- Minden alkalommal meglepetést okozol - nyomott egy csókot a számra Jungkook.

- Sok mindent nem tudsz még rólam - húztam pimasz mosolyra ajkaimat. Egyébként ez hazugság, mert szerintem nincsen olyan, amit ne tudna rólam. De így az én válaszom is sokkal játékosabban hangzott.

- Na nem mondod, babám? - villantotta ki fogait, mire azonnal bólogatni kezdtem. - Mesélj, mit nem tudok még rólad.

- Mondjuk nem tudod rólam, hogy hol vagyok a legjobban csikis - vágtam rá azonnal. Oké, lehettem volna kicsit kreatívabb, de nem akartam alulmaradni a kialakult incselkedésben, így mondtam, ami először az eszembe jutott.

- Biztos vagy te abban? - nevetett fel. - Mit kapok, ha elsőre eltalálom?

- Semmit, mert úgysem találod el.

Nem szólt semmit, csak egy bugyuta mosoly kíséretében, de megcsikizett. A belső felkaromnál. Ami valóban az egyik legérzékenyebb pontom. Persze, hogy tudta, hiszen többször is simogatott már ott, amitől én egyből kivoltam. Jobb füllentés is eszembe juthatott volna, na mindegy.

- Még, hogy nem tudom, ugye? - forgatta meg a szemeit, majd az említett helyhez hajolt és apró puszikat kezdett nyomni a bőrömre.

- Elég! - nevettem fel hangosan, majd megpróbáltam eltolni a fejét, de nem hagyta magát. Így kialakult egy kisebb harc kettőnk között, aminek az lett a vége, hogy mindketten csikizni kezdtük a másikat. - Jungkoook! Ez így igazságtalan! Állj! Kérlek! Be fogok pisilni! Légyszi!

- Jó, abbahagytam - mondta kuncogva, majd egy csókkal lezárta a harcot. Komolyan közel voltam ahhoz, hogy becsurogjon, szóval nem csak poénból mondtam. - Annyira édes vagy, amikor ilyen jóízűen nevetsz.

- Én nem élveztem annyira... - motyogtam kamu sértődötten. - De azért szeretlek - húztam oda magamhoz, hogy megcsókolhasam. Hosszú percekig csókolóztunk, hol ő, hol én irányítottunk. Közben óvatosan a csupasz oldalamat simogatta, én pedig a tarkójánál cirógattam.

- Szeretlek - mondtam, mikor elhajolt tőlem, de homlokát az enyémnek döntötte.

- Én is szeretlek - mosolyodott el, majd megcirógatta az arcomat.

Egy ideig még így feküdtünk, utána viszont visszafeküdt mellém és beszélgetni kezdtünk. Először anyáról, majd Diáékról, az üzletről, és Joonék is szóba kerültek. Mindketten álmosak voltunk, de valamiért nem bírtunk aludni, így a lelkizés mellett döntöttünk. Kérdeztem tőle, hogy van-e esetleg valami, ami mostanában aggasztja, de nemet válaszolt. Engem egyedül az zavar, hogy mióta anya a nővéréhez költözött, nem igazán keres. Nem beszélünk, csak ha én írok neki. Nem kérdez, nekem kell magamtól meséljek, ami kezd fárasztó lenni. Ennyire örül, hogy megszabadult tőlem? Hiába imádom minden percét annak, hogy Jungkookkal lakok, mégis rosszul esik, amiért anya ennyire nem érdeklődik. Sikerült elmerülnöm a gondolataimban, így nem is válaszoltam a fekete hajú feltett kérdésére. Eleresztettem egy apró mosolyt, amikor a mellettem fekvőre pillantottam. Már akkor tudtam, hogy el fog aludni, amikor a vállamra hajtotta a fejét, közelebb húzott magához és átölelt. Cirógatni kezdte a bőrömet, de hamar abbamaradt az apró gesztus, szóval egyértelművé vált, hogy már nincsen ébren. Ajkai kissé szétnyíltak, de még ígyis nagyon bájos volt. Arcára simítottam, először egyik szemöldökén vezettem végig a hüvelykujjam, majd részletesebben feltérképeztem az arcát. Mi lenne velem nélküle? Minden máshogy alakult volna, ha a főnököm nincs velem az elmúlt hónapokban. Átsegítettük a másikat a nehéz időszakokon, amik határozottan még közelebb hoztak egymáshoz. Nagyon erős és őszinte kapcsolat alakult ki Jungkook és közöttem, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen létezhet egyáltalán.

Az idilli hangulatnak hamar vége lett, amikor is Jungkook telefonja hangosan csörögni kezdett. Viszont nem a csengőhangja szólalt meg, hanem egy eddig még nem hallott figyelmeztetés. Azt ismételgette a gépi női hang, hogy vészhelyzet van, azonnal adja meg a fekete hajú az ujjlenyomatát. Azonnal felültem az ágyban, a mellettem fekvő is ébredezni kezdett. Először csak nagyokat pislogva meredt rám, de miután realizálódott benne, hogy milyen rémült fejet vágok, azonnal felült ő is. A telefonjáért nyúlt és feloldotta azt, majd elolvasta a képernyőjén megjelent pár soros szöveget.

- A kurva életbe! - morogta, azzal kipattant az ágyból és idegesen magára rángatta a földre dobott ruháit.

- Mi a baj? - kérdeztem ijedten.

- Betörtek az irodámba - morogta, majd el is hagyta a szobát. Én is gyorsan felöltöztam, majd Jungkook után siettem. Hallottam, hogy valakivel telefonál, hangjából többfajta érzelem is kihallatszódott. Harag, kétségbeesettség és talán még félelem is. Éppen a kabátomat akartam felhúzni, amikor is a főnököm közölte velem, hogy nem mehetek vele, itt kell maradnom.

- Nem fogom hagyni, hogy egyedül odamenj - ráztam meg a fejem.

- Én meg nem fogom hagyni, hogy velem gyere. Még ott lehetnek az elkövetők, nem foglak veszélybe sodorni. Úgyhogy kérlek maradj itt.

- De... - motyogtam, mikor közelebb lépett hozzám és tenyerei közé vette az arcomat.

- Nincs de, Jimin. Nem foglak veszélybe sodorni, szóval kérlek maradj itt.

- De mi van, ha lesz veled valami? - nyeltem nagyot. - Ki lehet az?

- Van pár tippem, de jelenleg nem számít. Oda kell mennem most azonnal, mert fontos papírok vannak az irodámban. Ne nyiss senkinek ajtót, még ha azt is mondják, hogy én küldtem őket ide, jó?

- Jó - bólintottam. - Siess vissza, kérlek.

- Sietek, babám - nyomott egy gyors csókot a számra, azzal ellépett tőlem és elhagyta a lakást.

Megsemmisülve álltam még hosszú percekig az előtérben, nem tudtam rávenni magam arra, hogy megmozduljak. Lábaim teljesen földbe gyökereztek. Ugye minden rendben lesz Jungkookkal és nemsokára éppségben visszatér? Ki törhetett be az irodájába ilyenkor és miért? Biztos fontos papírok lehetnek ott, ha ilyen szintű riasztást kap, amikor valaki bemegy oda. Mondjuk én többször is mentem már be engedély nélkül. Akkor is így riasztott neki a telefonja? Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, hogy meg is fájdult. Fel-alá járkáltam a nappaliban és folyamatosan a bejárati ajtót figyeltem. Iszonyat lassan telt az idő, az óra kattogását is egyre ritkábban hallottam. Életem egyik legidegörlőbb időszaka volt az a pár óra, amíg Jungkookra vártam. Egyből eszembe jutott, amikor anya alkoholmérgezés miatt bekerült a kórházba. Akkor is ennyire kivoltam, mert ugyanilyen tehetetlen voltam, mint most. De csak hátráltattam volna főnökömet, ha most odamegyek vele. Hiába nem kértem volna rá, akkor is odafigyelt volna rám, így eltereltem volna a figyelmét. Nem tudott volna teljesmértékben az igazi problémára fókuszálni.

Amikor nyílt az ajtó, azonnal odarohantam és türelmetlenül vártam, hogy végre bejöjjön rajta Jungkook. Csak hát arra nem számítottam, hogy nem a barátommal találom szembe magamat, hanem volt történelem tanárommal, Jangjunnal. Mindketten meglepődtünk, én automatikusan hátráltam is pár lépést. Gondolom nem számított arra, hogy talál itt valakit. Akkor ő áll a betörés mögött?

- Na baszki - káromkodott. - Nem akartam erőszakhoz folyamodni, de... - motyogta, azzal egyik kezével a háta mögé nyúlt, másikkal pedig engem ragadott meg. Esélyem sem volt ellenállni vagy mondjuk elmenekülni, mert olyan gyorsan történt minden. Mire észbekaptam, már a földön feküdtem és szépen-fokozatosan minden elsötétült körülöttem. Leütött. Az utolsó, amit láttam, az maga Jangjun volt, aki mellettem állt és egy kisebb ütőt tartott a kezében. Mintha még mondott is volna valamit, de hangosan zúgott a fejem, szóval csak nagyon halkan hallottam valami motyogásszerűt.

Fogalmam sincs, hogy meddig lehettem kidőlve, de szépen-lassan magamhoz tértem. Fel is szisszentem azonnal, mert amikor megmozdítottam a fejemet, belenyilalt a fájdalom. Nagyokat pislogva vártam, hogy kitisztuljon a látásom. Éreztem, hogy nem a földön fekszem már, hanem egy széken ülök. Mozdulni viszont nem tudtam, mert szorosan meg voltam kötözve. A lábaim és a kezeim is. A számon is tapasz volt, egyedül a szemeim voltak szabadok. Nyöszörögni kezdtem és megpróbáltam kiszabadítani a kezeimet, de nem jártam sikerrel. Semmi erőm nem volt. Közben a fejem baromira fájt, mégis körbe kellett néznem. Nem Jungkook lakásán voltam, ez egyből leesett. Egy elhagyatott raktárhelyiségre emlékeztettek a kopott falak, de senki nem volt a közelemben, teljesen egyedül voltam. Ahogy egyre jobban magamhoz tértem, nem csak a látásom kezdett tisztulni, hanem a hallásom is. Egy beszélgetés foszlányára figyeltem fel a távolból, de csak pár szót értettem, a többi elmosódott. Fejemet egyre nehezebbnek éreztem és ismét elsötétült minden körülöttem. Megint eszméletemet vesztettem. Mikor legközelebb magamhoz tértem már nem egyedül voltam. Jangjun állt velem szemben egy fekete baseball sapkát viselő férfi mellett, aki látszólag azt akarta, hogy ne ismerjem fel az arcát.

- Na, végre magadhoz tértél - mondta a volt történelem tanárom. - Igazából nem akartalak bántani, de nem hagyhattam, hogy akadályozd az akciónkat. Rosszkor voltál rossz helyen.

Olyan undorral néztem az előttem állóra, mint még soha. Tudtam én, hogy rossz ember, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Betör Jungkook lakására, utána pedig elrabol engem? Ez bűncselekmény. Pontosan annyira illegális, mint a tanár-diák viszony és a fiatalkorúak megrontása. Mire lehet még képes ez az elmebeteg. Idegesített, hogy beragasztották a számat, mert így nem tudtam elmondani a véleményem. Tudatni akartam Jangjunnal, hogy mekkora egy undorító alak, illetve a mellette álló titokzatos férfinek is beolvastam volna. De moccanni sem tudtam, nagyon erősen megkötöztek.

- Megint csörög a telefonja - szólalt meg a fekete sapkás. Ismerős volt a hangja. De honnan? Biztosan ismerem! Bármennyire is gondolkodtam, nem ugrott be a hang mellé egy konkrét arc. Ha így takarja magát, akkor nem akarja, hogy felismerjem. Tehát ismerjük egymást és feltehetően jóba is vagyunk. Joon és Minjae biztos nem, nekik nem ilyen mély a hangjuk. Injoon nem ilyen magas, szóval ő is kizárva. De ki más lehet még, akit ismerek? Csak úgy pörögtek a fogaskerekeim, mégsem jutottam semmire. Szólaljon meg mégegyszer és biztosan rájövök.

- Gondolom szeretnéd tudni, hogy miért vagy itt - lépett közelebb hozzám a volt történelem tanárom, majd leguggolt elém. - Tudod Jungkook széfjének kódját, ami az irodájában van? - kérdezte, mire megráztam a fejem, ugyanis nem is tudtam arról, hogy lenne széf az irodájában. - Biztos?

- Tényleg nem tudja - sóhajtott fel a másik, majd megdörzsölte az állát. - Akkor nincs más választásunk, megzsaroljuk Jungkookot. Jimin a széf tartalmáért.

- Szerinted be fog válni? - kérdezte Jangjun, mire a sapkás magabiztosan bólintott egyet. Annyira ismerős a hangja, miért nem ugrik be, hogy kié?

És akkor megszólalt a titokzatos férfi telefonja, nekem meg egyből leesett, hogy hol hallottam már. Amikor Diánál voltunk babalátogatáson. Soobin telefonja megcsörrent, mikor Seonghwa aludt. Volt kolléganőm lehurrogta a vőlegényét, amiért ilyen hangos csengőhangja van. Már többször is megkérte, hogy vagy némítsa le, vagy cserélje le, amikor a baba alszik. Soobin lenne a baseball sapkás? Szemeim hatalmasra tágultak, amikor megbizonyosodtam arról, hogy tényleg ki állhat most előttem. Rángatni kezdtem a végtagjaimat és mondtam a magamét, hiába nem értettek belőle egy szót sem. Baromi ideges lettem és legszívesebben szétvertem volna mindent és mindenkit a közvetlen környezetemben. Sírni kezdtem miközben nem tudtam nem Soobint nézni, aki mozdulatlanul állt előttem. Mi ez az egész? Mi köze ehhez Dia vőlegényének? Mi van abban a széfben és miért kell az ennyire nekik? Egyáltalán honnan ismerik ezek ketten egymást?

- Nyugodj már le, Jimin - sóhajtott fel Soobin, azzal levette magáról a sapkáját. Gondolom leesett neki, hogy rájöttem, ki is ő valójában. Valamilyen szinten a csengőhang után is bíztam abban, hogy mégsem ő az, de amikor megláttam az arcát, elveszítettem minden reményem. Ott állt előttem Soobin teljes életnagyságban, semleges arcot vágva. - Diának ehhez semmi köze.

Még jó, te undorító patkány! Legszívesebben ezt üvöltöttem volna. Erőtlenül lehajtottam a fejem és behunytam a szemeimet. Nem volt erőm tovább küzdeni. Elfáradtam. Haza akartam menni és Jungkook karjaiba menekülni, hogy aztán kisírjam magam. Nem akartam, hogy miattam kiadja a széfe tartalmát, de mit tehetnék? Jelenleg mozdulni sem tudok. Plusz egyedül vagyok két felnőtt férfi ellen. Esélyem sem lenne megszökni.

- Megvárjuk, amíg Jungkook következőnek felhívja, aztán tudatjuk vele, hogy Jimin nálunk van. Úgyis belemegy a cserébe, szóval ettől nem tartok - mondta Soobin kimérten. - Elhozza nekünk a széf tartalmát, átadjuk neki Jimint és mindenki jól jár. Elfelejtük, ami történt és éljük tovább az életünket, mintha semmi sem történt volna.

- De mi van, ha Jungkook nem megy bele a cserébe? - kérdezte Jangjun.

- Bele fog, ne aggódj. Mindennél fontosabb neki Jimin. Az életével is fizetne érte, ha arról lenne szó - mutatott rám önelégült vigyorral az arcán.

Megcsörrent a telefonom, én pedig hevesen rázni kezdtem a fejemet, majd könyörögni kezdtem a két férfinek, hogy engedjenek el és ne csinálják ezt Jungkookkal. Bármit megtennék azért, hogy barátom ebből a szituációból ne jöjjön ki rosszul. De minden erőfeszítésem hiába volt, Jangjun felvette a telefont és ismertette a fekete hajúval a jelenlegi helyzetet. Visszakap engem, ha elhozza a széf tartalmát. Gondolom hallani akarta a hangom, hogy minden rendben van velem, ezért lépett oda hozzám és tépte le a számról a ragasztót.

- Jimin? Jól vagy? - kérdezte tőlem Jungkook.

- Itt van Soobin is. Egy régi gyárban leh...

- Milyen Soobin? Dia vőlegénye?

- Pofa be! - tömte be a szám az említett, így többet nem is tudtam mondani Jungkooknak. Próbáltam a legfontosabb dolgokat mondani, de kéttő mondatnál tovább nem jutottam sajnos.

- Leírom a címet. Ha ma este nyolcig nem hozod el a széf tartalmát, akkor megöljük Jimint. Ha szólsz a zsaruknak, szintén ez vár rá. - mondta Janjun, azzal bontotta a vonalat.

- Faszért nem tudsz kussban maradni, ha egyszer megengedjük, hogy beszélj - rúgta meg idegesen a széket a férfi, amihez hozzá voltam kötözve. A nagy lendület miatt hátraestem és egy hatalmas puffanással érkeztem a betonra. Felnyögtem, ezután viszont több rúgást is kaptam, hol a bordáimhoz, hol pedig az arcomhoz. Jangjunnak köszönhetően megint eszméletemet veszítettem, aki vigyorogva nézte, ahogy lecsukódnak a szemeim és ismét elájulok.