Az órák mindkét fiú számára irdatlan lassan teltek. Draco aggódott a griffendéles fiú állapota miatt, hisz látta azt a kétségbe esett arcot, ami még mindig a szeme előtt lebegett. Tény, hogy a dementorok nem egyszerű esetek, de nem gondolta volna, hogy pont a Kis Túlélőnek lesz ez nagy falat. Bár még semmit sem tanultak ilyen fajta bűbájokról, így valószínűleg ő maga sem lett volna könnyű helyzetben, ha egy dementorral találta volna magát szemben. Mindenesetre meg akart bizonyosodni afelől, hogy a másik fiú jól van.

Elégedettséggel töltöttel el az, amikor látta Harry zavarát, csak is az miatt, mert hozzá ért. A hátulról érkező simulásról nem is beszélve. Élvezte azt a kiszolgáltatott helyzetet, ám sajnos saját maga jobban zavarba jött az egésztől, mint maga az érintett. Az órákon is néha-néha összetalálkozott tekintetük, ami szintúgy boldogsággal töltötte el a szőkét. Végre érezte azt a törődést, amiben eddig még nem volt része. Azok után a szavak után, amiket Harry mondott neki a barátságról, nem telt el úgy egy perc sem, hogy ne gondolt volna rá.

Ez egyben jó is volt a számára és vészjósló is. Hiszen tudta, hogy családja igen megbecsmérelné az ilyen fajta gondolkodás miatt. Ám még agya a tiltakozáson kattogott, a szíve teljesen más irányba húzott és valljuk be, az érzéseknek nem lehet parancsolni.

Ezt Harry tökéletesen tapasztalta a saját bőrén is. Egyik pillanatban még utálta és taszította a Mardekár Hercege, a másik pillanatban pedig már örömmel falta ajkait és azóta is csak arra vágyott. Mert bizony vágyott rá, néha oly annyira, hogy teste sem tudott már átlagosan viselkedni. Élvezettel bámulta a szőkét az órák közben is, ám furcsállta, hogy barátai semmit sem vettek észre belőle. Talán azért, mert ők inkább az órára figyeltek, még Ron is, aki nem a tanulásról volt híres. Mindenesetre Harry is igyekezett behozni a lemaradását és az órára figyelni kisebb-nagyobb sikerrel. Azonban a lelkét még mindig nyomta a Lupin professzor óráján történt dolgok. Abban a pillanatban, amikor a mumus dementorrá változott, magatehetetlennek és gyengének érezte magát. Ezért is döntött úgy, hogy megtalálja annak a módját, hogy legyőzze félelmét és ezt csak is úgy érheti el, ha magán órákat kér, de előtte még beszélnie kell Lupin professzorral.

Elszántan lépkedett ki az utolsó órájukról, ami Bájitaltan volt. Meglepetésére most kevésbe kapott szúrós megjegyzéseket Pitontól, ám már az évek alatt hozzá szokott. Megvárva barátait, kényelmes léptekkel indultak a Griffendéles klub helység felé, ahol ledobták fáradtan magukat a társalgóban és beszélgetni kezdtek mindenféle dologról. A fekete hajú jól érezte magát barátai mellett, még ha egy hatalmas titkot is cipelt magával. Tudta, hogy egy nap el kell majd mondani barátainak a történteket, de erre még egyikőjük sem volt kész. Belőlük a Draco iránti gyűlölet nem fog úgy felszívódni, mint Harryből. Ahhoz valami hatalmas dolognak kell történnie, hogy Hermione és Ron bízni kezdjenek Dracóban vagy, ha még nem is bízni, de legalább szimpatizálni.

Az idő eltelt rajtuk, így Harry egy köszönést megejtve elindult a szokásos heti egy büntetésre. Mások előtt szenvedésként mutatta, legbelül azonban boldogabb nem is lehetett volna, hisz most tölthet ismét egy kis időt a mardekárossal.

A teremhez érve a távolban megpillantotta Pitont és Dracót, akik épp beszélgettek valamiről. Harry a fal sarka mögé bújt és csak csendben figyelte az arcmimikákat, valamint a gesztusokat. Draco arca az egyik pillanatban oly annyira kivirult és egy hatalmas mosoly terült szét arcán, hogy Harry teljesen ledöbbent. Sosem látta még a szőkének ezt az odalát és azt kívánta; bárcsak ő rá is egyszer így mosolyogna. Olyan volt, mintha egy teljesen másmilyen Draco állna Piton előtt. Ez így is volt, hisz Draco senki felé sem mutatta meg ezt az oldalát, nemhogy "barátai", még szülei előtt sem. Egyedül csak is keresztapját tisztelte meg ezzel a nyitottsággal, amivel természetesen Perselus tisztában is volt és meg is becsülte ezt a megtiszteltetést, amit keresztfiától kapott.

A griffendéles továbbra is meghúzta magát és csak várt. Szerencséjére elég hamar véget ért a beszélgetésük és Draco arca is visszatért a szokásos helyzetbe. A sötét hajú mélyen gondolataiba merülve csak egy dologra tudott gondolni; még egyszer szeretné azt a igaz mosolyt látni. Ezzel egyetemben pedig, realizálta azt is magában, hogy egyre többet akar magának. Olyan kezdett ez lenni számára, mintha egy jó erős bájital függőjévé vált volna, ami nyugalmat és elégedettséget ad a számára. Bár ennél sokkal több érzelem volt az egészben.

Miután a szőke belépett a terembe, Harry sem késlekedett sokat és követte. Draco a szokásos helyére ült, a szemüveges egy merész gondolattól vezérelve mellé foglalt helyet. Draco eleinte kérdően tekintett a másikra, majd egy halvány mosolyra húzódtak ajkai jelezve, hogy nincs ellenére a dolog. Kezében a Reggeli Prófétát tartotta és olvasgatni kezdte. Szeretet informált lenni, ezért is követte mindig figyelemmel az eseményeket, a látszat ellenére.

Harry eközben tovább legeltette szemét a szőke teljes alakján, majd észhez térve bambulásából, megrázta fejét és elővette könyveit. Egy patrónusokról szóló könyvet vett elő, majd figyelmesen kezdte olvasni és tanulmányozni lapjait. Még Hermionetól kérte kölcsön, aki tisztában volt vele, hogy Harrynek miért is van szüksége erre a könyvre.

Draco eközben egy-egy kósza pillantást vetett a mellette ülő fekete hajú fiúra. Akarata ellenére is érezte, hogy arca bizony pozsgás szint ölt magára, főleg ahogy tekintetével egyre lejjebb és lejjebb haladt, végig bámulva a fiú egész alkatát. Mély levegőt vett, majd hosszasan kifújta azt, ezzel egy kis nyugalmat erőltetve magára. Nem szeretett volna semmiféle kellemetlen helyzetbe kerülni, csak is azért, mert a fantáziája túl nagy és kíváncsi. Gondolatait elterelve tovább lapozott az újságban, szeme pedig egyből megakadt az egyik fő cikken.

- Látták Sirius Black-et...- olvasta fel hangosan, bár nem szándékosan.

A griffendéles fiú egyből megállt, majd kikerekedett szemekkel Dracóra nézett, aki szintúgy visszanézett rá kérdő tekintettel.

- Mikor látták?- kérdezte Harry kissé rideg hangon.

- A cikk szerint tegnap.- válaszolta Draco semlegesen, ám még most sem értette a másik reakcióját.

A zöldszemű idegesen kezdte harapdálni ajkait, mégis igyekezte leplezni érzéseit. Nem sok sikerrel, hisz Draco nem volt vak és tökéletesen látta azt a feszültséget, ami most Harry arcára kiült.

- Minden rendben?- kérdezett rá óvatosan.

- Persze..- válaszolta halkan a szemüveges, majd egy nagyot sóhajtott.- Csak túl sokszor hallom ezt a nevet mostanság. Dumbledore is róla beszélt Pitonnal még a múltkor.

- Egyértelmű, hogy róla beszélnek, hiszen veszélyes és betört a kastélyba is. Valamint valakit keres is..- dörzsölte meg tarkóját.

- Én tudom kit keres..- bökte ki, ám előtte egy hatalmas nyelt, majd elhallgatott. Draco kérdően és döbbenten bámult a másikra. Bár gondolhatta volna, hogy a híres Harry Potter mindent tud mindenről.

- El is mondod vagy még ülsz mellettem csendben egy ideig?- vonta fel érdeklődően a szemöldökét.

Harry meglepődött a szőke kíváncsiságán. Nem gondolta volna, hogy mással is törődik saját magán kívül, bár tény, hogy egy kicsit már változott és kezdi elhagyni azt az egocentrikus viselkedést. Ajakit idegességében lassan beharapta, tekintete pedig az egyik vitrinre terelődött. A szőke türelme azonban egyre inkább fogyott, de visszanyelte a fejében megfogalmazódott szúrós megjegyzést, helyette inkább vett egy mély levegőt és tovább vizsgálta a mellette ülő fiú arcát. Látta rajta, hogy ideges és egy apró félelemet is vélt felfedezni, amit furcsállt.

- Nem fon..

- Engem.- vágott közbe, mielőtt Draco megadóan terelte volna a témát.- Engem keres.- ismételte meg, majd egy nagy sóhajt engedett ki ajkai közül.

- Miért keresne téged?- kérdezett vissza a mardekáros kissé megilletődötten, hisz nem pont erre a válaszra számított.

- Fogalmam sincs..- válaszolta, miközben szemüvegjét levette arcára és orrnyergét határozott mozdulatokkal kezdte masszírozni, pár percig szemét is lehunyta, hogy egy kicsit elengedje azt a súlyt, ami a testét terhelte.

A mardekáros fiú eközben visszarejtette talárja zsebébe az újságot, majd szürke szemeit ismét a másik tekintetébe vezette. Harry szemüvegjét még mindig kezében tartogatta, így Draco megcsodálhatta a most takaratlan zöld íriszeket, amik a beszűrődő fények hatására gyönyörűen csillogtak, ezzel teljesen elvarázsolva a szőke elméjét. Órákig, de akár napokig is bírta volna csodálni azt a két szempárt, ezzel pedig sikerült saját magát is zavarba hoznia, amit arca pirossága tökéletesen tükrözött. A fekete hajú lassan visszahelyezte fejére a szemüvegjét, miközben érdeklődően fordult Draco felé, hisz szembetűnt neki arca vörös árnyalata.

Talán lázas vagy rosszul van?- fogalmazódott meg benne a kérdés, kezei akarata ellenére cselekedni kezdtek és lassan ujjai közé fogta a selymes szőke tincseket.

Draco ijedten fordult a másik felé, ábrázatát elöntötte a forróság, szinte már lángolt zavarában.

- Mi..mit művelsz?- dadogta el nehezen a kérdést, mire Harry is feleszmélt, hogy mit is művel éppen.

- Azt hittem lázas vagy az arcod pirosságából.- húzta el kezét, majd leplezve zavarát visszafordult az előtte szétnyílt könyvhöz. Ujjaira tekintet, amivel az előbb még a selyemnél is puhább tincseket érintette. Olyan volt ez számára, mint egy új dolog és ez az új nagyon tetszett neki.

- Te jól vagy?- hangzott el a kérdés a mardekáros szájából, miután sikerült rendbe szednie magát és lehiggadnia.- Mármint az órán való történések után..

Harryt meglepte a kérdés, nem is kicsit. Megint csak érezte, hogy a szőke nem csak magával törődik, hanem mással is. Jobban mondva; vele törődik.

- Mondhatjuk.- rándított egyet vállán, majd folytatta.- Frusztrál, hogy nem tudom magam megvédeni és, hogy képtelen vagyok ellene bármit tenni.- fújta ki idegesen a levegőt.

- Te sem tudhatsz mindent egyből. Mellesleg ezek a varázslatok bonyolultak, nem a mi korunkbelinek valók.- hangából az aggodalom, mégis a határozottság szűrődött ki, mire Harry egy biztató mosolyt küldött felé.

- Valóban, de szeretném megtanulni. Ezért is határoztam úgy, hogy megkérem Lupin professzort, hogy adjon magán órákat.- mondta, Draco arcára egy halvány mosoly kúszott, hiszen elégedett volt a hallott válasszal.

- Nem is számítottam tőled másra.- kuncogott egyet, mire Harry is jóízűen felnevetett.

- Na és veled mi a helyzet?- tette fel a szemüveges fiú a kérdést, ajkai még szélesebbre húzódtak.

- Nem tudnál lényegre törőbb lenni?- kérdezte a szőke igen csak bosszúsan, hisz nem szerette ezt a fajta játékot.

- Mivé változott volna a mumus nálad? Mi a legnagyobb félelemed?

Dracót a víz is kiverte a kérdés hallatára. Tisztában volt legnagyobb félelmével, ám ha kimondta volna hangosan, ostobának tűnt volt. Legalább is ő így gondolta. Hosszú hófehér ujjait tördelni kezdte, halvány rózsaszín ajakit lassan fogai közzé szorította.

Hisz Draco legnagyobb félelme nem egy tárgy vagy egy helyzet volt.

A legnagyobb félelme egy személy volt, méghozzá a saját apja.