- Nem tetszik ez a fej, inkább ide se gyere! – kiáltott oda hozzám Dia, amikor hétfőn reggel megpillantott.

- Jó reggelt – sóhajtottam fel, majd magamra erőltettem egy nagyon hasim mosolyt. – Ha tehettem volna, otthon maradok.

- Mit csinált a részeg Jungkook? – kérdezte, miközben én azon voltam, hogy bejussunk az üzletbe.

- Semmit – mondtam.

- Akkor? Miért nézel ki úgy, mint akin átgázolt egy tehéncsorda?

- Nem aludhattam szerintem három óránál többet az este – vontam meg a vállaimat. – De hagyjuk inkább, nem akarok róla beszélni – mondtam, azzal inkább bementem az üzletbe és az öltöző felé vettem az irányt.

Tényleg nem aludtam valami sokat, mert egyrészt nem éreztem álmosnak magam, másrészt egész éjszaka azon voltam, hogy megfejtsem Jungkookot. Illetve az éjszaka közepén anya is rosszul lett, ezért nem mertem magára hagyni. Körbehányta az egész szobát, fájlalta a hasát és össze-vissza beszélt, szóval mondhatni az egész éjszakámat végigsírtam. Aggódtam érte, ugyanakkor tehetetlen voltam és annak is éreztem magamat. Megtiltotta, hogy orvost hívjak, a telefonomat is a földhöz vágta, amikor segíteni akartam, szóval csak azt tehettem, hogy mellette maradok. Miután elaludt és megbizonyosodtam arról, hogy jobban van, megpróbáltam elvonulni és valamennyit pihenni, csak hát az sem jött össze teljesen. Amikor vasárnap reggel kimentem a vendégszobából és Jungkook meglátott, teljes ellentétét mutatta az ittas állapotban lévő énjének. Mintha bepánikolt volna és ezért zavart el a lakásától. Talán várt valakit? Vagy többre emlékezett az előző estéből, mint gondoltam? Nem tudom, egyszerűen nem sikerült megfejtenem. Szerintem csak ő lenne képes tiszta vizet önteni a pohárba. Ennek viszont nem sok esélyét látom, mert most biztosan napokig nem fog bejönni a boltba miattam. Szóval mondhatni borzasztó éjszakám volt.

Miután lepakoltam a táskámat és áthúztam a cipőmet, felsöpörtem majd felmostam a boltban, ahogyan azt minden nyitás előtt megteszem. Közben Dia többször is próbált kérdezgetni a hétvégéről, de nem válaszoltam neki egyszer sem. Nem igazán akartam róla beszélni, ugyanis részben még mindig szégyelltem magam egy kicsit. Meg bármennyire is megbízok a munkatársamban, nem merném neki elmondani, hogy titokban lekaptam a főnökömet. Nem akarom, hogy csalódjon bennem és esetleg más szemmel nézzen rám, mint ezelőtt.

- Jimin... – sóhajtott fel a nő, miután visszavittem a cuccokat az öltözőbe. – Nem akarom a dolgaidba beleütni az orromat, de nekem bármit elmondhatsz, ugye tudod? Nem adom tovább senkinek sem, bízhatsz bennem.

- Tudom, Dia és bízok is benned. Csak nem tudom, Jungkooknak van valakije? – kérdeztem, mire a nő megrázta a fejét.

- Én úgy tudom, hogy nincsen. Miért?

- Mert nála aludtam, miután részegen hazasegítettem, de reggel, amikor meglátott még a kávéját is kiköpte ijedtében. Mintha egy szellemet látott volna, pedig csak én voltam az kómás fejjel. Aztán jóformán két perc alatt kirakott a lakásáról és rám csapta a bejárati ajtót.

- Jungkook? Ezt csinálta? – kérdezte nagyra tágult szemekkel. – És szerinted azért, mert van valakije?

- Nem tudom – vontam meg a vállaimat. – Lehet várt valakire, aztán azért nem kellett volna ott lennem. Mindenesetre fura volt, mert este még teljesen normális volt velem.

- Nem próbálsz meg beszélni vele?

- Szerinted nem fog elkerülni most napokig? Egyikünk sem fogja látni egy jó darabig, abban biztos vagyok. – sóhajtottam fel.

- Mondjuk ebben igazad lehet – értett velem egyet bólogatva. – Majd, ha esetleg beszélek vele telefonban rákérdezek a hétvégére, hátha nekem elárul valamit.

- Rendben – bólintottam. – Köszönöm – mondtam, azzal a bejárati ajtóhoz sétáltam, hogy hivatalosan is kinyissam a boltot.

- Bejön neked, mi? – vigyorgott, amikor visszaértem hozzá a kasszához.

- Addig nem hagysz fel ezzel a kérdéssel, amíg igent nem válaszolok, igaz?

- Jól érzékeled – mondta még mindig fülig érő mosollyal. – Ne tagadd a nyilvánvalót, kedves munkatársam.

- Igen, bejön nekem. Most már örülsz? – motyogtam, majd jobbnak láttam, ha az üzlet túloldalához sétálok, mert nem akartam egy ideig Diával beszélgetni.

- Úgy tudtam! Engem nem versz át! – tapsikolt vidáman, majd a hatásosság kedvéért büszkén ki is húzta magát.

Mosolyogva megcsóváltam a fejemet, mert gyerekesnek találtam a kolléganőm viselkedését, mégsem idegesített. Tényleg bízok benne és tudom, hogy nem fog azonnal főnökünkhöz rohanni árulkodni. Plusz mivel a napjaim nagy részét vele töltöm, felesleges lettem volna tovább hazudozni neki. Nem vak, tehát már eddig is észrevehette rajtam, hogy nem éppen érzem magam a legmagabiztosabbnak Jungkook jelenlétében. Kicsit jobb lett a kedvem, mivel akárhányszor Diára néztem, mindig hatalmas mosoly terült el az arcán. Jól esett, hogy ennyire a szívén viseli a szerelmi életemet vagy mimet. Bár részben szerintem inkább annak örült, hogy mindvégig igaza volt, hiába tagadtam le még az elején. Pedig eddig tényleg azon voltam, hogy a lehető legtermészetesebben viselkedjek a fekete hajú mellett, ezek szerint viszont még sem voltam eléggé jó. Vagy csak kolléganőm látta kiválóan át a helyzetet és ismert ki engem meglehetősen hamar. Ma sajnos nem voltam olyan szerencsés, hogy megússzam türelmes és céltudatos vásárlókkal. Szerintem már az első órában adódott egy kis gond, miszerint nem találtam barack színben fehérneműszettet az egyik vevőnek a méretében. Szerintem az elmúlt két hét alatt ez volt az első alkalom, hogy valaki ilyen szín után érdeklődött. Dia sem tudott kisegíteni, mert majd csak szerdán érkeznek új áruk, addig azzal tudunk szolgálni, ami a boltban és a raktárban található. Tehát miután majdnem háromnegyed órán át kerestem a barackszínű fehérneműszettet, közölte velem a nő, hogy akkor átmegy egy másik boltba, mert úgy tűnik, mi hasznavehetetlenek vagyunk. Nagyon ott volt a nyelvemen, hogy beszólok neki valamit, de inkább nem tettem, csak elnézést kértem és értesítettem arról, hogy azért szerdán nézzen vissza, hátha kaptunk olyan méretet és színt, ami neki kellett. Ezután sem kímélt a sors, mert sikerült összevesszek egy nálam kétszer izmosabb és magasabb csávóval, miután megvádolt azzal, hogy méregetem a barátnőjét, miközben ő a melltartót nézegetett magának. Persze, hogy néztem mit csinál, mert ez a munkám, meg előtte egyébként is segítségemet kérte.

- Lefogadom, hogy csak azért dolgozol fehérnemű boltban, hogy a csajok seggét meg a melleit bámuld – mondta nekem a csávó vöröslő fejjel. – Ha csajokat akarsz nézni, menj el sztriptízbárba, te perverz.

- Én ide dolgozni járok, nem barátnő jelöltet keresni – mondtam nagyot sóhajtva. – Nem méregettem a párját, hanem a kezében lévő melltartót néztem, hogy megfelel-e az előtte említett elvárásoknak. Elnézést kérek, ha esetleg félreértette a helyzetet.

- Igaza van, Yunggi – szólt rá idegesen a barátjára a zavarban lévő nő. – Ne legyél már mindenkire ennyire megszállottan féltékeny! Így engem is kellemetlen helyzetbe hozol.

- Láttam, amit láttam! – morogta. – A seggedet is stírölte a szemeim láttára.

- Jó napot, esetleg valami probléma adódott? – jelent meg a semmiből Jungkook, amivel sikerült még a frászt is rám hoznia.

- Probléma az van – bólintott ezek szerint Yunggi. – Én a helyében nem vennék fel minden jött-ment perverzet dolgozónak – pillantott rám lenézően.

- Perverz? – lepődött meg a mellettem álló főnököm. – Kifejtené, hogy mire gondol?

- Végigmérte a nőmet, a szemeim láttára bámulta meg, még a nyála is kicsorgott.

- Igaz ez? – nézett rám Junkook, mire természetesen heves fejrázásba kezdtem.

- Én csak a hölgy kezében lévő melltartót néztem, hogy megfelel-e neki – mondtam nagyot nyelve. – Nem volt semmi rossz szándékom, csak segíteni szerettem volna, elvégre ez a dolgom.

- Rohadtul nem az a dolgod, hogy mások nőjére rámássz! – indult meg ingerülten felém a nálam két fejjel magasabb csávó, viszont Jungkook egy határozott mozdulattal elém állt, így szerencsére megmentett egy esetleges dulakodástól.

- Elnézést kérek az alkalmazottam nevében is, de úgy vélem, félreértés történt. Jimin csak tizenhét éves, nem állna szándékában idősebb hölgyek méregetése.

- Épp ez az, Yunggi! Mi lenne, ha előbb gondolkodnál és csak utána beszélnél? Most is csak zavarba hozol engem. – mondta idegesen a lány, aki időközben visszapakolta a nézegetett melltartót az eredeti helyére. – Inkább majd visszajövök legközelebb egyedül!

- Most nehogy már én legyek a szar, amiért ez a kis perv... – emelte volna fel a hangját a nő barátja, de főnököm, amint tudott, szavaiba vágott és leállította.

- Megtennék, hogy elhagyják az üzletet, ha nem vásárolnak semmit? Nem szeretném, ha a többi vásárlót zavarnák a hangoskodásukkal. – szakította félbe éles, ellenmondást nem tűrő hangjával.

- Persze – mondta a nő. – Elnézést kérek a barátom nevében is! – mondta, azzal karon is ragadta az említettet, majd amilyen gyorsan csak tudta, maga után rángatta ki az üzletből.

- Köszönöm – sóhajtottam fel Jungkookra pillantva.

- Hogyan sikerül mindig ilyen lehetetlen helyzetekbe keverednie? – nevette el magát a főnököm, mire megvontam a vállaimat és közöltem vele, hogy fogalmam sincsen. – Egyébként ebédszünetben szeretnék Önnel beszélni.

- Miről?

- A tegnapi viselkedésemről – mondta, azzal sarkon fordult és eltűnt a személyzeti folyosón.

Dia már-már kapálózva próbálta felhívni magára a figyelmemet, miután a fekete hajú nem tartózkodott már a légtérben. Nem akartam munkatársamra nézni, mert biztosan kérdezősködni kezdett volna az előbb történtekről. Igazából meglepett, hogy főnököm csak úgy a semmiből megjelent és megvédett. Nem gondoltam volna, hogy mostanában látni fogom az üzletben, abban a hitben voltam, hogy majd biztosan kerülni fog engem. Most viszont azt mondta, hogy beszélni szeretne velem ebédszünetben, szóval ezek szerint nem áll szándékában távolságtartóvá válni.

- Jimin... – szólt oda nekem kolléganőm, miután gondolom rájött arra, hogy szándékosan nem nézek a kassza irányába. – Jimin, idejönnél?

- Most nem tudok – ráztam meg a fejemet, mire akkorát sóhajtott, hogy az üzlet túloldalán is tökéletesen hallottam.

- Ne idegesíts!

- Majd mondom, már úgyis csak egy óra van az ebédszünetig – ráztam le ennyivel a kíváncsiskodó nőt, és igyekeztem az elkövetkezendő órában csak is a beérkező vásárlókkal törődni.

Szerencsére a délelőtt további része eseménytelenül telt, segítettem a vevőknek, akik nem balhéztak, csak udvariasan megköszönték a segítségemet és a kedvességemet. Én eddig sem szerettem volna senkivel sem összeszólalkozni, illetve mások párját sem állt szándékomban megbámulni, ugyanis ez a munkahelyem. Ide dolgozni járok, nem párt keresni magamnak. Most egyébként is túlságosan el vagyok foglalva Jungkookkal, nincsen időm más embereket méregetni. Miután Dia megfordította az ebédszünetet jelző táblát, gyorsan elmondtam neki, hogy a főnök szeretne velem beszélni, ezért ebédeljen nélkülem nyugodtan. Először meg akart várni, de mivel egyikünk sem tudta, hogy mennyi időt vesz majd idénybe a szóváltás, így végül csak rábólintott a javaslatomra. Nem szabad kihagynia az ebédet, nem szeretném, ha ismét rosszul lenne és mentőt kellene hívni hozzá. Én még egyébként is fiatal vagyok, kibírom az egyik főétkezés nélkül. Miközben sétáltam végig a folyosón, szívem a torkomban dobogott és többször is levert egymás után a víz. Igyekeztem mélyeket lélegezni, mert nem állt szándékomban elájulni. Remegő kezekkel kopogtam be a főnököm irodájába, aki pár másodperc után be is engedett magához.

- Minden rendben volt, miután eljöttem? – kérdezte, mire bólintottam egyet és jobbnak láttam, ha helyet foglalok az egyik széken, mielőtt még tényleg a földön kötök ki. – Akkor jó!

- Mit szeretett volna? – nyeltem egy nagyot, mikor nem szólalt meg, csak arcomat fürkészte. Én nem mertem ránézni, mert nem éltem volna túl egy újabb olyan szemkontaktust, amit szombat este is folytattunk egymással a céges összejövetelen. Viszont még így is éreztem érdeklődő pillantásait magamon.

- Elnézést szeretnék kérni a viselkedésem miatt. Nem a legjobban reagáltam le a vasárnap reggel történéseit. Nem állt szándékomban kellemetlen helyzetbe hozni Önt. És köszönöm szépen, amiért épségben hazajuttatott az összejövetelről. Nem szokásom ilyen sokat inni, szóval reménykedek benne, hogy nem fog innentől kezdve más szemmel tekinteni rám. – mondta mindvégig a szemeimbe nézve. Ismét teljesen kiszáradtam, torkom kaparni kezdett, tehát muszáj voltam ismét nyelni egyet.

- Nem probléma, könnyen hazataláltam – hazudtam mosolyogva.

- Nem feltétlen a hazajutására gondoltam most – sóhajtott fel. – Csak reggel vártam valakit, aki történetesen bármelyik pillanatban megjelenhetett volna és el szerettem volna kerülni a kínos szituációt. Alapjáraton nem szeretek magyarázkodni, abból pedig nehezen tudtam volna jól kijönni, hogy miért töltötte az éjszakát nálam az egyik alkalmazottam.

- Ezért sem szerettem volna a lakásán aludni, mert nem állt szándékomban zavarni.

- Nem zavart, nem arról van szó, csak... Ez egy kissé bonyolult és személyes ügy. – vonta meg a vállait, miközben ujjaival dobolni kezdett az asztalán.

- Értem – bólintottam. – Mint mondtam, hazataláltam, szóval nem probléma.

- Kárpótlásul és bocsánatkérésül meghívhatom ebédre? – kérdezte, mire muszáj voltam elmosolyodni. – Akkor talán kevésbé lenne bűntudatom.

- Most, hogy mondja, régen ettem már tteokbokkit – mondtam, mire főnököm ajkai is felfelé görbültek.

- Azt hiszem tudok egy jó éttermet a közelben – válaszolta vidáman, azzal fel is kelt az asztalától, majd magára húzta fekete öltönyét. – Mehetünk?

- Igen, csak gyorsan felhúzok én is valamit – keltem fel a székről, és gyorsan az öltözőbe siettem, a szekrényből pedig kivettem a kabátomat.

Meglepődtem, amiért Dia nem volt a Rice Cake étteremben, pedig tökre felkészültem a szemöldökhúzogatásaira és a perverz pillantásaira. A szokásos kétszemélyes asztalnál foglaltunk helyet, majd, amikor kijött hozzánk az egyik pincér, le is adta a rendelésünket. Nem azt mondom, hogy zavarban voltam, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra kettesben lehetek a főnökömmel. Tényleg abban a tudatban voltam egészen ma délelőttig, hogy egy hétig még csak látni sem fogjuk egymást. Viszont sikerült rendesen meglepnie, amikor ma megjelent az üzletben és még a segítségemre is sietett. Ha nem állt volna oda mellém és védett volna be, akkor a féltékeny srác biztosan behúzott volna nekem egyet. Ezért meg is köszöntem neki, hogy megmentett egy kórházi látogatástól. Válasza csak annyi volt, hogy akkor most már legalább kvittek vagyunk. Nem szeret senkinek sem tartozni, amit teljesen megértek, mert én is utálok valaki adósa lenni. Egyébként jól elbeszélgettünk egymással, viszont nem éreztem olyan közelinek, mint mondjuk szombaton. Nem tudom, hogy kire várt és ki miatt kellett elküldenie a lakásáról, de kezdem azt hinni, hogy komolyan van valakije, vagy legalább alakulóban van neki valaki. Mást nem igazán tudtam elképzelni, mert szerintem még a szülei előtt is ki tudta volna magyarázni magát. Negyedórát ugyan késtem, de szerencsére Dia nem szakadt meg egyedül a munkától, amíg távol voltam. Miután Jungkook elköszönt tőlünk és elhagyta az üzletet, muszáj voltam elmesélni munkatársamnak a történteket, mert nem hagyott volna békén a műszak végéig. Vagy ötször elmondta, hogy szerinte a főnökünk szingli, de majd beszél vele és akkor megpróbál megtudni valamit. Egyébként még mindig az mellett érvelt, hogy szerinte akkor is bejövök a fekete hajúnak. Szerinte azért zavart el a lakásáról, mert megijedt a saját érzéseitől és attól, hogy részegen valami olyat csinált, amit nem szabadott volna. Nem tudom, hogy mit higgyek már, mindenesetre megkönnyebbültem, amiért ma beszéltünk és bocsánatot kért tőlem. Igazából hiába voltam mérges rá a vasárnap reggeli miatt, egyszerűen nem tudtam haragudni. Főleg, miután bocsánatot kért tőlem az irodájában és úgy nézett rám. Egyébként sem vagyok nagy haragtartó, de sikerült erőteljesen hatnia rám csupán a tekintetével.

Bevallom őszintén féltem hazamenni. Anya reggel még aludt, amikor eljöttem otthonról, azóta pedig nem beszéltem vele. Nem tudom, hogy most hogyan érzi magát, illetve azt sem tudtam, pontosan mire számítsak. Remélem azért jobban van, mint éjszaka volt. Bátortalanul hagytam el a lépcsőházat, majd miután gyorsan megszabadultam a cipőimtől, azonnal anya szobájába siettem. Az ágyon feküdt, de természetesen a jobb kezében ott volt egy sörösüveg. Felpillantott rám, amikor érzékelte a semmiből jött fényt, de egy halk nyöszörgésen túl mást nem mondott. Becsuktam magam után az ajtót és odasétáltam hozzá. Annyira reszketett, hogy még a fogai is összekoccantak, ezért a homlokára csúsztattam a kezemet. Igazából nem lepődtem meg, amiért tűz forró volt. Azonnal a nappaliba siettem és hoztam neki vastag takarót, illetve még egy pulcsit a biztonság kedvéért. Először nem akarta odaadni a sörösüvegét, de erőszakkal elvettem tőle és idegesen a konyhában lévő mosdókagylóba öntöttem az egészet. Természetesen semmilyen gyógyszer nem volt itthon, így nem tudtam anyának mit adni. Szerintem magas láza lehetett, mert még két pulcsiban és két takaróban is meg akart fagyni. Arra viszont nem tudtam rávenni, hogy kimásszon az ágyból és elsétáljon a fürdőszobáig, ezért a hűtőfürdő ötletét el kellett vetnem. Egészen éjfélig anya mellett voltam és az állapotát figyeltem. A saját takarómat is odaadtam neki, illetve zaklattam, hogy minél többet igyon, mert tudom, hogy az izzadás miatt ilyenkor sok vizet veszít a szervezet, amit pótolni kell. Sikerült előkeresnem az ősrégi lázmérőnket a nappaliban lévő szekrény legaljáról, amit utoljára szerintem akkor használtunk, amikor tíz éves lehettem. Azóta nem igazán került kézbe, de szerencsére megválni sem váltunk tőle, aminek most hasznát is vettem. Amikor legelőször megmértem harminckilenc alatt volt egy kevéssel, de ahogy telt az idő szépen-fokozatosan lecsökkent harminchétre. Ekkor mertem csak kivonulni anya szobájából, előbb nem. Nem tudom, hogy mi lehet vele, de ha holnap sem lesz jobban, akkor hogyan hagyhatnám egyedül itthon? Nem hagyhatom felügyelet nélkül, mert ittasan és lázasan nem tudja ellátni magát. Reggel az első dolgom lesz, hogy veszek lázcsillapítót, mert sok hasznát vettük volna ma annak is.