Szerda reggel kipihenten indultam el a J&K üzlethez, ugyanis már nagyon szabadulni akartam otthonról. Anya tegnap már tényleg az agyamra ment, szóval jót fog tenni nekünk egy kis külön lét. Azt mondta, hogy nem tervez sehova se menni, itthon lesz, néz valami filmet a nappaliban, aztán munka lehetőség után fog keresni az interneten. Remélem sikerrel jár, mert ha nekem sikerült a fiatal korom és végzettségem ellenére találni valamit, akkor neki is kellene.

Meglepődtem, amikor senkit nem találtam a bolt előtt, ezért gyorsan meglestem a telómat, hogy biztosan időben érkeztem-e. Igen, mert öt percem volt háromnegyed kilencig, szóval nem néztem el az időt. Vártam még egy kicsit, de Dia nem jelent meg, ezért úgy döntöttem, egyedül megyek be az üzletbe, mert alig maradt időm a nyitás előtti teendőkre. Amikor viszont el akartam fordítani a zárban a kulcsot, az ajtó kinyílt magától, jelezve nekem, hogy eddig is nyitva volt. Összeráncolt szemöldökökkel löktem be a világosbarna bejárati ajtót. Kolléganőm itt van már? De miért nem várt meg engem kint, ahogyan mindig szokott? Kissé zavartan csuktam be magam után az ajtót, majd körbepillantottam a helyiségben, de egy árva lelket sem láttam. Furcsálltam, amiért síri csend volt, szerintem, ha leejtettem volna egy gombostűt, még azt is hallani lehetett volna. Mivel alapjáraton eléggé paranoiás vagyok, mióta a semmiből rám támadtak az utcán, ezért a kezembe vettem két vállfát és úgy indultam meg a személyzeti folyosó felé. Jobb, mint a semmi, jelenleg más védekezésre felhasználható tárgyat nem találtam. Virágcserepekkel pedig nem szívesen járkáltam volna körbe az egész üzletben, szóval maradtam a két fehér színű fából készült vállfánál.

- Halló? Van itt valaki? Dia? Jungkook? – kérdeztem, mikor beléptem a személyzeti folyosóra, de azt is üresen találtam.

Bekukkantottam az öltözőbe, de ott sem volt senki, benéztem az összes létező ajtón, de szintén nem találtam szembe magamat senkivel. Éppen nyitottam volna be a főnököm irodájába – mert már csak az az egy helyiség maradt hátra –, amikor is kinyílt az ajtó. Jungkook egy határozott mozdulattal berántott az irodájába és kettőnkre zárta az ajtót. Egyszerre lepődtem és ijedtem meg, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Hátam az ajtónak nyomódott, a fekete hajú pedig elégedett mosollyal az arcán tett egy nagy lépést felém, így mondhatni sarokba szorított.

- Rég találkoztunk – mondta, miközben arcom jobb oldalára simított.

- Hiányoztam? – kérdeztem tőle mosolyogva, mire bólintott egy aprót. – Te is hiányoztál nekem, bár az előbb kicsit megijesztettél.

- Miért?

- Nyitva találtam a bejárati ajtót, azt hittem itt van Dia. De aztán senkit nem találtam sehol, szóval az jutott eszembe, hogy biztosan betörtek. Nem számítottam arra, hogy téged talállak itt, aztán még be is rántasz az irodádba.

- Így utólag belegondolva lehet, hogy másképpen kellett volna fogadnom téged – mondta, miközben azon volt, hogy elrejtse mosolyát. – Ne haragudj, nem akartam rád hozni a frászt.

- Hol van Dia?

- Majd csak délután jön.

- Miért? – kérdeztem tőle, mire közölte velem, hogy kettesben akart lenni velem délelőtt, ezért csak délutánra hívta be a kolléganőmet. – Értem – mosolyodtam el. – Mennem kellene, mert fel kell még gyorsan sepernem és mosnom, valamint a fehérneműket is a helyükre kell pakoljam.

Jungkook viszont látszólag teljesen másképp gondolkozott, mert ahelyett, hogy válaszolt volna nekem, a tarkómnál fogva közelebb húzott magához és megcsókolt. Dereka két oldalára csúsztattam a kezeimet, miközben természetesen visszacsókoltam. Nem gondoltam volna, hogy ma itt találom. Fel sem merült bennem, hogy kettesben akar lenni velem, ha csak egy délelőtti műszak erejéig is. De nem panaszkodok, mert az elmúlt napokban rengeteget gondoltam rá. Kicsit bennem volt a félsz, hogy mi van, ha megbánta, ami köztünk történt és már nem akar tőlem semmit. De mivel ő szervezte le, hogy kettesben lehessünk és most is ő csókolt meg, így kicsit megnyugodtam. Két oldalról is markolgattam fehér ingjét, miközben ajkaimat egyre gyorsabban mozgatva csókoltam a főnökömet. Nyelveink vadul táncoltak egymással, mintha évekkel ezelőtt találkoztak volna utoljára. Pedig négy nap telt el azóta, hogy utoljára láttuk egymást. Mégis sokkal többnek tűnt ez a rövid időszak. Megrémisztett, hogy már most ennyire ragaszkodni kezdtem a fekete hajúhoz, mert alig egy hónapja ismerjük egymást. Nem szoktam ilyen hamar a közelembe engedni embereket, de Jungkook efelől is kivételt képez. Már az első találkozásunkkor máshogyan viszonyultam hozzá, az elmúlt hetek alatt pedig sikerült elég hamar elnyernie az őszinte bizalmamat.

A fekete hajú elhajolt tőlem, de csak annyira, hogy homlokát az enyémnek dönthesse és szemeimbe nézzen. Mindketten nehezen vettük a levegőt, amiért kicsit megnyugodtam, mert ezek szerint nem csak engem készített ki az előző csókcsata, hanem őt is. Szerintem egyszerre mozdulhattunk meg, de én valamiért határozottabb voltam nála, ezért én értem először a fekete szövetnadrágjának gombjához. Csak az járt a fejemben, hogy viszonozni szeretném neki a péntek este kapott szívességet. Tudatni akartam vele, hogy hiába vagyok csak tizenhét, nem félek elsőként lépni. Bevallom őszintén remegtek a kezeim, mert egyetlen egy alkalmon kívül nem csináltam még semmi ilyesmit. Az pedig határozottan nem volt jó élmény számomra, szóval arra emlékezni sem akarok. Nem akarom a gimiben történteket a mostani helyzethez hasonlítani, de akarva akaratlanul is eszembe jutott az a bizonyos érzés, amit akkor éreztem. Fúj. Egy pillanatra fintorogni is kezdtem, de még időben észbe kaptam ahhoz, hogy túl feltűnő legyek. Megráztam a fejemet és igyekeztem csak is az előttem álló férfire koncentrálni, aki néma csendben nézte, amint kigombolom a nadrágját és lehúzom a sliccét. Nem kellett elmagyaráznom neki, hogy mire készülök, mert eléggé egyértelművé tettem, főleg miután térdéig lehúztam a fekete ruhadarabot. Alsó ajkamat harapdálva pillantottam le kettőnk közé, majd Jungkook alsóját is a nadrágja mellé száműztem. Igyekeztem nem túlgondolni a dolgokat, csak cselekedni, mert nem akartam, hogy esetlennek tartson. Mielőtt viszont még eldönthettem volna, hogy a kezemet vagy a számat használom, a fekete hajú megfogta a jobb kézfejemet, gyengéden megszorította azt, majd a legnemesebb testrészére csúsztatta. Amint hozzáértem, behunyta a szemeit és felnyögött. Szívem a torkomban dobogott, miközben végre sikerült megemberelnem magamat és megmozdítanom a csuklómat. A következő percekben nem volt időm agyalni, csak reflexből cselekedtem, de a főnököm sóhajaiból és nyögéseiből arra tudtam következtetni, hogy nem lehetek olyan borzasztó. Nem mertem tartani vele a szemkontaktust, miközben a kezemet mozgattam hímvesszőjén, ezért az egyre gyorsabban emelkedő és süllyedő mellkasát figyeltem. Amikor már kellőképpen izgalmi állapotban volt, akkor leguggoltam és kezemet felváltottam az ajkaimmal. A fekete hajú néha két vállamat szorongatta, néha sötét tincseimbe vezette hosszú ujjait. Egyre hangosodó nyögéseiből arra tudtam következtetni, hogy nem lehetek olyan rossz, mint én azt gondolom. Nem voltam magabiztos, de erről neki nem kell tudnia. Csak úgy jött, hogy mit kell tennem. Mielőtt Jungkookot elérte volna a gyönyör, tudatta velem, hogy mi következik. Ezt mondjuk magamtól is érzékeltem, ugyanis nyögései hangosodtak, a vállamnál lévő szorításai pedig erősödtek. A fekete hajú szájából hallani a nevemet, miközben elélvez valami teljesen új és felfoghatatlan érzés volt. Egyszerre örültem, amiért sikerült annyira felizgatnom, hogy elmenjen, másrészt pedig büszke voltam magamra, amiért nem hátráltam meg. Adtam pár zsebkendőt a főnökömnek, majd feltápászkodtam a földről, amin eddig térdeltem. Rendeztem vonásaimat és a fekete hajú arcát lestem. Miután sikerült neki is összeszednie magát, visszahúzta eredeti helyére a fekete ruhadarabjait.

- Szerintem menjünk és rakjunk gyorsan rendet az üzletben, mert már kilenc is elmúlt – mondta, mire összeráncoltam a szemöldökeimet. Nem is mondd semmit az előbb történtekről?

- Ennyire béna voltam? – kérdeztem tőle elszégyellve magamat.

- Béna? Hogy lettél volna már béna?

- Akkor miért tereled a témát?

- Nem terelem, csak már ki kellett volna nyitnia a boltnak – mondta.

- Aha... – motyogtam, azzal sarkon fordultam és kisiettem az irodájából.

Idegesen az öltözőbe siettem, majd kirángattam a helyéről a felmosót és a seprűt is, hogy aztán az üzletbe menjek és rendet tegyek. Már pénteken sem beszéltünk a közöttünk történtekről, mert Jungkook elaludt, mire végeztem a tusolással. És most úgy akart tenni, mintha meg sem történt volna? Legalább annyit mondhatott volna, hogy nem voltam béna. Akármit, mert így természetesen csak arra tudtam gondolni, hogy nem igazán élvezte az előző percek történéseit. Ha nem akarta, hogy leszopjam, akkor miért nem mondta? Szólnia kellett volna, aztán nem érek hozzá, de egyszer sem ellenkezett, sőt...

- Most mi a baj? – jelent meg utánam pár perccel később, mikor én már sepregettem.

- Nekem semmi – mondtam komoran.

- Nem tudom, hogy mit mondhatnék – sóhajtott fel. – Köszönöm?

- Mit? – néztem rá és nem tehetek róla, de elnevettem magamat. – Mit köszönsz?

- Hogy örömet okoztál nekem?! Nem tudom.

- Igazad van, inkább ne mondj semmit – vontam meg a vállaimat, majd tovább takarítottam, figyelmen kívül hagyva főnökömet.

Pár percig nem szólt semmit, viszont tekintetét egész végig éreztem magamon, de azért sem néztem rá. Bántott, amiért ennyire semmiként kezelte az irodájában történteket. Ezek szerint csak számomra volt ekkora jelentősége? Azt hittem, pár szót azért beszélünk róla, esetleg megjegyzi, hogy nem is voltam rossz. Helyette viszont csak közölte velem, hogy takarítsunk már ki gyorsan a boltban, mert már nyitva kellene lennie. Nem hiszem, hogy ezen a két percen múlt volna, de oké. Csak akkor álltam le a takarítással, amikor egy pár fekete cipő megjelent a látókörömben. Ekkor sem szóltam semmit, még csak felnézni sem néztem Jungkookra. Vártam, hogy mondja, amit akar, mert jelenleg nem igazán volt kedvem vele beszélni.

- Nem tudom, hogy mit mondhatnék, mert nagyon régen éreztem már bárki iránt is valamit – mondta nagyot sóhajtva. – Rengeteg emberhez volt már közöm az elmúlt évek során, akikkel csak kielégítettük egymást, aztán mindketten mentünk a dolgunkra. Nem akartalak megbántani és azt sem akarom, hogy azt érzed, csak kihasznállak. Mert ez egyáltalán nem így van. Azt hiszem még meg kell szoknom, hogy ez van most közöttünk.

- Mi van most közöttünk? – kérdeztem.

- Szerintem mindketten ugyanazt érezzük a másik iránt – mondta, mire bólintottam. – Őszintén megmondva én még korainak találnám, hogy hivatalosan egy pár legyünk.

- Értem.

- De ez nem azt jelenti, hogy nem érzek irántad semmit. Mert nagyon is vonzódom hozzád, már az első találkozásunk óta.

- Tudom – hümmögtem, mert ezt egyszer már említette nekem.

- Akkor jó! Egyébként meg ahhoz képest, hogy most csináltad először, ügyes voltál. Szerinted, ha nem lettél volna jó, akkor ilyen hamar elélvezek? – tett egy lépést felém, majd megpöckölte a homlokom közepét. – Már akkor végem volt, amikor legelőször hozzám értél – tette hozzá halkabban, egészen közel hajolva az arcomhoz.

Nem válaszoltam semmit, csak megforgattam a szemeimet, majd közöltem vele, hogy inkább menjen vissza az irodájába, mert így csak akadályoz engem a munkában. Már negyed tíz is elmúlt, a boltnak meg már kilenckor nyitva kellett volna lennie. Tényleg rosszul esett, amit Jungkook csinált, de szerencsére utánam jött és burkoltan bocsánatot kért. Mondjuk én nem találnám korainak, hogy egy pár legyünk, mert nekem már egy hónapja bejön. Viszont mivel ő így gondolja, ezért türelmesnek kell lennem. El kell fogadnom, hogy egyelőre nem szeretne velem összejönni. Nem örülök neki, de sajnos nem tudok mit csinálni. Ráerőltetni meg nem fogom magamat, szóval akkor várok, ahogyan eddig is tettem.

Jungkook egyébként addig nem volt hajlandó békén hagyni, amíg nem adtan neki egy csókot. Nem hitte el, hogy nem haragszok rá, szóval meg akart róla bizonyosodni. Először csak egy hanyag szájra puszit adtam neki, de a fekete hajú visszahúzott magához a tarkómnál fogva és hosszú percekig nem eresztett. Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy még a szuszt is kicsókolta belőlem. Ezután szerencsére hagyott, így röpke háromnegyed óra késéssel, de kinyitottam a J&K üzletet. Ma én kezeltem a pénztárat, Jungkook pedig a vendégekkel foglalatoskodott elsősorban. Irigy voltam, amiért ilyen jól szót értett mindenkivel. Senki sem kötött belé, senki nem titulálta perverz kukkolónak, még azok a férfiak is tök lazán elbeszélgettek vele, akik a barátnőiket kisérték el fehérneműt vásárolni. Bezzeg engem ott szidtak, ahol csak tudtak és jóformán minden apró hibámba belekötöttek. Mondjuk a főnökömnek alapból jobb a kisugárzása, mint nekem, szóval meg tudom érteni, hogy miért találták az emberek a fekete hajút szimpatikusabbnak nálam. Délben a megszokottak szerint a Rice Cake étterembe mentünk tteokbokkit enni, amire meghívott engem Jungkook. Mivel kint egészen hideg volt, ezért a fagyizást most mellőztük, helyette forró gyümölcsös teát ittunk mindketten. Egész ebéd alatt randi érzésem volt, ezért nem bírtam nem mosolyogni. Ismét megfogalmazódott bennem, hogy mennyire odavagyok a fekete hajúért.

Dia az üzlet előtt várt minket, amikor megérkeztünk. Néma csendben, szavak nélkül megbeszéltük egymással, hogy majd beszélünk nyugodt körülmények között, ha Jungkook már nem lesz a boltban. Addig csak anyáról kérdezett, illetve általános témák hozódtak fel. Miután a főnökünk elköszönt tőlünk és kettesben hagyott minket, Dia szinte azonnal odajött hozzám. Az irodában történteket ugyan nem meséltem el neki, de utaltam arra, hogy minden a lehető legjobb közöttünk. Bár délelőtt ismét meginogtam, viszont később sikeresen megnyugtatott, miután hajlandó volt beszélni velem a történtekről. A délutáni műszak húzós volt, szerda révén rendesen megőrültek az emberek. Mivel kolléganőmet nem engedtem a nagy hasa miatt kimozdulni a kasszából, így én rohangáltam kettőnk helyett is. Szerintem, ha hárman lettünk volna, akkor sem úsztuk volna meg a kapkodást. Nap végére annyira elfáradtam, hogy hazafele a buszon sikeresen be is aludtam. Szerencsére egy megállóval utaztam csak tovább, így nem kellettek órák, mire hazaértem. Anyát a nappaliban találtam, valami koreai sorozatot nézett, de nem igazán voltam olyan állapotban, hogy leálljak vele beszélgetni. Gyorsan letusoltam, ettem pár falatot és már feküdtem is az ágyba, mert a lábaimat nem igazán éreztem. Nagyon fárasztó volt a nap, a végére minden lépés nehezemre esett. Fiatal vagyok, bírom is a strapát, de a mai nap volt az eddigi összes hetem legmegterhelőbb napja. Épphogy befeküdtem anya mellé az ágyba, már csukódtak is a szemeim, aztán szerintem két percre sem volt szükségem, már aludtam is.

Jungkookkal álmodtam. A lakásán voltunk, éppen a konyhában főzött valamit, én pedig az asztalnál ültem és figyeltem őt. Nagyon magyarázott valamit, de nem értettem kristálytisztán, mert kicsit olyan volt, mintha más nyelven beszélt volna. Egyik pillanatról a másikra ideges lett és kiabálni kezdett, én pedig csak lehajtott fejjel hallgattam a nekem szánt sértő megjegyzéseit. Nem tudtam, hogy mit csináltam, én egyáltalán nem éreztem magam bűnösnek. Egész végig a sírás kerülgetett, de képtelen voltam megszólalni, ezért csak némán ücsörögtem és a konyhakövet bámultam. Aztán a fekete hajú odalépett hozzám és megragadta a csuklómat, majd felállított a székről. Innentől kezdve már értettem, hogy mit mondd nekem. Azt a gimnáziumi ügyet emlegette fel nekem, amire egyáltalán nem voltam büszke, sőt... Senki, tényleg senki nem tud róla, csak én és az adott illető, akivel akkor voltam. Jungkook teljesen kikelt magából, a való életben egyszer sem láttam még ennyire idegesnek és mérgesnek. Sírva fakadtam, mivel egyre erősebben szorította a csuklómat és nem tűnt úgy, mint aki el akar engedni. Az álmom vége az lett, hogy könyörögni kezdtem neki, hogy bocsásson meg nekem. Rengetegszer elmondtam neki, hogy sajnálom, ami akkor történt, egyszerűen nem volt más választásom. Megbántam, amit tettem, de sajnos már nem tudom nem megtörténté tenni, bármennyire is szeretném. Arra riadtam fel, hogy sírok és alig kapok levegőt. Mellkasom szaporán emelkedett és süllyedt, úgy éreztem, mintha fuldokolnék és az életemért kellene küzdenem. Kimásztam az ágyból és a fürdőbe rohantam, ahol gyorsan megmostam hideg vízzel az arcomat, valamint bevizeztem a tarkómat és a két csuklómat is. A szemeim vörösek voltak a sírástól, borzasztó látványt nyújtottam. Hosszú percekig magamat bámultam a tükörben, majd úgy éreztem, hogy le kell ülnöm, vagy különben összeesek. Így hát letelepedtem a fürdőszoba padlójára, hátamat a hideg csempének döntöttem és összehúztam magamat. Nem hagyott nyugodni az álom és akaratlanul is eszembe jutott a gimnáziumi sztori, amit évek óta elfelejteni próbálok. Most viszont úgy éreztem, hogy egyszerűen nem megy. Elkapott a hányinger és ismét elsírtam magamat, miközben újra átéltem az a bizonyos csütörtöki nap történéseit.

Mai napig kristály tisztán emlékszem, hogy május tizenharmadika volt. Kellemes idő volt, vidáman elvolt az ember egy rövidujjú pólóban. Közeledett az év vége, én pedig több tantárgyból is bukásra álltam. Abban az évben kezdődtek a gondok otthon, anya és apa rengeteget veszekedtek egymással, így nekem egy perc nyugtom nem volt. Nem tudtam a tanulásra koncentrálni, mert a szüleim a nap huszonnégy órájában kiabáltak egymással. Ez természetesen ráment a tanulásomra, aminek az lett a vége, hogy történelemből, matematikából és irodalomból bukásra álltam. Az utóbbi két tantárgyat tanító tanár belement abba, hogy szóba javítsak, a történelem tanárom viszont nem akart esélyt adni nekem. Azt mondta, hogyha eddig nem tudtam bizonyítani, akkor most már ne várjak csodát. Rengeteget sírtam abban az időszakban, a fiatal tanárom pedig csak rátett egy lapáttal az otthoni balhékra. Aztán ezen a csütörtöki napon csoda történt, mert a töri óra végén megkért, hogy maradjak bent a teremben, mert beszélni szeretne velem négyszemközt. Azt mondta, hogy ad nekem egy esélyt, ma délután felelhetek nála a jobb jegyért. Természetesen éltem a lehetőséggel, mert semmiből sem szerettem volna bukni. Így hát az órák után hazasiettem és tanultam. Szerencsére csak fél hatra kellett visszamenjek az iskolába, addig bőven volt időm gyakorolni a tanárom által megadott témákat. Úgy éreztem, hogy nyeregben vagyok, simán meg lesz a jobb jegy és nem kell buknom. Minden a lehető legjobban ment egészen addig, amíg vissza nem mentem találkozni a tanárommal. Már az is fura volt nekem, hogy kettőnkre zárta az ajtót, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Úgy voltam vele, hogy biztosan nem akarja, hogy esetleg megzavarjanak minket, miközben felelek, ezért fordította csak el a zárat és vette magához a terem kulcsát. A feleletem első pár perce feltűnően jól ment, én csak beszéltem, a tanár pedig körülöttem járkált és némán hallgatott engem. Amikor pont belekezdtem volna a második témába, akkor mögém lépett és nemes egyszerűséggel a padra nyomta a fejemet. Rettenetesen megijedtem és ezzel párhuzamban le is dermedtem. Nem tudtam, hogy mi történik, mert a történelem tanáromat egyáltalán nem ilyennek ismertem meg. Oldalra fordította a fejemet, hogy rá kelljen néznem, majd közölte velem, hogy egyetlen egy feltétellel adja csak meg nekem a jobb jegyet. „Vagy most azonnal leszopsz, vagy megbuktatlak és jövőre sem kapsz jó jegyeket tőlem" mondta szemrebbenés nélkül. Nagyon megijedtem. Először azt hittem, hogy nem gondolja komolyan, de miután nem adtam neki választ, egyre erősebben szorított a padhoz. Muszáj voltam válaszolni. Nem bukhattam meg és nem akart a következő évemet sem elrontani, ezért igent mondtam az ajánlatára. Nem volt más választásom. Egész végig patakokban folytak a könnyeim, de tettem, amit nekem mondott. Undorodtam az egész embertől, legszívesebben otthagytam volna a francba, de nem tehettem. Mivel akkor csak tizennégy éves voltam, fogalmam sem volt arról, hogy mit hogyan kellene csinálnom. A tanáromat ez kicsit sem érdekelte, úgy irányított, mintha az egyik bábja lennék. Hol a nyakamnál ragadott meg, hol a füleimet rángatta, hol a hajamat tépte. Egyáltalán nem volt elnéző, kicsit sem érdekelte, hogy én hogy vagyok. Csak is az számított neki, hogy ő jót érezzen és nekem köszönhetően elélvezzen. Többször is öklendeztem, mert farkának egész hosszát a számba nyomta, de ez sem hárította el attól, hogy erőszakos legyen velem. Miután elélvezett, nem hajolhattam el tőle, így kénytelen voltam lenyelni a folyadékát. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, magára húzta az alsóját és a nadrágját, összeszedte a cuccait és távozott a teremből. Mielőtt még elhagyta volna a termet közölte velem, hogy megadja a kettest, de csak azért, mert látja, hogy mennyire igyekeztem. Illetve közölte velem, hogyha erről akárkinek is beszélni merek, akkor a két kezével folyt meg. Ekkora trauma után képes volt szemrebbenés nélkül otthagyni engem a terem közepén, miközben pontosan látta rajtam, hogy mennyire megtörtem. Ültem a koszos padlón és hangosan zokogtam, miközben nem csak a férfitől undorodtam, hanem saját magamtól is.

Görcsösen szorongattam a pizsama nadrágom alját, miközben térdeimet ölelgettem és kétségbeesetten sírtam. Azt hittem, hogy sikerült túltegyem magam azon a napon, de úgy tűnik, rosszul gondoltam. Az, hogy ma Jungkooknak önszántamból okoztam örömet, feltépte a régi sebeimet. Eddig elnyomtam magamban a borzasztó érzést, ma viszont minden előtört belőlem, tudat alatt pedig egész nap feszengtem is miatta. Így hát nem meglepő, hogy az álmomnak is köze volt hozzá. A fekete hajú hiába bánt velem mindig óvatosan, hiába vigyázott rám, akarva akaratlanul eszembe jutott, amire azon a napon kényszerültem. Fejemet a térdeimnek döntöttem és igyekeztem csendben sírni, de koránt sem sikerült annyira, mint akartam. Szorított a mellkasom, rettegtem és újra elkapott a hányinger, pont, mint azon a csütörtöki napon. Próbáltam a fekete hajú illatára, biztató mosolyára és kedves szavaira gondolni, hátha attól könnyebben megnyugszom. Magamhoz akartam ölelni, hogy aztán nyakába fúrhassam a fejemet és olyan szorosan bújjak hozzá, amilyen szorosan csak tudok.