Harry reggel fáradtan nyújtózkodott egyet ágyában, majd tekintete barátja ágyára tévedt. Meglepődve konstatálta, hogy bizony Ron fekvőhelye már beterítve tátong üresen. Egyből pánikba esett, hisz azt gondolta kicsit tovább aludt, mint kellett volna. Sietve kapta kezébe óráját, ám annak mutatója még messze járt a reggeli kezdetétől. Zavarodva kezdte tarkóját vakarni, míg végül erőt vett magán és elindult elvégezni dolgát a fürdőben. Úgy gondolta, majd ha mindennel végzett megkeresi barátját, bár fogalma sem volt róla, hogy hol lehet ilyen korai időben. 

Magára öltötte szokásos ruháját, nyakkendőjét szorosan megkötötte, s a tükörbe nézett. Szemei karikásak voltak, arca nyúzott, mintha egy percet sem aludt volna. Persze tudta mind ennek az oka, az álmok, mik egy perc nyugalmat sem hagytak neki, a rém képek, amik szintén elméjébe férkőztek és az az üresség, mi egyre csak tátongott benne. Minden egyes percben azt érezte, hogy elfelejtett valami fontosat. Valami olyat, ami az életét képezte és helyet fészkelt magának szívében. Bágyadtan bámulta tovább tükörképét, mikor hirtelen szédülni kezdett, s minden elmosódott körülötte. Hófehér kezeket látott, amik épp nyakát közelítették meg. Elakart futni, próbált kiabálni, de mind hiába. Nem mozdult, mert nem tudott. Várta, hogy a kezek bántsák, ám azok csak gyengéden megigazították nyakkendőjét, mire eddig összezárt szemei kipattantak. Egy torz arc jelent meg háta mögött, így képtelen volt felismerni az alakot, de egy valamit tisztán látott, méghozzá a szőke tincseket. Az elmosódott arcnak ajkai mozogni kezdtek, de semmit sem hallott csak morajlást, míg teste élvezte azokat a furcsán kellemes érintéseket. 

Mire észbe kapott már a földön feküdt szétterülve, az idegen alak pedig már sehol sem volt. Ijedten ugrott fel a padlóról, miközben többször megfordult tengelye körül, azonban senkit sem talált magán kívül a szobában. Idegesen túrt most tincsei közzé, közben azon gondolkodott; vajon elméje miféle játékot űz vele? 

Tengernyi kérdés, mire egyetlen válasz sem érkezik. 

Fáradt sóhaj szökött ki ajkai közül, majd kilépett az ajtón, hisz már elkezdődött időközben a reggeli is. Út közben néhány emberrel futott csak össze, míg nem belépett a Nagyterem ajtaján és sietősen lépkedett oda barátaihoz, közben helyet foglalt. 

- Baj van, Harry? Olyan nyúzottnak tűnsz..- kérdezte aggódva Hermione, miután letette a kezében lévő könyvet. 

- Csak nem aludtam jól. Mostanában az agyam elég rossz játékot űz velem..- válaszolta, majd belekortyolt addig maga elé vett töklevébe. 

Választ már nem kapott sem Rontól, sem barátnőjét csak egy aggódó tekintetet és egy fejbólintást, mi jelezte; nem akarják firtatni a dolgot. Ám Harry ennél kíváncsibb volt, így folytatta mondandóját, hátha barátai képesek neki segíteni. 

- Mondjátok..- nézett fel.- Volt már olyan érzésetek, mintha egy nagyon fontos dolgot elfelejtettetek volna?

A lány és a vörös minden mozdulatot abba hagytak és csak ledermedve bámulták a fekete hajút, ki kérdően nézett rájuk, miután a percek múlásával sem kapott választ. Hermione megköszörülte torkát, Ron pedig lenyelte az eddig szájában tartott falatot és próbáltak normálisan viselkedni, mint akik nem tudnak semmiről.

- Mindenki felejt el néha dolgokat.- mondta a lány egy halvány mosollyal arcán.

- Pontosan.- helyeselte a vörös.- Én például elfelejtettem, hogy mára kell Pitonnak a beadandó, ezért korábban felkeltem és megkértem Hermionét, hogy segítsen megírni.- rántotta meg vállát semmit mondóan, mire Harry csak bólintott, s legalább azt már tudta, hova tűnt el kora reggel barátja. 

- Igazatok lehet..- sóhajtott egyet lemondóan.- Csak tudjátok ez az érzés teljesen más. Nem olyan, mint amikor elfelejtesz egy leckét vagy épp elhagysz valamit és hiányérzetet támad miatta. Ez annál mélyebb és súlyosabb, mint amikor egy személyt vesztesz el és utána nem marad más, csak a sötét és végtelen űr, mi ott lebeg benned és képtelen vagy az érzéstől szabadulni. Úgy érzem, minthogyha elfelejtettem volna egy fontos személyt, ki egy részemet képezte, de bárhogy próbálkozok egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy ki lehet az...- a végét szinte már csak suttogta, és egy nagyot kortyolt italába. 

Hermione nagy levegőt vett és biztatóan simított végig barátja kezén, mi az asztalon pihent.

- Ne félj, Harry. Majd megoldjuk valahogy..- mondta egy mosoly kíséretében. 

A szemüvegesnek jól esett a támogatás, ám úgy érezte, mintha barátai nem lennék teljesen őszinték vele. De ezt betudta a reggeli fáradságnak és az éhségnek, így hamar maga elé vett pár falat ételt és másról kezdte beszélgetni. Az étkezés közben egy furcsa bizsergés futott át rajta, s egy égető tekintetet érzett magának. Lassan fordult a másik asztal elé, hol tekintete egyből összeakadt egy szürke szempárral, mi egyenes őt bámulta. Percek telhettek el, mire végre megszakította a szemkontaktust és jobban szemügyre vette az őt bámuló személyt. Szemei tágra nyíltak, amint meglátta, hogy bizony Draco Malfoy méri végig őt egy sejtelmes mosollyal arcán. Homlokát összeráncolva nézett ismét rá, majd fordult vissza az asztalhoz, s hallgatta tovább barátai beszélgetését, közben azon gondolkozott, hogy ez mégis mi a fene volt. Sosem volt jó kapcsolata Malfoyal, nem hogy egymásra mosolyogjanak és bámulják egymást lágy tekintettel. Ha egymásra is nézetek, akkor azok gyilkos pillantások voltak, ám most a szőke arckifejezése inkább volt sejtelmes és talán csábító, mintsem gyilkos és önelégült. Fejét e gondolatra hamar megrázta, majd fel is pattant az asztaltól, mire barátai kérdően néztek rá.

- A szobában felejtettem a beadandót. Találkozunk az órán.- mondta, s választ sem várva indult ki a teremből. 

A folyóson tartott már, mikor hallotta, hogy ismét becsukódik a Nagyterem ajtaja és ismeretlen léptek visszhangzanak az övéivel egyszerre, mik egyre csak közelednek felé és közelednek. Érzékelte már, hogy a személy ott van a háta mögött, így lassított és megvárta, még az idegen elmegy mellette. Ám arra nem számított, hogy a másik miközben elsétál mellette, lágyan végig fog simítani nyakán hideg ujjaival. Érzete még, amint a kezébe nyom valamit, közben lába a földbe gyökerezett és csak nézte a fiú mosolyát, ahogy haladt tovább. 

Teste minden porcikája bizseregni kezdett ugyan úgy, mint mikor a tükör előtt állt és behallucinálta az ismeretlen alakot. Látta, amint a szőke üstök eltűnik a kanyarban, ezzel pedig csak még több kérdést okozva neki. 

Draco Malfoy megérintette őt és furcsa érzetet okozott ezzel neki. Félt bevallani, de egy pillanatra úgy érzete; megszűnik a lelkében lévő üresség. 

Lassan kezdett visszatérni a valóságba és a kezébe adott papírgolyóra nézett, mit vontatottan elkezdett szétbontani és olvasni kezdte a rá írott mondatot:

Ismerős az érzés?