Másnap reggel Harry igen komásan mászott ki az ágyból, hiszen az este folyamán számtalan gondolat kavargott a fejében, miután megtudta Malfoy titkát. Visszaélhetne vele, de még sem teszi. Ő nem az a fajta ember volt, aki kihasználja mások gyengeségeit, mégis tudta, hogy most nagydologra tett szert és talán zsarolhatná a mardekárost vele, ha esetleg megint úgy gondolná, hogy becsmérli őt vagy barátait. De még miközben ezen gondolkozott sem találta helyesnek az egészet. Hiába is ártott már neki nem egyszer a szőke, egyszerűen képtelen lett volna bármi olyat is cselekedni. Ez talán a túlzott jószívűségének volt köszönhető.

Arcát a mosdó fölé emelte, majd jó alaposan megmosta hideg vízzel, hogy felfrissüljön. A szobából hallható zajból arra tudott tippelni, hogy mást vörös hajú barátja is ébren. Megtörölve arcát, magára vette a szokásos öltözékét és visszament a szobába. Haja szokásosan szanaszét állt, hiszen már régen feladta annak reményét, hogy valaha is úgy fog állni, ahogy ő akarja. Már a varázslat sem segített rajta.

- Haver, minden oké? Elég nyúzottnak tűnsz.- fordult Ron barátja felé, miközben csiga lassússággal felvette magára öltözékét.

- Igen, csak egy kissé fáradt vagyok, meg éhes.- válaszolta nyugodt hangnemben, majd igazított még nyakkendőjén.

- Azt elhiszem. Tegnap este már vacsorázni sem jöttél le, úgy bealudtál.- nevetett fel barátja, majd a fürdőbe igyekezett.

Na, igen. Tegnap este már annyi ereje sem volt, hogy elmenjen vacsorázni. Jobban mondva inkább csak nem akarta már az nap látni a Mardekár Hercegét. Feje már így is sajgott a túlzott gondolkodástól, s kezdte úgy érezni, hogy szüksége van egy kis nyugalomra, ám erre most nem volt lehetősége, hiszen reggeli után egyből Jóslástannal kezdenek, majd mehetnek Legendás Lények gondozására. Még egy tantárgy, ahol a Mardekárosok és a Griffendélesek együtt vannak; ez volt az első gondolata.

Mihelyst a vörös is rendbe szedte magát, már indultak is a Nagyterem felé, ahol barátnőjük szokásosan várta őket, helyet foglalva a számukra.

- Hihetetlen, hogy mindig késve érkeztek.- tette le kezéből az igen vaskos könyvet, közben rosszalló tekintettel méregette a vele szembe ülő két fiút.

- Nem lehet mindenki olyan éber, mint te..- rándított egyet vállán Ron, majd maga elé szedett egy halomnyi kaját.

Harryt eközben a víz is kiverte és akárcsak az előző nap, ismét meglazította nyakkendőjét, amitől most úgy érezte, mintha fojtogatnák. Vállán szinte érezte a perzselő tekintetet és sejtette, hogy ki is lehet az, aki már kora reggel bámulja. Feltűnőmentesen hátra pillantott és tekintete összetalálkozott egy szürke szempárral, ami nem tartozhatott máshoz, csak is Malfoyhoz. Harry bárhol felismerte volna ezt a két szempárt. Draco szemei határozottságot sugalltak és talán valami mást is. Valami olyasmit, amit Harry nem tudott megfejteni, sem értelmezni. Az esze megint csak máshol járt és gondolataiból Hermione torok köszörülése szakította ki, amitől egyből a lányra pillantott.

- Minden rendben, Harry? Az előbb kérdeztem valamit, de mintha teljesen máshol járnál. Történt esetleg valami tegnap a büntetésen?- kérdezte a lány, aggódó arccal.

Hermione mindig is bele tudott trafálni a dolgokban és ez most sem volt másképp. Mint ha bele látott volna Harry fejébe. A sötét hajú nagyot kortyolt italába, majd egy mosolyt erőltetett az arcára.

- Minden rendben, ne aggódjatok. Ahogy Ronnak is említettem, csak fáradt vagyok. Elég kimerítők az edzések is, nem mellesleg a büntetés sem a legjobb főleg, hogy Malfoyal kell lennem. Ti is tudjátok, hogy milyen, de ne aggódj mostanában nem történt semmi. Figyelmen kívül hagyjuk a egymást, így elkerülve bármilyen konfliktust.- hunyta be szemeit válasz adás közben, s mindent félvállról véve.

Azt kívánta, hogy bárcsak úgy is lenne a valóságban, mint a hazugságában, amit épp az előbb mondott barátainak. Egyszerűen túl bonyolult lett minden, bár ezt megszokhatta volna az évek alatt, mégis talán a bonyolult szó új formát és jelentést öltött a számára. Teljesen összezavarodott és erről csak is egy személy tehetett. Még hozzá az, aki miatt a büntetést is kapta, de talán, ha akkor okosabb lett volna és nem hagyja magát provokálni akkor sosem került volna ilyen kellemetlen helyzetbe. Lefekvés előtt is az a csók járt a fejében, amit a szőkétől kapott az arcára, ezzel megpecsételve a válaszát. Malfoy meleg volt, efelől már nincs kétsége. Azonban ott volt az a dolog, amit a legkevésbé akart belátni. A mardekáros azt mondta, hogy tetszik neki valaki. De akkor mégis, miért tette azt amit? Ha csak nem ő az, aki bizony Draco Malfoynak tetszik.

Nem, az ki van zárva. Egyszerűen lehetetlen, hogy ő legyen az, hisz attól, hogy váltottak néhány jó indulatú mondatot, még senki sem szeret bele a másikba. Biztos, hogy nem erről van szó- gondolta, miközben ujjait kezdte idegesen tördelni.

Harry igyekezett meggyőzni magát afelől, hogy ez csak a puszta véletlen műve, semmi több. Ő nem vonzódott a fiúkhoz, legalább is eddig nem. Ám tagadta maga előtt az érzéseit, hiszen nagyon is tudta, hogy valami megmozdult benne, amikor a másik ajkai megérintették az arcbőrét. Sosem érzett még senki iránt sem szerelmet és ez továbbra is így volt. Nem vágyott másra jelenleg csak is csendre és nyugalomra. Igyekezett minél hamarabb kizárni a fejéből az egyre inkább őrjítő gondolatokat.

A reggeli befejeztével elindultak az első órájukra, ám Hermione megint csak lemaradt tőlük, amit az idő során már megszoktak. Jóslástan. Hermione szerint ez az egyik leghiteltelenebb tantárgy, Harryt még is enyhe aggodalommal töltötte el az utóbbi eset után. De mint mindig, most is szörnyen unalmasnak találták az órát, így nem is volt csoda, hogy Harry szemei becsukódtak még nem a Tanárnő éles hangjával fel nem ébresztette őt és vörös hajú barátját. Hermione ekkor már ott ült közöttük, ám fogalmuk sem volt, hogy hogyan, de Harryt különösképp nem is izgatta. Volt neki elég baja, nem akart még más semmit nem érő gondjaival is foglalkozni. A tanóra végeztével megindultak a Legendás Lények gondozására, amit Hagrid tartott. A griffendéles úgy vélte, hogy ezt az órát is valahogyan túléli, majd a Mardekárosokkal. Eddig sem szentelt figyelmet a szőkére, hát most sem fog. Ahogy haladtak lefelé Hagrid háza felé beszélgettek néhány dologról és Harry most igyekezett a barátaira figyelni. Nem akarta, hogy újabb kérdéseket tegyenek fel neki látván, hogy gondolatai máshol járnak.

A könyvet kezdte vizsgálni, amit a kezében fogott és ami élt. Furcsának tartotta és veszélyesnek ezt a könyvet, hiszen egyszer már megpróbálta megtámadni, még sem tudta kezelni.

- Elárulná, hogy mégis hogyan nyílik ez a könyv?- hallotta meg azt az igen jól ismert hangot a háta mögül. Csak is egy pillanatra tekintett a hang irányába, de már is összetalálkozott újból tekintete a szőkével, aki egy gúnyos mosolyt húzott ajkaira.

- Ezt se tudod? Simogasd a gerincét!- válaszolt Hagrid igen szemrehányóan, ami Harrynek nem igazán tetszett. Ő sem tudta, hogy hogyan is kell és biztos volt abba, hogy mások se, de ettől függetlenül nem tetszett az a hangszín, amit Hagrid ejtett meg Malfoyal szemben. Neville persze megint csak nem figyelt, így a könyv alaposan elkezdte szétcincálni, mihelyst kinyitotta.

- Simogatni kell, nem hallottad?- kérdezte Ron, lehajolva a fiúhoz.

- De, hallottam.- válaszolta, majd lassan felállt a földről, Harry pedig megsajnálva a kezét nyújtotta neki, így segítve felkelnie. Hallotta azt a tipikus lenéző kuncogást a háttérből, ám nem foglalkozott vele.

Hagrid a következő pillanatban előre ment, s nem sokkal később egy hatalmas állattal állt elő, amit eddig még senki sem látott. Harry ledermedve bámulta, szinte levegőt sem mert venni.

- Bemutatom Csikócsőrt. Ő egy Hippogriff. Igen igényes állat, mindig tisztán tartja a tollait. Na, ki szeretne vele megismerkedni?- csapta össze a tenyerét a hatalmas férfi, s végig mérte a diákokat.- Rendben van, gyere Harry!- intett a fiúnak egy nagy mosollyal az arcán.

Harry körbe nézett és látta, hogy mindenki a háta mögé húzódott. Ron bátorítóan meglökte hátulról és elindult. A félelem úrrá lett rajta kissé, mivel még sosem érintkezett ilyen állattal az eddigi élete során. Szerencsére azonban Hagrid gondosan elmagyarázott neki mindent, így boldog volt, mikor végre megsimogathatta az állatot anélkül, hogy az megtámadta volna. Ám a következő pillanatban, már csak azt hallotta, hogy; most már felülhetsz rá. Kétségbe esetten nézett Hagridra, mikor felkapta, majd Csikócsőr hátára ültette, a lény pedig felszállt vele. Összeszedte végül minden erejét és próbálta helyre hozni az egyensúlyát. Mire észbe kapott elkezdte élvezni a dolgot és abban a pillanatban szabadnak érezte magát. Elfelejtett mindent és mindenkit. Nem voltak bonyolult gondolatok a fejében, csupán a tiszta levegő áramlott agyába.

Nem sokáig tartott, hiszen visszafordultak és újból a kemény talajon találta magát a fiú. Mindenki tapsolni kezdett, Hagrid pedig kérdően fordult Harry felé, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól tanít. Természetesen Harry meggyőzte őt.

- Ez lenne a nagy szám?- lépett elő a mardekáros fiú a tömegből, majd elszántan megindult az állat felé.- Nem bántasz te senkit, igaz?- fintorodott el, ám arca hamar elsápadt, amikor a lény felé magasodott és belekarmolt kezébe, mire hátravágódott.

A zöldszemű csak döbbenten figyelte az eseményeket és hirtelen aggodalom töltötte el. Nem csak azért, mert tudta, hogy ennek következménye lesz, hanem azért is, mert Malfoy megsérült. Hagrid felkapta a fiút a földről, majd a gyengélkedő felé sietett vele, miközben a szőke fiú szidni kezdte őket és az apjával kezdett fenyegetőzni.

- Ebből még baj lesz.- lépett Hermione barátja mellé, akit szintén elöntött a kétségbeesettség.

Harry nem szólt semmit, agyában pedig a kerekek újból pörögni kezdtek és ekkor egy ötlete támadt.

- Nem fog. Teszek róla, hogy ne történjen.- válaszolta határozottan, s elsietett Hagrid után várva arra, hogy Draco újból egyedül legyen.