- El fogok ájulni – fújtam ki egy jó nagy adag levegőt a számon.

- Minden rendben lesz, ne izgulj már – mondta Jinha, aki az ágyam szélén ült. – Viselkedj ugyanúgy, mint eddig.

- Én próbálok, de életemben nem voltam még ilyen rendezvényen. Mi van, ha elrontok valamit? Mi van, ha nem úgy nézek ki, mint kellene? Nem akarom szégyenbe hozni Jungkookot.

- Szerintem teljesen okés a kinézeted – mosolyodott el a lány. – Fehér inget viselsz fekete nyakkendővel, ami passzol a zoknidhoz. A nadrágod szinte vadonatúj, a cipő pedig most van rajtad először. A hajadat is jól megcsináltam, szóval a külsőd miatt igazán nem kellene aggódnod.

- Igaza van Jinhának – bólintott Injoon. – Ha magadat adod, akkor nem lesz baj.

- Igyekszem – nyeltem egy hatalmasat, majd a telefonomra pillantottam, ami nyolc óra harmincnyolc percet mutatott. Főnökömmel a háromnegyed nyolcban egyeztünk meg, mivel az üzleti találkozóra nyolc után lehet csak megérkezni. Ragaszkodott ahhoz, hogy eljöjjön hozzám és innen közösen menjünk a megadott helyre, illetve arról is biztosított, mindenképpen haza is hoz majd. Egyedül valószínűleg buszoznom kellene, amit a késői órákban lehet kihagynék, ha lehetséges. A héten történtek miatt még annyira sem érezném magam egyedül biztonságban, mint ezelőtt.

Összerezzentem, amikor csörögni kezdett a telefonom, majd azonnal fogadtam a főnököm hívását. Közölte velem, hogy lent vár engem, de taxival jött, mert a kocsija indulás előtt lerobbant. Gyorsan elszaladtam mosdóba, igazítottam még egy kicsit a hajamon, fújtam magamra még egy kis parfümöt, majd felhúztam a fekete vászon kabátomat, amit szintén Injoon adott kölcsön. Nem sikerült még most sem teljes mértékben elfogadnom, hogy haverom ruháiban vagyok, de nem tudtuk volna máshogyan megoldani a problémát. Nem lett volna pénzem ilyen ruhákra, a cipő is a legolcsóbb kisboltból van. Utálom, hogy ennyire takarékoskodnom kell a pénzünkkel. Jövő hónaptól viszont ez nem így lesz, mert akkor már lesz rendes fizetésem. Félre szeretnék tenni, mert sosem árt, ha van egy kis tartalékod vészhelyzetekre. Most viszont még ezt sem engedhetjük meg magunknak. Miután indulásra készen álltam, elköszöntem gyorsan anyától, majd hárman indultunk meg a földszint felé. Hálás vagyok, amiért a két jómadár velem voltak ma, mert egyedül biztosan megőrültem volna. Egészen addig határozott és magabiztos embernek hittem magam, amíg meg nem jelent Jungkook az életemben. Mellette viszont sem talpraesett, sem céltudatos nem vagyok. Azonnal kiszúrtam a citromsárga színű taxit, aki a lakótömbünktől nem messze parkolt. Elköszöntem a barátaimtól, majd gyorsan szedni kezdtem a lábaimat az autó felé. Láttam, hogy Jungkook hátul ül, ezért gondoltam mellette foglalok helyet. Miután beszálltam a kocsiba, köszöntem mindkettőjüknek és gyorsan becsatoltam a biztonsági övet. Azonnal indultunk is, a sofőr nem húzta az időt.

- Jól néz ki – szólalt meg a mellettem ülő, amikor kikanyarodtunk a mellékutcából.

- Köszönöm, Ön sem panaszkodhat – néztem a mellettem ülőre, aki éppen rajtam legeltette a tekintetét. Muszáj voltam beharapni az alsó ajkaimat, ugyanis Jungkook pontosan olyan jól nézett ki, mint azt megszokhattam már. Most talán annyi plusz volt rajta, hogy haját nem középen választotta el, hanem hátrazselézte indulás előtt. Határozottan a fekete szín dominált rajta, ugyanis minden egyes ruhadarabja a legsötétebb színt tükrözte.

Nem sokat beszélgettünk, amíg oda nem értünk a hatalmas szinte csak üvegből álló épülethez. Annyit sikerült megtudnom, hogy rajtunk kívül nagyjából kétszázan lesznek jelen, de nem kell semmi komolyra számítanom. Beszélgetünk egy kicsit, vacsorázunk, iszunk pár pohár pezsgőt és már megyünk is haza. Mivel én nagy valószínűséggel senkit sem fogok ismerni a főnököm kívül, ezért csak reménykedni tudtam abban, hogy nem hagy majd egyedül. Igaz, hamar beilleszkedek ismeretlen közegbe is, de most nem igazán voltam olyan hangulatban, hogy új emberekkel ismerkedjek. Kissé kellemetlenül éreztem magam, ugyanis nagyon távol áll tőlem ez az egész. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy méregdrága ruhákat viseljek és arra törekedjek, hogy minél hibátlanabb külsővel jelenjek meg az eseményen. Ha nem Jungkook lenne a főnököm és nem ő hívott volna el ma este, akkor elképzelhető, hogy meg sem jelentem volna. Kívülállónak éreztem már most magam, pedig még be sem mentünk a hatalmas épületbe. A fekete hajú rendezte a taxi árát, majd mindketten kiszálltunk a sárga autóból. Határozottan izgultam, mert csak arra tudtam gondolni, hogy én egyáltalán nem idevaló vagyok.

- Mehetünk? – kérdezte tőlem a férfi, mire bólintottam egyet. Nem akartam, hogy lássa rajtam, mennyire elbizonytalanodtam. – Nem kell izgulnia, itt leszek Ön mellett egész végig. Nem hagyom magára, szóval ne szorongjon és próbálja meg elengedi magát. Egyen sokat, igyon egy keveset és érezze jól magát.

- Igyekszem – eresztettem el egy apró mosolyt. – Csak nem igazán voltam még ilyesmi eseményeken, mint ez.

- Akkor ideje tapasztalatot szereznie – kacsintott egyet, mire éreztem, hogy az összes vérem az arcomhoz tódul. Gondolom fülig pirultam, pedig semmi olyat nem mondott. Most mondjam azt, hogy mással kapcsolatban is nagyon szívesen szereznék akár most azonnal tapasztalatot? – Menjünk, mert apám kinyír, ha az utolsók között érkezünk.

- Rendben – bólintottam, azzal követtem a főnökömet, aki időközben megindult a főbejárat felé.

Úgy mozogtam, mintha Jungkook árnyéka lennék. Egy pillanatra sem szakadtam el tőle, jóformán a seggében voltam egész este. Nem akartam egyedül maradni, mert akkor teljesen elvesztem volna. A fekete hajút jól ismerhette az ajtóban álló férfi, mert szó nélkül engedélyezte a bemenetelünket. Először végig kellett sétálnunk egy hatalmas és hosszú folyosón, aminek a végén aztán jobbra kellett fordulni. Nem győztem jobbra-balra kapkodni a fejemet, ugyanis annyira gyönyörű volt az épület minden helyisége. Mintha az egész üvegből és jégből lett volna. A falakon ősrégi festmények lógtak, az illatos növények pedig itt is nélkülözhetetlen díszítő elemekként szolgáltak. Gyönyörű volt, úgy éreztem, mintha éppen egy amerikai filmbe csöppentem volna bele. A lélegzetem viszont csak akkor akadt el igazán, amikor beléptünk a bálterem nagyságú helyiségbe. Nagyobb volt, mint a volt iskolám tornacsarnoka, pedig aztán az is kitett magáért. A terem tele volt egymással beszélgető és nevetgélő emberekkel. Automatikusan közelebb húzódtam Jungkookhoz, mert védtelennek, kicsinek és jelentéktelennek éreztem magam a sok elegáns ruhába öltözött nő és férfi mellett. Amint beléptünk a hatalmas helyiségbe, egy férfi pincér lépett oda hozzánk, aki pezsgőt kínált nekünk. Főnököm azonnal elvett egyet, én viszont hezitáltam. Anya miatt egyszerűen nem bírom elviselni az alkoholt. Nem, hogy az ízétől, még a szagától is rosszul vagyok. Viszont ilyen rendezvényeken illik elfogadni a welcome drinket, tehát muszáj voltam én is a kezembe venni egy poharat. Magamra erőltettem egy apró mosolyt, de eszem ágában sem volt inni belőle, amint lehet leteszem valahova és otthagyom. Nem telt el néhány másodperc, amikor odalépett hozzánk egy őszülő hajú férfi, aki azonnal öleléssel fogadta a főnökömet. Minden bizonnyal az apja lehet, ugyanis több vonásuk is kísértetiesen hasonlított egymásra. Az orrát, a füleit és az ajkait biztosan tőle örökölte.

- Ő itt Jimin. Két hete dolgozik az üzletben és az a helyzet, hogy egy rossz szót sem tudok róla mondani. Nagyon ügyes, szorgos, eddig még semmi probléma nem volt vele. – fordult felém Jungkook, mire gyorsan kihúztam magam és udvariasan meghajoltam az idősebb férfi előtt.

- Jó estét – üdvözöltem főnököm apját.

- Jó estét – mosolygott kedvesen. – Örülök, hogy ilyen dolgos és ezek szerint tehetséges fiúval gyarapodott a vállalatom. Remélem elégedett a fiam munkájával.

- Igen, teljes mértékben – bólintottam.

- Akkor jó! Ha bármi óhaja-sóhaja van, innentől kezdve hozzám is bármikor fordulhat. Jeon Junseo.

- Park Jimin – árultam el én is a vezetéknevem neki, bár szerintem ezt Jungkooktól már tudta.

- Nem is tartalak fel titeket tovább, az asztalotokat abban a sorban elől találjátok – mutatott balról a második sorra. – Én előtettek leszek egyel.

- Rendben – bólintott Jungkook, és már meg is indult az említett sor felé.

Én azért gyorsan még meghajoltam Junseo előtt, de siettem a főnököm után, mert nem akartam elveszni a tömegben. Hamar megtaláltuk a nekünk szánt kétszemélyes asztalt, ahol helyet is foglaltunk. Jungkook pezsgős pohara kiürült, ezért kijelentette, hogy neki kell még egy, mert kifejezetten ízlett neki. Átnyújtottam neki a sajátomat, mert amúgy sem terveztem meginni. Megkérdezte, hogy biztosan nem kell-e nekem, mire elárultam neki, hogy én nem iszok alkoholt. Meglepődött, de nem mondott semmit, csak gyorsan megitta az én italomat is.

- Hogy tetszik a hely? – kérdezte, miután hosszú perceken keresztül néma csendben ültünk egymással szemben.

- Nagyon szép és jó nagy – mondtam.

- Az biztos – nevette el magát. – De ahogy látom, még mindig feszült egy kicsit. Nem tenne jót egy kis alkohol?

- Nem hiszem – ráztam meg a fejemet. – Nem szeretem az alkoholos italokat.

- Akkor remélhetőleg a vacsora majd megpuhítja.

- Remélem – mondtam mosolyogva. – Mindenkit ismer innen?

- Majdnem. Azért van pár ismeretlen arc, de többségében be tudok azonosítani mindenkit.

- Én csak Önt ismerem, meg most már az apját.

- Éppen elég ennyi, nem igaz? – kérdezte tőlem felvont szemöldökökkel.

- De – válaszoltam, viszont a következő pillanatban még a vér is megfagyott az ereimben.

Jungkook térde hozzáért az enyémhez az asztal alatt. Először azt hittem, hogy csak véletlen, de nem mozdította el, sőt, ha lehet azt mondani, még jobban neki is nyomta az enyémnek. Eközben egész végig a szemeimbe bámult, amitől természetesen megjelentek azok a bizonyos pillangók a hasamban. Hálás voltam saját magamnak, amiért nem jöttem zavarba, hanem szemrebbenés nélkül tartottam a köztünk kialakult szemkontaktust. Igaz, hogy közben a szívem majd kiugrott a helyéről, de ő ezt külső szemlélőként nem tudhatta. Már éppen szólásra nyitotta a száját, amikor is valaki odalépett az asztalunkhoz és főnököm vállára tette a kezét. Ennek következtében megszűnt az elmúlt percek varázsa és mindketten az újonnan érkező férfire pillantottunk. Jungkook még a térdét is elhúzta tőlem, amiért csalódott is voltam.

- Oda sem jössz hozzám, te görény? – szorongatta meg jó erősen a főnököm vállait a férfi.

- Most érkeztem csak meg – mondta a fekete hajú. – Nem láttalak sehol, szóval nem tudtam itt vagy-e már.

- Hát, mint látod – tárta szét a karjait a barna hajú férfi. – Ő kicsoda? – pillantott rám.

- Jimin, az új alkalmazottam – mondta, mire az idegen csak bólintott egyet. – Ő pedig Joon, egy nagyon régi haverom.

- Én úgy mondanám, hogy az egyetlen ember, aki elviseli a kiállhatatlan személyiségedet, de nekem oké a régi haver megnevezés is – nevetett fel ezek szerint Joon, mire az ajkaim felfelé görbültek.

- Hallgass! – forgatta meg a szemeit a főnököm nevetve. – Ne égess be az alkalmazottam előtt, jó?

- Én? Soha! – emelte mellkasa elé védekezően a kezeit a barna hajú. – Nem iszunk meg valamit?

- De – bólintott a főnököm. – Ön jön? – kérdezte tőlem, mire megráztam a fejemet.

- Nem iszol? – ráncolta össze a szemöldökeit Joon.

- Nem.

- Több marad nekem – vonta meg a vállait, azzal meg is indult a terem másik oldalán lévő italpult felé.

- Megvár itt? Pár perc és jövök.

- Ráér, én addig megleszek itt – mondtam mosolyogva, mire Jungkook bólintott egyet és követte a gyerekkori haverját.

Kiengedtem egy jó nagy adag levegőt, miután egyedül maradtam. Nem tudom mi volt az az asztal alatti incidens, de még most is rázott a hideg, ha rágondoltam. Nem hiszem, hogy véletlen lett volna, mert akkor azonnal elkapta volna a térdét az enyémtől. Jungkook viszont ennek pontosan az ellenkezőjét tette, tehát csak arra tudok gondolni, hogy direkt csinálta. De miért? Beharaptam alsó ajkamat, amikor visszagondoltam arra az eléggé intenzív szemkontaktusra. Mintha szavak nélkül beszéltük volna meg egymással, hogy egyikünket sem zavarja az asztal alatti érintés. Sőt... Vajon mit akart mondani? Ha nem jön ide hozzánk Joon, akkor vajon történt volna más is? Az arcomat a tenyereimbe temettem, miközben igyekeztem lenyugtatni a testemet, ami majdnem lángolt. Nagyon melegem lett, a fejem is megfájdult, illetve szokásosan rám tört a szédülés és a hányinger.

- Jó estét – köszönt nekem egy női hang, mire előbújtam a tenyereim rejtekéből. – Minden rendben? Jiminhez van szerencsém, ugye?

- Igen, én vagyok – bólintottam.

- Heo Miran vagyok, Jungkook édesanyja. A férjem említette, hogy Jungkook elhozta magával az új alkalmazottját, aztán megláttam, hogy egyedül ücsörög, szóval gondoltam ideülök addig, amíg a fiam távol van. Remélem nem zavarom.

- Nem, dehogy is – ráztam meg a fejemet mosolyogva. – Úgyis unatkoztam.

- Akkor jó. Mióta is dolgozol a J&K üzletben? Két hete?

- Igen – bólintottam. – Vagyis hivatalosan még csak ez az első hetem. Előző héten próbaidőn voltam.

- Junseo csupa jókat hallott Önről Jungkooktól, szóval biztosan tényleg ügyes. Hány éves, ha szabad megkérdeznem?

- Tizenhét – mondtam, mire látszólag sikerült meglepnem. Mindenkitől hasonló reakciót kapok, amikor elárulom a korom, mert általában többnek gondolnak.

- Ilyen fiatal? Többnek hittem. – motyogta még mindig meghökkenve.

- Igen, általában mindenki többnek hisz.

- Akkor pedig duplán le a kalappal Ön előtt! – bólintott elismerően. – Jungkook általában megfontoltan és alaposan választ munkaerőt, szóval egy pillanatra sem kételkedtem abban, hogy az Ön esetében esetleg rosszul döntött.

- Köszönöm – válaszoltam határozottan.

Az elkövetkezendő percekben többségében általános dolgokról beszéltünk. Meséltem az elmúlt két hetem történéseiről, de egyelőre nem említettem Dia rosszullétét és az én kirabolós esetemet sem. Nem tudtam, hogy főnököm informálta-e ezekről a szüleit, szóval nem akartam, hogy esetleg tőlem szerezzen tudomást ezekről az anyja. Meglepett azzal, hogy odajött hozzám, de nem bántam, mert nagyon aranyos és nyitott volt már az elejétől kezdve. Sikerült jól elbeszélgetnünk, kellőképpen el is terelte a gondolataimat a fiáról. A fekete hajú nem sokkal azelőtt jelent meg, hogy elkezdték felszolgálni a vacsorát. Az anyja odasúgott neki valamit, mire Jungkook csak egy nemmel válaszolt, majd helyet foglalt velem szemben és sóhajtott egy hatalmasat. Nem nézett rám, csak az ölében pihenő kezeit tanulmányozta, ezért ismét szorongani kezdtem. Eddig minden rendben volt, most viszont úgy éreztem, hogy felhúzott egy falat kettőnk között, mert mindenhova nézett, csak rám nem. A vacsora egyébként finom volt, de nem kaptunk túl nagy adagokat, ezért jóllakni sem volt alkalmam, hiába volt leves, több főétel és desszert is.

- Minden rendben? – kérdeztem meg végül a főnökömet, amikor már nem bírtam elviselni, hogy jóformán ignorál engem.

- Persze – mondta. – Mi baj lenne?

- Hát, én nem tudom – vontam meg a vállaimat. – Csak hozzám sem szólt, mióta visszatért. Azt hittem valami probléma van.

- Nincsen semmi – rázta meg a fejét, majd ivott egy kortyot az asztalon lévő pezsgőjéből. – Biztosan nem iszik?

- Nem, köszönöm – utasítottam el ismét az ajánlatát.

- Több marad nekem – vonta meg a vállait, azzal még két kortyot elfogyasztott a buborékos italból. – Miről beszélgetett anyával?

- Általános dolgokról csak. Meséltem az előző heteimről, meg ő is mesélt a tapasztalatairól és igazából ennyi.

- Értem – bólintott.

Nem válaszoltam semmit, csak összefontam mellkasom előtt a két karomat és úgy néztem a velem szemben ülőt. Először még kerülte a tekintetem, de utána végre sikerült elérnem, hogy ismét rám nézzen. Egyikünk sem mondott semmit, mégis éreztem valami igazán megmagyarázhatatlant kettőnk között. Jungkook tekintete nem volt olyan tiszta, mint amikor megérkeztünk. Gondolom azóta jó pár pohár pezsgőt elfogyasztott, talán ezért is változott meg a hangulata.

- Szépek a szemei – mondta, majd gyorsan kiitta a maradék pezsgőt a poharából.

- Ön sem panaszkodhat – válaszoltam neki, mire elmosolyodott.

- Minden bókomra így fog reagálni?

- Bók? – lepődtem meg, de Jungkook ahelyett, hogy megválaszolta volna a kérdésemet, intett az egyik pincérnek és kért még pezsgőt magának. – Ön bókol nekem?

- Nem egyértelmű? – vonta meg a vállait hanyagul.

- Most már az – eresztettem el egy elégedett mosolyt. – Eddig nem voltam biztos benne.

- Akkor most már az lehet – nyalt végig ajkain, mire muszáj voltam nyelni egy aprót. Eszem ágában sem volt elpillantani a főnököm szájáról, amit ő természetesen érzékelt, ezért még egyszer benedvesítette húsos ajkait.

Nyilván most is oda kellett valakinek jönnie az asztalunkhoz, így ismét megzavartak minket. Jungkookon is látszott, hogy szívesebben lett volna kettesben velem, de sajnos az apja hírneve miatt muszáj volt mindenkihez kedvesen viszonyulnia. A főnököm ismét eltűnt, most viszont egy nő hívta el magához az italos pulthoz. Ismét egyedül maradtam, de szerencsére most senki sem jött oda hozzám, így nyugodtan elmélyülhettem a gondolataimba. Nem igazán tudtam mit kezdeni a fekete hajú által mondottakkal. Közölte velem, hogy bókol nekem. Határozottan, egyenesen kijelentette, hogy amiket ma mondott nekem, azokat bókolás céljából szánta. Most álmodok, ugye? Ez nem lehet a valóság, biztosan csak beképzeltem az egészet. Egyre rosszabbul éreztem magam, ugyanis a Jungkook által mondottak egyszerűen nem hagytak nyugodni. Meg fogok őrülni, ha ez így folytatódik tovább.

- Van egy kis probléma – jelent meg az asztalomnál Joon. – Jungkook eléggé kiütötte magát, szóval jobb, ha most azonnal hazamegy. De azt mondta, hogy nélküled nem megy sehova, szóval tudsz jönni?

- Persze – pattantam fel azonnal a helyemről, majd gyorsan felvettem magamra a fekete vászonkabátomat és főnököm dzsekijét is megragadtam.

Joon az épület elé vezetett, ahol hamarosan meg is pillantottam a főnökömet az egyik padon ücsörögni. Amint meglátott feltápászkodott a padról és közölte velem, hogy már hívtak taxit, ami bármelyik pillanatban itt lehet. Szerencsére Jungkook el tudta mondani a lakcímét, bár barna hajú haverja is tudta szerintem. A sárga autó kevesebb, mint tíz percen belül meg is jelenet. Joon beültette a főnökömet a hátsó ülésre, én pedig mellette foglaltam helyet. Jungkook tényleg jól kiütötte magát, mert szerintem két perc sem kellett neki, máris elaludt. Először az ő lakásához jussunk el, utána majd megoldom az én hazamenetelemet.