Draco oly gyors léptekkel száguldott a gyengélkedő felé, ahová vitték a sérült diákokat, - köztük Harryt is -, hogy nem egy diák társát tessékelte el az útból. Ám még így sem sikerült megelőznie a griffendéles fiú barátait, így végül csak leült az egyik padra a folyóson és várt. Idegességében ujjait tördelte, aminek hatására már bőre igencsak kipirosodott kezén, mégis talán ezzel tudta csak leginkább elterelni a figyelmét. Tekintete egyfolytában az ajtó és a padló között cikázott, még nem elhaladt előtte keresztapja és érdeklődve nézett rá. 

Perselus döbbenten, mégis kíváncsian nézett Dracóra. Volt egy sejtése afelől, hogy Draco miért is ül itt, de nem akart rákérdezni. Tudta, hogy még nem jött el az ideje. Csak egy biztató mosolyt küldött felé, egyfajta; Fel a fejjel! mosolyt. 

Dracónak persze egyből lesett, hiszen elég jól ismerte keresztapját, így egy halvány mosoly az ő arcán is megjelent, majd nézte az ajtó mögött eltűnő sötét talárban lévő alakot. 

Újabb percek teltek el, mire minden diák kijött az ajtón Pitonnal együtt. Kapott néhány rosszalló pillantást, főleg Rontól, ám mit sem szentelt most figyelmet a vörös Weasleyre. Annál jobban aggódott most Harry állapota miatt. Keresztapja felé egy hálás mosolyt küldött, majd mikor látta, hogy mindenki elment az ajtóhoz lépett. Percek alatt kiverte a víz, a tenyere pedig izzadt. Idegesen markolászta a kilincset, mire nagy nehezen, de lenyomta és belépett az ajtón. 

Az ágyakon sorba feküdtek a sérült diákok, ám ő csak egy valakit keresett, akit meg is talált azonnal. Egyből felismerte a feketén tündöklő kócos haját, és a szemüveget, amin a tompa fény tökéletesen visszacsillant. Halk léptekkel haladt az ágyhoz, hiszen nem akart zajt csapni. Nem akarta, hogy bárki is felébredjen és meglássa őt, amint Harry ágyánál mászkál. Hisz senki nem tudta a titkát vagy jobban mondva a titkukat. Egyedül keresztapjával osztott meg mindent, aki egészen jól fogadta és nem mellesleg elég sokat sejt már. De nem bánta Draco. Úgy gondolta; egyszer mindennek ki kell derülnie. Még ha ez miatt a családja ki is fogja tagadni. Félt az apjától, ezt beismerte. Talán az anyja lenne az egyedüli, aki képes lenne egy idő után elfogadni őt, de ebben sem lenne olyan száz százalékig biztos. Luciusról meg nem is beszélve. Nem egyszer találkozott már az arca, apja erős tenyerével és égette pirosra bőrét. Azokat az ütéseket soha nem fogja elfelejteni, ám akkoriban mindig úgy gondolta, hogy megérdemli. Néha szemtelen volt ez tény, de csak egy szimpla ellentmondás miatt is olyan ütést kapott az arcára, hogy felrepedt a szája és napokig kellett ápolgatnia keresztapjának. Nem csak a seb fájt olyankor neki, hanem maga a létezés is. Az a lelki sérelem és fájdalom még mindig benne van és ezt soha nem fogja megbocsájtani az apjának. Miatta lett olyan, amilyen, de ezen változtatni fog. Nem akart többé az az ember lenni, akit az apja nevelt és aki mindenkit eltaszít  maga körül csak azért, mert ő egy aranyvérű. 

Mély levegőt vett és megrázta a fejét, ezzel próbálva elterelni a gondolatait apjáról. Ám minden olyan dolog amire gondolt eddig, elszállt akár a füst, amikor meglátta a csendes szuszogó Harryt. Arcán néhány karcolás díszelgett és már ennyitől is összeszorult a szíve Dracónak. Nagyot nyelt, ezzel visszafojtva az előtörni készülő sírást, majd helyet foglalt az ágy mellett lévő széken. Csak figyelte a másik sápadt arcát, miközben a mellkasa fel-le mozgott levegővétel közben. Nyugodtabb volt már a szőke kicsivel, de ettől függetlenül még aggódott, hisz eddig csak az arcát látta. 

"Mi van akkor, ha elvesztette az egyik végtagját? Hiszen a paplantól se a lábai, se a kezei nem látszódnak.."- gondolta Draco, majd egy igen merész ötlet jutott az eszébe.

Lassan és halkan hátrébb csúszott a székkel, majd felállt és a takaró szélét óvatosan kezei közé fogta. Mint egy pihét, olyan finoman engedett a levegőbe és húzta la a másikról. Kíváncsian mérte végig a másik testét, és megnyugodott, hogy bizony Harry egyben van. Ám csak akkor jött rá, hogy mit is csinál most. Arcát egyből elöntötte a vér és szinte már világított, olyannyira vörösbe burkolózott bőre. Ezt pedig csak tetőzte tovább az, hogy egy kar szorította meg csuklóját és a következő pillanatban már a griffendéles fiú karjaiban találta magát. Ismételten nyelt egy nagyot, amikor észrevette, hogy két gyönyörű zöld szempár nézi őt pislogás nélkül. Ahogy lejjebb vándorolt tekintete egyből meglátta azt a jól ismert mosolyt, amitől csak még inkább zavarba jött. 

- Nem szép dolog lehúzni másokról a takarót és bámulni a testét..- suttogta Harry Draco fülébe mélyen reszelős hangon, mire a szőkén egy kellemes bizsergés futott végig.

Életében nem tett még ilyen kellemetlen dolgot, de hogy őszinte legyen, nem bánta. Sőt nagyon is élvezte ezt a helyzetet. 

- Kíváncsi természet vagyok, mi tagadás.- rántotta meg vállát és széles mosolyra húzta ajkait. Harry akaratlanul is felkuncogott, majd engedett egy kicsit a szorításon, hisz Draco most a kezei között pihent. 

- Hogy hogy itt vagy?- tette fel kíváncsian a kérdést. 

- Gondoltam megnézem, hogy kik azok a gyengék, akik ma nem bírták a meccset.- válaszolta gúnyosan, ami Harrynek cseppet sem tetszett és igen csúnya tekintettel nézett most Dracóra.- Nem kell komolyan venni.- mondta ismét sóhajtva, majd felült. 

- Elmondod az valódi okát is?- szegezte felé a kérdést már cseppet sem mosolyogva. 

- Ha ennyire tudni akarod, miattad jöttem ide. Mert aggódtam. Nem volt egy szép látvány a zuhanásod, hidd el nekem.- gyűltek most a szőke szemébe a könnyek, mire Harry visszahúzta magához és szorosan megölelte.

Hátát kezdte simogatni, és mélyeket szippantott a a szőke tincsekbe, amiket átjárt egyfajta citrusos illat és ez teljesen elbódította őt. Draco halkan zokogott, de mihelyst megérezte a teste az a kellemes meleget, -- amit Harry teste árasztott - elragadta a megnyugvás és a béke. Hiába is tagadta volna, imádta ezt a fajta érzést. Arcát a szemüveges fiú nyakhajlatába temette és csak hagyta magát sodródni az árral. 

- Jól vagyok, ne félj. Egyedül a seprűm tört el, ami hát nem tett boldogabbá, de legalább élek.- mondta egy halvány mosollyal arcán. miközben arcát kezdte cirógatni a szőkének. 

- És mi az, ami most boldoggá tudna tenni?- kérdezte egy huncut mosollyal és csillogó szemekkel Draco, mire Harry - amennyire csak tudott - halkan felnevetett. 

- Talán egy csók. De lehet egy kevés lesz.- kacsintott egyet a sötét hajú fiú, mire Draco megint zavarba jött, de eleget tett a kérésnek. 

Lassan és óvatosan hajolt rá a másik ajkaira és forrasztotta egybe az övével. 

És egy csókból lett kettő, majd három.. a végén pedig már maguk se számoltál, csak élvezték a helyzetet.

Harry fejébe pedig ekkor minden eldőlt és rájött, hogy itt lesz az ideje színt vallani.