- Minden rendben? – ráncolta össze szemöldökeit anya. Miután felsiettem a lakásunkba, szó nélkül a fürdőbe rohantam. Nem akartam, hogy lássa milyen rossz állapotban vagyok, mert nem lett volna erőm hazudni neki. Az igazságot pedig nem tudhatja meg, szóval inkább a gyáva, menekülős módszert választottam.

- Aha – hazudtam, de eszem ágában sem volt elhagyni a kis helyiséget.

- Akkor miért nem jössz ki és beszélünk?

- Mindjárt... csak összeszedem magam – motyogtam, miközben erősen a könnyeimmel küzdöttem.

Csak be szerettem volna feküdni az ágyamba, nyakig betakarózni, hogy aztán álomba sírhassam magam. Még én sem tudtam eldönteni, hogy jelenleg mi fájt a legjobban. Jungkook hazugsága, vagy maga a tudat, miszerint a fekete hajúnak pont az a gyökér a férje. Undorodtam a jelenlegi helyzettől, átverve éreztem magam, mintha a főnököm ezidáig teljesen hülyére vett volna. Annyiszor elmondhatta volna nekem, hogy mi a helyzet, de ő inkább a hazudozás és a titkolózás mellett döntött. Így már érthető, miért volt az üzletben és viselkedett furán múltkor is Jangjun. Valószínűleg akkor is Jungkookot kereste, csak nem találta, ezért inkább szó nélkül távozott. Övé az üzlet, ő Jungkook férje, szóval ezért is kellett a fekete hajúnak ennyire egy jó ügyvéd. De erről miért nem tudott szólni nekem? Oké, biztosan haragudtam volna rá egy ideig, de így még nagyobb csapásként élem meg ezt az egészet. Álmaimban nem gondoltam volna, hogy képes ilyesmit eltitkolni előlem. Folyamatosan azt hangoztatta, hogy szerinte az őszinte bizalom a legfontosabb, illetve, hogy ne legyenek egymás előtt titkaink. Erre ő pont az ellenkezőjét csinálja és ott szúr belém, ahol a legjobban fáj? Kérdés nélkül megbíztam benne, őszintén beszéltem neki a történelem tanárommal történtekről, ő mégis úgy tett, mintha nem tudná, kiről is beszélek. Pedig egész végig tisztában volt vele, hogy a férje az a bizonyos tanár. Úgy éreztem, hogy hatalmas súly nehezedik a mellkasomra, nehezen kaptam levegőt. Ezek után hogyan menjek vissza dolgozni? Hogyan mosolyogjak és csináljak úgy, mintha nem törték volna össze a szívemet? Ahhoz sem volt jelenleg energiám, hogy kimenjek a fürdőből, akkor mégis hogyan menjek be holnap az üzletbe? Hogyan nézzek ezek után a főnököm szemeibe? Hogyan legyek a közelébe? Lehet ki kellene vennem pár nap szabadságot, az úgyis jár nekem minden hónapban. Tudom, ez még csak a második hét, de nem tudnám végigcsinálni a holnapot. Szükségem van egy kis magányra, illetve távol szeretnék lenni a fekete hajútól, mert szerintem megint felpofoznám, ha meglátnám. Undorító, önző és aljas húzás volt ez tőle, amire egyáltalán nem számítottam. Még egy hónapja sem vagyunk együtt hivatalosan, neki sikerült már most elég rendesen megbántania. Nem tudom, hogy meg tudok-e bocsátani neki ezek után. Ha most hazudott, akkor nem kizárt, hogy van még, amiről nem számolt be nekem. Én elárultam neki a legnagyobb sérelmemet, ő pedig konkrétan eltitkolta előlem, hogy férje van, ami azért nem számít kicsi dolognak.

- Anya... – motyogtam, amikor megpillantottam az említettet az ágyam szélén ücsörögni. Azt hittem, hogy mire visszajövök a nappaliba, addigra ő már aludni fog a szobájában. – Hát, te?

- Mi a baj, Jimin? – kérdezte tőlem aggódva. – A munkahelyeddel van valami probléma?

- Nem történt semmi, anya – hazudtam ismét. – Neked nem kellene aludnod? Nemsokára kelned kell.

- Miért nem mondasz el nekem semmit sem? Miért zársz ki ennyire az életedből? – nyelt egy nagyot. – Az anyád vagyok, szerinted nem érzem meg, ha történik veled valami?

- Csak hazudtak nekem és csúnyán átvertek, ennyi az egész – mosolyodtam el szomorúan.

- A főnököd? – kérdezte, mire szemeim nagyra tágultak, ugyanis sikerült rendesen meglepnie. – Ne nézz így, Jimin. Szerinted nem tudom, hogy mi folyik köztetek? Nem vagyok hülye, plusz mégis csak az anyád vagyok, megérzem az ilyet.

- Nem vagy mérges?

- De – válaszolta gondolkodás nélkül. – De nem segítene a helyzeteden, ha most neked támadnék és leordítanálak. Majd visszatérünk erre holnap, inkább tusolj le és aludj. Csak tudatni akartam veled, hogy én itt vagyok. Nekem bármikor elmondhatod, ha bánt valami.

- Köszönöm – suttogtam könnyes szemekkel. Szorosan magamhoz öleltem és behunytam a szemeimet. Szemeim viszont szinte azonnal ki is pattantak, amikor megéreztem a vörösbor jellegzetes illatát. Az elmúlt években túl sokat kellett szagolnom, szóval bármikor képes lennék felismerni. – Anya, te ittál? – hajoltam el tőle azonnal.

- Nem, miért?

- Érzem! Ne hazudj nekem, érzem, hogy ittál, basszus – pislogtam nagyokat döbbenten. – Ugye, nem... ugye nem iszol megint titokban?

- Jimin... – sóhajtott fel. – Csak egy pohárral ittam, nem többel.

- Ne hazudj, anya! – emeltem fel a hangom és amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam az ágyról. – Az orvosok megmondták, hogy egy korttyal sem ihatsz a gyógyszerek mellett legalább még fél évig. Vissza akarsz esni? Még csak most gyógyulsz.

- Csak egy pohárral ittam, nincsen semmi baj. Nem kell a bolhából elefántot csinálni. – mondta halál nyugodtan.

- Ezt nem hiszem el – túrtam idegesen a hajamba. – Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? Megszegted az ígéreted. Ne mondd, hogy csak egy pohárral ittál, mert nem vagyok hülye. Mennyit ittál? Hm?

- Maximum két pohárral – változtatott álláspontján.

Egyre idegesebb lettem, amiért hazudott nekem. Zaklatottan megindultam a szobája felé, hogy átnézzem a dugi helyeit, ahova régebben rejtette előlem az alkoholos üvegeket. Természetesen nem tetszett neki, ezért többször is megpróbált megállítani, de nem járt sikerrel, mert túlságosan felhúztam magam. Céltudatosan húzogattam ki a fehérneműs fiókjait, amiknek a leghátuljába, a zoknik, illetve bugyik alá rejtegette mindig az üvegeket. Azt hittem rosszul látok, amikor egy bontatlan, illetve egy félig üres borosüveggel találtam szembe magamat. Annyira ledöbbentem, hogy egy értelmes szót sem tudtam kinyögni, csak anya felé fordultam, aki idegesen járkált a szobában fel s alá. Miért kell mindenkiben csalódnom, aki fontos nekem? Én csak aludni akartam egy jó nagyot, miután hazaértem a munkából, hogy elfeledhessem a ma történteket. Erre jött a második csapás, miszerint anya mégsem hagyott fel az alkoholizálással. Pedig nekem nagyon is úgy tűnt, hogy jól van, a gyógyszerek miatt pedig nem fog visszaesni. Valamit figyelmen kívül hagyhattam, nem figyeltem oda eléggé, mert valahogyan sikerült alkoholhoz jutnia és innia. Ki tudja, hogy mióta csinálja ezt. Csak én túlságosan el voltam foglalva Jungkookkal, így alig voltam anyával itthon.

- Jimin... – suttogta. – Minden este csak egy pohárral iszom, nem többel. Nem esek vissza, de muszáj innom egy kicsit. Szüksége van rá a szervezetemnek.

- Ne hazudj már! – csaptam vissza idegesen a fiókot, amiben az italokra találtam. – Anya, baszki! Azt akarod, hogy menjek le és nézzem át a lenti kukánkat? Tudom, hogy több üres borosüveget is találnék ott. Csak ne nézz már hülyének, jó? – temettem arcomat a tenyereimbe, mert mondandóm végére elfogyott az összes energiám. – Attól mert tizenhét vagyok, még ismerlek és tudom, hogy hazudsz.

- Erre szerintem térjünk vissza holnap. Mindkettőnknek hosszú napja volt, aludjunk, aztán majd beszélünk, ha hazaértem a munkából.

- Jó – mondtam, azzal magára hagytam a szobájában és a nappaliba siettem.

Teljesen lesokkolódtam. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy anya ismét alkoholhoz nyúl. Én teljesen abban a tudatban voltam, hogy most már jó útra tért, nem fog visszaesni. Ha ma este nem ölel meg, akkor talán rá sem jövök a titkára. Egy újabb hazugság, már meg sem kellene lepődnöm. A mai napra már tényleg nem tudtam, mit mondani, csak talán azt, hogy káosz. Sírni sem tudtam, egyszerűen csak feküdtem az ágyamban és a plafont bámultam, pislogás nélkül. Először Jungkook, utána pedig anya. Még valaki? Mindenki annyira rohadt önző... Holnap biztosan nem megyek be dolgozni, hanem inkább átmegyek Injoonhoz vagy Jinhához, mert muszáj valakivel beszélnem. Rajtuk kívül máshoz nem fordulhatok, itthon pedig biztosan nem maradok, szóval csak ők ketten maradtak opcióként. Az is lehet, hogy rákérdezek mi a helyzet Diával, mert vele sem beszéltem már egy jó ideje. Muszáj kimozdulnom, mert egyedül szerintem meg fogok őrülni itthon.

Nem sokat aludtam. Egész éjszaka forgolódtam, a gondolataim pedig egyszerűen nem hagytak nyugodni. Bezzeg Jungkook mellett mindig olyan jókat és mélyeket aludtam. Miért kellett neki is belém szúrni egyet? Hiába próbálta bemagyarázni nekem, hogy az egészet csak az én érdekemben tette, nem hittem neki. Vagy akkor nem ismer eléggé, hogy tudja, ha az elején elmond mindent, akkor nem fájt volna ennyire, mint most. Anyára pedig már tényleg nem tudok mit mondani, egyszerűen csak csalódtam benne, amiért hazudott és eltitkolta előlem, hogy újra alkoholhoz nyúlt.

Szerencsére, amikor felkeltem, már egyedül voltam otthon. A konyhában egy rövid üzenet fogadott anyától, amiben az állt, hogy elment dolgozni, de kettőre legkésőbb itthon lesz. Nagyon szeret és sajnálja a tegnap történteket, nem akart nekem hazudni. Persze, senki sem akar nekem hazudni, mégis mindig megtörténik. Összegyűrtem a kis cetlit és a kukába hajítottam, majd gyorsan felhívtam Injoont, hogy mi a terve mára. Szerencsére szabad volt, ahogyan Jinha is, szóval megbeszéltük, hogy dél körül találkozunk, utána pedig a társaságunk egyetlen női tagjánál töltjük a délutánt. Mielőtt elkezdtem volna készülődni, felhívtam gyorsan Diát, aki először ugyan nem vette fel, de pár perccel később visszahívott. Nem beszéltünk sokat, mert, mint kiderült már kórházban van, ugyanis erre a hétre van kiírva a szülése. Bűntudatom volt, amiért eddig egyszer sem látogattam meg, ezért megígértem neki, hogy holnap mindenképpen bemegyek hozzá. Már azt is eldöntöttem, hogy viszek neki virágcsokrot és a kicsi Seonghwanak egy plüssmacit. Igyekeztem nem kimutatni, hogy jelenleg nem vagyok a helyzet magaslatán, de szerintem Diának elég baja van így is, szóval nem tudott teljes mértékben rám koncentrálni.

Miután letettük a telefont, csináltam magamnak gyorsan reggelit, majd felöltöztem. Az erkélyen ittam meg a reggeli kávémat, miközben nézelődtem. Annyira egyébként nem voltam ki, mint vártam. Azt hittem, hogy ma teljesen magam alatt leszek, az ágyat sem tudom majd elhagyni, de ha nem gondoltam Jungkookra és anyára, akkor tulajdonképpen semmi bajom nem volt. Persze voltam már jobban is, de határozottan jót tett, hogy ma nem mentem be dolgozni. Figyelmen kívül hagytam a fekete hajútól származó nem fogadott hívásaimat és az üzeneteimet, csak akkor nyúltam a telefonomhoz, amikor Injoonékkal beszéltem. Injoonékkal a volt sulim közelében lévő plázánál találkoztunk, mert megbeszéltük, hogy mielőtt Jinhához megyünk veszünk pár rágcsát a délutánra. Beszélgetős és filmezős napot terveztünk, amire most nagyon szükségem volt, ahogyan arra is, hogy végre legjobb barátaimmal legyek. Hatalmas öleléssel üdvözöltem mindkettőjüket, majd bementünk a plázába, hogy kaját vehessünk magunknak. Természetesen nem értették, hogy miért nem dolgozom ma, de mondtam nekik, hogy békés körülmények között szeretnék erről beszélni, mert sajnos nem egy öt perces téma. Még azt sem tudják, hogy a volt történelem tanárunk mire kényszerített, szóval azt is el akartam nekik mesélni. Mindent, mert egyszerűen frusztrált, hogy csak Jungkook tud erről. Talán kicsit megbántam, hogy ilyen könnyedén megbíztam a főnökömben.

Miután megvettük a szükséges dolgokat, Jinháék felé vettük az irányt. Busszal húsz perc múlva már ott is voltunk. Gyorsan lepakoltunk mindent a konyhában, majd a házigazda keresett nagy tálakat, amikbe ki is öntöttük a csipszeket. Vittünk be vizet, kólát és narancslevet is, majd a franciaágyon foglaltunk helyet, ahol hárman is kényelmesen elfértünk. Mindketten tülkön ülve várták, hogy végre mesélni kezdjek, én viszont nem álltam arra készen, hogy ismét beszéljek Kim Jangjunról. Mikor feledhetem már el véglegesen azt az idiótát? Nem akarom, hogy közöm legyen hozzá, nem akarom, hogy beszélnem kelljen róla, sőt még csak rágondolni sem szeretnék többet. Most az egyszer viszont muszáj voltam megemberelni magam, ugyanis Jinha és Injoon megérdemli, hogy tudjanak a teljes igazságról. Mindketten bebizonyították már az elmúlt évek alatt, hogy bennük aztán kérdés nélkül megbízhatok. Eddig azért nem tudtak a történtekről, mert egyrészt nem voltam rá büszke, másrészt nem akartam, hogy ilyen nagy titok súlyát kelljen cipelniük. Most viszont elérkezett az idő, amikor őszintén kell beszéljek velük. Jinha biztosan neheztelni fog, amiért nem mondtam el ezt nekik, Injoon pedig undorodni fog Jangjuntól. Ugyanis még mindig ez az idióta tanítja őket. Talán ez is közrejátszott a titkolózásomban, ugyanis nem akartam, hogy emiatt romoljon az átlaguk.

- Megtudtam egy elég durva dolgot Jungkookról, amit eltitkolt előlem – sóhajtottam fel. – Férje van.

- Hogy mi? – lepődtek meg mindketten. – Ki? – kérdezte Jinha.

- Kim Jangjun – mondtam, mire még jobban lesokkoltam őket. Még csak most jön az igazán izgalmas rész, mikor közlöm velük, hogy a férfi egy perverz pedofil szardarab.

- Nem mondod, hogy a történelem tanárunk – tátotta nagyra a száját Injoon nagyokat pislogva.

- De – sóhajtottam fel. – És ez még nem minden...

- Ne mondd, hogy gyerekük is van, mert akkor lefejelek valamit – csattant fel Jinha, de gyorsan megnyugtattam, hogy ilyenről nem tudok. Bár ki tudja... Ha ebben képes volt hazudni Jungkook, akkor lehet, hogy titokban már három gyerek apja.

- Akkor? Mi van még, amiről tudnunk kell? – kérdezte a mellettem ülő srác.

Nyeltem egy nagyot és farmerom aljával kezdtem szórakozni, miközben azon voltam, hogy megembereljem magam és újból elmondjam, mire kényszerített az az idióta. A srácok szerintem láthatták rajtam, hogy valami komolyabbról lehet szó, mert Jinha jobb oldalról, Injoon pedig bal oldalról veregette meg a vállamat támogatóan. Így bólintottam egy aprót, majd mesélni kezdtem arról a bizonyos csütörtöki napról. Így másodjára egy fokkal könnyebben ment, de még így is többször meg kellett állnom, nehogy elsírjam magam. Undorodtam az egész helyzettől, hogy nekem ilyet egyáltalán át kellett élnem, csakis azért, nehogy megbukjak. Nem tudtam megállapítani, hogy Jinha vagy Injoon döbbent le jobban, ugyanis mire végeztem a meséléssel, mindkettőjük álla a padlót súrolta. Vegyes érzelmek keveredtek az arcukon, ami teljesen érthető volt, mert egy ilyesmire egyszerűen nem lehet normálisan reagálni. Ha nekem mesélné el ezt valaki, szerintem megszólalni nem tudnék, csak nagyokat pislogva bámulnék az illetőre és baromira sajnálnám. Csak hát mit ér a sajnálat? Semmit, mert attól nem múlik el a fájdalom és a múlt sem válik nem megtörténté. Jinha volt az, aki legelőször megmozdult. Mondani ő sem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt. Injoon is csatlakozott hozzánk, így hosszú percekig néma csendben ölelkeztünk az ágy közepén.

- Kurva erős vagy, Jimin – szólalt meg elsőként Injoon. – Erre szavak nincsenek.

- Hát erre nincsenek – értett egyet vele Jinha. – Hirtelen nem is tudom, hogy mit kellene mondanom.

- Semmit – ráztam meg a fejem. – Csak el akartam nektek ezt mondani, mert erről Jangjunon és rajtam kívül egyedül Jungkook tud.

- Jungkook tudott erről? – kérdezte a lány, mire bólintottam egyet. – Akkor mégis mi a fasz? Ha tudta, hogy a férje téged molesztált, akkor mégis hogyan volt képes összejönni veled? Egyáltalán hogyan tudott a szemeidbe nézni? Ez kibaszottul undorító.

- Ezek után, hogy mondhatta azt neked Jungkook, hogy az egészet a te érdekedben tette? Ez faszság. Ha valóban így tett volna, akkor már az elején elmondja, hogy amúgy van egy férje, akivel éppen váló viszonyban vannak, de még papíron egy pár. Gondolom erre egyszer sem tett utalást.

- Hát nem – ráztam meg a fejemet.

- Csak gratulálni tudok neki – horkantott fel Injoon. – Én a te helyedben felmondanék, aztán keresnék egy új helyet. Nem csinálhatja ezt veled, mintha valami idióta lennél, akit hülyére vesz.

- Máshova nem fognak felvenni, mert csak tizenhét vagyok – mondtam. – Ezt a munkahelyet is baromi nehezen találtam meg, nem szeretnék felmondani.

- És akkor most mi lesz? – kérdezte Jinha. – Visszamész dolgozni, mintha semmi sem történt volna? Mintha nem rúgott volna beléd egy hatalmasat a főnököd?

- Tudok mást tenni? – vontam meg a vállaimat. – Ja és azt még nem is mondtam nektek, hogy anya újra iszik.

- Mi van? – nevette el magát hihetetlenkedve a lány.

- Tegnap este lebukott. Úgyhogy, ha innen hazamegyek, akkor vitázhatok vele egy sort. Illetve tud Jungkookról és rólam.

- Hogyan történhet egyszerre ennyi minden? – kérdezte a fejét vakargatva Injoon.

- Nem tudom, de visszasírom az unalmas, egyhangú mindennapjaimat.

- Azt elhiszem, haver. Kitartást és köszönjük, hogy elmondtál nekünk mindent őszintén.

- Igen! Tényleg köszönjük, hogy bízol bennünk ennyire. – értett egyet a lány. – És most mi lesz Jungkookkal? Szakítasz vele vagy adsz neki egy második esélyt?

- Nem tudom – vontam meg a vállaimat. – Először is egy kis időre van szükségem, mert most még túl mérges vagyok rá. Fixen megütném megint, ha meglátnám. Utána pedig szeretném hallani a mentségét, mert, amit eddig felmutatott, az nem volt túl meggyőző. Aztán majd meglátjuk. Tényleg nagyon nagyot csalódtam benne. Sikerült elhitetnie velem, hogy benne kérdés nélkül megbízhatok, én pedig úgy is tettem. Csak arra nem számítottam, hogy ekkorát koppanok majd. – nevettem fel kínomban. – Szerencsétlen vagyok.

- Nem, Jungkook egy idióta – mondta Jinha. – Én a te helyedben egy jó ideig ignorálnám. Érezze csak szarul magát, amiért ennyire görény volt.

- Én szakítanék vele az fix – vonta meg a vállait Injoon. – Nem szabadna engedned, hogy így bánjanak veled.

- Még egy hónapja sincsenek együtt – sóhajtott fel Jinha. – Szerintem nem kellene most azonnal szakítania vele. Ha fel tud mutatni normális indokot, akkor adhat neki egy második esélyt.

- Ez olyan tipikus női gondolkodás – forgatta meg a szemeit a bal oldalamon ülő.

- Mi? Hogy adunk második esélyt az idióta pasiknak? – kérdezte flegmán a lány. – Jimin érzi, hogy mit kell tennie, szóval tulajdonképpen teljesen mindegy, mi ketten mit gondolunk.

- Ez igaz – mondtam. – Ilyenen ne vesszetek össze, mert nincsen értelme. Nem ér annyit az egész.

Ezután ejtettük Jungkookot és inkább anyáról beszéltünk. Az egy fokkal jobban aggasztott, mint a párkapcsolatom. Nem tudom, hogy valójában mennyit ihat és mióta, de szerintem nem csak egy-két pohárról van szó. Igaz, részegnek még nem láttam, de azért erőteljesen lehetett érezni a vörösbor szagát, amikor közel hajolt hozzám. Nagyon remélem, hogy tudunk majd normálisan beszélni, ugyanis semmi kedvem vitatkozni. Nem látom sok értelmét annak, hogy egymás fejéhez vágjunk mindent, amit utána megbánunk, aztán bocsánatot kérünk érte. Ha kidobja előttem az üvegeket és megígéri, hogy ismét leszokik, akkor nem lesz probléma. Ha nem így lesz, akkor még én magam sem tudom, mi fog történni.