Jungkook hosszú percekre eltűnt, miután hívást kapott. Először meg akartam várni a kanapén, de végül úgy döntöttem, hogy amíg ő telefonál, addig becsukom az ablakokat, illetve elszaladok gyorsan mosdóba. Nagyjából tíz perc múlva értem vissza a nappaliba, főnököm pedig pont ekkor rontott ki a konyhából. Határozottan ideges volt, erről arckifejezése és testtartása is árulkodott. Sóhajtott egy hatalmasat, leült a kanapé közepére, telefonját jó messze dobta magától, majd remegő ujjakkal a hajába túrt. Lábaival idegesen dobolni kezdett a szőnyegen, miközben alsó ajkát is harapdálni kezdte. Fogalmam sincs, hogy mégis ki hívhatta az előbb, de főnököm reakciójából valami egész komolyról van szó. Mindenképpen meg akartam tudakolni, hogy minek sikerült ennyire felhúznia, de nem akartam tolakodó lenni, ezért csak odasétáltam mögé és megtámaszkodtam a kanapé háttámláján.

- Minden rendben? – kérdeztem, mire Jungkook komor arccal megrázta a fejét. – Tudok valamiben segíteni?

- Ha nem vagy kiváló ügyvéd, akkor szerintem nem igazán.

- Ügyvéd? Miért van szükséged ügyvédre? – ráncoltam össze szemöldökeimet, viszont főnököm nem válaszolt nekem, csak megvonta vállait és halkan motyogott valamit az orra alatt.

Mindenképpen le akartam nyugtatni őt, mert határozottan nem volt jó látvány ilyen feszültnek és aggódónak látni. Hirtelen viszont semmi használható nem jutott eszembe, ezért csak álltam a férfi mögött és azon tűnődtem, mit tehetnék érte. Sajnos nem vagyok ügyvéd, úgyhogy ezek szerint teljes mértékben nem fogom tudni megoldani a problémáját. De egy kicsit talán segíthetek neki, mondjuk azzal, hogy ellazítom. Nem gondolkodtam, csak tettem, amit jónak láttam és az jelenleg az volt, hogy Jungkook két vállára simítottam a tenyereimet. A férfi először megdermedt és láthatóan befeszült, de amikor masszírozni kezdtem, mintha elengedte volna magát. Eleresztettem egy apró mosolyt, miközben közelebb léptem a kanapéhoz, hogy ezáltal a főnökömhöz is közelebb kerüljek. Amikor még fiatalabb voltam, rengetegszer megmasszíroztam a szüleimet, állításuk szerint elég jó vagyok benne. A fekete hajú nekidőlt a kanapé támlájának, fejét hátra döntötte, szemeit pedig behunyta, ezzel sikerült még jobban elengednie magát. Egyikünk sem szólt egy szót sem, de jelenleg nem is kellettek ide szavak. Azon voltam, hogy minél hamarabb lenyugtassam a férfit, ami végül sikerült is. Csak akkor hagytam abba a masszírozását, amikor kinyitotta a szemeit és rám pillantott.

- Elég jól masszírozol – eresztett el egy apró, szomorú mosolyt.

- Köszönöm – válaszoltam, majd vállai mellett megtámaszkodtam a kanapé támláján. Ahogy lenéztem a mosolygó Jungkookra, reflexszerűen jött, hogy kisimítsak egy fekete tincset az arcából. Nem csak ő lepődött meg a semmiből jött mozdulatsoromon, hanem még én magam is. – Mondták már, hogy amikor mosolyogsz, akkor egy nyuszira hasonlítasz? – kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét. – Akkor most mondom. Ilyenkor elég édes vagy.

- Csak ilyenkor? – ráncolta össze a szemöldökeit, miközben igyekezett tartani a közöttünk kialakult szemkontaktust.

- Ilyenkor is – javítottam ki magamat, ezzel erőteljesebb mosolyt varázsolva főnököm arcára.

- Bármennyire mosolygok erőteljesen és őszintén, a zavarban lévő énednél még így sem tudok édesebb lenni. Főleg, amikor még kipirulni is kipirulsz. – mondta, mire muszáj voltam beharapni az alsó ajkamat. Belül egyébként hangosan sikítottam, ugyanis a most mondottakat biztosan bóknak szánta, ahogyan én is az előző kijelentéseimet.

- Nem egészen értek egyet veled – ráztam meg a fejemet.

- Én sem veled, úgyhogy szerintem egyezzünk meg döntetlenben.

- Jó – bólintottam. – Akkor mindketten ugyanolyan édesek vagyunk.

- Így van – értett egyet velem. – Úgy döntöttem, hogy ma én csinálok vacsorát nekünk. Eddig minden alkalommal rendeltünk, pedig egyébként jól tudok főzni.

- És mit terveztél?

- Szereted a kimchis pirított rizst? – kérdezte, mire bólintottam egyet. – Én erre gondoltam, szóval, ha benne vagy, akkor lassan neki is látok. De előtte még... – mondta, azzal felpattant a kanapéról és eltűnt a konyhában, majd csak pár perc múlva tért vissza hozzám.

- Én nem iszok – ráztam meg a fejemet, amikor megláttam a kezében egy rózsaszín színű üveget. Nem tudom, hogy milyen ital lehetett, de pezsgőre vagy borra tudnék tippelni így első ránézésre.

- Csak kóstold meg a kedvemért – mondta. – Ez egy nagyon drága és minőségi Rosé pezsgő. Egyáltalán nem olyan, mint amit a boltban lehet kapni. Csak egy kortyot igyál a kedvemért és ha nem ízlik, akkor hagylak. Jó? – kérdezte csillogó szemekkel, szóval még akkor sem tudtam volna nemet mondani neki, ha nagyon elszánt vagyok.

- Jó – sóhajtottam fel megadóan. Szerintem addig egyébként sem hagyott volna békén, amíg be nem adom a derekamat. Egy kortytól csak nem lesz bajom.

Jungkook visszasietett a konyhába, majd hozott két pezsgős poharat, amiket letett az üveg mellé a kanapé előtt lévő üvegasztalra. Elkapott a hányinger, ha arra gondoltam, hogy alkoholt kell innom. Mielőtt anya rászokott az alkoholra, volt rá alkalom, hogy Jinha és Injoon társaságában italoztunk. De mióta anya függő lett, azóta sem a látványát, sem a szagát nem bírom az alkoholos italoknak. Legyen az bor, pezsgő, sör... Ha most nem a nyuszi mosolyú főnököm kért meg volna arra, hogy igyak vele, akkor azonnal elutasítottam volna. De így, hogy a fekete hajú kezdett győzködni engem, úgy döntöttem, megadom magam. Úgy sem ittam még ilyen minőségű pezsgőt, hátha kellemes csalódás lesz. Jungkook öntött nekem, majd magának is, aztán átadta az egyik poharat, ezután pedig koccintottunk. Egy fél hörpintésnyi Rosét mertem csak először inni, de mivel ez kevésnek bizonyult, ezért ittam egy nagyobb kortyot is. A főnököm kíváncsi tekintettel leste a reakciómat, miközben ő majdnem húzóra kiürítette a poharat.

- Na? Hogy ízlik? – kíváncsiskodott, mire közöltem vele, hogy igazából nem rossz. Végül megittam az egész pohárral, mert tényleg finomabb volt, mint vártam. Szinte alig lehetett érezni az alkoholt, ugyanis legfőképpen az édes íz dominált. – Mondtam én, hogy ez nem olyan, mint a boltban árult olcsó italok. Az Armand de Brignac pezsgők egyébként is világszínvonalúak, kevés helyen kaphatók és jó drágák.

- Akkor neked honnan sikerült beszerezned? – kérdeztem, miközben figyelemmel kísértem, amint Jungkook önt magának egy újabb pohárral. Tőlem is megkérdezte, hogy kérek-e még, de megráztam a fejemet. Hiába nem volt rossz, képtelen lettem volna még egy pohárral meginni. Eredetileg egyébként is csak egy kortyot akartam leküzdeni a torkomon.

- Apáék hozták ajándékba, amikor Európában voltak üzleti úton – mondta főnököm. – Eddig nem kóstoltam meg, különleges alkalomra tartogattam.

- A ma este miért különleges? – kérdeztem összeráncolt szemöldökökkel.

- Miért ne lehetne az? – vonta meg a vállait, majd gyorsan lehúzta a második pohár pezsgőjét is. Megragadta a rózsaszín díszítéssel rendelkező üveget, és megindult vele a konyhába.

Természetesen követtem, mert nem akartam egyedül ücsörögni a továbbiakban a nappaliban. Leültem az asztalnál lévő egyik székre, és figyeltem, amint Jungkook előkészül a vacsora készítéshez. Kapcsolt zenét a rádióban, majd dudorászva tett-vett a konyhában. Miközben főzött, lassan kortyolgatott a pezsgőből. Igazából csak akkor éreztem meg, hogy nehezedik a fejem, amikor leszálltam a székről, hogy felajánljam segítségemet a főnökömnek. Nem akartam hátra tett kezekkel nézni, amint ő vacsorát készít. De nem sokáig jutottam, mert megszédültem, amikor lábra érkeztem, ezért meg kellett kapaszkodnom az asztalban. Az lehetséges, hogy csupán egy pohár pezsgő fejbe ütött? Odaléptem a fekete hajúhoz, aki éppen a főtt rizst és a kimchilevet adta hozzá a kimchihez. Kérdőn rám pillantott, mire közöltem vele, hogy szeretném hasznossá tenni magam, ugyanis unatkozom. Megterítettem kettőnknek, mivel először ezt a feladatot szabta ki nekem. Egész végig szédültem és nem éreztem lépéseimet magabiztosnak, szóval többször is meg kellett kapaszkodnom az asztalban, mert nem akartam elesni. Nagyot sóhajtottam, amikor végeztem a terítéssel, majd ismét odasétáltam a konyhapulthoz új feladatot kérni a főnökömtől.

- A fejem felett lévő polcon találsz fűszereket, azokat lepakolhatnád nekem a tűzhely mellé – mondta Jungkook, mire bólintottam és már meg is környékeztem az említett polcot.

Viszont akadt egy kis gondom, ugyanis két dolog is akadályozott. Az egyik maga a házigazda volt, aki totálisan az utamban állt, a másik pedig a polc magassága volt. Lábujjhegyre kellett állnom, hogy egyáltalán ki tudjam nyitni az ajtaját, utána pedig még perceket szenvedtem, hogy egyesével leszedegessem a fűszereket. Muszáj voltam Jungkook vállába kapaszkodni, miközben lábujjhegyen egyensúlyoztam, mert nem akartam ezért széket hozni és arra ráállni. A só volt az utolsó fűszer, amiért fel kellett nyúljak, viszont nem sikerült olyan könnyen megkaparintanom, mint a többit. Fogalmam sincs, hogy miért, de a főnököm szembefordult velem, így olyan közel kerültünk egymáshoz, mint a taxiban, amikor éppen megcsókolni készültem. Azonnal hátrébb hajoltam, mert bepánikoltam, amiért mondhatni megszűnt a távolság kettőnk között. Jungkook viszont utánam nyúlt és a derekamnál fogva megállított engem, hogy ne tudjak tovább hátrálni. Nyeltem egy nagyot, majd felpillantottam a sötét szemeibe és igyekeztem tanácstalanságomat kifejezni, ugyanis nem teljesen értettem, hogy mi történik pontosan. Főnököm közelebb vont magához, ezért már mellkasaink is egymásnak ütköztek, amikor mindketten levegőt vettünk. Úgy éreztem, hogy a szívem bármelyik másodpercben kiugorhat a helyéről. Illetve azt sem tartottam kizártnak, hogy lábaim csak úgy random feladják valamikor a szolgálatot. Az összes létező vérem a fejembe tódulhatott, ugyanis rendesen éreztem, hogy égni kezd az arcom. Emellett levert a víz és kimelegedni is kimelegedtem egy másodperc töredéke alatt.

- Mit... mit csinálsz? – dadogtam, miközben igyekeztem tartani a szemkontaktust a férfivel.

Jungkook viszont nem válaszolt a kérdésemre, csak bal kezével az arcomra simított. Jobbjával még mindig a derekamnál tartott, pedig már eszem ágában sem volt tovább hátrálni tőle. Óvatos volt, ugyanakkor valamilyen szinten mégis határozott. Ezzel szemben én csak álltam mozdulatlanul és teljesen elveszve bámultam csillogó szemeibe. Hüvelykujjával simogatni kezdte az arcom jobb oldalát, miközben figyelt arra, hogy tartsa velem a szemkontaktust. Igazából nehezemre esett felfogni a történéseket, mert egész végig az volt bennem, hogy biztosan csak álmodom. Ez nem történhet meg a való életben! Egyszerűen lehetetlen. Főnököm a tarkómra vezette kezét, majd közelebb hajolt hozzám, de még mielőtt bármi történt volna, homlokát az enyémnek döntötte. Olyan gyorsan kapkodtam levegő után, hogy attól féltem hirtelenjében légszomjam lesz. Jungkook fűszeres parfümje bekúszott az orrjáratomba, ezért muszáj voltam behunyni a szemeimet. Időközben mellkasára csúsztattam a két tenyeremet és megmarkoltam pólójának anyagát, mintha attól félnék, hogy bármelyik pillanatban vége szakadhat ennek az idillikus pillanatnak. Olyan régóta várok már arra, hogy ilyen közel kerüljek hozzá. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy valóra válik a legfőbb kívánságom. Mivel érdemeltem ezt ki? Mi történt, hogy a fekete hajú hirtelen lépni mert? Talán az alkohol hozta meg a bátorságát? Elhajolt tőlem, de csak annyira, hogy újra összekapcsolhassa a tekintetünket, aminek egy újabb adag gyomorgöcs lett az eredménye. Én ezt nem bírom... Azt hiszem a fekete hajú tette meg az első lépést, bár nem emlékszem rá tisztán, ugyanis teljes extázisba kerültem, nem sokkal azután, hogy főnököm derekamra vezette bal kezét. Egész testemmel megremegtem, amikor ajkaim hozzáértek Jungkook puha párnáihoz és azonnal elmélyítettem a csókot, mert többet és többet akartam. Mohó voltam, nem tagadom, de féltem attól, hogy mi van, ha a főnököm meggondolja magát és elhúzódik tőlem. Ki akartam élvezni minden apró pillanatát a csóknak, mintha soha többet nem lenne lehetőségem ilyen közel kerülni hozzá ismét. Viszont úgy tűnt, hogy főnökömnek esze ágában sincs meghátrálni, ugyanis átvette az irányítást és még közelebb is vont magához. Ez a csók sokkal másabb volt, mint amikor a taxi hátsó ülésén ültünk. Most a fekete hajú is ébren volt és ő is pontosan annyira akarta ezt a csókot, mint amennyire én. Mérhetetlen boldogság járta át a testemet, miközben a férfi ajkait becéztem, ugyanis minden porcikám ezután sóvárgott már hetek óta. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig csókolózhattunk a konyhapultnak dőlve, mert olyan volt, mintha megállt volna az idő. Nem számított semmi és senki, csak Jungkook és én. Viszont, mint minden csodálatos pillanatnak, ennek is vége szakadt, ugyanis a vacsoránk égett szaga tudatta velünk, hogy ideje lenne elválni egymástól.

Lehajtott fejjel vártam, amíg Jungkook idegeskedve elzárta a gázt és megpróbálta megmenteni az odaégett kimchis pirított rizst. Úgy éreztem magamat, mintha fejbe csaptak volna. Szédültem, melegem volt, ajkaim viszont még mindig bizseregtek az előző csóktól. Szívem ki akart szakadni a helyéről, úgyhogy határozottan nem éreztem jól magamat. Az előző percek életem eddigi legszebb percei voltak, viszont még sem tudtam teljes mértékben fellélegezni és megkönnyebbülni. Nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy vajon mi lesz ezután? Fogunk beszélni a történtekről? Ugye nem teszünk majd úgy, mintha semmi sem történt volna? Jungkook el fog zavarni? Eltaszít magától és rideg lesz velem? Annyi kérdés felmerült bennem, hogy elkapott a hányinger és muszáj voltam leülni az egyik székre.

- Minden rendben? – sietett oda hozzám Jungkook aggódva.

- Igen... – motyogtam zavartan. – Csak melegem van és egy pillanatra elkapott a hányinger.

- Hozok egy pohár vizet, ne mozdulj! – mondta és azzal a lendülettel már a konyhában lévő csaphoz is lépett, hogy töltsön egy pohár hideg vizet nekem.

Hálálkodó pillantással illettem, majd lassan kortyolgatva kiittam az üvegpohár tartalmát. Egy kicsit jobban éreztem magam, de gyomorgörcsöm nem hagyott alább, mert még mindig bizonytalan voltam a kettőnk kapcsolatával kapcsolatosan. Rákérdezni viszont nem akartam, mert úgy voltam vele, hogy kettőnk közül egyébként is ő az idősebb. Ő a főnököm, szóval neki kellene először a részéről tisztázni a dolgokat. A vacsora megmentése egyébként nem jött össze, szóval a kukában kötött ki az egyébként ígéretesnek indult étel. Nem meglepő, de végül csak rendelt ételt vacsoráztunk, hiába akarta főnököm megmutatni a főzőtudását. Nos, mondjuk úgy, hogy a csókunk kellőképpen elterelte a figyelmét, ezért sült el balul a kimchis pirított rizs.

- Holnap este most már tényleg én fogok vacsorát készíteni – mondta Jungkook, miután mindketten befejeztük az evést. – És te nem jöhetsz a konyha tíz méteres körzetébe.

- Miért is nem? – nevettem el magamat.

- Mert most is csak elterelted a figyelmemet.

- Te voltál az, aki szembefordult velem – mondtam összeráncolt szemöldökökkel.

- Te voltál az, aki fogdosni kezdte a vállaimat és beleállt a személyes terembe – kacsintott egyet, ezzel részéről pontot is tett a téma végére.

- Nem szándékos volt – vontam meg a vállaimat. – Megkértél, hogy szedjem le neked a polcról a fűszereket, én pedig másképp nem értem volna fel odáig.

- Nem kell a mentegetőzés – mondta, azzal felkelt a székéről és elkezdett lepakolni az asztalról. Én nem is mentegetőztem...

Igazából kicsit kínosan éreztem magamat. Nem nagyon tudtam, hogy a csókunk után mégis hogyan kellene viselkednem a férfivel. Ugyanúgy, mint eddig? Nem feltétlen menne nekem szerintem, ugyanis akárhányszor a csókra gondolok, forogni kezd velem az egész lakás. Még most sem sikerült igazán felfognom, hogy végre komolyan történt közöttünk valami konkrét, nem csak apró érintések és megjegyzések. Szerencsére miután megvacsoráztunk már nem szédültem, bár nem tagadom, hogy kissé tanácstalan voltam. A fekete hajú nem úgy nézett ki, mint aki beszélgetni szeretne a történtekről... Én meg gyáva vagyok, ezért biztosan nem terelem ilyen irányba a beszélgetésünket. Így hát végül mindketten elvonultunk tusolni, anélkül, hogy bármi komolyról szót ejtettünk volna. Én a szobámnál lévőbe mentem, főnököm pedig a lakás túloldalán találhatóba. Egyáltalán nem siettem. Szándékosan jó sokáig áztattam magamat, miközben újra és újra átéltem a konyhában történteket. Még most is beleremegtek a lábaim, ha arra az érzelmes csókra gondoltam. Teljesen levett a lábamról, eszméletlenül csókol a férfi. Igaz, eddig csak két emberrel sikerült ilyen intim kapcsolatba kerülnöm, Jungkook viszont határozottan lealázta mérföldekkel mindkettőt. Bármit megtennék azért, hogy újra lehetőségem legyen megízlelni főnököm húsos ajkait. Jobb alkarommal támasztottam magamat a zuhanyzó szélének, miközben lehajtott fejjel folyattam magamra a langyos vizet. Egyszerre volt borzasztó és elképesztő érzés, hogy ennyire vágytam Jungkookra. Bárcsak ne kellene ennyire szenvednem az érzelmeim miatt, akkor minden sokkal egyértelműbb lenne. Miután megelégeltem a tusolást, megmostam a fogaimat és besiettem a vendégszobába. Magamra zártam az ajtót, majd bebújtam az ágyba és egészen nyakig betakarózva, csukott szemekkel szippantottam magamba a levendula illatú öblítő kellemes illatát. Mozdulatlanul feküdhettem egy jó ideig, viszont három hangos kopogás felriasztott. Halkan nyöszörögtem egy sort, de lerúgtam magamról a takarót és odacsoszogtam az ajtóhoz. Már megbántam, hogy bezártam, mert ha nem teszem, akkor most nem kellett volna kimásznom a kényelmes ágyból.

- Nem alszol a szobámban? – kérdezte tőlem azonnal a férfi, miután kinyitottam neki az ajtót.

- Mi? – kérdeztem tőle lepetten.

- Aludj ma nálam! – jelentette ki határozottan az előbb még kérdésként felvetett ötletét. – Úgyis van megbeszélni valónk.

Válaszként bólintottam egyet, majd gyorsan megfogtam a párnáimat és a takarómat, majd követtem a főnökömet a szobájába. A hasamban lévő görcs ismét felerősödött, bár már kezdtem megszokni, hogy a mindennapjaim része lett. Főleg, mióta a főnököm lakásán tartózkodom és több időt töltök vele kettesben, mint ezelőtt. Megágyaztam magamnak az üresen hagyott oldalon, ami az ablakhoz közelebb eső fél volt. Jungkook ezt néma csendben végignézte, miközben ő már régen befeküdt az ágyba és a legkényelmesebb pózt is megtalálta. Bal kezét a feje alá tette és teljes testével az én irányomba fordult. Először a hátamra feküdtem, mert kissé kellemetlenül éreztem magamat a helyzet miatt. Nem gondoltam volna, hogy a ma éjszakát a szobájában, az ágyában, méghozzá mellette fogom tölteni. Idegen volt számomra a helyzet, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy olyasvalakivel aludtam, aki iránt érzéseket táplálok.

Hosszú percekig néma csendben feküdtünk egymás mellett, de egész végig éreztem magamon a főnököm pillantásait. Jóformán lyukat égettek a bőrömön. Szám belsejét harapdáltam, miközben azon tűnődtem, hogy talán mégis nekem kellene először megszólalnom. Talán ha én kezdeném el a beszélgetést, akkor az én kezemben lenne az irányítás. Belemehetnénk olyan témákba, amikbe én szeretnék és végre válaszokat kapnék a kérdéseimre is.

- Azért csókoltál meg, mert ittál? – kérdeztem végül tőle először én. Igazából ez a kérdés azóta bennem volt, mióta csókolóztunk a konyhában. Előtte jó pár pohárral ivott a minőségi pezsgőből, szóval muszáj voltam ezt megkérdezni tőle.

- Nem – válaszolta. – Az alkohol csak elnyomta azt az érzést, ami józanon akadályozott.

- Micsoda?

- Az alkalmazottam vagy, aki csak tizenhét éves, tehát még bőven fiatalkorúnak számítasz. Én közeledek a harminchoz, szóval jó pár dolog nem hagyott eddig nyugodni. – mondta nagyot sóhajtva. – Sőt, igazából most sem hagy.

- Megbántad? – pillantottam felé, de továbbra is a hátamon feküdtem.

- Mit?

- Hogy megcsókoltál – nyeltem egy nagyot, ugyanis bennem volt, hogy esetleg mi lesz akkor, ha igent mondd. Tuti elbőgöm magam, ha férfias, ha nem.

- Nem bántam meg – rázta meg a fejét. – Igazából már egy ideje meg akartam tenni. Eddig viszont mindig legyőzött a józan eszem. Ma este viszont engedtem a csábításnak és nem bírtam tovább megálljt parancsolni magamnak.

- Nem zavar, hogy én... hogy én is fiú vagyok? – tettem fel újabb kérdésemet.

- Nem – válaszolta. – Ha most minden kérdésedre választ akarsz kapni, akkor szerintem vasárnap estig itt feküdhetünk.

- Ez igaz... – sóhajtottam fel. – Akkor befogom! – fordítottam vissza egyenesbe a fejemet, majd a főnököm plafonját kezdtem tanulmányozni.

- Nem azt mondtam, hogy maradj csendben – nevette el magát a fekete hajú. – Csak, hogy nem kell most feltenned az összes kérdésed, úgyis mindenre válaszolok majd. Ráérünk szerintem.

- Igazad van – bólintottam. – Bocsánat, nem akartam idegesítő lenni. Csak bevallom őszintén, nem igazán tudom, hogyan kellene most viselkednem veled.

- Nem voltál idegesítő – válaszolta, hangján szerencsére hallani lehetett, hogy éppen mosolyog. – Ahogy eddig is tetted. Nem hinném, hogy innentől kezdve máshogyan kellene viszonyulnunk egymáshoz.

- Most úgy fogunk tenni, mintha nem csókolóztunk volna? – fordultam teljes testemmel Jungkook felé, ugyanis nem igazán értettem, hogy mire akar pontosan kilyukadni. A fekete hajú viszont válasz helyett csak elnevette magát. Ettől még jobban összezavarodtam, szóval most már extrán tanácstalan voltam a viselkedésemmel kapcsolatosan.

- Nem ezt mondtam – válaszolta még mindig jól szórakozva. – Nekem nem állt szándékomban innentől kezdve máshogyan viselkedni veled. Ugyanúgy tegezni foglak, ha magunk között vagyunk, ugyanúgy közel engedlek majd magamhoz, mint eddig és nem kell attól félned, hogy esetleg máshogyan viselkedek majd veled.

- Akkor jó, azt hiszem... – sóhajtottam fel, bár még ekkor sem sikerült teljes mértékben lenyugtatnia.

- Aludjunk, mert holnap megint hosszú napunk lesz – ásított egy jó nagyot Jungkook, majd megdörzsölte a szemeit és közelebb csúszott hozzám.

- Bejössz velem anyához délután a kórházba? – kérdeztem, mire bólintott egyet. – Köszönöm.

Erre már nem kaptam választ, csak azt érzékeltem, hogy a fekete hajú odabújik hozzám, nekidönti a homlokát a vállamnak és nyom egy puszit a bőrömre. Eleresztettem egy apró mosolyt, majd fejemet az övének döntöttem és behunytam a szemeimet. Még ekkor sem sikerült teljes mértékben elengednem magamat, de minden erőmmel azon voltam, hogy végre kiengedjek. Hiába kavargott még rengeteg fel nem tett kérdés a fejemben, igyekeztem csak is arra koncentrálni, hogy jelenleg itt vagyok a fekete hajú lakásán. A szobájában alszok, jelenleg az ágyában fekszek, miközben ő átölel engem és a fejét még a felkaromnak is dönti. Micsoda álom ez? Soha nem akarok felébredni belőle! Soha nem akarom, hogy vége legyen.