Harry arca úgy égett, akár a szívébe markoló fájdalom. Mellkasában erős szorítást érzett és nem csak azért, mert bűntudata volt. Az is közre játszott, hogy félt a rászegeződő sötét szempároktól. Draco arcán a könnyek úgy hullottak, mint egy őszies délutánon az eső. Légzése rendezetlen volt, orra és hófehér arcbőre teljesen kipirult. 

A teremben csak is az óra őrült kattogását lehetett hallani a néma csend közepette. Nem mozdult senki. Mindenki arcára más érzelem ült ki. Harry arcára a félelem és a tudatlanság, Draco arcára a fájdalom és a kín, még Piton egyre elsötétülő arcára a döbbenet és a düh. 

A szőke kezei, azonban lassan leereszkedtek teste mellé és arcát végleg a föld felé helyezte. Talárja ujjával szemeit kezdte törölni, még Harry egy tapodtat sem mozdult. Nem is mert. 

Piton vékony ajkain egy erőteljes sóhaj préselődött ki, majd lassan felszegezte fejét és lenézett szigorúan a két fiúra. Volt sejtése arról, hogy mi történhetett, de hallani szerette volna a saját fülével a szavakat, amelyeket, majd keresztfia fog adni magyarázatként. 

- A vacsora már régen elkezdődött, a büntetésnek is már régen vége. McGalagony professzor nem tudott jönni, ezért én siettem magukhoz.- tekintete oda-vissza cikázott a két fiú között.- Mr. Potter!- szólalt fel egy kissé erőteljesebben.- Maga induljon meg vacsorázni. Nekem még lesz egy kis beszédem, Mr. Malfoyal.- nézett most a szőke feje búbjára, mivel még most sem volt hajlandó felemelni fejét a cipő fixírozásból. 

Harry összeszedve minden lelkierejét egy apró bólintással válaszolt, majd sietős léptekkel elhagyta a termet, de előtte még vetett egy kósza pillantást a mardekárosra. Szívét újból egy erős fájdalom markolta körül, feje pedig tele volt zavarral és félelemmel. Félt, hogy valami baja esik majd Dracónak vagy épp egy hatalmas lecseszésben lesz része. Nem akarta, hogy rossz legyen a másiknak az ő saját hibájából. Hisz, ha nem teszi fel azt a kérdést, nem alakult volna ki ez a helyzet. 

Csak remélni tudta, hogy nem lesz semmi baj..

Draco légzése eközben kezdett ismét helyre állni, szemei körül a bőr még mindig vörösen izzott, a könnyek pedig arcbőrére száradtak. Piton keze lassan megindult felé és a nagy tenyér a feje tetején állapodott meg, ahogy óvatosan végig simított a szőke tincseken. Száját ismét egy gondterhelt sóhaj hagyta el, majd lassan a fiú vállára tette kezét. 

- Gyere Draco. Menjünk, igyunk egy teát.- mondta lágyan csengő hangon, mire a szőke végre ráemelte tekintetét, torkát azonban újból a könnyek kezdték mardosni, de egy nagy nyeléssel visszafojtotta. Egy aprót bólintott még, majd kilépett az ajtón és szorosan kullogott végig a folyóson Perselus sarkában. Végtelen hosszúnak érezte most eme folyosót, amit már az évek alatt többször is átszelt. Olyan volt ez számára, mint egy menet a halálba. De erről szó sem volt, erre maga is rájött keresztapja lágyan csengő hangjából, amikor a nevén szólította. 

A jól ismert pincébe érve Draco egyből helyet is foglalt a kissé megviselt széken, majd csak lapos pillantásokkal figyelte, amint a feketén suhogó talár ide-oda lebeg a teáskanna feltétele közben. A mardekáros fiú ajkai szabályosan csontszárazak voltak, amire a sok sírás már csak bónusz volt. Kezeivel talárja alját kezdte piszkálni, még Perselus ismét végig nézett a kétségbeesett és megtört fiún. Féltette keresztfiát, ez kérdés sem volt. Nem szerette így látni, főleg azok után, ami történt vele az elmúlt évek során. Nem egyszer futott hozzá könnyes szemekkel apja haragja elől, s talált vigaszt az ő ölelő karjai között. Szinte már kezdett e kapcsolat olyan lenni, mint egy apa fia kapcsolat. 

A tűz lassan sercegett, a teáskanna pedig erőteljes sípolásba kezdett, jelezve, hogy a víz felforrt. A professzor kellő óvatossággal leemelte a fémből készült tárgyat, majd két csészét hívott magához pálcájával, amikbe menta levelet és citromfűt helyezett, majd ráöntötte a gőzölgő, forró vizet. Még egy pálcasuhintással két kanalat hívott magához, majd gondosan megkeverte a teát, akárcsak egy bájitalt. Draco eközben még mindig csendben ült, a felé nyújtott teáscsészét is csak egy bólintással köszönte meg, majd ajkai közül levegőt kezdett kipréselni, ezzel hűtve italát. Apró kortyokat kezdett torkán leengedni, amikor végre kellő hőmérsékletre fújta. Piton lassan a testét egy szintén rozoga székbe helyezte, egyenesen keresztfiával szembe és egy pillanatra sem vette le tekintetét a fiúról. Végig fürkészte még mindig piros arcát, majd belekortyolt teájába. Tudta, hogy valahogy beszélgetést kell kezdeményeznie, ami valljuk be; sosem volt az előnye. Most mégis tudta, hogy nincs más választása, hiszen tudni akarta a valódi okát minden egyes történésnek. 

- Draco..- szólította meg lágy hangon a fiút, azonban a szőke kezében a csésze egy aprót rándult, de épp nem akkorát, hogy a tartalom ráömöljön. Ajkait erősen harapta be és halkan fel is szisszent, ahogy a tátongó sebre harapott száján belül. Próbálta olyan kicsire összehúzni magát, amennyire csak tudta. 

- I-igen..?- kérdezett vissza félénken, tekintetét azonban újból a padlóra szegezte. 

- Mi történt?- Piton hangjából tisztán érezhető volt az aggodalom. Draco ajkait újból szájába szívta, de most óvatosabban, elkerülve a felsértett részt. Mély levegőt vett többször is, és egymás után fújta ki a tüdejében bent tartott nyirkos levegőt. Perselus türelmesen várt és hagyta, hogy keresztfia összeszedje gondolatait. A szőke párnácskái lassan elnyíltak és végül hangot adott ki torkából.

- Semmi...- suttogta, mire a professzor igen összevonta szemöldökét, már cseppet sem olyan békésen. 

- Ne hazudj nekem, Draco!- emelte fel kissé hangszínét.- Történt valami közted és a Potter fiú között, efelől kétségem sincs. Már csak az érdekelne, hogy mi is pontosan.- fonta össze maga előtt karjait, mire a mardekáros fiú szemei farkasszemet kezdett nézni Piton sötét szemeivel.- Csak is a te érdekedben kérdezem. Segíteni szeretnék..- enged ki fogai közül egy nagy sóhajt, majd gondterhelten dörzsöli meg tarkóját. 

- Minden olyan bonyolult..- kezd bele Draco egy nagyot nyelve.- Olyan, mintha elvesztem volna az éterben és bárhogy próbálok kiszabadulni, egyszerűen képtelen vagyok rá. De ez az éter más. Nem sötét és nem hátborzongató. Épp ellenkezőleg. Kellemes és tele van élettel. Olyan, mint amikor egy mézédes almába kóstolsz bele és az ízlelőbimbóid táncot kezdenek járni a sok mámorító, édeskés, talán egy kissé fanyarkás íztől. Ehhez tudnám leginkább hasonlítani azt az érzést, amit most érzek Potter iránt.- mondandója közben ragyogni kezdtek szemei, arca pedig egy pillanatra kivirult, majd újból komorrá vált. 

Perselus tudta, hogy baj van. Értette miről szól a hasonlat, amit Draco az előbb vázolt fel neki, s tudta, hogy ez nem jó. Legalább is az ő esetében nem, főleg, ha a családi hátterét nézzük. Újból engedte tüdejét megtelíteni levegővel, majd óvatosan felállt a székből és a főzetek között kezdett kutakodni. Draco érdeklődve figyelte végig a professzor mozdulatait, majd a felé nyújtott üvegcsét kezdte vizslatni. 

- Mi ez?- kérdezte felvont szemöldökkel. 

- A sebeidre, amiket a szádon okoztál.- mondja határozottan, majd a fiú egy bólintás kíséretében elveszi az üvegcsét. Piton kezével újból a szőke tincsekbe simít megnyugvásként, hogy nem lesz semmi baj.- Tudod Draco, szeretetet bárki iránt érezhetünk és ez nem bűn. Eleinte talán bonyolult magunknak beismerni mindent, de hidd el a tiszta és őszinte szeretetnél nincs fontosabb a világon.- a szőke e szavakat erősen a fejébe véste, talán még a szívébe is. Boldog volt, hogy keresztapja ilyen megértő vele, amit egy sokat mondó öleléssel fejezett ki. A mindig komor professzor arca, most ismét ellágyult és finoman magához szorította keresztfiát. 

- Köszönöm.- suttogta a sötét talárba, majd lassan elengedték egymást.- Ugye nem szólsz apámnak?- kérdezte kissé rémülten. 

- Nem, egy szót sem szólok senkinek.- mosolyodott el halványan, mire Draco mosolyogva bólintott egyet, majd megindult az ajtó felé. 

- Bármikor fordulhatsz hozzám, ha nem értesz vagy nem tudsz valamit.- szólt még a fiú után. 

- Nos, akkor lehet sok időt fogok itt tölteni.- mosolyában egyfajta huncutság tükröződött meg, mire Piton professzor szemei majd kiestek a helyükre, s lehunyt szemekkel megcsóválta fejét, belegondolva abba, hogy mibe is keverte magát.

Draco léptei sokkal fürgébbek voltak és vidámabbak. Elszánt volt és tudta mit kell tennie, hogy mindent tisztázzon. 

Beszélnie kell Harryvel. Mindent meg akar vele osztani.