Landonak igaza volt. A barátja és annak barátnője már fél hatkor kopogtatott az ajtón.

- Sziasztok. - léptek be az előszobába.

- Max, Ő itt Hanna. - mutatott be Lando a nagyjából vele hasonló korú barátjanak.

- Tóth Hanna. - nyújtottam kezet neki.

- Max Fewtrell vagyok. Ennek a majomnak a gyerekkori legjobb barátja, üzlettársa, pszichológusa, stb., Ő pedig a menyasszonyom, Grace Wilson.

- Nagyon örülök. - vont ölelésbe a kb. velem egyidős szőkésbarna hajú lány, majd a barátja is.

- Úgy szintén. - válaszoltam.

Kiültünk a fedett teraszra, amíg nem hűl le az idő. Segítettem előpakolni a poharakat és pár üveg ízesített sört. Lando az asztalra tette a tányérra kirakott, még gőzölgő süteményt.

- Bolti? - kérdezte Max, miközben furcsán méregette a kreálmányunkat.

- Nem. Most sült ki. - válaszolta büszkén a brit.

- Te a konyhában? Belőled, Hanna, még kinézem, de ebből a kétbalkezesből?

- Igen én. Vagyis mi. A munka oroszlánrészét te csináltad. - nézett rám a szokásos féloldalas mosolyával.

- A múltkor, amikor itt voltam megpróbált feltörni egy tojást, de túl erősen kocogtatta és összetörte a poharat és a tojást is. - mesélte nevetve Max.

- Jól néz ki. - vett el egyet a tányérról a lány. - Uhmm... Ez nagyon finom. Kóstold meg. - bökte oldalba a mellette ülő vőlegényét, aki kételkedve ugyan, de beleharapott.

- Tényleg finom. - vallotta be.

- Ki mit kér inni?

- Igen - jött az egybehangzó válasz.

- Grace, bejössz velem, kérlek? - hívtam be magammal.

- Persze. - indultunk el a konyhába. Hadd beszélgessenek egy kicsit ketten.

- Szóval menyasszony... - ennyit hallottam befelé menet. Ezek szerint neki is új az infó.

- Gratulálok az eljegyzéshez. Mikor?

- Köszönjük. - mosolyodott el. - Péntek este, a tengerparton. Szombaton reggel jöttünk el onnan és ez volt a meglepetése. Még nekem is új, csak a szüleim tudják. Max még el sem mondta a családjának, Lando volt az első, akinek szólni akart róla, olyan, mintha az öccse lenne. Ti mióta vagytok együtt? Amikor legutóbb találkoztunk Landoval, még büszke szingli volt. - mondta el az egészet egy szuszra.

- Huhh, azért levegőt is vegyél. Csütörtökön találkotzunk és szombat este beszélgettünk és arra jutottunk, hogy mindkettén szeretnénk, ha komolyabbra fordulna. De nem vagyunk együtt...

- Még! Pedig kívülről teljesen olyan, mintha együtt lennétek...

-  Olyan figyelmes és vicces. És minden könnyebb, amikor vele vagyok. - magamat hallva elég csöpögősen hangzik. Mint valami amerikai romantikus tinifilm. - Pfuu, ez borzalmasan nyálasan hangzott... - jót mosolyogtam saját magamon.

- Egyáltalán nem nyálas. És megértem. Mi is így kezdtük Maxel. Attól még, hogy gyors, nem feltétlenül korai. De ezt ti érzitek. Csak beszéljetek meg egymással, ez az egy a legfontosabb.

Időközben elkészült a limonádé és visszamentünkna fiúkhoz. Letettem az innivalót az asztalra, a rattan fotel felé sétáltam, de a brit az ölébe húzott. Ráültem a térdére, ujjainkat összekulcsoltuk és a fejem a vallára hajtottam.

Lando szemszöge

Mikor Maxék megérkeztek és bemutatkoztak Hannának, leesett az állam. Menyasszony? Ennek komolyan elment az esze!

- Szóval menyasszony... - ízlelgettem a szót, mikor a lányok már hallótávolságon kívül voltak - Mióta?

- Pénteken este, mielőtt hazajöttünk volna Ibizáról.

- Nem korai? Csak másfél éve vagytok együtt...

- Nem. Én szeretem őt, ha tetszik, ha nem. Értem én, hogy te csak jót akarsz, de tudok dönteni az életem felől!

- Ebbe nem szólok bele, de... Áh, mindegy!

- Baratnő? - nem. Még nem. - Egész szimpatikusnak tűnik. Hogy szedted össze? És mikor? - zúdította rám a kérdéseit.

- A Hungaroringen, csütörtökön. És nem a barátnőm. Az interjú előtt majdnem elesett a színpadon és elkaptam. Aztán meghívtam egy kávéra és a többi jött magától. Jön velem Spaba is. De ennyit még Charleséknak sem mondtam.

- Tudod, mi vigasztal? -kérdőn néztem rá, mert ennyi év ismertség után s látok még a fejébe. De talán jobb is... - Az, hogy én tudom meg először, hogy becsajoztál.

- Mintha te szóltál volna, hogy megkérted a kezét. - dünnyögtem. Maxel óvodás korunk óta vagyunk legjobb barátok, egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor vesztünk össze. Az biztos, hogy kevesebbszer, mint a testvéreimmel.

- Társasozunk? - kérdeztem, miután Hannát az ölembe húztam.

- Persze. Mit játszunk?

- Van Uno, Twister és Monopoly.

- Monopoly - vágták rá egyszerre mind a hárman.

- Én biztosan nem cuccolok ki ide. Menjünk a nappaliba, ott legalább elférünk. - bepakoltuk a koszos poharakat és a tányérokat a teraszról és kezdetét vette a játék.

Már rég társasoztunk ilyen jót és szerencsére Hanna nagyon hamar megtalálta a közös hangot Maxékkel, akik fél tizenkettő tájékán gyalog indultak haza, mert mind a ketten ittak velünk.

- Mész tusolni vagy mehetek én?

- Menj csak, én ma már túl vagyok rajta, majd reggel. - bólintottam egyet és elindultam fel a lépcsőn.

Már az ágyban feküdtünk, mikor hirtelen felült mellettem és kiviharzott a szobából. Mi lelte? Percekkel később tért vissza egy elégedett mosollyal az arcán.

- Elfelejtettem fogat mosni. Anélkül pedig nem alszom el. - a bőröndjéhez lépett, lehajolt és nagyon keresett valamit. Ezalatt az idő alatt volt időm végigmérni. Az a falatnyi rövidnadrág nem sok mindent takart, legalábbis a formás fenekét pont látni engedte. Mellesleg tényleg jól áll neki a pólóm... Visszafeküdt mellém, majd felém fordult. Csak néztük egymást. Elvesztem azokban a hatalmas mogyoróbarna őzikeszemeiben. Közelebb hajoltam hozzá és lágy csókokat leheltem a kulcscsontjára, egy újabbat a szája szélére, majd az arcélén haladva folytattam ezt, amíg az ajka sarkához nem értem. Ő a hátára fordult, és két kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett kétoldalt. Még mindig csak egymás szemébe néztünk. A külvilág teljesen megszűnt, csak mi voltunk. Ő és én. A szememet hosszan lehunyva gördültem le róla.

Amióta találkoztunk, nem ismerek magamra. Mintha kifordultam volna a saját bőrömből vagy nem tudom, de minden más, minden olyan könnyed és egyszerre bonyolult, amikor Vele vagyok.

- Ezt - hangsúlyoztam ki - nem szeretném elsietni. Szeretném, ha minden a  megfelelő időben történne és nem azért, mert azt érzed, hogy nyomás alatt vagy. - tártam ki a karjaimat. Ő odabújt hozzám, a mellkasomba fészkelte a fejét és köré fontam a kezeim, így védelmezve őt minden rosszról, ami csak érheti. 

- Köszönöm. Ez sokat jelent. 

- Semmiség... - nyomtam lágy csókot selymes hajába.

- Jó éjt. - dünnyögte álmosan a mellkasomba.

- Lennél a barátnőm? - kérdeztem egy rettentően hirtelen ötlettől vezérelve. 

- Tessék? - pillantott rám nagy szemekkel és úgy tűnt, teljesen kiment belőlük az álom.

- Lennél a barátnőm? 

- Öhm... Igen? Igen. - válaszolta másodpercekkel később sokkal határozottabban.

- Ennek örülök. Jó éjt, Kincsem. - mondtam és újból belepusziltam a hajába.

- Kincsem?!

- Igen. Jó éjszakát.

- Neked is. - kedvesen végigsimított a mellkasomon, mjad nem sokkal később már csak az egyenletes lélegzetvételét hallgattam.

Javítva:
2023.10.10.