A Jungkook nélkül töltött napokból szépen lassan hetek lettek. Mire észbe kaptam több mint egy hónap is eltelt már. Hogy nehéz volt-e? Elképesztően. Hogy enyhült-e a fájdalom? Nem, egy kicsit sem. Csupán megtanultam együtt élni a hiányérzettel és az ürességgel, ami minden egyes nap mardosott belülről. Az első pár napon azzal nyugtattam magam, hogy majd holnap úgyis jelentkezni fog Jungkook, ne gondoljam túl az egészet. De, mikor eltelt egy hét, egyre jobban kezdtem bepánikolni. Írjak neki egy üzenetet? Hívjam fel? Menjek el a lakásához? Ilyenkor viszont mindig emlékeztettek Injoonék arra, hogy egy kis időt kért tőlem, türelmesnek kell lennem. Tiszteletben kellene tartanom a döntését, hisz komoly dolgokról van szó, csak kurvára hiányzott. Minden nappal egyre jobban. Nélküle nem tudtam, mit kezdeni magammal. Nem volt kedvem bemenni a J&K-be dolgozni, mert percenként a személyzeti folyosóra vezető ajtót lestem, hátha kilép egyszer csak rajta. Titokban ellátogattam a Rice Cake-be többször is, hátha ott találom, de sosem futottunk össze. Olyan volt, mintha teljesen felszívódott volna. Elképesztően sokat sírtam miatta, nagyon megviselt lelkileg a hiánya. Ha nem lett volna ott nekem Injoon és Jinha, illetve anya és Mijoo, akkor feladtam volna. Az egészben az akasztott ki a legjobban, hogy egyáltalán nem keresett. Semmi életjelet nem adott magáról, senki nem tudta, hogy mi van vele. Vagy mindenki tudta, hogy mi van vele, csak nekem nem mondtak egyetlen szót sem róla. Joon és Minjae, ha beszéltek is velem, kifejezetten odafigyeltek arra, hogy barátomat ne hozzák szóba. Ijesztően kimérten beszéltek mindketten, ezért egy idő után feladtam náluk a próbálkozást. Eunseo szintén nem hozta szóba egyszer sem a főnökünket, csak továbbította a tőle kapott információkat nekem. Mintha mindenkivel ugyanúgy tartotta volna a kapcsolatot, mint előtte, csak velem nem. Annyira szerettem volna Diával beszélni, de egyrészt a baba miatt nem akartam zavarni, másrészt nem bírtam volna a történtek után Soobin szemeibe nézni. Szóval a végére már tényleg csak a számomra legfontosabb négy emberrel kommunikáltam, illetve Eunseoval, ha a munka miatt nagyon muszáj volt.

- Kész vagyok - tört be a szobába nagy hévvel Jinha, majd művészin körbefordult, hogy megmutassa mivel volt elfoglalva az elmúlt órákban. Hajat mosott, majd megszárította azt, begöndörítette, végezetül pedig a sminkjét csinálta meg.

- Azta, csak másfél órát vártunk rád - forgatta meg a szemeit Injoon.

- Milyen lett? - lépett oda hozzám figyelmen kívül hagyva a beszólást a lányt, majd becsukta a szemét, hogy jobban szemügyre vehessem csillogó szemhéjait.

- Nagyon hot vagy, Jinha! Szerintem egy vörös rúzs még jobban feldobná a fekete-szürke csillogó sminked - tűnődtem hangosan.

- Előbb eldöntöm, hogy milyen ruhába menjek és mindenképp kirúzsozom magam - mondta teljesen bezsongva, majd a szekrényéhez szökdelt.

- Ma még elindulunk egyébként, vagy hálózsákot is kellett volna hoznom? - dörmögte Injoon, aki szerintem fél órája unta meg végleg a várakozást. Mi már rég indulásra készek voltunk, csak nem számoltunk azzal, hogy társaságunk női tagja még hajat is mos gyorsan indulás előtt. - Tudod, hogy nem bemutatóra készülsz, csak beülünk valahova iszogatni és beszélgetni?

- Utána pedig bulizunk egy jót - tette hozzá mutatóujját a magasba emelve. - Jó lenne végre bepasizni, mert az osztályban rajtam kívül mindenkinek van már valakije.

- Nem vagyunk elegek neked mi? - kérdeztem nevetve, mire közölte, hogy néha még sokak is vagyunk, de egy meleg és egy agyban nem százas sráccal nem sokra megy. Injoon természetesen kikérte magának, mondván nála tökéletesebb pasi nem létezik a világon. Okos, jóképű, vicces, mi kell még? Ezek után sok sikert kíván Jinhának a pasizáshoz, enyhe lenézéssel a hangjában.

Közel fél órás szenvedés után sikerült megálmodnunk Jinha outfitjét, szóval nem sokkal fél tíz után sikeresen elindultunk az egyik kedvenc törzshelyünk felé. Jinha apja eldobott minket a bárhoz, ugyanis eleredt az eső. Péntek este révén rengetegen voltak, egyetlen egy asztal volt csak szabad, amire azonnal le is csaptunk. Én nem terveztem inni, de Jinha és Injoon csúnyán be akartak ma rúgni, úgyhogy kezdésnek egy-egy sojut és mellé epres vodkás feleseket kértek. Hosszas unszolás után végül beadtam a derekam és ittam egy shot epres vodkát, ami meglepően finom volt. Konkrétan csak az eperszirup ízét éreztem, úgyhogy félretettem az alkohol iránti undorom és megittam még egyet. Aztán még egyet és még egyet. Nem tudom, hogy mikor kezdtem érezni a piát, de mikor indulni készültünk a srácok által ajánlott klub felé, rendesen szédültem és a szavak sem úgy hagyták el a számat, mint akartam. De jól éreztem magam, végre jó kedvem volt. Mindenen nevetnem kellett, miközben Jinhába kapaszkodva igyekeztem egyenesen közlekedni és nem nekimenni a velünk szembejövőknek.

- Egyébként csak nekem tűnt fel, hogy teljesen máshogy viszonyulsz hozzám és Jiminhez? - kérdezte Injoon Jinhától, mikor már pár perce sétáltunk. - Jiminnel annyira kedves vagy. Egy igazi mintanővér, úgy óvod mindentől és mindenkitől. Na da velem? Folyamat beszólsz, piszkálsz, határozottan Jimin a kedvenced, ugye?

- Miért te mit csinálsz velem, okoska? - forgatta meg szemeit a lány. - Jimin teljesen máshogy viszonyul hozzám, mint te. Neki szüksége van az odafigyelésre és a kedves szavakra.

- Nekem is szükségem lenne néha kedves szavakra.

- Nekem is - válaszolta azonnal Jinha, majd megállt és szembefordult Injoonnal.

- Nem lehetne, hogy ezt ne most beszéljétek meg? Csak jól szeretném érezni magam és bulizni veletek egy jót! - szólaltam meg, mielőtt még jobban belementek volna a vitába. Nem tudok most ilyen komoly témákról beszélni, és nem akarom, hogy ők is ezt tegyék.

- Igaz, menjünk inkább - bólintott Injoon, azzal kikerült minket és megindult egyenesen, mi pedig néma csendben követtük a fekete hajúval.

Szerencsére hamar elmúlt a kellemetlen hangulat, két utcával odébb már hárman egymásba karolva sétáltunk. Hosszú sor fogadott minket a klub előtt, rengetegen vártak a bejutásra. Viszont ahhoz képest hamar bejutottunk, egy jó fél óra múlva már az egyik bárpultnál álltunk és Injoonék egy újabb kör rövidet húztak le. Én teljesen jól éreztem magam, úgyhogy nem akartam többet inni. Ezután pedig végre a tánctérre mentünk. Nagyon jó zenék voltak, majdnem mindnek kívülről tudtam a szövegét. Annyira jó érzés volt teli torokból együtt énekelni a számomra ismeretlen emberekkel a zenék szövegeit. Egymásba karolva ugráltunk, ölelkezve énekeltünk és táncoltunk órákon keresztül. Nagyon jól éreztem magam, sikerült teljesen kikapcsolnom, végre nem agyaltam, hanem csak szórakoztam. Nem is tudom, mikor buliztunk együtt utoljára így hárman. Pár óra múlva kimentünk az udvarra levegőzni egy kicsit, mert nagyon fülledt meleg volt bent a levegő. Jinha és én leültünk az egyik lépcsőre, Injoon mellettünk állt. Amíg ők ketten cigiztek, addig én a körülöttünk beszélgető embereket tanulmányoztam. Nem sok józan embert véltem felfedezni, az a helyzet. Szemeim hatalmasra tágultak, mikor megpillantottam egy embert a tömegben, aki úgy nézett ki, mint Jungkook. Jungkook? Mégis mit keresne itt? Ő nem jár ilyen helyekre, amúgy is fontosabb dolgai vannak, mint egy csapat fiatal között bulizni. De annyira hasonlított Jungkookra, egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy ő az. Hogy végre láthatom őt. Észre sem vettem, hogy időközben elsírtam magam. Jinha próbálta kivenni belőlem, hogy hirtelen mi lelt, hiszen az előbb még vidáman táncikáltam, most meg itt bőgök, mint valami idióta.

- Hiányzik Jungkook - hajtottam a fejemet a mellettem ülő vállára, majd még jobban nekikezdtem a sírásnak. - Miért nem keres engem.

- Jaj, szívem - simított a tarkómra Jinha. - Tudod, hogy mennyiszer átbeszéltük már ezt.

- Tudom, de annyira rossz - nyeltem egy nagyot, mert attól féltem, hogy megfulladok a sírástól.

- Add ide a telefonod - szólalt meg Injoon, majd várakozón felém nyújtotta a kezét.

- Minek? - kérdeztük egyszerre Jinhával.

- Csak add ide! - mondta határozottan. Ismét nyeltem egy nagyot, de átnyújtottam neki a telefonomat, bár nem tudtam, mit szeretne vele kezdeni. Nem volt nála sokat, de azért elég idegőrlő volt kivárni, hogy mégis mit csinál. Szó nélkül visszaadta nekem, majd rágyújtott még egy cigire.

- Mit csináltál? - kérdeztem idegesen, mikor megláttam, hogy miről van szó pontosan. - Te komolyan írtál Jungkooknak? - hunytam be a szemeimet.

- Mit írtál neki? - kérdezte Jinha. Nem tudtam hangjából leszűrni, hogy mit gondol arról, amit Injoon csinál. Amikor megláttam, hogy írt Jungkooknak, először megijedtem, utána viszont kicsit megkönnyebbültem. Már mióta szerettem volna én is írni neki, de egyszer sem mertem elküldeni neki a vagy ötször átfogalmazott sorokat. Injoon most megtette helyettem, szóval remélem végre lesz előrelépés, mert beleőrülök a tudatlanságba.

- Hogy Jimin részeg és eléggé kivan, úgyhogy ideje lenne végre adnia magáról életjelet. És leírtam a címet, ahol vagyunk. Ha most nem jön ide, akkor nincs miről beszélnünk a továbbiakban. Most pedig várunk.

Mást tényleg nem tudtunk csinálni, mint várni. Titokban szerintem mindhárman reméltük, hogy Jungkook az üzenet hatására eljön. A tömeget lestem és mindenhol a fekete hajút kerestem. Kérlek, gyere el! Szükségem van rád. Már nem bírom ki tovább a hiányod nélkül... Egy kéz ragadta meg a felkaromat, majd felállított a lépcsőről. Lábaim megremegtek, mikor megpillantottam Jungkookot. Végre. Ismét elsírtam magam, viszont nem volt időm bármit is mondani, mert közölte, hogy hazavisz minket. Nem engedte el a karomat egészen addig, amíg a kocsijához nem értünk. Injoon és Jinha néma csendben szedték a lábukat, nehezen tartották velünk a lépést, mert a fekete hajú konkrétan rohant. Mikor mind a négyen a kocsiban ültünk már, Jungkook elkérte a hátul ülők címét, azzal kerékcsikorgással egyetemben elindultunk. Egész úton az ajkaimat harapdálva szipogtam és a mellettem ülő arcát figyeltem. Miért nem néz rám? Újból rám tört a sírhatnék, ezért inkább kipillantottam az ablakon és megpróbáltam elnyelni a könnyeimet. Hát, nem így képzeltem el a találkozásunkat. Azt hittem örül majd annak, hogy újra láthat, de legkisebb jelét sem láttam ennek. Komoly arccal és befeszült testtel vezetett, egy másodpercre nem vette le a szemét az útról. Nem mertem megszólalni, pedig annyi mindent mondtam és kérdeztem volna. Több mint egy hónapja láttuk utoljára egymást, nem is hiányoztam neki? Először Jinhát, majd Injoont tettük ki. Csak akkor vált extrán kínossá a helyzet, mikor ketten maradtunk.

- Mijoonál laksz még? - kérdezte, mire halkan közöltem vele, hogy igen. - Akkor odaviszlek.

- Mi? - nyeltem egy nagyot. Én azt hittem, hogy nála töltöm az éjszakát. - Én azt hittem, hogy...

- Hogy nálam alszol, tudom - sóhajtott fel. - De nem lehet, még nem.

- Meddig várjak meg? - kérdeztem remegő hanggal. - Nem bírom már, Jungkook! Több, mint egy hónapig nem kerestél, szerinted ez normális? Azt sem tudtam, hogy életben vagy-e még egyáltalán. Hiányzol, és ha most megint szó nélkül eltűnsz ki tudja mennyi időre, akkor inkább szakítsunk. Most azonnal szakítsunk, én meg akkor túlteszem magam rajtad valahogy és nem fogom azzal hitegetni magam, hogy egyszer újra minden olyan lesz, mint régen.

Az általam mondottakra nem érkezett válasz, szavaim visszhangként ismétlődtek a fülsüketítő csendben. Jungkook láthatóan a kormányba kapaszkodott, olyan erősen szorította, hogy ujjbegyei elfehéredtek. Nem lassított le keresztanyám lakásánál, továbbhajtott, mintha eredeti célja nem az lett volna, hogy itt kitesz. Ezek szerint volt valami hatása a szavaimnak, még ha nem is kaptam rájuk választ. Írtam gyorsan egy üzenetet anyának, hogy ne várjanak haza, mert Jinhánál töltöm az éjszakát. Egyelőre nem akartam megemlíteni a fekete hajút, mert nem voltam biztos az éjszaka további történéseiben. Ki tudja, mi lesz még itt... Egyelőre úgy éreztem, hogy Jungkook kicsit sem örül nekem, mintha egy púp lennék a hátán. De, ha nem érdekelné, hogy mi van velem, akkor nem jött volna el értem, miután írt neki Injoon, nem? Össze vagyok zavarodva, de hiába próbálok, nem tudok logikusan gondolkodni az alkohol miatt.