Gracenek sikerült elrángatnia Manhattan majdnem összes ruhaboltjába. Talán ezért érzem úgy, hogy mindjárt meghalok. Még csak délután fél egy van, de már most legszívesebben vissza mennék a Davis rezidenciára és aludnák egy jót. Sebastianra nézve, ha nem bánta meg legalább százegyszer, hogy velünk jött, akkor egyszer sem. De meglepően ért, hogy a férfi végül velünk tartott és ami még ennél meglepőbb az az, hogy hajlandó volt cipelni az összes szatyrunkat. A barátnőm tényleg szaván fogta a nagybátyát, miszerint az unokahúgáért bármit megcsinál. Szerintem ez nagyon aranyos.

- Én mindjárt meghalok - ültem le az egyik padra, ami épp a látókörbe került, miközben próbáltam meg nem össze esni. Imádok vásárolni és mozogni, de Gracelyn Davissel vásárolni menni az egyenlő a halállal. Még a legjobb, legatlétikusabb sportolónak is kihívást jelentene.

- Brooklyn, kérlek gyere be velem még egy boltba - kérlelte a barátnőm.

- Oké, de ez az utolsó bolt! - sóhajtva egyeztem bele, miközben felálltam a padról.

- Anya, te velünk tartasz? - kérdezte meg a lánya.

- Én itt megvárlak titteket - válaszolta a nő és leült a padra, ahol egy perce még én ültem.

Gracelynnel elindultunk az egyik bolt felé, de nagy meglepetségemre Sebastian is velünk tartott. Nagy levegőt vettem, mikor a férfi rám mosolygott, mint ha csak direkt csinálná. Erőt vettem magamon és el eresztettem egy gyenge mosolyt a férfi felé. A levegő is belém fagyott, mikor megálltunk egy épületnél, amin a Dior feliratt díszelgett.

Ácsi.

- Komolyan, Grace? - néztem a barátnőmre.

- A neten láttam egy gyönyörű ruhát, amit muszáj vagyok megvenni és csak itt kapható - válaszolta, miközben beléptünk a méreg drága üzletbe.

- Azért pénzre még szükségem van - motyogtam.

- Nem muszáj venned semmit, csak kérlek legyél mellettem, hogy ki kérhessem a véleményed - kérte kiskutya szemeivel.

- Grace, te mindenben jól nézel ki... -

- Tudom - szakított félbe a barátnőm -, de szükségem van egy őszinte véleményre.

- Itt vagyok én is - szólalt meg a lány bácsikája, én pedig támogatóan rá mutattam. Ne hogy már engem rángasson mindenhova egész nap!

- Olyanra gondoltam, akinek van érzéke a stílushoz - mormolta a barátnőm, majd elindult a sorok között.

- Na... ez azért fájt - megíletődve nézett a lány után Sebastian, én meg próbáltam nem elnevetni magam.

A sorok között járva elég kínosan éreztem magam. Nem, nem azért mert Sebastian túlságosan közel volt a magánszférámhoz - jó, nagy részben azért is -, de a ruha árait nézve, talán többet értek, mint az életem. Tulajdonképpen fogalmam sincs miért jöttem be ebbe a boltba.

- Egyébként milyen ruhát is keresünk? - kérdett rá Bash bácsi, ami már nekem is megfordult a fejemben.

- Egy olyan világoskék színű, szűk... - magyarázta, de félbe hagyta mondandóját. Le vett egy ruhát a kirakatból és felénk fordulva mutatta meg a ruhát. - Pont ilyet!

A ruha maga nem volt csúnya, mert nagyon is jól nézett ki. Inkább azok a kihivó stílushoz sorolnám fel. Egy égszínkék színű ruháról beszélünk, szűk fazonu, hosszú ujjal rendelkező darab volt.

- Fel kell próbálnod! - azonnal az öltözőfülkék felé zavartam, de egy mély hang megálitásra késztetett nem csak engem, hanem az előttem álló lányt is.

- Biztos, hogy nem! Nem fogol úgy öltözni, mint egy ribanc! - nyers szavak hagyták el a férfi szavait, amire a barátnőm egy hitetlen arcot vágott, mint aki mindjárt kirobban.

- Ki kérem magamnak! Ez egy kicsit sem ribanc öltözködés - vonta fel a szemöldökét Grace és mikor oldalra billentette a fejét, tudtam, hogy még nem fejezte a mondandóját. - Egyébként sem vagy az apám, hogy meg mondd mit vehetek fel és mit nem! - egy gúnyos mosolyt csalt az ajkaira a lány, miközben próbált higgadt maradni, - már amennyire tudott.

- De a nagybátyád vagyok - fair.

- Tök mindegy, én megyek és felpróbálom ezt a ruhát, mert nekem tetszik és mert én fogom hordani nem pedig te - hangsúlyozta ki az adott szavakat, csak hogy le essen a férfinek, amit tudatni akart vele. Bár szerintem le esett neki anélkül is, csupán nem akarta bevallani.

- Ez a lány lehetetlen esett! - sóhajtott fel a férfi fáradtan, mikor Grace elindult a fülkék felé. Titokban egyett értettem Sebastiannal, de nincs olyan ég, hogy én ezt hangosan kijelentsem.

A barátnőm után indultunk és vártunk, amíg magára rángatja a ruha darabot. Én pedig akárhova néztem, csak hogy ne keljen a férfire téveztenem a tekintetem.

- Na, hogy vagy oda bent? - tettem fel a kérdést Grace-nek szánva.

Ki huzódott a fügöny és a barátnőm lesett ki mögüle. Kilépett hozzánk és más-más pózokkal mutatta be nekünk a csodás ruhát, a még tökéletesebb alakján.

- Káprázatosan nézel ki, Gracelyn! - dicsértem meg a leányzót. Mindketten ezután az idősebbik tagra néztünk, várva a véleményét. Elismerő tekintete meglepetten ért minket.

- Nem is olyan rossz...

- Ugye, mondtam én! - vágott a szavába a lány.

- Azért száljunk le a Földre kicsi lány - mondta kímérten a férfi, a lány reakciója pedig egy nyelv nyútás volt, mire a férfi csak megforgatta a szemeit.
Végül Grace úgy döntött, a bácsikája unszolása ellenére is megveszi a ruhát.

- Ha már itt vagyunk, akkor nézzünk széljel egy kicsit - a barátnőm megfogta a csuklóm és elkezdett maga után húzni a sorok közt.

Sebastian egy nagyot sóhajtott, csak úgy, mint én. Van egy olyan érzésem, hogy innen egy hamar nem szabadulunk.
Megijedtem, mikor az előttem lévő lány megtorpant lépteiben és egy kicsit felsikított.

- Mi a baj? - aggódoan szólt oda Bash bácsi, mikor ésszre vette, hogy Grace után én is megálltam lépteimben.

- Ez a ruha... gyönyörű - a férfivel hitetlenül néztünk a ruhát bámuló lányra. - Brooklyn, ezt fel kell próbálnod - le vette a ruhát a kirakatból és a kezembe nyomta azt.

Nem nézett ki olyan rosszul a ruha, sőt egész szép volt - az egész alatt azt értem, hogy gyönyörű volt, - viszont nekem túl kihívónak, de egyben ellegánsnak tűnt.

- Biztos, hogy nem! - utasítottam vissza. Nem érzem magam méltónak arra, hogy egy ennyire drága és gyönyörű ruhát vegyek magamra.

- Lynn, ugyan már. Nem kell megvennünk, csak kérlek próbáld fel! - kérlelt a lány. - Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen fog rád pászolni - mondta.

- Ha már itt vagyunk, akkor tényleg mindegy és Gracenek igaza van - mondta Sebastian. Egy perce össze zavarodtam, hogy mire is értette, hogy Gracenek igaza van. Arra, hogy nem kell megvennünk, ha nem akarom, de attól felpróbálhatom, vagy arra, hogy tökéletesen pászolna...? Nem, Brooklyn, nem! Emlékezz, Sebastian a legjobb barátnőd bácsikája, egyáltalán nem kéne, hogy ilyesmi megforduljon a fejében és biztos ő az előbbire értette. Bár a tekintette másról árulkodott. Elég!!!

- Csak nem igazat adtál nekem, Bash bácsi? - kislányos módon rá vigyorgott a lány.

- Oh, azonnal vissza is szívom - viccelődött.

- Hát jó, lényegében az senkinek sem fog fájni, ha felpróbálom - sóhajtottam, majd elvettem a lány kezéből a ruhát és a fülkébe mentem, ahol gyorsan magamra rángattam. A tükörbe nézve nagyon is meg voltam elégedve azzal, amit láttam. A ruha elképesztően mutatott vékony alkatomon, szépen kiemelte adottságaimat és nagyon dögösnek éreztem magam.

- Kész vagy már? - hallottam meg Grace türelmetlen hangját. Így hát elhúztam a fügönyt és találkoztam két elismerő szempárral, akik tulajdonosai úgy bámultak, mint ha nem láttak volna még embert. - Hűha, Lynn! Káprázatosan nézel ki! - végig mért a szemeivel, centiméterről centiméterre.

– Nagyon csinos, jól áll a ruha - szólalt meg végül Sebastian is halkabban, az arcom égni kezdett, szerintem át vette a ruha árnyalatát is. Szerencsére Grace nem vett észre semmit és valószínüleg nem is hallotta, mert teljesen el volt foglalva a szemlélésemmel. Rá néztem a férfire, aki végig engem nézett. Össze találkozott a tekintetünk egy pillanatra. Jóságos ég, gyönyörű szemei vannak!

Nem szakítottam meg a szemkontaktust, ahogy a férfi sem tette. Egymást néztük, mint ha a másik szemeiből tudnánk olvasni, mint egy könyvből. Aztán rám mosolyogott. A szívem abban a percben úgy éreztem, hogy feladta és korai nyugdíjba vonult. Annyira aranyos volt azzal a kisfius mosolyával.

Brooklyn! Fejezd be!

– Brooklyn, komolyan mondom. Magaddal kell vinni ezt a ruhát, akár csak neked lett volna szabva! - mondta a lány. Villám gyorsasággal szüntettem meg a szemkontaktust és néztem az előttem álló szőkeségre.

– Ne viccelj, te lány. Hissz ez egy vagyon! - érveltem.

– Te azzal ne törődj. Rohanj át öltözni és aztán meg beszéljük. Ha leveszed a ruhát, azonnal add ide! - utasította. Így is tettem, miután sikeresen levettem magamról, elhúztam egy kicsit a fügönyt, hogy a kezem kiférjen azon a ruhával együtt. A lány elvette a kezemből, aztán ott valamit Sebastiannal suttogtak, de nem hallottam mit, ezért nyugodt tempóval magamra vettem a fekete farmeremet és a bordó polómat.

Miután végeztünk a Dior-ban, elmentünk enni az egyik étterembe. Mrs. Davis választása töltött csirkemell-re esett rizzsel és salátával, Sebastian steaket rendelt, Grace sushit szeretett volna enni, így azt rendelt, én pedig spagetit kértem. Isteni volt az étel.
Lehetet már három óra körül is, mire haza értünk, így mindenki a szobája felé vette az utat, hogy lepihenjen. Megbeszéltük, hogy este tartunk egy kis medencés partit és egy kis sütögetést. Imádom!

A fáradság úgy eluralkodott felettem, hogy ahogy a szobámba értem, az ágyamra fekve szinte azonnal elaludtam.
Komolyan mondom, nincs fárasztóbb annál, mint Gracelyn Davissel vásárolni.
A ruhás szatyrok csak az ágyam mellett landoltak, de ez izgatott a legkevésbé.

Ötletem sincs mennyit aludhattam, de arra lettem figyelmes, hogy a telefonom csipogni kezdett. Kómás fejjel vettem a kezembe a kütyüt és álmos, össze szűkített szemekkel olvastam el az értesítést:

Sebastian Stan ismerősnek jelölt.

Olvastam el a Facebook értesítést. Várjunk csak, ez miért történt? Mikor történt? Hogy történt?

Mondjuk erre van logikus magyarázat, nem de? A nevemet tudja, vagy ki jöhettem neki ajánlásként. Oda van írva, hogy egy három perce jelölt be. És hogy miért? Erre is van szerintem tökre logikus válasz. Egy házban élünk, ha valami gond lenne, könnyebb legyen a komunikáció. Ugye?

A fejem tele volt mindenféle gondolattal, szóval már nem lettem volna képes vissza aludni, nem mint ha az szükséges lett volna. Az órára pillantottam, ami délután öt óra hat perc-et mutatott. Tehát két órát aludtam.

Elpakoltam az új cuccokat, amiket vettünk és aztán pedig át csoszogtam a barátnőm szobájába, hogy megnézem mit csinál. Bekopogtam, de nem jött válasz, így lenyomtam a kilincset és bekukkantottam hozzá. Aludt, ami nem csoda. Halkan beosontam a szobába egészen az ágyáig, majd rá ugrottam a barátnőmre. Erre egy orrcsapán volt a reakciója, mivel felriadt az álmából.
Kitört belőlem a nevetést, már szinte sírtam, annyira nagyon nevettem.

– Te hülye vagy - mondta először komolyan, majd elnevette magát, mikor leesett neki, mi is történt.

– Tudod, hogy szeretlek - küldtem felé egy puszit, miközben még mindig nevettem.

– Még szép - nevetett velem együtt.

Végül mikor már úgy gondoltuk, hogy véget vettünk a sziesztánknak, elindultunk a földszintre, ahol már ott volt Mrs. Davis. Segítettünk elkészíteni mindent ami szükséges a grillezéshez. Bepácoltuk a húst, össze fágtuk a zöldségeket, mint uborka, hagyma, paprika és még paradicsom is került a tányérra. Mikor már majdnem készen volt, megjelent a házban lévő egyetlen férfi, Sebastian. Kócos volt a haja, egy egyszerű fehér pólót viselt, fekete rövid nadrággal.

– Szép napot - köszönt nekünk.

– Csak nem eljöttél megmutatkozni, mikor már minden munka majdnem kész? - förmerdt rá Grace anyukája.

– A legjobbra mindig várni kell - mondta egy egyszerű váll vonással. Szívesen felnevettem volna, de tartottam magam.

– Jól van akkor, menj és készítsd el a grillezőt - utasította a testvérének az idősebbik. Sebastian csak megforgatta a szemeit és valamit mormolt az orra alatt, de nem vagyok benne biztos, hogy hallottam. Komolyan mondom, mint a rossz gyerek testvér pár, úgy viselkednek, legalábbis a férfi.

Mrs. Davis és a lánya a limonádé készítéséhez fogtak hozzá és mikor nekem azt mondta, menjek segíteni az udvaron tevékenykedő férfinek, megfagytam. Mármint én menjek ki? Hozzá? És legyek vele kettesben? Mint egy rémálom, esküszöm.

Erőt vettem magamon és a hátsó ajtóhoz mentem, mielőtt kihúztam volna az üveg ajtót, nagy levegőt vettem, majd kihúztam az ajtót és kiléptem az udvarra. Kellemesen megcsapott a nyári esti szellő, a Nap már szerencsére nem égetett annyira, mint délig.
A tekintetem rá dévedt a férfire, aki épp a grillező körül sürgött, forgott.

Oda léptem mellé, belül szorongtam és az ujjaimat tördeltem, ahogy figyeltem őt. Oké, nyugi. Szólaj meg, hissz nincs semmi baj.

– Mrs. Davis kiküldött, hogy segítsek - csak akkor nézett fel rám, mikor megszólaltam. És mivel meg sem szólalt, ezért folytattam. – Segíthetek valamiben? - kérdeztem meg egyenesen. A férfi csak elmosolyodott. Igazából itt nem tudok mit segíteni, mert ez nem rost, hogy fát is kéne hozzá hasgatni vagy akár mi. Ekektromos kütyüről beszélünk, ami igazából még nálam is nagyobb volt.

– Ha lennél olyan szíves, akkor a húst kihozhatnád, hogy már tegyem oda - válaszolta végül. Bólintottam egyet és be is mentem a konyhába. Elvettem a kezembe a tállat, amibe a hús volt és vittem is ki a férfinek. Ahogy mentem felé, végig engem nézett, le sem vette rólam a tekintetét, mint ha meg fagyott volna. Az arcom égni kezdett és biztos vagyok benne, hogy piros is lettem. Leraktam a tállat pontban elé, végig a szemébe néztem, csak hogy ne higgye azt, hogy zavarba hozz, vagy valami.

Nem sokkal később neki kezdtünk a grillezésnek. Az asztal már meg volt terítve minden finomsággal és alig vártuk, hogy bele kezdjük a fogyasztásába. Grace barátnőm felhozta, hogy fürödhetnénk is a medencében, mert olyan kellemes az idő és a víznek is kellemes a hőmérséklete, hát így mindenki felment a szobájába és átöltözött a fürdőruhájába. Az enyém egy csodaszép világoskék felső és alsó volt. A hajamat össze fogtam egy kócos kontyba, hogy még se legyen vizes. Magam köré tekertem egy törölközőt, hogy azért mégsem mászkáljan mondhatni félmesztelenül. Gracenek egy gyönyörű citromsárga bikinire esett a választás, ami gyönyörűen állt rajta, mint akármi más. Együtt mentünk le az emeletről egészen a medencéig, ahol már ott volt már a két felnőtt is a fürdőruhájukban.
Ránk mosolyogtak, mi pedig viszonoztuk. Leraktuk a törölközőinket a napágyra és meg álltunk a medence szélénék. Sebastian Grace felé indult és minden figyelmeztetés nélkül belökte őt a vízbe, aki visítva zuhant abba. Jót nevetett a férfi rajta, főleg mikor a lány feljött a víz alól és elkezdte le hordani őt mindennek.

– Te szemét! Most miattad vizes lett a hajam! - kiabált rá a férfire a barátnőm, de látszólag a férfit nem nagyon rázta meg a hisztizése.

– Ugyan, túl éled - lengyített rá, majd megindult felém. Megfagytam.

– Ne, ne, kérem! - kezdtem el. – Kíméljen meg. Nem tudok úszni - kértem, hogy kegyelmezzen meg rajtam és ne dobjon be. Nem tudtam mit mondani, ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott és remélem elég neki arra, hogy lökjön be a vízbe.

– Érdekes, na jó. Most meg kíméllek - forgatta meg a szemeit.

Gyorsan bementem a vízbe, mielőtt gondolt volna egyet és engem is nagy előszeretettel dobott volna be a vízbe. Gracelynnel úszkáltunk egy kicsit, egész addig, amíg a bácsikája nem jött és ugrott bele a medencébe, ezzel megzavarva minket és a nyugodt körülményeket.

– Csatlakozok hozzátok, lányok - szólalt meg, miután feljött a víz alól.

– Van más választásunk? - kérdeztem viccelődve.

– Na ez nem volt túl szép - tette csípőre a kezeit, miközben gyilkos pillantásokat küldött felém. Próbáltam meg tartani a poker arcomat, de annyira viccesen nézett ki, erősen próbáltam nem elnevetni magam, de nehéznek bizonyult, mikor Graceből kitört a nevetés. Beharaptam ajkaimat, hogy vissza tartsam a kitörő nevetést.

A medence parti és a grill parti után, mikor mindenki jól lakott, be hordoztuk a holmikat, tányérokat, poharakat, piszkos edényt. Mondtam Mrs. Davisnek, hogy nyugodtan menjen lepihenni és vállaltam a mosogatást. Igaz, van mosogatógép, de így gyorsabb. Így Mrs. Davis elment ledőlni egy kicsit, Grace a szobájába ment fel keresni valami jó filmet a laptopján, Sebastian valahol felszivódott, én pedig az edényekkel voltam elfoglalva. Énekelgetve végeztem a dolgomat és közbe táncoltam, már ahogy tudtam.

Teljesen kikapcsoltam a külvilágtól, bele éltem magam az éneklésbe és a táncolásba, még akkor is, ha borzasztó hangom van és a mozgásom olyan, mint egy fáé. Mozgattam a csípőmet, a torkomon hangok jöttek ki és nem érdekelt, hogy nem egyedül vagyok a házban. Igazából teljesen olyan volt, mint ha rajtam kívül senki más nem tartózkodott volna az épületben.

– Nézzenek oda, úszni nem tudd, de táncolni meg énekelni igen - hallottam meg egy mély férfias hangot, amitől megugrottam ijedtemben.

– Basszus - kiabáltam. Hátra néztem a férfire, aki a falnak dőlve nézett engem keresztbe tett kezekkel. Jézusom, mióta álhatott ott? A férfi csak elnevette magát a reakciómon, majd a pulthoz sétált és le ült az egyik székre.

– Nem mindenből lehetek jó, mert akkor már komolyan tökéletes lennék - mondtam viccelve egy váll vonás kiséretével. Majd vissza fordultam befejezni a mosogatást.

– Na, az egóból sem hiányzik - tette szóvá, mire megfordultam és csípőre tett kezekkel néztem rá a legsértettebb arckifejezésemmel, amelyikkel csak tudtam.

– Már elnézést! Ez nem ego, ezt önbizalomnak hívják - válaszoltam. Néha úgy érzem, hogy az önbizalmam, ami szokott lenni, még az a legkisebb is, a férfi mellett eltűnik.

– Persze, el is hiszem - kötekedett belém, de láttam azt a játszó mosolyt a szája sarkában. Nagyon élvezte, hogy az idegeimet húzhatja. A kezembe lévő spongya másodpercek alatt repült felé és sikerült a vállát eltalálnom, ami aztán vizes nyomot hagyot fehér pólóján. A szám elé kaptam kezemet, próbáltam nem hangosan nevetni rajta, miközben Sebastian a pólóját szemlélte, majd onnan szép lassan rám vezette a tekintetét. Gyilkos pillantásokat küldött felém.

– Hupsz - jött ki a torkomon ez a szavacska.

– Bizony hupsz, ezt nem kellett volna, Brooklyn - lassacskán felállt a helyéről és felém kezdett közeledni. Mikor leesett, hogy felém tart, a mosoly az arcomra fagyott és a lábaim mint ha gyökeret növeztettek volna, mozdulni sem tudtam.
A férfi csak néhány centiméterrel állt meg előttem, kezeit a konyhapultra tette, ezzel sakkban tartva engem, hogy még véletlenül sem tudjak elszökni.
Szemei olyan szigorral nézték az én szemeimet, amik nem engedték meg, hogy elnézzek, szinte parancsolták, hogy tartsam vele a szemkontaktust és nem mertem az ellenkezőét tenni. Nagyot nyeltem, mikor közelebb hajoltam, szemei a számra vándoroltak majd vissza a szemeimre.

Majd egyszer csak hátra nyúlt és elzárta a vizet, majd villám gyorsasággal távozott.

Mi is történt most?