Lando Norris szemszöge

Épp hazaértem a helyi golfpályáról. Leparkoltam a sötétkék McLaren-emmel, belépve az ajtón a kulcsot pedig ledobtam a komódra. Azon kívül, hogy szinte minden hétvégén egy 300 km/h-val száguldó koporsóban ülök, nincs más elfoglaltságom. Bár nem panaszkodom, hiszen hét éves korom óta ezért dolgoztam és minden percét élvezem a versenyzésnek, de azért fárasztó tud lenni évi több, mint húsz verseny, hiába próbálja ellensúlyozni a vezetőség a dollármilliókkal.

Most van 2 hét szünet az egész Forma-1-es mezőny számára, beleértve a csapat utazó részét és a gyárban dolgozó embereket is. AZ FIA konkrétan kiürítteti ilyenkor a gyárakat, mindenki köteles hazamenni.

A következő futam Ausztriában lesz, onnan pedig azonnal indulunk is tovább Magyarországra. A spielberg-i pályához sok szép emlék köt, hiszen itt szereztem meg az első pódiumon az, amire szerintem életem végéig emlékezni fogok. Hihetetlenül felemelő érzés volt áthajtani a kockás zászló alatt...

Ha minden igaz, Charles Leclerc és George Russell hamarosan megérkezik hozzám, így talán egy kicsit elő kéne készülnöm, ha már meghívtam meccset nézni őket. Mivel nem vagyok egy mesterszakács, egy csomagnyi toast kenyérből csináltam melegszendvicset, sonkával és sajttal a tetején.  Ha ezt tudná az edzőm... De amiről nem tud, az nem fájhat neki. Majd legközelebb egy kicsit többet edzek maximum. Betettem a sütőlemezt a sütőbe és már csengettek is.

- Hello, Lando! - üdvözltek mindketten egy-egy baráti kézfogással.

- Gyertek, mindjárt kész a vacsora!

- Te a konyhában?- kérdezte meglepetten a brit. 

- Képzeld... A vendégszobákat tudjátok, merre találjátok, addig bepakolok a nappaliba és kezdhetünk.

A tepsiről levettem a szendvicseket egy szürke tálcára, majd átvittem a nappaliba és a dohányzóasztalra helyeztem azt, három tányér kíséretében. 

A félidőben Charles, aki eddig is kicsit furán viselkedett, kivonult a teraszra telefonálni, majd percekkel később feldúltan tért vissza.

- Mi van, haver? Minden oké? - kérdezte George a monacóit.

-Aha...- bólogatott Charles kicsit sem megnyugtatóan.

- Charl... A barátaid vagyunk... Látjuk rajtad, ha valami nincs rendben. - mondtam.

- Charlotte megcsalt. - válaszolta fátyolos tekintettel.- Eddig nem voltam benne biztos, de mint tudjátok, pár hónapja már semmi sem a régi köztünk. Kevesebbet beszélünk, többet jár el otthonról és az utóbbi időben futamokra sem jött el.
Arthur pedig most hívott, hogy nemrég látta, ahogy Hugo-val csókolózva mennek fel a gyerek lakására.... Ezt nem hiszem el! Mikor megismerkedtünk Charlottéval, anya mondta, hogy szerinte csak a pénzemre és a hírnevemre hajt, de akkor elhessegettem ezt a gondolatot. Másfél év után képes megcsalni a gyerekkori barátommal...

- Hé, Charl... Haver, ha képes volt ezt tenni veled, akkor nem érdemelt meg téged. - erre a monacói barátom csak motyogott valamit, majd folytattuk a meccsnézést.
Bőven elmúlt éjfél, mire vége lett.
Mivel mind a hárman ittak, így felmentem az emeletre és megágyaztam a vendégszobákban.

Fáradtan dőltem le a kényelmes ágyamba, de nem jött álom a szememre. Sokáig gondolkoztam Charleson és Charlottén. A kapcsolatuk alatt Charles miatt a lánnyal is jóban voltunk a kezdeti unszimpátia ellenére, bár nem mondanám magunkat barátoknak, mert azért néha napján szép hisztijei vannak, amiket halvány lila gőzöm sincs, hogy hogy viselte el a barátja öt éven keresztül. 

...

Reggel fél 9 felé enyhe fejfájással keltem. Lementem a konyhába, ittam egy pohár vizet és főztem egy hatalmas adag kávét. A fiúkat ismerve elkell majd... Bekapcsoltam a tévét és nekiálltam rántottát sütni. A telefonom csöngésére figyeltem fel. Charlotte, a menedzserem hívott.

- Szia. - ásítottam bele a telefonba.

- Jó reggelt. Csak nem felkeltettelek? - kérdezte a nő, de lehetett hallani a kuncogásat a telefon túloldaláról.

- Áaah, nemrég keltem. Mondd, miért hívtál?

- Lando, figyelj. Andrea, az egyik lány jogi osztályáról még a szünet előtt összekapott Zakkel, mert  a csaj bekavart valamit a papírmunkával és Zak felbontotta vele a szerződését. Csak gondoltam szólok, hogy ne érjen váratlanul a hír, ha hétfőn jössz be a gyárba.

- És ez miben érint engem tulajdonképpen? - kérdeztem értetlenül.

- Valójában sehogy, csak szólni akartam, hogy lehetséges, hogy némi káosz lesz a gyárban. De ahogy hallom, nem igazán érdekel.

- Mindegy... Akkor szia, Spielberg előtt úgyis találkozunk majd.

-Szia Lando. - köszönt el és bontotta a hívást.

Lehet, hogy egy kicsit bunkóbb voltam vele a kelleténél, ami valószínűleg az enyhe másnaposságomnak köszönhető. De jó ismer már és tudja, vagy legalábbis sejti, hogy mi a helyzet. Miután letettem a telefonom a konyhapultra, öntöttem magamnak a kávéból. Belekortyoltam, majd Charlest pillantottam meg a lépcső alján elképesztően álmos fejjel.

- Jó reggelt! - köszöntem neki egy mosoly kíséretében, hátha kicsit fel tudom vidítani a tegnap történtek ellenére.

- Reggelt. - válaszolta, mire öntöttem neki a kávéból és odanyújtottam neki a bögrét. - Kösz, haver.

- Hogy vagy? - kérdeztem tőle.

- Charlotte éjjel több üzenetet is hagyott mondván, hogy sajnálja, de nem volt kedvem válaszolni neki. Csak időre van szükségem. Átgondolom és inkább tiszta fejjel próbálok meg beszélni vele, mielőtt olyanokat vágunk a másik fejéhez, amit csak megbánnánk.

- Addig csövezhetsz nálam, ha gondolod. Ha átgondoltad, visszamész Monacóba és lerendezitek egymás közt.

- Rendben, kösz haver. És azt is, hogy mellettem álltok. - Bár a pályán egymás ellen versenyzünk, szerencsére a magánéletünkben nagyon jó viszonyt ápolunk és ennek örülök. Előpakoltam a reggelihez, megterítettem a konyhaszigetnél, mivel Georgeot ismerve hamarosan ő is felébred. Felmentem a hálószobámba, felvettem egy kényelmes melegítőt és egy pólót. Átmentem a fürdőszobába, megmostam az arcom és megigazítottam hogy kevésbé legyen ijesztő a fejem. Mire leértem az emeletről, már mind a ketten a bárszékeken ültek és nagyban beszélgettek. Ha jól hallottam, Charles szerelmi élete volt a téma. A brit már a kávéját kortyolgatta, a monacoi pedig épp a poharát töltötte meg vízzel a mosogatónál.

- Jó reggelt! - köszöntem megvillantva 1000 wattos mosolyom, mire mindenki rám kapta a fejét.

- Neked is! - szólt vissza repedtfazék hangján Max.

- Ott van a kenyér a dobozban, de ha az nem jó, találtok mást is. - mondtam elnyomva egy hatalmas ásítást. A hűtőhöz lépve töltöttem magamnak egy nagy pohár tejet. 

- Áááh, a jó öreg tej...- kontrázta George, akivel már hét-nyolc éves korunk óta egy kategóriában versenyzünk és a Forma-2-ben is voltak izgalmas futamok, főleg 2018., az utolsó évünk, amikor mindössze pár pontos előnnyel előttem nyerte meg a bajnokságot.

- Ne kritizád!

- Én... Soha...

- Aha, persze. Pont te...

- Pont én, igen. Nem is tudom honnan szedted.

- Túl régóta ismerlek.

Leültem mellé az egyik székre és csináltam magamnak egy szendvicset. George valahogy 11 óra körül mehetett haza, Charles pedig itt marad nálam Wokingban addig, amíg rendezi a gondolatait, de én ezt egyáltalán nem bánom, ugyanis addig sem lesz üres az a nagy ház. Sokszor érzem magányosnak magam, hiába vannak barátaim, akikkel nap mint nap beszélek, de az azért mégsem olyan.
Reggeli után órákig a kanapén ülve játszottunk ugyanazzal a PlayStation játékkal, egészan addig, míg meg nem éheztünk. Egy közeli étteremből rendeltem ebédnek valót. Én egy salátát választottam grillezett csirkével. Fő az egészség... na meg persze az előírt diéta.

Jó idő lévén, kimentünk és a teraszon ebédeltünk. Hirtelen beborult az ég és egyik pillanatról a másikra elkezdett esni az eső. Mire mindent bepakoltunk, természetesen bőrig áztunk, de ezen sz időjáráson már meg sem lepődtem. Elmentünk zuhanyozni, nehogy még a versenyek előtt kapjunk tüdőgyulladást. Egymás után néztünk meg jópár béna, zs-kategóiás akciófilmet, de nem igazán kötötte le egyiküket sem, inkább csak figyelem elterelésnek volt jó. 10 óra lehetett, mire ágyba kerültünk.

Javítva:
2023.09.26.