A taxisofőr túlságosan belemerült a telefonálásba, ezért jóformán hátra sem pillantott hozzánk egyszer sem. Hosszú percekig mozdulatlanul ültem és az ablakon bámultam kifele, de egy idő után muszáj voltam a mellettem ülőre nézni. Elég mélyen aludhatott, ugyanis még a szája is nyitva volt, illetve, mintha halkan horkolt is volna. Eleresztettem egy apró mosolyt, mert nem gondoltam volna, hogy egyszer így láthatom majd a főnökömet. Ha jól láttam a sofőr GPS-én, akkor még fél órát biztosan utazni fogunk, tehát valamivel el kell ütnöm az időt, ha nem akarom halálra unni magamat. Nyeltem egy aprót, majd közelebb csúsztam Jungkookhoz. Behunytam a szemeimet és igyekeztem minél jobban magamba szippantani kellemes illatát. Nem tudom, hogy pontosan mikor is szerelmesedtem bele ennyire a parfümjébe, de mostanra jóformán menthetetlen lettem. Amikor megérzem, azonnal görcsbe rándul a gyomrom és közelebb szeretnék kerülni hozzá. Talán ezért is csúsztam még jobban az irányába. Még szerencse, hogy őt középre ültette be Joon, nem a jobb szélére, mert akkor most nem tudtam volna ennyire közel kerülni hozzá. Beharaptam alsó ajkamat és fejemet a felkarjának döntöttem. Hosszú percekig nem mozdultam, de végül arcomat belefúrtam öltönyének selymes anyagába. A fűszeres illat azonnal megcsapta az orromat, ezért még közelebb bújtam hozzá. Egyszerre lepte el a testemet a nyugtalanság és a jóleső bizsergés. Egyrészt megrémültem attól, hogy csupán az illata miatt képes vagyok ilyen szintű extázisba kerülni, másrészt viszont még közelebbről és még jobban akartam érezni a férfit. Teljesen elvarázsolt, levett a lábamról és kezdtem úgy érezni magamat miatta, mint egy megszállott. Hiába ültem csak mellette és döntöttem a fejemet a felkarjának, már most leírhatatlan boldogságot éreztem. Azt akartam, hogy megálljon az idő és még jó sokáig ebben a pózban lehessek következmények nélkül. Az az egy szerencsém, hogy főnököm lerészegedett, mert ha magánál lenne, akkor most néma csendben ülnénk az ülés két szélén egymásra sem nézve. Nem kapaszkodhatnék belé görcsösen, miközben attól rettegek, hogy ezt soha többé nem tehetem majd meg ismét. Aztán eszembe jutottak a Jinha által mondottak. Igaz, valamilyen szinten biztos voltam a Jungkook iránta érzéseimben, mégis meg akartam bizonyosodni arról, hogy valóban vonzódok-e a fekete hajúhoz. Ezért is hajoltam el tőle, majd remegő ujjaimmal az arcára simítottam. Ismét beharaptam alsó ajkamat, miközben szájának vonalát rajzoltam körbe. Egyszerűen nem bírtam kihagyni azt a pontot, hiába igyekeztem arcának többi részére fókuszálni. Erős késztetést éreztem, hogy most azonnal megcsókoljam. Megijedtem saját gondolataimtól, ugyanis éppen a főnökömről van szó. A főnökömről, aki tizenegy évvel idősebb nálam. Még csak eszembe jutnia sem szabadna ilyesminek, még sem tudtam elpillantani párnáiról. Összeszorítottam a fogaimat, de mielőtt még megmozdultam volna, Jungkook nyöszörögni kezdett és pózt változtatott. Még közelebb került az arcomhoz és becsukta a száját, ami eddig résnyire nyitva volt. Gondolataim ezerrel kavarogtak, folyamatosan Jinha, illetve Dia szavai jártak a fejemben, miszerint a főnököm talán viszonozza a semmiből jött érzéseimet. Lépnem kell, ha tudni akarom, hogy komolyak-e a szándékaim. Ha most megcsókolom, akkor lehet rájövök, még sem váltja ki belőlem azt, amire számítottam. Utána már könnyebb lesz elengednem és nem fogok minden egyes alkalommal szenvedni, amikor meglátom. Ökölbe szorítottam az kezeimet, majd behunytam a szemeimet és amilyen óvatosan csak tudtam, ráhajoltam Jungkook puhai ajkaira. Most sokkal jobban remegtem, mint amikor a felvételemmel kapcsolatos eredményemet vártam. Megmozdítottam az ajkaimat, de nem olyan sokára elhajoltam főnökömtől és a lehető legmesszebb húzódtam tőle. Mellkasom olyan szaporán emelkedett és süllyedt, mintha most futottam volna le egy egész maratont. Tenyereim izzadtak, még mindig remegtem és szívem hihetetlenül gyorsan vert. Megcsókoltam. Komolyan megcsókoltam a fekete hajút.

- Megérkeztünk – szakított ki gondolataimból a taxisofőr éles hangja.

Először azt hittem csak viccel, de amikor kinéztem az ablakon és megpillantottam a hatalmas épületet, ahova szerdán is hozott Jungkook, leesett, hogy nagy valószínűséggel nem hazudik. Rendesen belemerülhettem a gondolataimba, ha több mint húsz perc két pislogás alatt eltelt. Megköszörültem a torkomat, majd gyorsan kifizettem a Joontól kapott pénzből a taxi díját és kiszálltam a kocsiból. Muszáj voltam felkelteni a főnökömet, mert alvó állapotban sajnos nem tudom felvinni a lakásáig. Először befogtam az orrát, hogy hátha majd erre felkel, de miután levegő után kapkodott és megkaparintotta azt, tovább horkolt. A két karjánál kezdtem rázni, majd az arcát is megütögettem, de még csak megmozdulni sem akart. Már kezdtem bepánikolni, ugyanis a sofőr is türelmetlen pillantásokkal illetett, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy felültetem a főnökömet és nemes egyszerűséggel kihúzom a kocsiból. Remélem magához tér és lábra állítom majd, mert nem szeretném a betonon végezni. A tervem valamilyen csoda módján bevált, ugyanis miután kiszenvedtem a fekete hajút a hátsó ülésről, magához tért. Először nyilván azt sem tudta merre van arccal, de miután röviden leírtam neki a jelenlegi helyzetünket, összeszedte magát. Lassú, de biztos lépésekkel indultunk el a felhőkarcoló bejárata felé, viszont egész végig támogattam Jungkookot, mert a fél órás alvás egyáltalán nem józanította ki. A lifthez érve kicsit megkönnyebbültem, mert a nehezén már túl voltunk. Felmegyünk a tizedik emeletre, ahol már csak pár lépést kell sétálnunk és ott is vagyunk a lakásánál. Viszont még a cél előtt nem várt akadályba ütköztünk, ugyanis a férfi nem tudta a nyolc számjegyből álló belépőkódját. Engem a sírás kerülgetett, a fekete hajú viszont csak szótlanul állt és engem bámult a csodát várva. Elképzelésem sem volt a kódjáról, ugyanis erről valahogyan egyszer sem esett szó kettőnk között. Végső elkeseredésemre felhívtam Diát abban bízva, hátha ő tudja legalább egy részét a hosszú jelszónak. Hátha arról majd eszébe jut valami Jungkooknak és végre bejutunk a lakásába.

- Szia, ne haragudj, hogy ilyenkor zavarok, de van egy kis probléma. Jungkook teljesen lerészegedett és nem jut eszébe a belépőkódja. Esetleg te nem tudod? Mert itt dekkolunk már vagy fél órája a folyosón. – hadartam el gyorsan a bajomat a kolléganőmnek.

- Szia. Huh, nem akarok hülyeséget mondani, de nekem úgy rémlik, mintha a szüleinek évfordulója lenne a kód. – mondta Dia, mire hümmögve a főnököm felé fordultam.

- Emlékszik, hogy mikor ismerték meg egymást a szülei? – kérdeztem Jungkooktól, mire beharapta alsó ajkát és látszólag gondolkodóba esett. – Szerintem nem fogja tudni... – sóhajtottam fel orrnyergemet masszírozva.

- Azt hiszem 1992 elején – próbált segíteni közben Dia a vonal túloldaláról.

- 1992 február? – kérdeztem Jungkooktól, mire megrázta a fejét. – Akkor január? Március? Gondolkozzon, mert Ön nélkül nem fogunk sajnos rájönni a dátumra.

- 1992.02.18. – mondta nehezen forgó nyelvvel. – Azt hiszem 1992.02.18.

- Az lehetséges? – kérdeztem kolléganőmtől, de közben már oda is léptem a bejárati ajtóhoz, hogy megpróbáljam beírni az előbb hallott számokat.

- Szerintem igen – mondta Dia. – Nem tudom, nem akarok hazudni.

- Igen! Jó! Sikerült! – ugrottam egyet örömömben, amikor zöldre változott a terminál széle, a bejárati ajtó pedig kinyílt. – Ezer hála neked, Dia. Most viszont le kell tennem, mert Jungkook nem igazán áll biztos lábakon. Hétfőn beszélünk. Szia és jó éjszakát. – köszöntem el kolléganőmtől amilyen gyorsan csak tudtam és már zsebembe is csúsztattam a telefonomat.

Először a nappali kanapéjára akartam leültetni a főnökömet, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy a szobájába menjünk. Miután nagy nehezen átsegítettem a hatalmas lakáson, lefektettem az ágyára, levettem róla a cipőit és a kabátját is, de mielőtt még elhajoltam volna tőle, megragadta az alkaromat és visszahúzott magához.

- Itt maradsz? – kérdezte nehezen forgó nyelvvel.

- Tessék? – pislogtam nagyokat ugyanis egyszerre két dolog is szemet szúrt nekem. Elsősorban letegezett, másodszor pedig magával a kérdésével is sikerült meglepnie.

- Itt alszol ma nálam? Nem akarom, hogy egyedül utazgass.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – ráztam meg a fejemet, de továbbra sem tudtam távolabb húzódni főnökömtől, mert még mindig fogta a karomat.

- Miért nem? Aludtál már nálam.

- Tudom, de ez most más – motyogtam. Rendesen fura volt hallani, hogy tegezve beszél hozzám. Már kezdtem megszokni a magázást.

- Miért? – vezette végig ujjait a karomon, majd meg sem állt addig, amíg kézfejemhez nem ért. – Talán nem akarsz maradni?

Nem válaszoltam neki semmit, csak lepillantottam Jungkook kezére, ami időközben megtalálta az enyémet. Cirógatni kezdte bőrömet, amitől azonnal kirázott a hideg. Bármit megadtam volna azért, hogy tovább történjenek a dolgok kettőnk között, de főnököm részeg. Én viszont józan vagyok teljes mértékben, ezért most jött el az ideje annak, hogy bebizonyítsam, nem csak egy tizenhét éves kisfiú vagyok. Nem szabad hagynom, hogy az este eldurvuljon. Ezért is léptem el az ágytól amilyen messze csak tudtam. Fájt, mert nagyon is vágytam a gyengéd érintéseire, de tudom, hogy végül helyesen cselekedtem.

- Alszok a vendégszobában – mondtam, azzal amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam Jungkook szobáját.

Miután becsuktam magam után az ajtót, eleresztettem egy hatalmas sóhajt, majd fejemet a fának támasztottam. Életem egyik legnehezebb döntését hoztam meg, ugyanis most alkalmam lett volna közelebb kerülni a főnökömhöz. Erre vágyok már lassan két hete minden áldott nap, mégsem lett volna helyes kihasználni az állapotát. Egyáltalán nem volt magánál, már így is sokkal messzebbre mentem, mint szabadott volna, elvégre megcsókoltam a taxiban. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, de úgy döntöttem, hogy először eljutok a vendégszobába, utána merülök csak el a gondolataimban. Mostanában úgyis nagyon jó vagyok a magam elé bambulásban, miközben a fekete hajún kattogok ezerrel. Szerencsére találtam ágyneműt az ágyneműtartóban, így meg tudtam ágyazni magamnak. Levettem magamról a kabátomat és a cipőimet –mert eddig Jungkook miatt nem tudtam megválni tőlük –, végül pedig az Injoontól kapott zakót is az ágy másik felére tettem, csak azután feküdtem be az ágyba. A főnököm mosószerének illatát a levenduláéhoz tudnám hasonlítani. Már az első itt tartózkodásom alatti éjszakán is ezen gondolkoztam, mostanra viszont már megbizonyosodtam róla. Parfümje erőteljes, mosószere viszont kellemes. Hirtelen nem is tudnám megmondani, hogy melyiket kedvelem jobban. Aztán eszembe jutottak a taxiban történtek, hogy én tényleg megcsókoltam a főnökömet. Még most sem igazán hiszem el, hogy volt bátorságom lépni. Muszáj voltam ajkaimra simítani, hogy újra és újra átéljem azt a bizonyos csókot. Ha többet nem is történhet ilyesmi közöttünk, legalább ezt az egy alkalmat jól elraktározhatom majd magamban. Én magam sem tudom teljes mértékben eldönteni, hogy örüljek-e bátorságomnak vagy sem. Egyik pillanatban így érzek, a másikban viszont teljesen a másik oldallal értek egyet. Miért kellett megcsókolnom? Miért nem bírtam tartani magamat még egy kicsit? Hiába aludt Jungkook, hiába nem fog róla tudomást szerezni, mégis megtörtént. De ott volt az is bennem, hogy vágytam rá, mindennél jobban akartam, tehát nem a rossz döntés mellett szántam el magamat. Most legalább még biztosabb lettem abban, hogy a főnököm iránt komoly érzéseim vannak, amik egyre csak erősödnek. A ma este pedig több olyan megszólalása, illetve mozdulata volt, amivel sikerült rendesen összezavarnia. Legelőször is megdicsérte a kinézetemet, majd az asztal alatt hozzám simult, megdicsérte a szemeimet, utána pedig kijelentette, hogy bókolni próbálna nekem, ha hagynám. Ezek után mégis hogyan kellene nem rosszra gondolnom? Dia is azt mondta, hogy járjak nyitott szemmel, mert ezek szerint nem veszem észre a nyilvánvalót. Már csak azt bánom, hogy főnököm ma többet ivott a kelleténél, ezért nem tudhatom, mire fog emlékezni holnap. Megkérdezni meg nyilván nem fogom tőle, hiába vagyok már most nagyon kíváncsi. Arról nem is beszélve, hogy ma tegezett le először engem, méghozzá több alkalommal is. Először azt hittem csak nyelvbotlás, de második és harmadik alkalommal már biztos voltam abban, hogy nem véletlenül tegezett le.

Az éjjel nem aludtam valami jól, ezért is keltem fel csak tíz körül. Nem is tudom, mikor aludtam utoljára ilyen sokáig. A munka miatt megszokta a szervezetem a korán kelést. Halk mozgolódást hallottam kintről, ezért úgy döntöttem, hogy megnézem. Gondolom Jungkook lehet az, ezek szerint ő is felébredt. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz másnapos, mert azért tegnap ivott rendesen. Megdörzsöltem a szemeimet, megigazítottam a hajamat és csak azután hagytam el a vendégszobát. A hangok a konyháig vezettek, ezért óvatosan belöktem annak ajtaját. Főnököm a pultnál ült és szerintem a kávéját ihatta, de amint meglátott nemes egyszerűséggel visszaköpte azt. Megtorpantam, mert nem igazán tudtam hova tenni a kedves üdvözlését. Először azt hittem, hogy hülyén nézek ki és megijedt a kinézetemtől, de utána elvetettem ezt az ötletet, mert inkább csak szimplán tanácstalannak tűnt.

- Minden rendben? – kérdeztem tőle, mire letette a bögréjét a pultra.

- Maga mit keres itt?

- A vendégszobában aludtam – mondtam a hátam mögé mutatva. – Nem akarta, hogy egyedül utazgassak a sötétben.

- Basszameg... – morogta, majd behunyta szemeit és az orrnyergét kezdte masszírozni. Én csak álltam a konyhaajtóban mozdulatlanul és figyeltem a főnökömet, aki nem tűnt a legvidámabbnak. – Szerintem most jobb lesz, ha hazamegy.

- Most?

- Igen, most! Most azonnal! – kelt fel a székről, amin eddig ült és szó szerint kitessékelt a konyhából. – A cuccai a vendégszobában vannak? – kérdezte, mire halk igennel válaszoltam neki. Azonnal a cipőimért, a kabátomért és a zakómért sietett, majd egészen a bejáratig cipelte azokat helyettem. Gyorsan felöltöztem, mert úgy tűnt azon van, hogy minél hamarabb megszabaduljon tőlem.

- Valami rosszat tettem? – kérdeztem tőle zavarodottan, mire nemlegesen megrázta a fejét. – Akkor?

- Nem tett semmi rosszat – rázta meg a fejét. – Csak most szerintem mindkettőnknek jobb lesz, ha hazamegy. A mai napot megkapta szabadnapnak, holnap háromnegyed kilencre legyen a bolt előtt. – mondta, azzal rám is csukta a bejárati ajtaját.

Pár percig még mozdulatlanul ácsorogtam egyhelyben, miközben próbáltam rájönni, mégis mi történt az elmúlt percekben. Mire emlékezett a tegnapból, hogy ilyen gyorsan elzavart? A csókra nem emlékezhetett, mert akkor nem volt magánál. Más meg nem igazán történt, az apróbb bókokon és érintéseken kívül. Esetleg azok jutottak eszébe, amikor meglátott engem? A fenébe! Most napokig kerülni fog engem, ahogyan a filmekben is szokták? Mégis mit mondhatnék neki? Azt mondta, hogy nem tettem semmi rosszat, mégis két perc alatt kitett a lakásából. Mindkettőnknek jobb lesz, ha hazamegyek? Miért is? Rengeteg kérdés kavargott bennem, de elsősorban haza szerettem volna most jutni. Megindultam a folyosó végén lévő liftek felé, hogy először is a földszintre jussak. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogok innen hazajutni, mert eddig csak kétszer jártam itt. Egyszer autóval hoztak, tegnap pedig taxival jöttünk. Buszmegállót sem láttam a közelben, szóval muszáj leszek telefonos segítséget kérni Jinhától és Injoontól. Sajnos nincsen mobilnetem, így nem tudok én utánanézni a lehetséges útvonalaknak. Szerencsére mindketten pont internet közelben voltak, így hamar ki tudtak segíteni. A 120-as buszt kell megkeresnem, ami elvisz a Banpo hídhoz, ahonnan már csak metróznom kell három megállót. Igazán hálás voltam főnökömnek, amiért csak úgy utamra engedett. Még azzal sem voltam tisztában, hogy melyik utcában is vagyok jelenleg, nemhogy még haza is találjak egyből. Nem tudom, még mindig kérdőn álltam az előbbi viselkedése miatt, de igyekeztem elengedni, mert egyedül úgy sem fogok megoldást találni. Ha kerülni fog, akkor elfogadom, hiába kerültünk az elmúlt napokban közelebb egymáshoz. Biztos okkal szabadult meg tőlem, de azért remélem, hogy megtudom majd a miértjét.