53
Arra ébredtem fel, hogy valaki bökdösi az arcomat. Először csak szimplán idegesített, de idővel fájni kezdett, szóval muszáj voltam kinyitni a szemeimet. Soobinnal találtam szembe magamat, akinek kezében egy pisztoly volt, amit rám szegezett. Azonnal hatalmasra tágultak a szemeim és ijedten hátrább döntöttem a fejemet, hogy még csak érintkeznem se kelljen a fegyverrel. Szívem hevesen vert, nehezen kaptam levegőt, mert a ragasztószalag, amivel a számat takarták el, felért az orromig. Hogy a fenébe keveredtem én ilyen helyzetbe. Mintha egy maffiás sorozatban lennék főszereplő, akit elraboltak és csak váltságdíj cserében eresztenek el. Soha életemben nem láttam még igazi fegyvert, így nem kicsit rémültem meg, főleg mikor Soobin még ki is biztosította azt.
- Jungkook hamarosan megérkezik - mondta. - Ha minden jól halad, akkor senkinek nem esik baja. Mi csak a széf tartalmát akarjuk.
- Mi van a széfben? - kérdeztem, vagyis kérdeztem volna, ha nem lenne leragasztva a szám. Így nem érthette, hogy mit mondtam, csak az erőtlen motyogásomat. Nem fogok kiabálni, csak szedjék már le a számról a ragasztót. Válaszokat akarok kapni a kérdéseimre, és normálisan beszélni Dia vőlegényével.
- Leszedem a ragasztót, ha nem fogsz kiabálni - mondta, mire hevesen bólogatni kezdtem. Sóhajtott egyet, de szerencsére letépte a számról az anyagot, ami egyébként nem kicsit fájt. Összeszorítottam a szemeimet és halkan felszisszentem, de igyekeztem csendben maradni, ha már sikerült elérjem, hogy szabaddá váljon a szám.
- Mi van a széfben? - tettem fel az első kérdésem azonnal.
- Tényleg nem tudsz róla? - kérdezte, mire közöltem vele, hogy nem. Soha nem beszélt nekem erről Jungkook, még csak a létezéséről sem tudtam. - Egy pendrive.
- Egy pendrive? Ezért raboltatok el? Mi van rajta, ami ennyire fontos?
- Egy videó - válaszolta habozás nélkül. Meglepődtem, hogy ennyire őszinte válaszokat ad. Azt hittem titkolózni fog és meg sem engedi, hogy kérdésekkel bombázzam. Sikerült még jobban összezavarnia. - Rólad.
- Rólam? - pislogtam nagyokat. - Mármint?
- Rólad és Jangjunról, amikor tudjuk mire kényszerített téged - mondta. Teljesen megrökönyödve bámultam Soobint. Miért van Jungkooknak a széfében egy videó a volt történelem tanáromról és rólam? Egyáltalán miért nem említette ezt nekem eddig egyszer sem? Annyi kérdés kavargott a fejemben, hogy rendesen megfájdult. - Jungkook megszerezte a tanterem biztonsági kamerájának felvételeit. Azt nem tudjuk pontosan, hogy mennyi felvétel van nála, de nem engedhetjük meg, hogy eljusson a rendőrséghez.
- Miért nem? - kérdeztem tőle. - Megérdemelné, hogy lecsukják. Nem csak nekem okozott traumát, hanem rajtam kívül még több diáknak is. Undorító, amire kényszerített minket.
- Tudom - sóhajtott fel. - De Jangjun a bátyám, segítenem kell neki. Rajta kívül nincsen senkim.
- Dia? Seonghwa? - vágtam rá azonnal. - Ha Dia meg... - mondtam, viszont amint kimondtam a menyasszonya és nemrég született fia nevét, ismét a fejemhez szorította a fegyverét.
- Nem keverhetjük ebbe bele őket!
- Elvárod azt tőlem, hogy ilyesmit eltitkoljak Dia elől? - motyogtam, mire határozottan bólintott egyet. Nem válaszoltam semmit, ugyanis nem akartam saját magam alá vágni a fát. Pedig legszívesebben beszóltam volna neki, és őszintén elmondtam volna neki, hogy mennyire nagyot csalódtam benne. Félreismertem. Én teljesen abban a hitben voltam, hogy szerető vőlegény és tökéletes apa. Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen oldala is létezik. Értem én, hogy a testvéréről van szó, de könyörgöm egy valódi fegyverrel hadonászik. Képes volt elrabolni engem, hogy zsarolhassa Jungkookot.
- Megjött Jungkook - sietett oda hozzánk Jangjun, majd zavartan rám nézett. - Minek szedted le a ragasztót róla? - kérdezte Soobint rám mutatva.
- Csak beszélni akartam vele - vonta meg a vállait, azzal odalépett hozzám, elővette a már jól ismert ragasztószalagot, és betapasztotta vele ismét a számat. Nem ellenkeztem, mert feleslegesnek éreztem. Nem akartam még nagyobb veszélybe sodorni magamat, de legfőképpen Jungkookot féltettem. Jangjun odaállt mögém, majd egyik vállamra tette a kezét, míg másikkal a fejemnek szegezte a pisztolyát. Ebben a rendkívül kényelmes pózban vártuk a fekete hajút. Soobin pár méterrel állt tőlünk, nyilván ő fog beszélni vele. A szívem a torkomban dobogott, féltem, hogy valami balul sül el. Ha átadja a pendrivét, akkor nem lehet baj, ugye?
Jungkook határozottan, közben mégis kimérten közeledett felénk. Kezében egy kicsi, sárga boríték volt, ahogy láttam nem volt fegyvere. De miért nem? Életveszélyben lesz, ha ezek ketten esetleg rátámadnak. Én meg nem vagyok olyan helyzetben, hogy segítsek neki, mondjuk nem mintha sokra menne velem. Magamat nem féltem, de őt nagyon. Nem vette le rólam a szemeit, szinte tudomást sem vett Jangjunról és Soobinról, mintha jelen sem lettek volna.Megszólalnia sem kellett, így is tisztában voltam azzal, hogy milyen gondolatok kavarognak a fejében. Nem érdekli semmi, bármit megtesz azért, hogy engem innen kiszabadítson. Ekkor tudatosult bennem, hogy kérdés nélkül át fogja adni a pendrivet, hiába van rajta tényleg az a felvétel. Levegőt is alig mertem venni, megdermedve ültem és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a halántékomhoz szorított fegyvert.
- Itt a pendrive, most pedig engedjétek el Jimint - mondta érzéstelen arccal.
- Előbb leellenőrizzük, hogy tényleg rajta van-e a felvétel - mondta Soobin, azzal odasétált Jungkookhoz és elvette tőle a felé tartott borítékot. A mögöttünk lévő asztalhoz ment, amin egy laptop volt, bekapcsolta azt és behelyezte az adathordozót. Síri csendben álltunk mind a négyen. Én nem mertem mozdulni, Jungkook hol engem, hol a laptopot nézte, Soobin meredten a képernyőt kémlelte, Jangjun pedig egyre türelmetlenebbé vált, ezért fokozatosan szorosabban fogott. - Rendben van, itt vannak a videók. Elengedjük Jimint.
- Szerencséd, hogy nem basztál át minket - morogta Jangjun, azzal lökött rajtam egyet, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, Jungkook karjaiba menekültem. Azonnal átölelt, én pedig szorosan hozzábújtam és belefúrtam az arcomat a mellkasába. Nyugtatott, simogatta a hátamat és nem győzte elégszer elmondani, hogy mennyire sajnálja, amiért ilyen helyzetbe kerültem miatta. Végre szabaddá váltak a végtagjaim és a ragasztószalag is lekerült a számról, így én is jól megölelgethettem a barátomat, illetve adhattam neki egy csókot.
- Gyere, tűnjünk innen - bólintott, azzal megragadta a kezemet és maga után kezdett húzni, ki a régi épületből.
- Nem most találkoztunk utoljára! - kiáltott utánunk Jangjun.
- Tudom - válaszolta Jungkook, azzal rám pillantott és eleresztett egy apró, biztató mosolyt.
Az autójával a főbejárat elé parkolt, meg sem próbált elrejtőzni. Komolyan odaadta neki az eredeti fájlokat? Miattam? Egyáltalán miért szerezte meg azokat a videókat? Annyi kérdést fel szerettem volna tenni Jungkooknak, de valamiért egyetlen hang sem hagyta el a számat. Talán akkor nyugodtam meg egy kicsit, amikor beültünk a főnököm autójába és rákanyarodtunk a főútra, ami Szöul központjába vezetett. Néma csend volt a kocsiban. Jungkook görcsösen szorította a kormányt, többször is éreztem, hogy engem néz. Miért nem mondd semmit? Vagy nekem kellene beszélgetést kezdeményeznem? Kérdezzek rá, hogy miért szerezte meg azokat a felvételeket? Tudom, hogy most magát emészti, de jobb lenne, ha beszélnénk a történtekről. Ha mindketten bezárkózunk, akkor minden csak rosszabb lesz.
- Miért... - köszörültem meg a torkom, ugyanis a sok kiabálástól teljesen berekedtem. - Miért kellettek neked a felvételek? - kérdeztem, bár hangom így sem lett sokkal jobb. Mint, aki végigbulizott egy hetet zsinórban.
- Bíróságra akartam vinni Jangjun ügyét - válaszolt. - Egyrészt neked akartam segíteni, hogy megkapja ez a faszfej a megérdemelt büntetését. Másrészt pedig...
- Biztosan tiéd lett volna a J&K üzlethelyisége - fejeztem be helyette a mondatot, mire bólintott egyet. Ez volt egyike az első gondolataimnak, amikor szembesítettek azzal, hogy mi található pontosan a pendriven. Jungkook csak jól járna azzal, ha kiderülnének Jangjun mocskos, múltbéli titkai. Talán végre lezáródna az üzlethelyiségért folytatott vita.
- És a válási pert is biztosan megnyertem volna. Igen.
- Akkor miért adtad oda neki a felvételeket? - kérdeztem, mire gondolkodás nélkül közölte velem, hogy jelenleg én neki mindennél fontosabb vagyok. - Nem csináltál másolatokat?
- Nem - mondta, hangjában viszont volt valami furcsa. Azonnal rá is pillantottam, mire eleresztett egy mindentudó mosolyt. Tehát csinált. Persze, hogy csinált, csak nem akarja hangosan kimondani.
- Értem - válaszoltam nagyot sóhajtva.
- Tényleg nagyon sajnálom, hogy miattam ilyen helyzetbe kerültél. Nem gondoltam volna, hogy Soobin összedolgozik Jangjunnal. Dia vajon tud róla?
- Biztosan nem - ráztam meg hevesen a fejemet. - Ez volt az első, amire rákérdeztem és azt mondta Soobin, hogy nem tud róla és nem is fog.
- Talán tényleg jobb, ha ezt most titokban tartjuk előtte.
- Igen - értettem vele egyet. Jungkook a térdemre simított, majd óvatosan megszorította azt. Egy apró, fáradt mosolyt erőltettem az arcomra, majd a mellettünk elsuhanó tájat kezdtem tanulmányozni. Az eső is eleredt közben, mire visszaértünk Szöulba, rendesen szakadt. Fogalmam sincs, hogy mikor szundítottam el, de mire következőnek magamhoz tértem, már Jungkook ágyában feküdtem, nyakig betakarózva. Meg akartam tőle kérdezni, hogy minden rendben van-e, de még ahhoz sem volt erőm. Szinte azonnal vissza is aludtam.
Rég aludtam már ilyen jót és mélyen. Egyszer sem ébredtem fel az éjszaka, nem álmodtam rosszat, nem fáztam, nem volt melegem. Meglepő, mert azt hittem, hogy a tegnap történései miatt szemhunyásnyit sem tudok majd aludni. Mondjuk sokban közrejátszhatott Jungkook közelsége. Mellette amúgy is teljes biztonságban érzem magam, úgyhogy valószínűleg ezért dőltem ki ilyen hamar. Mikor magamhoz tértem, már dél is elmúlt, viszont mellettem nem feküdt senki. Fejemet a párnába temettem és igyekeztem összeszedni magam, hogy kikeljek az ágyból. Lusta voltam, és komolyan mondom, hogy fáradtabbnak éreztem magam, mint mikor elaludtam. Pedig majdnem átaludtam egy fél napot. Ijesztő volt a néma csend, ami uralkodott a lakásban. Jungkook egyáltalán itt van? Vagy esetleg elment valahova? De hisz nem hagyott üzenetet az ágy mellett, ahogy szokott, illetve telefonon sem üzent nekem. Kellett pár perc, de sikerült összeszednem magam. Kikeltem az ágyból és a fekete hajú keresésére indultam. Hamar meg is találtam, a konyhában kávézott a pultnak dőlve. Viszont határozottan nem ilyen reakciót vártam tőle, mikor odasétáltam hozzá, hogy átöleljem és adjak neki egy jó reggelt puszit. Mellkasomnak támasztotta egyik tenyerét és megállított, mielőtt még a közelébe értem volna. Összeráncoltam a szemöldökeimet és értetlenül álltam előtte. Tegnap este még felhozott a lakásába, mikor bealudtam a kocsiban, átöltöztetett pizsamába, és gondosan betakart. Most meg megállít, mielőtt megölelhetném?
- Beszélnünk kell - mondta olyan ridegen, hogy egész testemet átjárta a libabőr. És most nem jó értelemben.
- Miről? - kérdeztem tőle, már-már egércincogásnak vehető hangon.
- Szünetet kellene tartanunk.
- Tessék? - pislogtam nagyokat.
- Amíg nem lesz véglegesen vége a Jangjunnal folytatott harcomnak, veszélyesnek találom, hogy a közvetlen közelemben legyél. Beszéltem Mijooval, munka után érted jön és anyuddal együtt nála fogsz lakni egy ideig. Még nem érzi úgy, hogy jó ötlet lenne titeket ketten hagyni.
- Meg sem kérdezel arról, hogy én mit gondolok? Miért egyedül döntesz már megint? - kérdeztem idegesen. - És mi van, ha én itt akarok maradni veled?
- Nincs ilyen opció - mondta komoran. - Egyedül döntöttem, igen. De a te érdekedben. Jimin, elraboltak. Méghozzá miattam. Tudod mennyire gyötör a bűntudat ezért? Hiába vagy itt velem, féltelek. Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ilyenek történjenek veled. Nem érzem azt, hogy mellettem biztonságban lennél. Jobb, ha ebből teljes mértékben kimaradsz.
- Mi lenne, ha egyszer az életben végre felnőttként kezelnél?
- Nem vagy még felnőtt, Jimin, hogyan kezelhetnélek úgy? Főleg egy ilyen komoly helyzetben?
- Értem - húztam szomorú mosolyra az ajkaimat. Ha csak egy gyerekként tud rám tekinteni, akkor tulajdonképpen nem is tudom, mit keresek itt. Nem a bébiszitterem, hanem a pasim. - Akkor összepakolom a cuccaimat - fordítottam hátat neki, viszont mielőtt idegesen távozhattam volna a konyhából, megragadta a felkaromat és megállított.
- Nagyon szeretlek - mondta, de valahogy nem bírtam hinni neki. Komolyan szeret, vagy csak öccsének tekint? Mert az előbb mondottakból nagyon nem az jön le, hogy párjaként tekint rám. - Amint lezárom a Jangjunos ügyet, felőlem véglegesen is hozzám költözhetsz. De addig kérlek legyél egy kicsit türelmes, és próbáld megérteni a nézőpontomat.
- Te is megérthetnéd az én nézőpontomat - válaszoltam a könnyeimmel küszködve.
- Én megértem, tényleg megértem, de nem engedhetek az enyémből. Nem húzhatom tovább a múltamat, mert így sosem fogok tudni teljesmértékben a jelenemre és a jövőmre koncentrálni.
- Akkor most tulajdonképpen szakítunk?
- Nem - rázta meg a fejét, mire megkérdeztem, hogy akkor tulajdonképpen mit is vár tőlem. Hogy ne keressem? Ne akarjak találkozni vele? Ne érdekeljen, mi van vele? Ne beszéljünk egyáltalán? Mert ezek konkrétan felérnek egy szakítással. - Csak egy kis türelmet kérek, Jimin.
- Akkor inkább szakítsunk - vágtam rá gondolkozás nélkül. - Várjak, aztán vagy újra együtt leszünk, vagy nem? Szerinted ez normális?
- Miért ne lennénk együtt újra? Nem azt mondtam, hogy nem szeretlek már, csak meg akarlak óvni és jobbnak látom, ha nem nálam laksz, amíg perelgetek meg bíróságra járok.
- Önző vagy - sírtam el magam. - Hogy kérhetsz tőlem ilyet? - fakadtam ki teljesen. Igazából én magam sem értettem, hogy mi ütött belém, de olyan hisztérikus roham tört rám, hogy levegőt is alig kaptam. Jungkook odahúzott magához és szorosan átölelt, de jelenleg egyáltalán nem vágytam az ölelésére, sőt a közelségére sem. A mellkasánál akartam ellökni magamtól, de erősebb volt nálam, ezért csak sikerült lefognia, majd megölelnie. - Olyan kurva önző vagy - sírtam tovább, de már nem akartam szabadulni a karjaiból.
- Sajnálom - simogatta a hátamat. - Ígérem a lehető leggyorsabban túllépek Jangjunon és újra együtt lehetünk. Addig kérlek tarts ki. Koncentrálj az iskolára, a barátaidra és a családodra.
Nem mondtam inkább már semmit, mert felesleges lett volna. Jungkook már eldöntötte, hogy mi lesz. Akarhatok bármit, nem fogja figyelembe venni azt, mert túl önző ahhoz. Hiába vezérlik jó szándékok, attól még nem tudok egyetérteni vele. Én biztosan nem így csinálnám a helyében. Félek, hogy ez nem csak egy szünet lesz. Hogyan járjak így be dolgozni? Bármikor összefuthatunk, az meg nem csak kellemetlen lesz, hanem borzasztó érzés is egyben. Már most üresnek éreztem magam, pedig jelenleg szorosan öleltem a fekete hajút. Bele sem mertem gondolni, hogy mi lesz velem, ha nem lehetek vele a szabad óráimban. Nekem az elmúlt hónapokban komolyan a mindenem lett, tulajdonképpen vele éltem. Vele keltem, vele töltöttem a napom, még fürödni is együtt mentünk, aztán együtt aludtunk. Mostantól meg mindezt egyedül kell csinálnom? Elképzelhetetlen, de komolyan. Sírva pakoltam össze a cuccaimat, igazából annyi mindent sikerült idehordanom a hónapok alatt, hogy jóformán semmi nem fért bele a hátizsákomba, amit magammal hoztam. Jungkook szerencsére érzékelte, hogy most inkább egyedül lennék, szóval a nagynénémet a nappaliban várta meg. Egyik pillanatban szomorú voltam, utána viszont nagyon dühös, de legfőképpen kétségbeesett.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top