Harry a történtek után felettébb boldog volt, hisz végre valamelyest közelebb került Dracóhoz. Felesleges lett volna tovább tagadnia maga előtt az érzéseit, még ha tapasztalatlan is volt szerelem terén. De hát, valahol el kell kezdeni..- gondolta magában, miközben fáradt dőlt hátra ágyában.

A csókot már tapasztalta és ennél többet nem is szeretett volna. Legalább is egyenlőre nem. Hisz még a csók sem ment annyira neki, nemhogy egy testi kontaktus. De egyenlőre még egy pusziban sem reménykedhetett, hisz a barátok nem szoktak csak úgy csókolózni egymással. Legalább is a normális barátok, nem.

Ám Harry fejében végig futott az a gondolat is, hogy ők már átléptek egy baráti határt, azonban most mégis nem gondolhatott Darcóra másképp. Bizonytalan volt, ami nem is csoda, hiszen Draco érzéseit egyáltalán nem sejtetett vagy talán egy nagyon minimálisan, de ez nem adott neki megbizonyosodást arról, hogy a szőke érezne valamit iránta.

Egy nagy sóhaj szaladt ki száján, miközben kezében a párnáját szorongatta. Ron eközben épp a mellette lévő ágyon valamiféle édességgel tömte a száját, amit a bátyáitól vett el.

- Minden oké, Harry?- kérdezte Ron két cukorka között.- Olyan, mintha gondterhelt lennél.

- Csak fáradt vagyok. Elég kimerítőek az edzések és holnap megint csak büntetésen leszek a délután.- ült fel végül és fordult barátja felé.

- Megértem haver, hogy nem egy élmény azzal a görénykével egy légtérben lenned.- válaszolta egy fintorral arcán. Harrynek azonban ez az elnevezés cseppet sem tetszett és érthető is volt, hogy szemöldökét igencsak összeráncolta.

- Muszáj becézgetned?- tette fel a kérdést kissé ingerülten, mire a vörös kérdő tekintetével találta magát szembe.

- Mi ütött beléd, Harry? Talán elfelejtetted, hogy mennyi mindent ártott már nekünk az az Aranyvérű Pojáca?- Ron keze egy kissé ökölbe szorult, ahogy visszagondolt a szidásokra és, hogy előző évben miatta hányt jó pár órán keresztül csigát.

- Természetesen nem felejtettem el, de ha nem tűnt volna fel neked, mostanában egyáltalán nem szól hozzánk..- Harry hangja a mondat végére elhalkult, szinte csak suttogta az utolsó szavakat. Nem akart barátjával összeveszni, csupán csak bosszantotta az ok nélküli civódás. Ám azt sem akarta, hogy barátja valamit is elkezdjen sejteni kapcsolatukról. Már, ha lehet azt kapcsolatnak nevezni.

- Jobban belegondolva, valóban nem rémlik, hogy az utóbbi időben szólt volna hozzánk. Talán a büntetés lehet az oka, hisz a kifinomult apja tombolna, ha kicsapnák a becses vérű fiát.- forgatta meg szemeit a vörös, mire Harry csak egyetértően bólintott egyet, majd magára húzta a takarót és hátat fordítva barátjának, kényelembe helyzete magát és igyekezett elmerülni az álmok világába.

***

Másnap reggel Harry haja az átlagnál is szörnyűségesebben állt. A tükör előtt lassan már fél órája állt és mindenféle bűbájt kipróbált már, hogy a kósza tincseket helyrehozza. Még egy mugliféle hajwaxot is felkent fekete hajára, de semmi. Bosszúsan és fáradtan indult le ezek után reggelizni, így nem is volt csoda, hogy még ingét is elfelejtette betűrni nadrágjába, amire Hermione hívta fel figyelmét.

- Ez nagyon nem az én napom.- dörzsölte meg orrnyergét, majd vett egy mély levegőt.

- Mindenkinek lehet rossz napja.- nézett rá Hermione egy bátorító mosollyal arcán.

Harry is igyekezett egy mosolyt erőltetni az arcára, majd nagy nehezen legyömöszölt néhány falatot a torkán. Azonban érezte, hogy valaki figyeli. Szokásosan a Mardekár asztala felé fordult és megérzése nem csalt. Valóban onnan bámulták, vagyis csak egy ember, még hozzá Malfoy. A szőke arcát enyhe pír lepte el, ahogy tekintete összetalálkozott a griffendéles fiú zöld szempárjával. Egy ideig érdeklődően bámulták egymást, majd Harry volt az, aki megszakította a kontaktust.

Gyomrában ismét szárnyalni kezdtek azok a bizonyos pillangók, mihelyst arra gondolt, hogy a szőke ilyen édes, mikor elpirul. Idegesen kezdett fészkelődni, ám nem feltűnően. Szerencséjére két barátja épp a következő óráról beszéltek, ami Lupin professzorral lesz.

Harry tudta, hogy most itt végre itt az ideje egy kicsit magával is foglalkoznia, hisz még nem felejtette el a vonaton történt incidenst a dementorral. Bosszantotta a dolog, mivel nem tudta magát megvédeni és gyengének érezte magát, még ha valójában nem is volt az. A reggeli után, - fogva tankönyveiket - el is indultak az órára, a terembe mindenki beözönlött, Lupin professzor pedig érdeklődően nézett végig a diákokon.

- Jó reggelt diákok!- üdvözölt mindenkit.

- Jó reggelt!- köszöntek vissza egyhangúan a diákok, Harry barátaival a diák sereg elején álltak. Valahogy mindig a sor elejére keveredtek, bármennyire szerette volna a fekete hajú elkerülni a feltűnést.

Azonban mindenki az előtte álló szekrényre figyelt, ami ide-oda mozgott.

- Érdekes, nem igaz?- tette fel a sejtelmes kérdést Lupin professzor.- Kíváncsi vagyok ki tudjátok- e találni, hogy mi mozog benne.

- Szerintem ez egy mumus.- szólalt meg a tömegből az egyik fiú.

- Kitűnő, Mr. Thomas.- dicsérte meg a fiút, majd tovább sétálgatott a diákok között.- Akkor most beszéljünk a külsejéről. Hogy néz ki?

- Mindig máshogy.- szólalt meg Hermione, mire Harry akarata ellenére is elmosolyodott, főleg miután Ron döbbenten nézett a lányra, mivel idefele jövet lemaradt, de most mégis ismét mellettük áll.

- Hogy kerül ide?- nézett a vörös barátjára értetlenül, mire Harry csak megrándította vállát.

- A mumus alakváltó. Mindenki azt a dolgot látja benne, amitől a legjobban fél. Ez tesz a mumust olyan..

- Olyan félelmetessé.- vágott közbe a professzor.- Ám támadása visszaverhető egy egyszerű bűbájjal. Had halljam! Comiculus!- utasította a diákoknak, akik engedelmesen megismételték a bűbájt.

- Ez az óra komikus...- hallotta meg Harry a nyers megjegyzést, tekintetét pedig a hang irányába vezette. Ismét a zöld szempár találkozott a hamuszürke szemekkel.

Draco arcáról az undor egyből lefagyott, arca enyhe pírba borult. Harry azonban egy kissé rosszalló tekintettel nézett rá az előbb tett megjegyzésért, majd visszafordult a tanár irányába. Nem lepődött meg, szimplán csak bosszantotta, hogy a másik nem képes komolyan venni az órát.

- ... Rá kell tehát venni, hogy olyan alakot öltsön, melyet mindannyian egységesnek találunk.- nézett végig az első sorban állókon.- Neville, gyere ide kérlek!

Harrynek ezek után minden kiesett, ugyanis megint csak elterelődött, még hozzá egy szőke istencsapása miatt, aki észrevétlenül már a fekete hajú mellett állt. Azt még figyelemmel tudta kísérni, hogy miként ölti magára Neville legnagyobb féleleme, - aki Piton professzor volt - a nagyanyja ruháit. A szemüveges fiú elnevette magát, ám a víz elkezdte kiverni, amikor is megérezte Draco leheletét a nyakán. Szerencsére barátai túl elvoltak foglalva az tanórával, így az egészből semmit sem vettek észre, amit Harry egy cseppet sem bánt. A diákok végül sorba rendeződtek, hogy gyakorolni tudjanak. Harry Ron mögé állt, Draco pedig szorosan az Ő háta mögött talált helyet. A két gorillája azonban egy hatalmasat lökött a diák soron így akaratlanul is, de a szőke egész testével Harry hátához simult, amire szemei majd kiesetek. Egy pillanatra hátrafordult a másikhoz, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól van-e. Ám Draco tökéletesen volt, csak arca változott paradicsom vörössé és ez még csak fokozódott, amikor realizálta magában, hogy még mindig Harry talárját markolássza két kezével, amit egyből el is engedett.

A zöldszemű halványan elmosolyodott, majd visszafordult a feladat felé, mivel most vörös hajú barátján volt a sor. Ronról mindenki tudta, hogy fél a pókoktól, így nem is volt meglepő, hogy a mumus azzá változott, ám görkorcsolyát varázsolt lábaira, ezzel teljesítve a feladatot.

Most Harryn volt a sor. Idegesen markolászta pálcáját és gondolkodott. Ám a mumus nem változott, csak meredt rá. Lupin professzor kissé ijedten tekintett a fiúra; nem véletlen. A mumus hirtelen dementorrá változott, mire Harry egy lépést tett hátra. Lupin professzor időben észlelt mindent, így elterelte a mumus figyelmét, ami egy holddá változott. Könnyedén lufivá változtatta a Tanár úr és visszaterelte a szekrénybe, ezzel lezárva az órát.

Harry lesokkolva bámult maga elé, majd egy érintést érzett meg kézfején. Draco ujjai lassan simították végig kézfejét, mire felkapta fejét és egyenesen a szőkére nézett, akinek a tekintete aggodalmat sugallt. Ám ezután a tömeg szétszakította őket, nem mellesleg barátai is aggódva léptek oda Harryhez, megtudni, hogy jól van-e.

A sötét hajú mindeninek kedvesen válaszolt, ám senkire sem figyelt. Szeme sarkából végig a teremből kisétáló Mardekár Hercegét bámulta, aki egy biztató mosolyt küldött még felé.

Harry szíve abban a pillanatban pedig egy nagyot dobbant és alig várta, hogy délután újból kettesben legyenek, hisz lett volna néhány kérdése Dracóhoz.

Például az, hogy mi Draco legnagyobb félelme...