősségem, de azért próbálkozok, na. Mikor Hanna meglátta őt, gyorsított a lépésein és összeölelkeztek. Szimpatikus gyerek, de örülök, hogy csak a testvére. A srác kb velem egymagas lehetett, de arcra eléggé hasonlítottak a nővérével, ami már a telefonban is feltűnt.

- Lando Norris. - mutatkoztam be, mert még ugye élőben nem találkoztunk.

- Tóth Péter, teljes életnagyságban. - kezetfogtunk és férfiasan megöleltük egymást. - Szóval, te vagy az a bátor, aki elviseli a nővéremet... - kijelentésén jót nevettünk, kivéve az említett, mert ő egy grimasszal az arcán csak tarkón vágta az öccsét. - Vagy kurva türelmes vagy vagy nagyon szereted, mert nem egyszerű eset. Én már csak tudom, mert 14 évig éltem vele egy házban...

- Vagy inkább Ő visel el engem... - a parkolóba mentünk, bepakoltunk a csomagtartóba a bőröndöket és elindultunk. Az út alatt végig angolul beszélgettünk, így egyáltalán nem éreztem magam kirekesztve.

- Anya és mama is tiszta lázban ég, mióta mondtátok, hogy jöttök. Mama már tegnap reggel nekiállt sütni, mintha egy lakodalomra készülne, komolyan. Hiába próbáltuk leállítani... Fájnak a lábai, alig tud járni, de az ért el nem mozdulna a tűzhely mellől. - mondta Andris egy pillanatra levéve szemét az útról.

- De mondtam nekik, hogy nem kell annyira beleélni magukat.

- Ismered őket, mire számítottál? Mintha a falnak beszélnél.

- Anyukátok már a telefonban is nagyon lelkes volt. - szóltam közbe szórakozottan, de elég ideges voltam. Nem tudtam, hogy viszonyulnak majd a távolabbi családtagjai az érkezésemhez és ahhoz, hogy nem magyar vagyok.

- Áh, az még semmi. Nem láttad még, amikor beleéli magát valamibe. Na akkor... Ne félj, majd megismered te is...

- Tényleg. Jázmin hogy viselte a nagy találkozást?

- Egész jól, bár mamának nem igazán volt szimpatikus. - húzta el a száját a magyar fiú.

- Jázmin? - kérdeztem értetlenkedve.

- A barátnőm. Már fél éve együtt vagyunk, de Hannin kívül nem sokan tudtak róla.

- Nem sokan... Persze... Anyának nem mondtad el meg papáéknak. Az összes haverod tudta, hogy együtt vagytok és ha nem jár el a szád, akkor még mindig nem mutattad volna be nekik. - vetette a szemére erélyesen a lány. - Tudod jól, hogy utálok hazudni anyának, mégis falaztam nektek.- Eltűnődtem, hogy talán itt lenne az ideje lenne bemutatni Hannát anyáméknak. Biztosan kedvelnék egymást, korban meg elég közel állnak Ciscával. Oliver már tud róla, de ő is csak egy véletlen miatt. Igen, hazamegyünk és elhívom őket étterembe. Az lesz a legjobb, akkor legalább nem kell főznünk.

- Hahó! - lengette meg Hanna az arcom előtt apró tenyerét. - Minden oké?

- Persze, csak elkalandoztam.

- Hát azt látom. Megérkeztünk. - mondta mosolyogva és megálltunk egy nagy, fehér, emeletes ház előtt. Az alja vörös téglával volt kirakva, magas léckerítés vette körbe és az előkertben színes virágokat ültettek. Kiszedtük a bőröndöket és felcipeltük őket a lépcsőn. Már az előszobába érve isteni illatok terjengtek.

- Sziasztok! - köszöntünk mindhárman egyszerre, mire Erika megjelent, vállán egy konyharuhával, szorosan megölelte a lányát, majd engem is magához vont. Hatalmas lábdobogás hallatszott az emeletről, kivágódott egy ajtó és megjelent egy fiatal lány, aki akár Hanna kicsinyített mása is lehetett volna.

- Helo! Csenge vagyok. Jó végre élőben is látni, nem csak a képernyőn keresztül.

-Én is örülök!

- Hanni, vigyétek fel a cuccaitokat a szobádba aztán vezesd körbe itthon. - a házon átvágva elindultunk az előbb kinyílt ajtó felé és újabb lépcsősor következett. Végül egy világos, bézs szobában lyukadtunk ki, egy ablakok nélküli folyosó végén.

- Szóval ez a szobád... - néztem körül a helységben. Középen egy franciaágy állt, vele szemben egy íróasztal, a falakon polcok, tele színsorrendbe könyvekkel. Leültem az ágy szélére, ő az ablakon bámult ki.

- Igen. Mióta az egyetem miatt Budapestre költöztem, nem sok időt töltöttem el itt. Alig változott valami nyolc év alatt. Gyere, gyorsan körbevezetlek itthon, utána ebéd, aztán pdig meg akarok neked mutatni egy-két helyet.

- Ez aztán a szoros program.

- De alhatunk is, nekem az sem lenne ellenemre.

- Én is szívesen aludnék, de azért jöttünk, hogy megmutatsd, hol nőttél fel, szóval majd este alszunk. - oldaltól látszott, hogy szorosan lehunyta a szemét.

- Reggel írt az egyik barátnőm, hogy ma este valami szülinapi házibulit szerveznek, és ha van kedvünk, ugorjunk be.

- Hányan tudják, hogy együtt vagyunk? - kérdeztem a kelleténél türelmetlenebbül. Nem akarok egy újabb médiacirkuszt, bőven elég azokat a cikkeket és találgatásokat hárítani, amik a versenyek után megjelennek. A múltkor is velünk volt tele a fél internet és alig tudtam rávenni a lányt, hogy ne olvassa el a kommenteket.

- A családomon kívül egyetlen egy barátnőm. - válaszolt idegesen és felém fordult. Karjait összefonta a mellei alatt és úgy méregetett.

- Ne haragudj, nem így akartam... Csak nem akarok felhajtást a kapcsolatunkból. - hajtottam le a fejem bűnbánóan.

- Én sem.

- De titkolózni sem akarok.

- Megértem, de nem várhatnánk még egy kicsit? Pár napot. Hagyjuk meg magunknak ezt a kis időt. Előbb vagy utóbb úgyis rájön mindenki. Aki edig számít, az már tudja egy ideje.

- És mit szólnál, ha a következő verseny napján jelentenénk be? Mielőtt még több érdekes történetet kreálnak belőlünk?

- Jó, legyen.

- Akkor este elmegyünk abba a buliba?

- Persze, de ha nagyon rossz lesz...

- Hidd el, fogunk találni más elfoglaltságot. Emiatt ne aggódj! - felálltam az ágyról, rákacsintottam és magabiztosan átszeltem a köztünk lévő pár lépés távolságot, majd végleg megszűntettem azt. Ajkaimat az övéire helyeztem és hevesen csókolni kezdtem, mintha nem lenne holnap. Orromba kúszott jellegzetes gyümölcsös illata, mire kezdtem még jobban elveszíteni a fejem. Apró ujjait a hajamba vezette és jóleső bizsergés futott rajtam végig. Derekamat ösztönösen az övének nyomtam, mire halk sóhaj hagyta el a száját. Kezemmel a feneke alá nyúltam, felültettem az íróasztalra, két lába közé álltam és így folytattuk tovább az előbbi csókcsatánkat. Ujjaim a pólója alá csúsztak, Ő az övemért nyúlt és elkezdte kicsatolni azt. Bármit megadtam volna azért, hogy ez a pillanat az örökkévalóságig tartson. Az akciónknak egy erőltetett köhögés vetett véget. Ijedten rebbentünk szét. A nyitott szobaajtóban Hanna öccse állt, egyik kezével eltakarta a szemét és angolul kezdett beszélni, hogy én is megértsem.

- Khm... Értem én, hogy odavagytok egymásért meg minden, de próbáld meg nem a szemem láttára megdugni a nővéremet, kérlek... Anya az alsó szinten van, mellesleg a húgunk még kisorú! Amúgy papáék is megérkeztek és hamarosan kész a kaja. Gyertek enni! - mondta még mindig eltakart szemekkel és elhúzta a csíkot. Nagyokat lihegve, kipirulva döntöttem a homlokomat az övének és tekintetem hatalmas őzikeszemeibe fúrtam. Rövid karjaival körbeölelte a nyakam és a csóktól duzzadt ajkait végighúzta az állam vonalán.

- Ezzel nem segítesz... - mondtam elhalóan, közben még mindig a szemébe néztem. - Inkább mutatsd meg, hol tudok gyorsan megmosakodni, mert szerintem anyukád nem lenne túl boldog, ha így látna minket.

- Jó, legyen. - mondta szemforgatva, majd kézenfogott és bevezetett egy világos fürdőszobába. A szekrényből elővett két törölközőt. - Érezd magad otthon. Oh várj - keresgélni kezdett a polcon és a kezembe nyomott egy tusfürdős flakont. - Ha gondolod zuhanyozz le, addig én elintézem a bőröndjeinket.

Az ebéd valami mennyei volt és nagyon jó hangulatban telt, mindenkivel megtaláltam a közös hangot. Mondjuk az is közrejátszott, hogy hárman - négyen fordítottak nekem, különben csak velük tudtam volna beszélgetni. Ebéd után, mikor már mindenki felállt az asztaltól, Hanna nagybátyja felrehívott engem és Petit. Sejtettem, hogy miért...

- Mesélt már neked arról, mi történt vele, velünk sok évvel ezelőtt?

- Igen, de nem ment bele a részletekbe, csak nagy vonalakban mondta el.

- Akkor tudod, milyen szarságokon ment át, ugye?

- Igen, tudom uram.

- Őszintén remélem, hogy nem csak játszadozol az érzéseivel. Épp eleget küzdött már idáig, nem hiányzik neki még több.

- Szándékosan soha nem okoznék neki fájdalmat.

- Akkor rendben vagyunk, csak ezt szerettem volna tisztázni. - mondta már kissé megenyhülve - Örülök, hogy megismerhetlek, Lando. - biccentett egyet és magamra hagyott a gondolataimmal. Szándékosan soha, de soha nem okoznék fájdalmat vagy szomorúságot Hannának, az biztos. Sőt. Már az első perctől kezdve kükönleges volt számomra. Azon leszek, hogy a lehető legjobban alakuljon köztünk minden. És hiába ez a nagy korkülönbség, mégsem érzem furcsának vagy nyomasztónak.

- Minden rendben? - kérdezte aggodalmaskodva a barátnőm.

- Persze.

- Előre féltem... Csenge és Peti fogadást kötöttek, hogy ki lesz az első, aki megfenyeget... - mondta szemforgatva.

Ebéd után elmentünk sétálni egyet a környéken, mindenképpen meg akarta mutatni nekem néhány kedvenc helyét. Olyan jó volt, hogy egy kis időre nem kellett aggódnom a paparazzik és az újságírók miatt, csak kiélveztük a pillanatot. Felvitt valami vár szerűségbe, ahonnan be lehetett látni az egész várost és a folyót. Aztán hazafelé kézenfogva haladtunk át egy hatalmas kovácsoltvas kapu alatt egy hosszú, magas fákkal szegélyezett járda alatt. Csak utólag jöttem rá, mikor már bent voltunk, hogy egy temetőbe jöttünk. A "kőterngerben" való séta közben egyszer csak megálltunk egy nagy, világosszürke sír előtt. A felvésett név mellett egy kis ovális alakú kép volt és egy mosolygós, ősz hajú férfi nézett vissza rám. A férfi vonásai nagyon hasonlóak lehettek Hannáéhoz, le sem tagadhatták volna egymást. Az évszámot elnézve elég fiatal volt. Sok mécses égett rajta és még több színes virág virított a vázákban. A táskájából előhúzott egy kis gyertyát, leguggolt és meggyújtotta azt. Felállt és esetlenül bámulta a követ. Közelebb léptem hozzá és hátulról egy szoros ölelésbe vontam. Tudtam, hogyha valamikor, akkor most mindennél nagyobb szüksége van a támogatásomra, amit igyekszem megadni neki. Fejét a mellkasomba fúrta és hangtalanul sírni kezdett. Nem láttam, de megéreztem a nedves könnycseppeket a kapucnis pulóveremen.

- Hiányzik, igazam van? - kérdeztem csendben. Nem nézett rám, csak némán bólintott.

- Elképesztően hiányzik Lando! - mondta szaggatottan. Apró teste rázkódott a sírástól, de éreztem, hogy próbálja tartani magát. - Olyan régen volt, de olyan, mintha tegnap lett volna. Olyan bűntudatot érzek...

- Miért, Kicsim?

- Szeretnék gyakrabban kijönni ide, de képtelen vagyok. Addig is csak havonta egyszer jöttem, amíg Magyarországon éltem. Nem visz rá a lélek, nem tudom ezt a nyomasztó követ bámulni. sokkal közelebb érzem magamhoz apát, ha rágondolok és felelevenítem azt, amikor együtt szereltünk a műhelyében vagy amikor kiskoromban esti mesét olvasott... Úgy érzem, mintha nem adnám meg a tiszteletet a saját apámnak. - sírása halk, de szaggatott beszéddé változott.

- Engedd ki! Ne tartsd magadban, utána sokkal jobb lesz. - pár perc elteltével kezdett megnyugodni és a légzése is lassult.

- Köszönöm. - suttogta a mellkasomba, aztán felnézett rám könnyáztatta szemeivel.

- Ugyan mit?

- Azt, hogy itt vagy velem. - erre már nem válaszoltam, csak óvatosan megcsókoltam. Puhán érintettem össze az ajkainkat és abban a pillanatban minden világossá vált számomra. Rájöttem, hogy ez már régóta több, mint egyszerű kedvelés vagy vonzalom. Igen!

Szeretem. Szeretem, szeretem, szeretem.

Márcsak remélem, hogy Ő is így érez.

...

- Lélegzetelállítóan szép vagy! - mondtam a lánynak, amikor estefelé megláttam abban a rövid, fehér ruhában. A ruha szabása tökéletesen kiemelte az alakját, vékony derekát egy övvel hangsúlyozta. Barna haja a vállára omlott, arcán hatalmas mosoly terült szét. Egyszerűen... ragyogott, a fantáziám pedig szárnyalt.

Hanna

A házba belépve egész sokan voltak. Nem először voltam itt, így már tudtam a járást, egyenesen a teraszra mentünk. Útközben leálltam pár emberrel beszélgetni, szinte mindenkit ismertem. Odakint páran már a medencében fürödtek, annak ellenére, hogy már bőven benne voltunk a szeptemberben. Az egyik asztalnál megláttam Katát. Ő is hazajött a hétvégére a családjához. Az unokatestvére szervezte a bulit, aki egy évvel járt felettem a gimnáziumban és gyakran összefutottunk, amikor Katáéknál voltunk.

- De jó látni téged! Már rendesen hiányoztál.

- Te is hiányoztál nekem. Kata, bemutatom a barátomat, Landot.

- Lando Norris.

- Kövesdi Kata. - fogadta el a kézfogást a szőke hajú barátnőm. - Ha tudnád, mennyit áradozott nekem rólad ez a nő...

- Égess csak nyugodtan, ne érdekeljen, hogy én is itt vagyok! - löktem meg a könyökömmel a lány oldalát.

- Ha nem látnád, éppen beszélgetek...

- Nocsak, nocsak! - nevette el magát valaki ijesztően mély hangján a hátunk mögött, mire odakaptam a fejem. Azt hittem, csak képzelődöm, de amint rájöttem, hogy nem, minden múltbeli emlék lepergett a szemem előtt. És ezek az emlékek közel sem sorolhatók a kedves emlékeim közé. - Hanna... Téged is látni errefelé!

- Ne csinálj cirkuszt, Zalán! - mondta higgadtan Kata. Volt némi ráhatása, mert a srác egy távoli unokatestvére volt. - Semmi szükség most erre.

- Én csak beszélgetni próbálok. Vagy talán már azt sem szabad?!

- Már miért ne szabadna? - végre rátaláltam a hangomra és a sarkamra álltam. Nem szórakozhat velem csak úgy, kény-kedve szerint évekkel később is. - Beszélgessünk, de akkor normális hangnemben, ha lehet.

- Téged a drága édesanyád még mindig csak "testőrrel" - ekkor Lando felé bökött a fejével. - enged bulizni? Azt hittem, már kinőtted és meg tudod védeni magad, de nem úgy tűnik. - közelebb lépett és kezét undorító módon a derekamra simította. Érintése hatására az egész testemet kirázta a hideg, bár ezúttal a lehető legeslegrosszabb értelemben. Amilyen gyorsan csak lehetett, leráztam magamról. Egyáltalán nem zavarta, hogy mellettem állt a barátom, aki egyik tenyerével a kezemet markolta, a másik pedig ökölbe szorulva lógott a törzse mellett.

- Szállj le róla! - csatlakozott be Lando is a szóváltásba.

- Miért? De most komolyan. Ki vagy te? A testőre? - kérdezett vissza Zalán gúnyosan angolul.

- Nem, a pasija és nem mondom többször. Szállj. Le. Róla. - szűrte a fogai között.

- Mert mi lesz? Hmm? - erre a Lando teljes testében megfeszült.

Zalán az arcomhoz nyúlt, de mikor ellöktem onnann a kezét, egyszerűen felpofozott. Ez volt az a pont, ahol elgurult Lando gyógyszere.

- Szállj. Le. A. Csajomról!

Elkezdhetett magában számolni tízig, de úgy tűnt, hiába, mert egy óvatlan pillanatban jókora ütést mért a józannak kicsit sem mondható srác arcára. Majd még egyet és még egyet. Zalán az orrához kapott, felszisszent és az orrából vér kezdett folyni. Jó eséllyel eltörte azt. Zalán azonnal visszaadta. Lando szemöldökénél kiserkent a vére. A brit hátratántorodott, de nem esett el, hanem újabb ütésre készült. Közéjük álltam, háttal annak az idiótának.

- Lando. Menjünk innen, kérlek. Mielőtt még valaki felismer és holnap ezzel lesz tele a net. - mondtam halkan, majd kézen fogtam és köszönés nélkül kisétáltunk a házból. – Szia Kata!

- Sziasztok! Bocs miatta, ismered milyen. – bólintottam. – Holnap délután mindenképpen beszéljünk!

- Rendben. – megöleltem a barátnőmet, majd elhagytuk a házat.

- Nagyon fáj?

- Nem kellemes, de túlélem.

- Mutasd csak! - lejjebb hajtotta a fejét, hogy elérjem. - Bassza meg!

- Mi az?

- Felszakadt a szemöldököd. Be kéne menni a kórházba, hogy összeragasszák.

- És ha rakunk rá egy sebtapaszt? Semmi kedvem kórházba menni.

- Lando...

- Jó menjünk, de csak, hogy megnyugodj...

- Köszönöm. Szólok Petinek, majd ő bevisz minket.

- Mi volt ez a testőrös faszsága? – érdeklődött a mellettem ülő brit.

- Apa halála után anya borzasztóan féltett minket, vagyis még most is, ed ez most nem számít. Szóval féltett minket és bulizni sem engedett, csak azután, hogy betöltöttem a tizennyolcat. De az első házibuli előtt megkérte az egyik ismerőse fiát, aki szintén ott volt, hogy figyeljen rám. Ő meg olyan szinten komolyan vette, hogy egész este elhajtott tőlem minden fiút, aki táncolni akart volna velem. Röviden ennyi.

- Akko rmár értem... De azt hiszem, egy időre elég volt a magyarországi bulikból. Két hónapja Stroll, most meg ez! - a kocsi hátsó ülésén ültünk és bár a kórház nem volt annyira messze, jobbnak láttam, ha inkább autóval megyünk.

- Nyugi, nem mindegyik ilyen, vannak jók is. - nézett az öcsém a visszapillantó tükörben a britre.

- Sejtem, de nekünk mégis sikerült kifogni ezt a kettőt.

- Amúgy... Mi történt pontosan?

- Egy barom ráakaszkodott a nővéredre. Én meg nem hagytam.

- Ő hogy néz ki?

- Rosszabbul. Sokkal rosszabbul.

- Akkor jó. Áldásom rátok. - nevetett Andris.

- Hahó... Senkit nem zavar, hogy én is itt vagyok?

- Nem. - vágták rá egyszerre.

- De jó. Örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással. - mondtam szemforgatva, de a valóságban tényleg örültem, hogy jóban lettek fél nap alatt.

Javítva:
2023.10.16.