Másnap reggelre fogjuk rá, hogy jobban lettem. Az ember lehet harmadnapos? Mert nekem komolyan mondom, hogy még két nappal a buli után is fájt a hasam. A migrénem szerencsére elmúlt, de étvágyam továbbra sem volt túlságosan. Bevallom őszintén, hogy nem sokra emlékszem a buli estéjéről. Addig megvan, hogy Jungkook értünk jött, hazavitte a srácokat, utána pedig a lakásán kötöttünk ki. Pillanatképeim vannak a közös zuhanyzásunkról, viszont utána már csak a reggeli rohanásomra emlékszem, mielőtt a lelket is kihánytam magamból. Soha életemben nem voltam még olyan rosszul, mint aznap. Megfogtam, hogy többet biztos nem fogok alkoholizálni, maradok a gyümölcsléknél, a víznél és a kávénál. Nem nagyon volt kedvem visszamenni anyáékhoz, sokkal inkább töltöttem volna még egy napot Jungkookkal összebújva. Igaz, hogy majdnem átaludtam a tegnapot, de úgy érzem sikerült teljesen feltöltődnöm mellette. Régen aludtam már ilyen jól, hiába voltam rosszul a másnaposság miatt. Egyszerűen csak megnyugtatott a közelsége és nehezemre esett nyitva tartani a szemeimet. Az, hogy újra hozzábújhattam és érezhettem az illatát, mindennél többet jelentett. Az apró puszikról, csókokról és cirógatásokról nem is beszélve.

Mondjuk nem gondolom, hogy anya és a keresztanyám balhézna, amiért ismét Jungkookhoz költöznék. Ha úgy vesszük, egy ideje már együtt éltünk. Ezer éve nem voltam otthon, és nem mentem volna Mijoohoz, ha a fekete hajúval nem tartunk szünetet. Jungkook illedelmesen kinyitotta nekem a kocsija ajtaját, hogy kiszállhassak onnan, miután megérkeztünk a keresztanyám lakásához. Gyorsan beírtam a kódot és már bent is voltunk a lépcsőházban. A második emelet legutolsó lakásáig mentünk, mivel ott lakik a keresztanyám. Van kulcsom, úgyhogy nem csengettünk.

- Megjöttem, sziasztok! - mondtam egy kicsit hangosabban, hogy biztosan meghallják érkezésünket.

- Jimin! A lehető legjobbkor jöttél! - bukkant fel szinte azonnal anya. Odarohant hozzám és a kezeimet megszorongatva közölte velem, hogy ma hazaköltözünk. - Szándékosan nem értem a dolgaidhoz, mert tudtam, hogy a délelőtt folyamán már itt leszel. Gyorsan szedelőzködj össze, aztán végre költözzünk haza. Jungkook vállalnál egy fuvart nekünk? Nem szeretnék ennyi cuccal villamosozni.

Néma csend telepedett Mijoo lakására. Hirtelen sem én, sem Jungkook nem tudtunk mit kinyögni. Anya annyira lázban volt, hogy elhadart mindent, nekünk pedig időnk sem lett volna félbeszakítani őt. Miért pont most? Miért pont ma akar hazaköltözni? Eddig egyszer sem került szóba a hazaköltözésünk, azt hittem tök jól elvannak a keresztanyámmal. Egy ideig még vidáman várt a válaszra, viszont az egyre jobban elhúzódó csend miatt elengedte a kezemet és összeráncolta a szemöldökeit.

- Mi a baj? - kérdezte hol rám, hol pedig Jungkookra nézve. - Történt valami?

- Kibékültünk - mondtam, már-már motyogva. - És össze szeretnénk költözni.

- Tessék? - pislogott nagyokat anya. - Összeköltözni?

- Igen - válaszoltam. - Véglegesen Jungkookhoz szeretnék költözni.

- Még tizennyolc sem vagy. Hogy gondoltad ezt? Hogy gondoltátok ezt?

- Eddig is Jungkooknál laktam, ha úgy vesszük.

- Mert nem voltam jól - vágta rá azonnal. - Neked még az édesanyádra van szükséged, nem költözhetsz össze a főnököddel. Komolyan képes lennél engem egyedül hagyni? Azt akarod, hogy egyedül éljek?

- Ha szükségét éreznéd, akkor naponta meglátogatnálak. Anya, szeretjük egymást Jungkookkal és tökéletesen megvoltunk eddig is egy fedél alatt. Mellette biztonságban vagyok, jobb helyem nem is lehetne. - próbáltam higgadt maradni és meggyőzni anyát. A szívem olyan hevesen vert, hogy majd' átszakította a mellkasomat.

- Nem! Nem, és nem! Nem fogsz összeköltözni egy másik férfival! - kiabálta idegesen. - Ez hülyeség! Neked átmosták az agyad, vagy mi történt veled? Hogy választhatsz az édesanyád helyett mást? - emelte tovább a hangját. A végére olyan hangosan ordibált, hogy majdnem kiszakadt a dobhártyám. - Én vagyok az anyád, én vagyok a gyámod. Mivel még kiskorú vagy, azt kell tenned, amit mondok neked! Most pedig irány a szobádba és pakold össze a cuccaidat. Negyedóra múlva indulunk!

- De, anya... - motyogtam, viszont, mikor tovább folytattam volna a kérlelést, megragadta a karom és erővel maga után kezdett rángatni.

- Narae! - szólt közbe Jungkook kimérten. - Kérlek, engedd el Jimint! - állította meg anyát a csuklójához nyúlva.

- Ne mondd meg, hogy mit csináljak a fiammal! Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rá és gondját viselted, de most már jól vagyok! Visszaköltözünk a házunkba és mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk. - sziszegte végig Jungkook szemeibe nézve.

- Jimin alig egy hónap múlva betölti a tizennyolcat - mondta. - Van már olyan érett, hogy eldöntse, kivel és hol szeretne lakni.

- Nem, nincsen! - rázta meg a fejét. - Engedj el, vagy hívom a rendőrséget!

- Biztosan azt szeretnéd, Narae? - sóhajtott fel Jungkook. - Nem akarok tiszteletlen lenni, hiszen idősebb vagy tőlem, illetve a párom édesanyja vagy, de jelenleg nem vagy olyan helyzetben, hogy rendőrt hívhass következmények nélkül. Tudod jól, hogy mire gondolok, nem kell kimondanom, ugye?

Anya hosszú percekig mérgesen méregette Jungkookot, de nem válaszolt neki. Ha tekintettel gyilkolni lehetne, a fekete hajú már ötször biztosan szörnyet halt volna. Végül meglepetésemre elengedett engem és idegesen a szobájába viharzott. Lehajtottam a fejem, majd lenyeltem a torkomat mardosó könnyeimet. Gyorsan a konyhába siettem, mert le kellett üljek valahova. Talán nem kellene egyedül hagynom anyát... Félek, hogyha egyedül marad, akkor újra visszaesik, és alkoholhoz nyúl. De mindennél jobban össze szeretnék költözni Jungkookkal. Összeszorítottam a szemeimet és halkan káromkodtam egy sort, amiért megint ilyen helyzetbe keveredtem. Ha a szívemre hallgatok, egyértelmű, hogy a barátomat választom. Ha viszont az eszemre... Akkor sajnos anyával költözök vissza a lakásunkba. Annyira nem hiányzik az a porfészek, nem akarok ott lakni. Nem tudom, hogy mitévő legyek. Legszívesebben hisztizni kezdtem volna, sírni és toporzékolni, amiért mindössze tizenhét éves létemre ilyen dolgok történnek velem.

- Minden oké? - tette Jungkook a vállamra az egyik kezét.

- Nem igazán - sóhajtottam fel. - Nem tudom, hogy mit tegyek.

- Költözz haza anyuddal - mondta, ezzel sikeresen meglepve engem. - Igaza van, még túl fiatal vagy ahhoz, hogy mással lakj együtt. Neked és neki is jobb lenne, ha egyelőre vele élnél és nem velem.

Összeráncoltam a szemöldökeimet, ugyanis nem kifejezetten értettem a fekete hajút. Eddig anya ellen volt és amellett érvelt, hogy saját magam is tudok döntést hozni, hiszen alig egy hónap múlva tizennyolc leszek. Most meg azt mondja, hogy anyának igaza van és költözzek vissza vele haza?

- Mielőtt megint azzal jössz, hogy gyerekként kezellek, ez nem igaz. Tudom, saját magad is el tudod dönteni, mit szeretnél. De attól, mert mi most nem költözünk össze, nem fogunk szakítani. Ugyanúgy nálam aludhatsz akár több napot is, én is szívesen átmegyek hozzátok. Elalszunk a nappaliban, szerintem egészen kényelmes az a kinyitható kanapé - mosolyodott el biztatóan Jungkook. - Nagyon szeretlek, de én úgy látom, hogy anyudnak most nagy szüksége van rád. Kettőnk között szólva, szerintem még nincsen teljesen rendben. Te eddig is jó hatással voltál rá, lényegében te vagy az egyetlen oka annak, hogy gyógyulni akar. Majd összeköltözünk egy-két év múlva, mikor már Narae is felerősödik annyira, hogy egyedül is helytálljon a világban.

- Annyira szeretlek - motyogtam, majd felpattantam a székből és olyan szorosan öleltem át Jungkookot, amennyire csak tudtam. Gyönyörű dolgokat mondott az imént, ennél szebben nem is érvelhetett volna a hazaköltözésem mellett. - Köszönöm - nyomtam egy apró csókot a szájára.

- Én is nagyon szeretlek, Jimin! Most pedig elég a depiből, menj és pakolj össze gyorsan. Addig én beszélek Naraevel. - kezdett terelni az átmeneti szobám felé. Mivel szerintem látta rajtam, hogy kissé megijedek, amikor a négyszemközti beszélgetést említette, megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj. Tudja már kezelni annyira anyát, hogy ne kiabálva veszekedés és üvegcsörömpölés legyen a beszélgetésük végkimenetele. - Menj már! - nevette el magát, mikor még a szobából is kilestem, hogy biztos minden okés lesz-e.

Anya szerintem alapjáraton kedveli Jungkookot, csupán nem tud azzal a gondolattal megbarátkozni, hogy a fia igazán szeret valakit. Tisztában van azzal, hogy a fekete hajú mellett biztonságban vagyok - még ha nem is tud az elrablós incidensről. Barátom az életét is képes lenne feláldozni az érdekemben, és ezzel anya is biztosan tisztában van. Befogadott, mikor anyának Mijoohoz kellett költöznie. Ő a főnököm, szóval miatta van munkám is. Akárhányszor kellett fuvar, rá számíthattunk. Segített nekünk bevásárolni, főzni és takarítani. Sokszor bizonyított már Jungkook anyának. A mai cselekedetével szerintem felteszi a pontot az i-re. Lényegében meggyőzött arról, hogy lakjak még egy kicsit vele. Igaz, annyira nem kellett győzködnie, mert én is hajlottam ez a döntés felé.

Valóban nem hallottam sem kiabálást, sem veszekedést a szomszéd szobából. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mégis miről beszélhetnek. Ezért miután gyorsan összepakoltam, halkan odaosontam az szoba elé, amiben éppen voltak. Éppen anya beszélt. Annyit sikerült elcsípnem a mondandója végéből, hogy nagyon félt engem. Mielőtt megismerte volna apát, ő is együtt volt egy tőle jóval idősebb férfivel. Eleinte minden rendben volt, elválaszthatatlanok voltak, akárcsak Jungkook és én, viszont egy év után megmutatkozott a férfi igazi énje. Verte anyát, terrorban tartotta és lényegében úgy kezelte, mintha a szolgája lenne. Anya ettől félt engem. Azt is elmondta, tisztában van azzal, hogy a fekete hajú mennyire rendes és érzi meg látja is rajta, mennyire szeret engem. Még sem bír benne teljes mértékben bízni a múltban ért sérelmek miatt. Erre a barátom annyit válaszolt, hogy akkor még jobban bizonyítani fog neki. És csak is akkor fogunk összeköltözni, ha anya is igent mondd rá. Leszögezte, hogy egyáltalán nem áll szándékában elvenni engem tőle, csupán szeretné, ha a szerelme mellett ébredhetne minden reggel. Szemeim megteltek könnyekkel, amiért ilyeneket mondott rólam. Gyorsan visszamentem a szobámba, majd leültem a szőnyegre és az ágynak dőltem. Nem érdemlem meg ezt az embert, ebben még jobban biztos lettem. Tisztelettudó volt, édes, ugyanakkor mérhetetlenül őszinte is. Halk kopogásokat hallottam, majd kinyílt a szoba ajtaja. Meglepetésemre anya lépett be rajta, nem Jungkook.

- Leülhetek? - kérdezte, mire bólintottam egy aprót, és arrébb csúsztam, hogy helyet adjak anyának. - Összepakoltál már?

- Igen - bólintottam. - Hazaköltözök veled.

- Tudom, Jungkook mondta az előbb - mosolyodott el óvatosan. - Tudom ám, hogy hallgatóztál - kacsintott egyet, mire összehúztam magam. Baszki, pedig a lehető leghalkabb voltam. - Nem baj igazából. Jungkook elragadó dolgokat mondott rólad. Nagyon szeret téged, ez minden szavából és cselekedetéből látszik. De nem tudok teljesen megbízni benne. Féltelek.

- Megértem - bólintottam. - De jövő hónapban már tizennyolc leszek. Tudom, hogy a kor csak egy szám, de szerintem sok mindent megéltem már. A korosztályom ezeknek a harmadával sem találkozott még.

- Ezzel tisztában vagyok - tette a jobb térdemre a bal kezét. - És elmondhatatlanul büszke is vagyok rád, amiért ilyen fiatalon ennyire erős vagy. De attól nekem még mindig a pici fiam vagy. Küzdenem kell a gondolattal rendesen, hogy hamarosan kirepülsz és a jelenlegi pároddal laksz majd együtt. De igyekszem, rendben?

- Én is igyekszem bebizonyítani, hogy nem kell féltened - tettem a kezem anyáéra. - Nála jobb embert nem is képzelhetnék magam mellé.

- Tudom, Jimin, tudom - mosolyodott el. - Na, menjünk, mert a végén még elpityeredek.

- Egyetértek - szipogtam egyet, majd felpattantam a földről és felsegítettem anyát is.

Egy jó szoros ölelés után elkezdtük lepakolni Jungkook kocsijába a csomagjainkat. Bevallom őszintén, hogy kicsit féltem a látványtól, ami majd fogad minket. Előre éreztem az állott, büdös, dohos szagot, ami miatt egész éjszaka szellőztethetünk majd az egész lakásban. Egy hétig biztosan takarítunk majd. Mindegy, hárman úgyis hamarabb végzünk, mintha egyedül kellene szenvednem. Mijootól azért el szerettem volna köszönni, mert sokkal tartozunk neki, amiért anyát magához fogadta. Rengeteget javult az állapota neki köszönhetően. Igaz, még most sem százszázalékos, de szépen-lassan oda is el fogunk érni. Addig ott leszek mellette és támogatom, amiben csak kell. Hiszem, hogy együtt képesek leszünk ezek után is túllépni mindenen, ahogy azt eddig is tettük.