Sziasztok! Aki az előző résznél elszomorodott, most egy kicsit boldogabb lehet majd, hisz nincs minden elveszve.;) Remélem tetszeni fog nektek! Szeretlek titeket!❤

*

Hetek gyorsan elteltek, Harry pedig már semmire sem emlékezett Dracóval kapcsolatban. Csak néhány emlékfoszlánya volt róla a múltból, míg a szép idők teljesen átmódosultak és meg nem történt események halmozódtak fel agyában. Fájó pont volt ez Draco számára, s ez meg is látszott rajta. 

Szemei folyton fel voltak puffadva az éjszakába nyúló sírásoktól, ragyogása és kirívó külseje pedig már sehol nem volt, akárcsak a régi Draco. Nem gúnyolódott, nem volt szarkasztikus. Üres tekintettel bámult folyton maga elé, mint akit elátkoztak és egy másik világba száműzték lelkét. Senkihez sem szólt, bezárta magát egy sötét burokba, mit senki sem tudott átszakítani.

Umbridge is egyre inkább átvette a hatalmat az iskola felett, így a szabadság már sehol sem volt jelen. Nem varázsolhattak, csak ostoba hablaty szövegeket magolhattak. Pitonnak hála Draco az ideiglenes igazgatónő kegyeibe került, ezzel elérve, hogy semmi kételye se legyen a Malfoy fiúval kapcsolatban. Ám keresztapja tökéletesen látta keresztfia leépülését, mit az egyik nap szóvá is tett neki, de az csak üveges tekintettel meredt rá, majd vissza fordult az előtte lévő könyvhöz. 

Hermione és Ron igyekeztek lépést tartani az eseményekkel, mind Harry részéről, mind Dracóéról, azonban nem voltak ők sem egyszerű helyzetben, főleg, mert a zöldszemű egy nap Cho-ról kezdett nekik áradozni. A hallottaktól köpni-nyelni nem tudtak, hiszen furcsa volt nekik az egész helyzet, miszerint Harry egy lányhoz kezdett vonzódni. Még a vörös hajú Weasley is kezdte lelke legmélyén visszasírni azokat a napokat, amikor a két fiú együtt volt, mintsem ezt a felesleges nyáladzást hallgassa éjjel-nappal. Próbáltak kommunikálni a szőkével is, ám nem sokra jutottak vele kapcsolatban, mert mikor arra került volna sor, akkor valahogy mindig megjelent griffendéles barátjuk és kérdően kezdte őket méregetni, mondván; Mit akartok ti Malfoytól?

Hirtelen minden túl titokzatos lett és rejtélyek adódtak. Elfajult minden addig, míg nem megalakult "Dumbledore serege" , a Kis megmentő segítségével és, - bár fogalma sem volt honnan, - de emlékezett egy helyre, ahol eltudtak bújni és gyakorolni tudtak mindannyian, felkészülve az elkerülhetetlen háborúra. Nem volt egyszerű, hisz Umbridge egyfolytában a nyomukban volt, kémekkel figyeltette őket és próbált rábukkanni titkos helyükre. A diákokat egyesével kivallatta, persze arról egy szót sem ejtett; nem legális dolgokhoz folyamodva tette meg mind ezt. 

De Harry úgy gondolta, minden a helyén van. Legalábbis addig, míg a napok, majd a hetek elteltével el nem kezdett egy fajta hiányérzete lenni, mi ürességet hagyott maga után..

** * **

- Draco ez így nem mehet tovább!- csattant fel az idős professzor idegesen, mibe még az előtte álló régi asztal is megremegett.

A szőke azonban egy szót sem szólt. Semmit mondó tekintettel bámult tovább maga elé, sehol sem volt már az a csillogás szemében, mint egykor, csak sötét és borús felhők takarták el ezüstös kincseit. 

- Meddig akarod még magad sanyargatni? Alig eszel, szemeid karikásak, min már a bájitalok sem segítenek! Mond, mit tegyek, hogy ne lássalak így?- hangja aggodalommal és féltéssel volt tele, még kérdését feltéve egy fáradt sóhaj szökött ki ajkai közül és lomhán esett vissza a székbe, miből az előbb még hirtelen indulattól pattant fel.

- Csukd be a szemed..- suttogta erőtlenül, mégis gúnyosan. 

- Nos, legalább már megszólaltál. Ez már valami..- támasztotta meg fejét tenyerével az asztalon, miközben kíváncsian figyelte a fiú következő reakcióját. 

- Attól, hogy nem fecsegek egyfolytában, nem azt jelenti, hogy néma vagyok...- hangja rekedtes volt, de az incselkedés ott bujkált benne, hiába volt erőtlen. 

- Egyáltalán nem beszélt, csak úgy felvilágosítalak.

- Akkor érezd most magad megtisztelve, mert nem is fogok.- vágta oda durván, még arca egy fintorba torzult. 

- Ha ezzel azt akarod elérni, hogy az emberek furcsán nézzenek rád és feltűnést kelts az idegen viselkedéseddel, hát sikerült..- dőlt most hátra, kezeit pedig szorosan összefonta mellkasa előtt.- Vagy talán engem akarsz büntetni? 

- Ugyan Perselus, ennek a beszélgetésnek semmi értelme és ezt te is nagyon jól tudod..- nevetett fel kínjában. 

- Mégsem válaszoltál a kérdésemre..

- Mit szeretnél hallani tőlem, mond? Hogy egy semminek érzem magam? Hogy képtelen vagyok aludni és egyáltalán létezni, a benne uralkodó űr miatt? Bármilyen hihetetlen is, de így van. A nagy és rideg Malfoy megtört, mind testileg, mind érzelmileg, mert képes volt egy Potterbe beleszeretni, aki ugyan kétely között, de eldobta őt. De mindezek ellenére még is szereti és képtelen elfelejteni őt, bármennyire is szeretné, hogy csak a múltat képezze életében. Ez vagyok én Perselus jelenleg és lásd be, ez valamilyen szinten a Te hibád is..- nyomta meg az utolsó szavakat, szája azonban hamar kiszáradt, hisz nem mostanában ömlöttek így belőle a lexémák. 

Piton csendben tűrte a hallottakat, minek hatására egy kellemetlen szorítás keletkezet mellkasában, hiszen nagyon is tudta min megy keresztül keresztfia. A sóvárgás a boldogság iránt, egy olyan személy iránt, ki sosem lehet az övé, hiába is tenné a két kezét tűzbe érte. 

- Mit vársz hát tőlem, mit tegyek?- nézett egyenes a fiatal szemébe, ráncai pedig bemélyedtek.

- Hozd Őt vissza nekem..- hunyta le szemeit, mintha szégyellné a kiejtett szavak, ám épp ellenkezőleg; vágyakozva merengett vissza a múltba. 

- Draco, te is tudod, hogy azt nem tehetem..

- Akkor viszont ne tegyél fel nekem ostoba és haszontalan kérdéseket, ezzel csak még inkább felsértve az így is szétnyílt sebeim!- emelte feljebb hangját, majd felállt, talárját finoman igazította meg és gyors léptekkel igyekezett a pince kijárata felé. 

- Draco!- szólt utána lágy hangon Perselus, mire a fiú ugyan megtorpant, ám nem nézett hátra.- Ne csinálj hülyeséget..kérlek..

- Úgy ismersz hát engem?- kuncogott egyet sejtelmesen.- Csak vissza veszem azt, ami az enyém.- ezzel lezárva az egész beszélgetést lépett ki az ajtón, míg Piton egy lemondó sóhajjal hagyta magát. 

A szőke dacos tekintettel szelte végig a folyósokat, mire jó pár szempár végig mérte őt, hisz mi tagadás; nem mostanában látták őt ilyennek. 

Hermione és Ron épp a Nagyteremből siettek ki, amikor szembe találták magukat a hergelt mardekárossal, ki egyből meg is állt előttük.

- Beszélnünk kell.- jelentette ki, majd egy csendesebb helyre vonultak, ami az udvar egyik eldugott részét jelentette. 

- Mi ez a hirtelen hangulat változás, Malfoy?- kérdezte kissé flegmán a vörös.- Hetek óta a tájékunkra sem jöttél, hiába hagytunk tömérdek levelet neked..

- Ó, bocsánat, hogy az önsajnálatomtól nem tudtam nektek eleget tenni.- forgatta meg szemeit.- Nem azért ráncigáltalak el ide titeket, hogy egy kellemes teadélutánt tartsunk, s közben kibeszéljük a lelkem összes gondját. Arra ott van nekem a keresztapám, de kösz az aggódást.

- Akkor mit szeretnél tőlünk, Draco?- szólalt meg végül Hermione is. 

- Harryt.- tért egyből a lényegre, mire a másik kettő döbbenten nézett rá.- De egyenlőre annyival is megelégszem, ha elmondjátok mi van vele.

- Jól van, ez miatt nem kell félned. Bár mostanában elég furcsán viselkedik, kissé ingerült, de ez érthető az őt körül ölelő helyzet miatt. Azonban ott az a másik dolog is..- harapta be ajkait idegesen a lány, mire félszemmel Ronra nézett, kinek arckifejezése szintén furcsa volt. 

- Ki vele.

- Ezt talán nem még sem kellene..- túrt bele hajába a vörös. 

- Bökjétek már ki, vagy esküszöm akaratotok ellenére foglak kivallatni titeket!- emelte fel türelmetlenül hangszínjét.

- Hátrább azért az agarakkal.- figyelmeztette a lány.- Elmondjuk, de ígérd meg, hogy nem csinálsz jelenetet.

- Legyen, de mondjátok már el, Merlinre!

- Harry szerelmes, még hozzá Cho-ba.- mondta ki a lány, mire Draco szemei kikerekedtek, míg szíve ismét összeszorult, torka pedig fájdalmasan kiszáradt.- Azonban ez még nem minden. Érzi, hogy valami megváltozott és tudja, hogy valamit elfelejtett, de az elméje blokkol mindent, így nem tudhatja, hogy köze volt hozzád és, hogy valójában téged szeret. Ezért is próbál megoldást keresni rá..

- Értem..- válaszolta halkan a szőke, miközben fáradtan túrt tincsei közé.- Hát így állunk.- húzta mosolyra száját, mire a vele szemben állók tudták már; ez nem jelenthet semmi jót. 

- Malfoy, ne csinálj őrültséget.- szólat meg Ron elsőnek.

- Harry csak össze van zavarodva, de bízunk benne, hogy hamarosan rá fog jönni mindenre.-folytatta a lány.

- Ó, ebben biztos vagyok.- nézett rájuk elszántan, mire szemei egy pillanatra felcsillantak, majd ismét elindult a következő célja felé, de még előtte visszafordult a két griffendéleshez.- Köszönöm az információt, még beszélünk.- mondta, s azzal már el is ment.

** * **

A zöldszemű az nap este fáradtan dőlt bele az ágyba, miközben számtalan gondolat fogalmazódott meg benne. Először is barátai furcsa viselkedése, mit nem igazán értett és, ha meg is kérdezte tőlük az esetleges okot, hát nem lett okosabb a kapott válaszoktól. A folytonos gyakorlás is kimerítette, hiszen igyekezett minden diákra ugyan annyi figyelmet szentelni a titkos edzéseken, és mi tagadás büszke volt. Mindenki szépen fejlődött és kisebb önbizalmat is szereztek. S ott volt Cho is, ki iránt nem igazán tudta, hogy mit érez. Kedvelte, efelől kétsége sem volt, de valami hiányzott az egészből. 

Gondterhelten fúrta arcát párnájába, miközben valami a semmiből kiesett az említett tárgy alól. Kérdően nézett a földre repült borítékra, min az Ő neve szerepelt, ám a feladó nevét sehol sem találta. Fogalma sem volt, hogy hogyan is kerülhetett ez ágyába, de kíváncsiságának eleget téve a kezébe fogta a levelet, majd kinyitotta és a benne lévő papírt kezdte el olvasni, min csak ennyi állt:

Vissza foglak szerezni.