A Griffendéles fiú számára a reggelek még mindig nehezek voltak. A legnagyobb gondot mégis az elalvás okozta, hisz az agya egyfolytában kattogott a rengetek gondolattól. Szerette volna valakivel megosztani, de egyszerűen nem tudta. A barátainak nem beszélhetett róla, más meg nem igazán akadt a baráti körében. Nem azért nem beszélt a gondjairól a barátainak, mert nem akart, csak épp a helyzet úgy adta, hogy egy olyan személyről lenne szó, akiről mindhárman rossz véleménnyel vannak. Jobban mondva Ő saját maga már nincs. Meglepő, de valahogy elmúlt az az undorodó érzés, amit Malfoy iránt táplált. 

Az a csók, ami akkor történt közte és Draco között, csak is egy szóval tudta volna jellemezni; mámorító. Azok a puha és vékony ajkak teljesen magával ragadták. Olyan volt számára az a csók, mint mikor az első kviddics meccse volt. Oké, egy csókot nem lehet egy meccshez hasonlítani, hisz egész más a két dolog, de mégis elégedettséggel töltötte el. 

És épp ez volt a gond. Folyton-folyvást a csókra gondolt és a szőke fiúra. Mint akit megbabonáztak, de mégis a legfurcsább az az volt, hogy vágyott rá. Vágyott ismét arra a csókra, hogy újra érinthesse a másik makulátlan, selymes és hófehér bőrét. Tökéletes - ez volt az a szó, amit Harry leginkább tudott volna használni Dracóra. Saját magát is meglepte, hogy így vélekedik a másik felől, de mi tagadás egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből. 

Az órákon fél szemmel mindig a mardekáros fiút kereste és kisebb-nagyobb sikerrel meg is találta. Ám nem volt vak; észrevette, hogy Draco bizony nem volt önmaga. Olyan volt, mint aki valamilyen gonddal küzd. Gondolkozott azon, hogy esetleg egy kósza pillanatban leszólítja, de aztán elvetette az ötletet, hisz mi van, ha valaki meglátja őket és teóriákat kezdenek el gyártani róluk. Harry félt beismerni, de gyáva volt ilyen szempontból. Úgy érezte, hogy kezd kifordul önmagából és ennek csak is egy csók volt az oka. Nem, annál sokkal több - állapította meg magában. 

McGalagony óráján ültek épp, amin igyekezett minél többet jegyzetelni, hisz tudta ismét megütheti a bokáját, ha nem figyel az órán. Ám meglepett volt, amikor Draco elkéredzkedett a gyengélkedőre. Ekkor már tudta, hogy jól érezte a dolgokat. Dracónak valami baja volt, bár nem nézett ki úgy, mint aki nagyon beteg lenne. Az is lehet, hogy csak rossz közérzete van. Harry ezekkel a gondolatokkal próbálta csillapítani az aggodalmát, mert bizony aggódott a szőke miatt. Amikor McGalagony kijelentette, hogy valakinek el kell kísérnie legszívesebben felugrott volna, önként jelentkezve a feladatra, ám nem tette. Helyette egy lányt kért meg, akinek az arcára olyan boldogság ült ki, hogy Harrynek hányingere lett és akarata ellenére is egy grimaszt vágott a kiinduló lány felé. Persze látta Draco értetlen tekintetét is, de remélte, hogy nem vette magára. Beszélni akart minél hamarabb Dracóval, hogy megtudja mi is történik. Furcsa egy helyzet volt, hisz ki gondolta volna, hogy pont Ő fog, majd a Mardekáros fiú miatt aggódni, nem mellesleg törődni is. Mert bizony törődött vele, még ha az érzéseit nem is sikerült magában tisztáznia. 

Az óra végeztével, Harry felsietett a klub helységbe, hogy megkeresse apja láthatatlanná tévő köpenyét. Az ágya alá benyúlva, kihúzott egy poros dobozt, amiben ott pihent a számára igencsak hasznos ruhadarab. Szerencsére senki sem tartózkodott ilyenkor még a klub helységben, így feltűnő mentesen magára vette a köpenyt és elhagyta a szobát. A folyósokat sietős léptekkel szelte át, hogy eljusson a gyengélkedőig. A tenyere izzadt az idegességtől és az izgalomtól. Lehet, hogy talán Dracónak komolyabb baja van, mint Ő azt gondolta. Félt, hisz nem tudott semmit a szőke állapotáról. 

Az ajtóhoz érve egy pillanatra megtorpant és kifújta magát. Tudta, hogy nem fedheti fel magát, hiszen akkor tudomást szerezhetnek a köpenyről is, valamint Draco megláthatja őt, amint ott van és azt nem akarta. Nem akarta, hogy félre értse a helyzetet. Nem tudhatta, hogy hogyan is reagálni a másik a megjelenésére, főleg úgy, hogy még csak nem is barátok.

Izzadt tenyerét megtörölte talárjába, majd lenyomta a kilincset. A hatalmas ajtó egy halk nyikorgást hallatott magából, de senki nem vette észre, hogy kinyílt volna. A terembe lépve körbe nézett, majd megtekintette Dracót, aki épp az egyik ágyon feküdt. Halk léptekkel osont oda az ágyhoz, majd tisztes távolságból mérte végig az elterülő fiút. Akarata ellenére is egy hatalmas mosoly jelent meg arcán, amikor konstatálta, hogy az előtte fekvő fiú mélyen alszik. Szőke tincsei az arcába hullottak, mellkasa egyenletesen mozgott fel-le, ahogy vette a levegőt. Harry szívéről egy hatalmas kő esett le és végre megnyugodott egy kicsit. Óvatosan az ágy mellett lévő székre ült - persze a köpenyt továbbra sem vette le, hisz bármikor bejöhet valaki, - majd tovább figyelte az alvó fiút. Teljesen magával ragadta a látvány, mintha csak egy hegyvidékes tájat bámulna. 

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, a széket közelebb húzta az ágyhoz, jobb kezét előre lendítve pedig finoman végig simított az alvó fiú arcán. Draco arca mindig selymes volt és ez nagyon tetszett Harrynak. Valahogy megnyugtató volt a számára. Ám nem érte be ennyivel. Olyan volt, mintha irányítanák, persze tudta, hogy ezt most mind saját akaratából teszi, még ha nem is tiszta neki minden. Testével lassan előre hajolt, ajkait egy kissé megnyalta, majd egy lágy csókot nyomott a szőke kipirosodott arcára. 

Lassan visszaereszkedett a székbe és csak gondolkodott az előbbi tettén. Megcsókolta őt ismét, bár csak arcon, de meg tette. Ettől fogva pedig nem volt kétsége afelől, hogy bizony vonzódik a szőkéhez, bármennyire is próbálja tagadni. Gondterhelten dörzsölte meg orrnyergét, majd igéző zöld tekintetét ismét a szőkére vezette, aki mozgolódni kezdett. Harry ijedtében felpattant a székről, ami a lendülettől fel is borult és nagyot puffant a földön. Nem mert megmozdulni, csak várta, hogy mi lesz. Ám Draco nem ébredt fel, csak átfordult a másik oldalára. Lassan kifújta a bent tartott levegőt, ám nyugalma nem tartott sokáig, mivel a következő pillanatban Piton lépett be az ajtón. 

Harry egy pillanatra ledermedt, majd észhez térve halkan elindult az ajtó felé. Már a kilincset markolászta kezével, de mielőtt elhagyta volna a termet egy utolsó pillantást vetett a szőkére, aki édes aludt tovább. 

Ekkor pedig Harry úgy érezte, mintha ezernyi pillangó tombolna a gyomrában és ez számára egy ismeretlen érzés volt. Egy ismeretlen, mégis kellemes érzés. 

Harry legalább is így gondolta..