- Jó reggelt, babám - köszöntött fülig érő mosollyal Jungkook nem sokkal azután, hogy ébredezni kezdtem.

- Jó reggelt - motyogtam, majd megdörzsöltem a szemeimet és lassan körbepillantottam a szobában. Szemeim megakadtak a Jungkook helyén lévő tálcán, amin tojásrántotta, paprika, uborka, bacon és kakaó fogadott. Kérdőn a fekete hajúra pillantottam, mert határozottan nem számítottam arra, hogy ez fog fogadni, miután felkelek.

- Mit csináltál? - kérdeztem tőle rekedtes hangon.

- Semmit. Mit csináltam volna?

- Akkor mi ez az egész? - mutattam a tálcán lévő reggelire.

- Csak meg akartalak lepni. Hiányoztál és régen reggeliztünk már együtt. Talán baj? - kérdezte, mire mosolyogva megráztam a fejemet.

- Csak megleptél. De nagyon jó érzés volt erre ébredni. Meg régen aludtam utoljára ilyen jót.

- Ismerős - nevette el magát. - Talán utoljára akkor, amikor nálam aludtál.

- Valahogy úgy - értettem egyet vele.

Eddig az ágy végében ült, viszont most felmászott hozzám és egy lágy, reggeli csókkal üdvözölt. Szorosan magamhoz öleltem és jó pár percig el sem engedtem. Annyira nagyon hiányzott. Nyomott egy cuppanós puszit a nyakamra, majd elhajolt tőlem és közölte velem, hogy együnk, mert teljesen ki fog hűlni a reggeli, aztán nem ezért kelt fel hamarabb és szenvedett vele. Gyorsan kisietett a szobából, majd behozott magának is egy hasonló menüt, aztán az ágy végében foglaltunk helyet. Jungkook bekapcsolta a tévét, majd megreggeliztünk. Ma nem kellene bemennem a boltba, de ez Eunseo első olyan napja, amikor egyedül dolgozik, szóval megbeszéltük főnökömmel, hogy benézünk, mielőtt hazavinne. Vasárnap révén úgysem lesznek sokan, szóval simán menni fog gondmentesen neki a nap. Miután megreggeliztünk, gyorsan felöltöztünk, majd lementünk a földszintre, ahol Jungkook apja tévézett, az anyja pedig az ebédlőben pakolgatott.

- Jó reggelt, Jimin - köszöntöttek mosolyogva. - Hogy ízlett Jungkook reggelije? - kérdezte a nő.

- Nagyon finom volt - válaszoltam mosolyogva. - Legközelebb majd én lepem meg őt valamivel.

- Vigyázz, mert szavadon foglak - paskolta meg a fenekemet a fekete hajú.

Ezután beszélgettünk még egy kicsit a Jeon szülőkkel, majd szépen-lassan megindultunk az üzletbe. Eunseoval minden rendben volt, megállta egyedül is a helyét. Holnapra szabadnapot kapott, amiért a mai napot elvállalta egyedül, szóval a hét első napján én is egyedül leszek. Bár Jungkookot ismerve, ha nem lesz valami elhalaszthatatlan ügye, úgyis bejön hozzám. Miután végeztünk a J&K üzletben, megindultunk hozzánk.

- Nem jössz fel? - kérdeztem barátomat, mire megrázta a fejét. - Miért nem?

- Be kell menjek az irodámba elhozni apának valami papírt.

- Miért nem szóltál? Hát az előbb voltunk ott. Nem kellett volna elhoznod és feleslegesen fordulnod akkor.

- De én haza szerettelek volna hozni, ezért is nem szóltam - nyomott egy csókot a számra. - Majd beszélünk, kicsim.

- Jól van - forgattam meg a szemeimet. - Szeretlek - cirógattam a tarkóját, majd megszüntettem a közöttünk lévő távolságot.

Hosszas csókcsata után csak sikerült elválnunk egymástól, én pedig kiszálltam a kocsijából és megindultam a lakótömbünk felé. Intettem egy utolsót a fekete hajúnak, mielőtt még bementem volna a lépcsőházba. Fülig érő mosollyal az arcomon léptem be a lakásunkba, viszont egy másodperc töredéke alatt elkomorodtam. Állott, büdös alkoholszag csapta meg az orromat, ezért azonnal anya szobájába siettem. Lábaim földbe gyökereztek, ugyanis mindenre számítottam, csak erre a látványra nem. Azt hittem, soha többet nem kell ilyen állapotban találjam az anyámat. Félig lelógva az ágyról feküdt, eltátott szájjal horkolt és kettő üres borosüveg hevert a földön.

- Ezt nem mondod komolyan - csaptam fel idegesen a lámpát, mire anya morogni kezdett, de jelenleg egyáltalán nem érdekelt, sőt... Az volt a célom, hogy felébresszem. - Anya! Anya keljél fel!

- Jimin... hagyjál már - horkantott fel, majd egy eléggé furcsa hang társaságában megfordult, így már háttal feküdt nekem. - Te menjél csak iskolába.

- Nem járok iskolába már fél éve, de mindegy - motyogtam, azzal kisiettem a szobából.

Felhívtam Jungkookot, mert jelenleg teljesen tanácstalan voltam. Azt mondta, hogy nem jutott messzire, szóval visszafordul és öt perc múlva itt is lesz. Még jobban elborzadtam, amikor a konyhába értem. Csak egy éjszakát voltam távol, máris ezt csinálja? Azt mondta alig iszik meg két pohárral egy nap, most mégis így kell rátalálnom. Felkelteni sem tudtam, mert annyira kiütötte magát, hogy még hülyeségeket is beszél. Jó, hogy már fél éve nem járok iskolába, ő még is el akart küldeni oda, csak hagyjam aludni.

- Bocsi, hogy vissza kellett jönnöd miattam, de nem tudom, mit kellene csináljak vele - motyogtam, mikor beengedtem Jungkookot a lakásba.

- Ugyan - legyintett egyet. - Ne kérj ilyenekért bocsánatot, természetes, hogy visszajöttem.

- Ott fekszik bent - mutattam a szobájára. - Megpróbáltam felkelteni, de elküldött iskolába.

- Az kemény - sóhajtott fel. - De miért ivott újra ennyit? Nem úgy volt, hogy csak mértékkel iszik?

- De, úgy volt - vontam meg a vállaimat. - Nem tudom, hogy mi ütött belé.

A piás szekrényéhez léptem, mert úgy voltam vele, hogyha találok alkoholt, akkor azt azonnal kidobom. Viszont nem, hogy teli még üres üveget sem találtam, amiből arra tudtam következtetni, hogy megivott mindent. Csalódottan, közben mégis elég mérgesen vittem ki az elfogyasztott borosüvegeket, majd a konyhában lévő kukába dobáltam az összeset. Az egész lakás undorítóan festett, legszívesebben elsírtam volna magamat, de csak némán szörnyülködtem anya felelőtlenségén. Jungkook szótlanul állt a konyha bejáratában és mellkasa előtt összefont karokkal nézett engem. Szerintem erre már ő sem tudott mit mondani, ahogyan én sem. Erre a helyzetre már nem lehetett mit mondani, talán azt, hogy reménytelen. Hogyan hihettem el, hogy anya meg tud változni? Hogy meg akar és meg is fog? Ki tudja, hogy titokban mióta iszik. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire nehéz lehet leállni, de, ha igazán akart volna, akkor minden bizonnyal sikerrel járt volna. De így... csak arra tudok következtetni, hogy úgy igazán sosem akart abbahagyni a piálással.

- Min gondolkodsz? - lépett oda hozzám Jungkook pár perc néma csend után, majd szorosan átölelt.

- Szerinted anya komolyan meg akart változni, vagy csak azt mondta, amit hallani akartam? - kérdeztem tőle könnyes szemekkel.

- Szerintem miattad biztosan meg akart változni - sóhajtott fel. - Nehezebb dolog nélkülözni valami olyasmit, ami eddig minden egyes napod része volt, mint gondolod.

- Én megértem, hogy nem könnyű abbahagynia az ivást, de most mégis mit csináljak? Mihez kezdjek vele? Hagyjam, hogy ismét olyan mélyre süllyedjen? - hajoltam el a fekete hajútól, hogy szemeibe nézhessek.

- Felkeltem és leülünk vele beszélni - mondta, azzal el is lépett tőlem, hogy anya szobájába menjen. Szótlanul követtem őt, majd megálltam anya szobájának küszöbénél és végignéztem, amint barátom felkelti a tátott szájjal horkoló ősömet. Nagyon nehezen ébredt, szerintem, ha négyszer nem aludt vissza, majd kelt fel ismét, akkor egyszer sem. Konkrétan azt sem tudta hol van. Undorítóan viselkedett, teljesen kiábrándultam belőle.

- Mondtam, hogy hagyjál aludni - morogta, viszont ekkor már végre nem akart visszaaludni. - Várj, te nem Jimin vagy. Akkor ki?

- Jeon Jungkook, Jimin főnöke - szólalt meg a barátom, majd hátrált egy lépést anyától.

- Mit keresel itt? És hol van a fiam?

- Itt vagyok - sóhajtottam fel, majd közelebb sétáltam az ágyához, de megtartottam a tisztes távolságot.

- Miért hoztad ide ezt a férfit? - kérdezte.

- Miért ittál meg két üveg bort? - fontam össze mellkasom előtt a kezeimet.

- Kérlek, ne kezd... - temette arcát a tenyereibe. - Tudom, hogy elbasztam.

- Mit ne kezdjek? Az elbasztad enyhe kifejezés arra, amit tettél! - emeltem fel a hangomat. - Azt mondtad csak két pohárral iszol, aztán most nézz magadra! Teljesen kiütötted magadat.

- Ne kiabálj már, szét megy a fejem! - szólt rám még mindig eltakart arccal.

- Pont leszarom, hogy szétmegy a fejed, anya! Megint ittál, méghozzá nem csak kettő pohárral. Miért?

- Nem akarok róla beszélni.

- De beszélj róla, vagy felhívom az orvosodat és elmondok neki mindent - zsaroltam meg, ugyanis máshogyan nem fogok tudni vele értelmes beszélgetést folytatni.

- Te komolyan zsarolni akarsz? - horkantott fel. - Felnőtt nő vagyok, azt csinálok, amit akarok. Egyedül voltam itthon, szóval nem bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy igyak, ugyanis tegnap kirúgtak. És tudod, hogy miért? Mert késtem öt kibaszott percet. Ötöt, érted? Másoknál volt, hogy szó nélkül kihagytak egy egész napot, nálam pedig ekkora hatalmas probléma volt az az öt perc.

- Miért nem hívtál fel? Akkor hazajöttem volna és tudtunk volna beszélni. Az ivás akkor sem megoldás, baszki. - túrtam idegesen a hajamba, majd a mellettem álló Jungkookra pillantottam.

- Mióta a fehérnemű üzletben dolgozol, minden fontosabb lett nálam. A főnököddel is több időt töltesz, mint itthon velem - vonta meg a vállait anya. - Arról sem vagy hajlandó beszélni velem, hogy kapcsolatod van. Szerinted ez hogyan esik nekem?

- Nem akartalak felzaklatni ezzel a témával, azt akartam, hogy teljesen meggyógyulj - motyogtam.

- Azzal, hogy buzi vagy? Vagy azzal, hogy a főnököddel jársz, aki kétszer annyi idős, mint te? - horkantott fel. - Azzal sokkal jobban felzaklattál, hogy mindezt eltitkoltad előlem. Nem vagyok hülye, Jimin. Hogyan gyógyulhatnék meg, ha plusz problémákat csinálsz nekem? Folyton csak a baj van veled.

- Ne tereld a témát, mert most miattad vagyunk itt - nyeltem egy nagyot, majd Jungkookra pillantottam, hogy segítsen már ki.

- Te ne tereld már megint a témát. Ha ennyire nagyon beszélni szeretnél, akkor beszéljünk. Komolyan egy harminc éves férfivel jársz? - mondta eléggé lenéző pillantással illetve mindkettőnket. - Most már érthető, hogy miért nem volt egyetlen barátnőd sem, sose tetszettek a lányok, mi?

- Sosem tetszettek - vallottam be őszintén az érzéseimet anyának. - El akartam mondani, csak... csak nem akartam, hogy csalódj bennem.

- Csalódni? Miért csalódnék benned? - kérdezte. - Inkább dühöt és undort érzek. Egyáltalán nem ilyen fiút neveltem belőled. Lázadsz? Így akarod felhívni magadra a figyelmet? Mit akarsz elérni ezzel? Az apád soha nem fog visszajönni. Elhagyott minket, fogd végre fel.

- Nem lázadásból jönnek be a fiúk - pislogtam nagyokat, ugyanis anya szavai egyszerre hangzottak bántóan és nevetségesen. - Nem érdekel apa, én már régen elengedtem őt. Te iszol mai napig azért, mert itt hagyott minket.

- Engem sem érdekel már apád! - emelte fel a hangját idegesen. - Az meg sem fordult a fejedben, hogy nem miatta iszok, hanem miattad?

- Miattam? Mégis miért?

- Nem jársz iskolába, buzi vagy, a főnököddel jársz, rám meg nagy ívből szarsz. Szerinted ilyen embert neveltem belőled? Nekem kellene az elsőnek lennem nálad, nem a legutolsónak.

- Anya, miattad hagytam ott az iskolát, emlékszel? - kérdeztem hitetlenkedve. - Mert elittad az összes pénzünket és muszáj voltam pénzt keresni. Arról meg nem tehetek, hogy a fiúk vonzanak és nem a lányok. Nem szarlak le, de nem vagyok már tizenhárom éves, hogy a nap huszonnégy órájában együtt legyünk.

- Menjetek ki innen! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nem - válaszoltuk szinte egyszerre Jungkookkal.

- Te minek vagy még itt? Miért szólsz bele a kettőnk dolgába? - kérdezte a fekete hajútól anya.

- Én csak segíteni szeretnék. Azzal nem érünk el semmit, hogy méregből mindent a másik fejéhez vágunk, amit két perc múlva már bánunk is - mondta Jungkook.

- Ketten is meg tudjuk beszélni a dolgokat, szóval takarodj innen - morogta anya, majd megpróbált felkelni az ágyról, viszont megszédült, ezért visszaült eredeti pozíciójába.

- Nem szeretném, hogy elmenjen - szólaltam meg, majd közelebb léptem a fekete hajúhoz és átkaroltam a felkarját.

- Csodás - horkantott fel anya, majd remegő ujjakkal a hajába túrt. - Én nem fogok egy idegen előtt beszélgetni veled.

- Jungkook nem idegen, együtt járunk már lassan kettő hónapja.

- Teszek rá - vonta meg a vállait. - Vagy ketten beszélgetünk, vagy sehogyan.

- Akkor ne beszélgessünk - válaszoltam, azzal sarkon fordultam és elhagytam a szobáját.

Idegesen a nappaliba mentem, majd az asztalon lévő virágcsokrot kivettem a vázából és a földre dobtam, utána pedig jó párszor rá is tapostam. Még pár napja én vettem anyának, mert tudom, hogy a sárga virágok a kedvencei. Amikor megláttam, egyből ő jutott eszembe, szóval nem tudtam otthagyni. Most viszont mérgemből összetapostam, mert sikerült anyának rendesen felcsesznie. Nagyon nem tetszett a hozzáállása, az pedig csak rátett a lapátra, hogy így semmibe vette Jungkookot. Egy perccel többet nem akartam vele egy légtérbe maradni, szóval a teraszra menekültem. Nem érdekelt, hogy szét fagytam egy szál rövidujjúban, leültem az egyik székre, majd kilátást kezdtem tanulmányozni.

- Mehetsz nyugodtan, nem akarom, hogy miattam lekéss a megbeszéléseidről - mondtam Jungkooknak, mikor kijött utánam és leült a mellettem lévő üres székre.

- Nem foglak itt hagyni - mondta. - Bár lehet tényleg kettesben kellene beszélnetek.

- Az nem beszélgetés lenne, te is tudod - sóhajtottam fel. - Nyilván kiabálás lenne a vége, én meg inkább elmennék itthonról. De akkor ő meg nyilván lemenne piáért a lenti kisboltba, szóval kérlek ne menj.

- Nem megyek - csúszott közelebb hozzám, majd átkarolt és nyomott egy puszit a fejemre.

A következő percekben néma csendben ücsörögtünk egymás mellett. Kezdtem egyre jobban fázni, de nem akartam visszamenni a szeméthalomba, amit anya csinált mindössze egy nap alatt. Bárcsak következmények nélkül Jungkook lakására költözhetnék, ott annyival jobb a légkör. Nem kellene azon fáradoznom, hogy más helyett rendet tegyek, elég lenne csak beágyaznom, a mosogatógépbe pakolnom a koszos tányérokat vagy mondjuk a szennyesbe tenni az aznapi ruháimat. De nem, mert nekem anya helyett is ügyelnem kell a rendre és a tisztaságra. Ha én nem megyek el boltba bevásárolni, akkor egy hét után nem lenne mit ennünk. Kezdem rohadtul unni ezt az egészet.

- Min gondolkozol? - kérdezte. Szólásra nyitottam a számat, de végül meggondoltam magam és nem mondtam semmit, csak megvontam a vállaimat. Nem kell tudnia, hogy gondolatban a közös életünket tervezem a lakásán. Anyát amúgy sem lenne szívem egyedül hagyni, azt sem tudta feldolgozni, hogy apa itt hagyta. - Látom rajtad, hogy ezerrel forognak az agytekervényeid.

- Csak arra gondoltam, hogy fel kellene keresnem anya nővérét. Talán ő tudna beszélni anyával és hatni rá egy kicsit, ha már minket ennyire nem vesz komolyan.

- Egy próbát mindenképp megér - bólintott. - Milyen a kapcsolatuk?

- Nem túl jó - sóhajtottam fel. - Mijoo külföldre költözött az akkori barátjával, aztán teljesen kizárta anyát az életéből, miután inni kezdett. De, amikor a boltban találkoztam vele, akkor azt mondta fel akarja keresni. Nem tudom, hogy mi lett belőle.

- Akkor hívd fel. Mégis csak a testvére, talán rá hallgatni fog.

- De nem tudom a számát - húztam el a számat. - Megkeresem Facebookon hátha fent van - vettem elő a zsebemből a telefonomat és megnyitottam az említett alkalmazást.

Mázlim volt, mert egyből megtaláltam a nőt. A profilképén egy szőke hajú férfivel volt, a borítóképén pedig egy vízesés előtt pózoltak. Igazán aranyos... Bejelöltem, de nem vártam meg, amíg visszaigazol, szóval azonnal ráírtam. Leírtam neki, hogy szerintem jót tenne anyának, ha eljönne egy kicsit és meglátogatna minket, úgyis régen beszéltek már. Nem tértem ki semmi lényegesre, azt majd inkább személyesen, ha tényleg eljön. Megmutattam Jungkooknak az üzenetemet, amit csak azután küldtem el, hogy rábólintott. A választ viszont nem vártuk meg kint, mert már teljesen átfagytunk mindketten. A konyhába mentünk és csináltam kettőnknek meleg teát, majd a nappaliban leültünk tévézni. Többször is megkérdeztem, hogy biztos nem probléma, hogy nálam van, mert biztos sok dolga lenne. De ő mindig azt mondta, hogy neki én vagyok a legfontosabb, a többi várhat. Nagyon jól esett, amiért visszajött és velem maradt. Szerintem, ha egyedül kellett volna megoldanom a dolgokat, nem jártam volna sikerrel. Mondjuk most sem volt a legjobb a helyzet anya között és köztem. Mióta kijöttem a szobájából nem beszéltünk, sőt nem is láttam, ugyanis ő bent maradt. Gondolom visszaaludt, ha már piálni nem tud tovább, mert elfogyott mindene. Remélem Mijoo segítségemre lesz, mert tényleg tanácstalan vagyok. Ha ő sem válik be, akkor kénytelen leszek anya orvosával beszélni.