A hét további része egyáltalán nem úgy telt, mint azt elképzeltem. Ugyan minden nap találkoztam Jungkookkal, viszont egyszer sem bírtam magam rávenni arra, hogy rákérdezzek mégis honnan ismeri a volt történelem tanáromat. Féltem a választól, ugyanakkor kíváncsi is voltam. Próbáltam azzal hitegetni magam, hogy van valami értelmes magyarázat. Tudat alatt viszont pontosan tudtam, hogy itt nem létezik semmi ilyesmi. Még szombaton délelőtt is azon agyaltam, hogy miként kellene felhoznom kettőnk között az irodában látott nevet, de semmi jó ötlet nem jutott az eszembe. Helyzetemen nem segített, hogy új kolléganőm folyamat a seggemben volt és jóformán levegőt nem bírtam venni tőle. Ha a munkával kapcsolatban zargatott volna, akkor nyilván nem idegesített volna ennyire, de ő inkább a magánéletemről próbált a lehető legtöbbet megtudni. Egy idő után Diával is megnyíltunk, de sosem kérdeztünk olyasmit a másiktól, amit nem illik. Eunseo nem zavartatta magát, feltette kérdéseit, amikre választ akart kapni. A Messenger és Instagram elérhetőségemet is elkérte a második napon. Illetve a telefonszámomat is, amit nyilván megadtam neki, de csak a munka miatt.

- Mit gondolsz? – jelent meg a szemeim előtt kolléganőm.

- Hm? – pillantottam az irányába, mert eddig nem tudtam rá figyelni, ugyanis túlságosan bele voltam merülve a gondolataimba.

- Csak azt kérdeztem, hogy ma munka után nem akarsz-e beülni valahova mondjuk egy forrócsokira.

- Üzleti vacsorára megyek Jungkookkal, szóval ma nem lesz jó – húztam el a számat. Mondjuk nem hiszem, hogy alapjáraton is benne lettem volna a találkozásba, de aranyosnak tartottam, amiért gondolt rám.

- Ó – mondta. – Milyen üzleti vacsora?

- Igazából én is csak annyit tudok, hogy Jungkook szülei szervezik. Előző hónapban is voltam már egyszer, most pedig ismét meghívtak.

- Szerinted majd én is mehetek? – kérdezte, mire megvontam a vállaimat, mert fogalmam sem volt a válaszról.

- Mielőtt ide kerültem, akkor a volt kolléganőm tartott mindig a főnökkel, szóval nem kizárt. Lehet, hogy következő hónapban már te mész és nem én.

- Értem – mosolyodott el. – Az jó lenne, mert még sosem voltam ilyesmi rendezvényen.

- Nem nagy szám. Finomak az ételek, meg könnyen be lehet rúgni a minőségi, drága alkoholok miatt. – mondtam, mire kolléganőm csak halkan hümmögött egyet.

- Neked mi a kedvenc alkoholos italod? – kérdezte, miközben tett egy lépést felém, ugyanis jelenleg egy vevő sem tartózkodott az üzletben.

- Nincsen kedvencem – mondtam. – Nem iszok.

- Hogyhogy?

- Nem szeretem sem a szagukat, sem az ízüket – vontam meg a vállaimat. – Neked van kedvenced?

- A Tequila és a Jägermeister. Szeretem a röviditalokat – villantotta ki a fogait.

- Szerintem ilyeneket még nem is ittam.

- Na, majd, ha beülünk egyszer kettesben valahova, akkor kipróbálhatod – mondta fülig érő mosollyal. – Tuti ízleni fog neked.

A következő pillanatban nyílt az üzlet ajtaja, viszont csak Jungkook lépett be rajta két Tommy Hilfigeres táskával a kezeiben. Egy pillanat alatt eltűnt a mosoly az arcomról, ugyanis eszembe jutott a volt történelem tanárom. Még mindig nem sikerült rájönnöm, hogy miért találhattam rá a nevére a főnököm irodájában. Most már komolyan rá kellene kérdeznem, mert tényleg kezdek beleőrülni a tudatlanságba.

- Sziasztok – jött oda hozzánk mosolyogva a kasszához. – Minden rendben ment ma? Már csak fél óra és zárunk.

- Minden rendben ment – bólintott a mellettem álló lány. – Jimintől könnyedén megtanultam a fontos teendőimet.

- Igyekeztem – vontam meg a vállaimat.

- Jimin, majd be tudsz jönni az irodámba, miután bezártatok? Az esti üzleti vacsoráról szeretnék beszélni veled.

- Persze – bólintottam.

- Király – mondta, azzal mosolyogva az említett helyiség felé vette az irányt.

Miután ismét ketten maradtunk Eunseoval kifújtam egy jó nagy adag levegőt. Rendesen szédülni kezdtem, amikor Jungkook megjelent, a szívem pedig olyan hevesen kezdett verni, hogy majdnem kiesett a helyéről. Muszáj leszek most már beszélni vele, mert ma este jól akarom érezni magam. Ha nem hozom szóba Kim Jangjunt, akkor továbbra is ezen fogok kattogni. Szeretnék egy kis nyugalmat, legalább amikor a főnökömmel vagyok kettesben. Plusz a szüleinél fogunk aludni, szóval nem ártana, ha lelkileg is ott lennék, nem csak testileg.

Miután segítettem Eunseonak bezárni az üzletet, Jungkook irodájába mentem, ahogy megkért rá. Ahogy sétáltam végig a folyosón, úgy éreztem, mintha éppen a kivégzésemre sétálnék. Kopogtam kettőt, majd miután megkaptam az engedélyt, bementem az ajtón. A fekete hajú az asztalánál ült és rendszerezte az ott hagyott papírokat. Ideje is volt már, mert ráfért az egész irodára egy alapos rendrakás.

- Mi a helyzet? – kérdezte a férfi, viszont vele egyszerre én is feltettem a kérdést, ami már egy ideje nem hagyott nyugodni.

- Honnan ismered Kim Jangjunt?

- Hogy kit? – ráncolta össze szemöldökeit. – Kim Jangjun? Miért?

- Láttam... láttam a nevét az egyik papíron az asztalodon, amikor Eunseo névkártyájáért jöttem be – nyeltem egy nagyot.

- Ó, most már beugrott – bólintott egyet. – Ő is jelentkezett a meghirdetett munkára, viszont elsősorban egy hölgyet szerettem volna melléd, szóval félretettem a nevét. Nem szóltam róla, mert úgy gondoltam, hogy te is jobban örülnél egy női munkatársnak.

Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam egyet. Részben megkönnyebbültem, részben viszont kirázott a hideg, amiért a volt történelem tanárom komolyan képes volt jelentkezni mellém. Ezt nem gondolhatta komolyan...

- Miért kérdezed? Ismered? – kérdezte, mire bólintottam egyet. – Honnan?

- Ő volt a tanár, aki bántalmazott – motyogtam a lehető leghalkabban.

Hiába voltam pár lépésre Jungkooktól, innen is éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai és egy pillanatra teljesen megfagy a levegő a helyiségben. Milyen jól döntött, hogy azonnal félretette a nevét és számításba sem vette a jelentkezését. Ha ő lett volna a kollégám, akkor én... én biztosan nem maradok itt. Így is örültem annak, hogy megszabadultam tőle azzal a tudattal, hogy soha többet nem kell látnom. Előző héten viszont csak megjelent, és sikerült mindent felkavarnia.

- Értem – szólalt meg a fekete hajú pár perccel később. – Nem tudtam. De nyugi, gondoskodok róla, hogy többet be se tegye az üzletbe a lábát.

- Nem szükséges – mondtam, mire Jungkook közölte velem, hogy de, nagyon is az. Nem akarja, hogy kényelmetlenül érezzem magam, szóval természetesen beszélni fog vele. Nem örültem neki, mert amíg nem árt újból nekem, addig nincsen konkrét problémám. Jöjjön nyugodtan, ha vásárolni szeretne, de ne álljon le beszélgetni velem, mintha jó cimborák lennénk.

- Egyébként tessék – nyújtotta át nekem az egyik Tommy Hilfigeres táskát, mire összeráncolt szemöldökökkel, de elvettem tőle.

Zavarodottságom még nagyobb lett, amikor kezembe vettem a táska tartalmát. Egy öltöny volt. Sötétkék színű, fehér négyzetrácsokkal, hozzá tökéletesen illő bordós nyakkendővel. Nagyokat pislogtam hol a méregdrága ruhára, hol pedig a főnökömre nézve.

- Amikor megláttam, egyből te jutottál eszembe, szóval úgy döntöttem megveszem neked. Este jöhetsz az üzleti vacsorára ebben.

- Ez... ezt nem fogadhatom el – ráztam meg a fejemet még mindig döbbenten. – Jungkook, szerintem ez annyiba kerül, mint az egyhavi fizetésem.

- Ajándékba kapod tőlem, szóval ne törődj az árával – mondta mosolyogva.

- De miért?

- Nem vehetek a pasimnak csak úgy ajándékot? – ráncolta össze a szemöldökeit.

- Nem akarom, hogy ilyen sokat költs rám. Én alapjáraton sem szeretem, ha költenek rám. – motyogtam zavartan.

- Én pedig szeretek örömet okozni másoknak és szeretem ajándékokkal meglepni a számomra fontos embereket. Szóval légy szíves fogadd el.

Nem szóltam semmit, csak odasiettem hozzá és szorosan átöleltem. Pedig Injoonnal lebeszéltem már, hogy ismét kölcsönadja a saját öltönyét, amit az előző üzleti kaján is viseltem. Tényleg nem szeretem, ha nagy mértékben költenek rám, ez az öltöny pedig biztosan nem lehetett olcsó. Ha Jungkooknak nem is nagy szám, nekem elképzelhetetlen, hogy ilyet vegyek magamnak önszántamból. Kicsit rosszul is éreztem magam, amiért én nem tudok neki ilyeneket vásárolni, pedig, ha tehetném biztosan naponta meglepném valamivel a férfit.

Megbeszéltük, hogy mindketten otthon készülünk el az esti vacsorára, főnököm pedig értem jön taxival, ahogyan azt múltkor is tette. Mivel mindketten a szüleinél fogunk aludni, ezért nem akart ő vezetni. Ma is inni szeretne, de megígérte, hogy annyira nem rúg be, mint múltkor. A lakótömbünkig vezető úton egész végig kérlelt, hogy igyak vele valamit az este folyamán. Én minden egyes alkalommal nemet mondtam, mert oké, hogy anya nem iszik egy ideje, de attól még rossz emlékek füznek az alkoholokhoz. Talán megiszom vele a Welcome Drinket, de mondtam is neki, hogy többre ne nagyon számítson. Nem is nagyon vonz az ivászat, szóval teljesen megleszek, ha az este folyamán alkoholmentes pezsgőt és mentes vizet iszok.

- Akkor majd érted jövök fél nyolcra – fordult felém Jungkook, amikor megállt a lakótömbünk előtt.

- Oké – bólintottam mosolyogva. – Még egyszer köszönöm az öltönyt.

- Nem kell megköszönnöd, bébi – mondta, azzal a tarkómhoz nyúlt és úgy húzott oda magához egy csókra.

Egy fokkal hosszabb és mélyebb csókkal köszöntünk el egymástól, mint gondoltam, de nem volt ellenemre, mert most már sikerült teljesen kitapasztalnom Jungkook módszerét. Végre nem kellett arra törekednem, hogy tartsam vele a tempót, hanem csak élveztem a pillanatot. A fekete hajú óvatosan megharapta az alsó ajkamat, amikor elhajoltunk egymástól, én pedig gyorsan nyomtam egy puszit a szájára lezárásképp. Fülig érő mosollyal szálltam ki a kocsiból, majd felsiettem a lakótömbünk bejáratához és bementem a lépcsőházba. Jó előérzetem volt az estével kapcsolatosan, biztosan jól fogom érezni magam. Végre nem kellett az idióta történelem tanáromon aggódnom, ugyanis kiderült az igazság. Jelentkezni akart eladónak, de Jungkook szerencsére szinte azonnal elvetette az ötletet, mert lányt akart kollégámnak. Hatalmas kő esett le a szívemről, amiért nem állnak szoros kapcsolatban egymással. Már az is felmerült bennem, hogy mi van, ha a fekete hajú Jangjuntól bérli az üzlethelyiséget, vagy mondjuk régi haverok. Megkönnyebbültem, amiért semmi ilyesmiről nincsen szó. Remélem most már nyugtom lesz tőle és egy darabig nem kell újra látnom a nagyképű, önelégült fejét.

Anya még nem volt otthon, amikor felértem a lakásunkhoz, ezért felhívtam telefonon Injoont és Jinhát. Két órát biztosan beszélgettem velük, majd készülődni kezdtem, mert már nem volt sok időm emberi alakot ölteni. Először is letusoltam, megmostam a hajamat, utána pedig megszárítottam és most kivételesen nem középen választottam el, hanem egy kicsit jobb oldalt. Ezután felöltöztem, fújtam magamra egy rakat parfümöt, viszont a nyakkendő megkötésével gondom akadt. Jungkook fél nyolc előtt pár perccel hívott, hogy itt van, ezért írtam anyának egy üzenetet, hogy üzleti vacsorára megyek, holnap jövök. Enni is akartam egy keveset indulás előtt, de túlságosan izgultam, szóval egy falat sem ment le a torkomon. Utoljára délben ehettem, akkor is csak pár harapást gyömöszöltem le a torkomon.

- Jó estét, szia – köszöntem a sofőrnek és a főnökömnek is, miután beszálltam a taxi hátsó ülésére.

- Szia – mosolygott a fekete hajú, majd eléggé feltűnően végigmért tetőtől talpig. – Jól nézel ki.

- Köszi – válaszoltam, majd hozzátettem, hogy azért ő sem panaszkodhat. Bár Jungkook mindig jól néz ki. – Tudsz nyakkendőt kötni?

- Aha, segítsek? – kérdezte, mire bólintottam egyet és átnyújtottam neki a bordó anyagot, ugyanis én nem tudtam vele mit kezdeni.

Igyekeztem eltanulni a technikáját, de túl bonyolultnak tűnt, így elkönyveltem magamban, hogy majd nézek róla videót Youtubeon, mert Jungkook túl gyorsan csinálta a lépéseket. Konkrétan semmit nem fogtam fel belőle és háromszor minimum meg is kavarodtam. A fekete hajú persze jót nevetett a zavarodott tekintetemen, de próbált megnyugtatni azzal, hogy ő is sokára jegyezte meg a lépéseket. Mint valami bűvésztrükk, komolyan mondom...

- Izgulok – motyogtam, amikor megláttam a hatalmas üvegekből álló épületet, ahol az előző vacsora is volt.

- Minden rendben lesz – mosolyodott el Jungkook, majd ölébe húzta a bal kezemet és összekulcsolta az ujjainkat. – Múltkor sem volt semmi baj.

- Mi van, ha a szüleidnek nem leszek szimpatikus? – kérdeztem nagyot nyelve. – Őket nem zavarja, hogy ennyivel fiatalabb vagyok, mint te?

- Nincsen beleszólásuk abba, hogy kit szeretek – válaszolta. – Egyébként még nem mondtam nekik, hogy egy pár vagyunk. Azt személyesen akartam, amikor te is itt vagy.

- Ugye nem most? – pánikoltam be teljesen.

- De – válaszolta.

- Ennyi ember előtt?

- Nem szeretnéd? – kérdezte, mire közöltem vele, hogy de, csak akkor is tartok a szülei reakciójától. – Itt leszek melletted egész végig, úgyhogy ne aggódj.

- Igyekszem – fújtam ki egy nagy adag levegőt. – Csak nem akarok csalódást okozni.

- Nem fogsz, Jimin – nyomott egy puszit a homlokomra. – Nekem biztosan nem. A szüleim pedig tisztában vannak azzal, hogy már huszonnyolc vagyok. Tudok önálló és megfontolt döntéseket hozni. Eddig egyetlen kapcsolatomat sem szólták le, úgyhogy ezt sem fogják.

- Jó, hiszek neked – sóhajtottam fel, majd bólintottam egyet és kikapcsoltam a biztonsági övet, hogy mehetünk.

- Érezzük jól magunkat, csak ez számít – mondta mosolyogva Jungkook. – A Welcome Drinket meg kell innod velem! Megígérted.

- Tudom, tudom – sóhajtottam fel. – Már bánom, hogy megígértem. De betartom a szavamat, szóval menjünk és igyuk meg azt a pezsgőt.

- Ez a beszéd! – nevette el magát, majd gyorsan kifizette a taxit és mindketten kiszálltunk a kocsiból.

Nem hoztam sok cuccot magammal, kényelmesen elfértem egy hátizsákban. Jungkookkal betettük a táskáinkat a szülei kocsijának csomagtartójába, majd megindultunk a hatalmas épület bejárata felé. Most talán jobban izgultam, mint az előző alkalommal. Nem voltam arra felkészülve, hogy a fekete hajú bemutasson párjaként a szüleinek. Biztosan nem egy ilyen fiatal fiút képzeltek el mellé, szóval nem lepődnék meg, ha kiakadnának. Próbáltam pozitív maradni, de rengeteg ellenérvem volt saját magammal szemben. És hiába gondolkodtam egy csomót, nem sok olyan dolog jutott az eszembe, amiért örülnének annak, hogy én vagyok a fiuk jelenlegi párja.