Nem aludhattam két óránál többet. Reggel hallottam, ahogy Jungkook felkel és készülődni kezd, de végül nem mentem ki hozzá a szobából. Ilyen kevés alvással nem álltam készen arra, hogy találkozzak a főnökömmel. Mielőtt viszont még elhagyta volna a lakást, benézett hozzám. Szívem a torkomban dobogott, miközben próbáltam eljátszani, miszerint éppen az igazak álmát alszom. Szerencsére csak pár másodpercre lesett be hozzám, de ez épp elég volt ahhoz, hogy még a víz is leverjen. Egyszerre akartam most azonnal hazaindulni és elhagyni a főnököm lakását, valamint ittmaradni még jó sokáig. Egyik pillanatban a közelségére vágytam, másik pillanatban viszont minél messzebb akartam kerülni tőle. Fél kilenc környékén kikászálódtam az ágyból és kimerészkedtem a szobából. Mivel jelenleg csak én tartózkodtam Jungkook lakásában, így néma csend lepte el az összes helyiséget. Először a fürdőbe mentem, hogy megnézzem a tegnap szerzett sérüléseimet. A fejemen lévő kötést le kell majd cserélni, de ehhez én nem értek, ezért megvárom vele inkább a főnökömet. A hasamon és a nyakamon lévő sérüléseim még mindig fájtak, ha hozzájuk értem, de kezdtek liláról zöldre változni. Biztosan sállal fogok járkálni, mert nincsen kedvem minden egyes embernek elmagyarázni, mi is történt velem pontosan, amiért szorításnyomok díszelegnek a nyakamon. Ezután a konyhába sétáltam, ugyanis tegnap utoljára ebédkor ettem Diával. Hasam korgással tudatta is velem, hogy muszáj lesz bekapnom valamit. A konyhapult közepén egy fehér ételhordó várt rám, amin egy kis papír hevert.

"Tegye be a mikróba, üdítőt a hűtőben talál. Hívjon, ha magához tért. ~JK "

Eleresztettem egy apró mosolyt, majd kinyitottam az ételhordót, ahol omlettel találtam szemben magamat. A Jungkook által írtak alapján megmelegítettem, majd öntöttem magamnak egy pohár körtelevet. Amíg reggeliztem áttanulmányoztam a konyha minden milliméterét. Sokkal pozitívabb atmoszférát nyújtott, mint a mi kétszer-kettes konyhánk. Itt öröm volt még egyedül is ülni, nem éreztem magam egyáltalán magányosnak. A világos színű falak és bútorok, a hatalmas ablakok és a dísznövények miatt jó kedvemben voltam. Már tegnap is elvarázsolt Jungkook tágas és gyönyörű lakása, de ma reggel jobban megnézhettem magamnak a főnököm házát. Nem akartam elmenni innen, nem akartam hazamenni abba a porfészekbe, ahol nemhogy illatos növények, még rendes ablakok sincsenek.

- Jó napot! – szóltam bele a telefonba, miután főnököm fogadta a hívásomat. Tíz előtt pár perccel járhattunk, mire sikerült összeszednem magam és felhívni Jungkookot.

- Jó reggelt, Jimin! Hogy van?

- Jól – válaszoltam. – Akkor értem tud jönni? Nem szeretném tovább zavarni.

- Engem ugyan nem zavar, de persze, mindjárt indulok.

- Köszönöm – bólintottam és alsó ajkamat kezdtem harapdálni. – Lecseréli majd a kötésemet? Egyedül nem mertem hozzáérni.

- Természetesen – válaszolta. – Úgy el sem engedném, hogy nem cseréltem le a fején lévő kötést. Még mindig szédül?

- Nem – ráztam meg a fejemet. – Azt hiszem rendben vagyok. Nem fáj semmim sem.

- Ennek örülök. Reggel benéztem Önhöz és elég mélyen aludt, szóval gondoltam, hogy jobban van.

- Igen, hamar kidőltem, miután elvonultam – hazudtam. – Kényelmes volt az ágy nagyon.

- Akkor, ha legközelebb is szállásra van szüksége, tudja kit kell keresnie.

- Észben tartom – mosolyodtam el. – Most viszont le kell tennem, mert még nem öltöztem fel.

- Fél óra múlva ott leszek.

- Rendben, addigra elkészülök – bólintottam, azzal bontottam a vonalat és meg is indultam a szoba felé, ahol az éjszakát töltöttem.

A konyhában már rendet tettem, elmostam az általam használt dolgokat. Gyorsan visszaöltöztem a tegnapi ruhámba, majd megágyaztam, a Jungkooktól kapott ruhákat pedig a fürdőbe vittem. A nappali kanapéján ülve vártam a főnökömre, aki majdnem fél órát késett. Nem akartam, hogy miattam lemondja valamelyik fontosabb programját. Ha rajtam múlik simán hazamentem volna busszal is, de főnököm ebbe biztosan nem ment volna bele. Túlságosan aggódik a tegnap ért fejsérülés miatt, tehát türelmesen meg kellett várnom.

- Üdvözli Dia és ezt küldte Önnek – nyomott a kezembe egy doboz szívalakú milkacsokit. – Elnézést, hogy késtem, csak közbejött valami. Jöjjön a fürdőbe és gyorsan lecserélem a kötését.

Nem szóltam semmit, csak bólintottam egyet, majd miután letettem a kanapéra a kapott csokit, megindultam főnököm után. Leültem a kád szélére, mert úgy könnyebben hozzáfért a fejemhez. Amíg ő ügyködött, addig én válaszoltam az állapotommal kapcsolatos kérdéseire. Tényleg jól voltam már, jelenleg a legnagyobb problémám az, hogy nagyon álmos vagyok és égnek a szemeim.

- Kész is – pakolt el mindent Jungkook a helyére, majd gyorsan megmosta a kezét. – Akkor indulhatunk.

- Busszal is haza tudok egyébként menni – szólaltam meg. – Nem akarok a terhére lenni.

- Ha a terhemre lenne, akkor nem aludhatott volna nálam – mosolyodott el, azzal magamra hagyott a fürdőben.

Felsóhajtottam és némán követtem a főnökömet, aki gyorsan beszaladt a konyhába inni egy pohár vizet. Meglepődött, amiért mindent elmosogattam magam után, sőt még a konyhapultot is letöröltem. Ezután kíváncsiságból a szobába is belesett, ahol aludtam, amikor pedig látta, hogy megágyaztam magam után, közölte velem; hivatalosan is én lettem a kedvenc elszállásolt vendége. Eddig senki sem pakolt el maga után, én vagyok az első, aki ezt megtette. Alapból utálom, ha rendetlenség van körülöttem. Most viszont a főnököm lakásáról van szó, nyilván nem fogok kupit hagyni magam után. De még így is tartozok neki, amiért nála tölthettem az éjszakát és még haza is visz.

- Ön hogy aludt? – kérdeztem a férfitől, amikor már úton voltunk a házunkhoz.

- Nem aludtam túl sokat – mondta.

- Miért?

- Nem hagytak nyugodni a gondolataim – pillantott rám, mire közöltem vele, hogy olyan sokszor van velem is. Pofátlanságnak éreztem volna, ha rákérdezek, mégis min kattogott ennyire, ezért végül hallgattam.

Jungkook a kormányt szorongatta, én pedig a fehéredő ujjait méregettem. Már pont rákérdeztem volna, hogy minden rendben van-e, amikor is megelőzött és egy olyan kérdést tett fel, amitől majdnem kiestem a mozgó járműből.

- Mit csinál szombaton?

- Hát minden bizonnyal dolgozni fogok – mondtam zavartan. – Miért?

- Csak mert lesz egy cégen belüli összejövetel, ahova eddig mindig Dia kísért el. Az állapota miatt viszont úgy gondoltam jobb lenne, ha most inkább Ön kísérne el engem. Persze csak ha szeretne jönni, nem szeretném Önre erőltetni. – nézett ismét rám a reakciómat lesve.

- Szombaton este?

- Igen – bólintott. – A vasárnapot megkapná szabadnapnak.

- Megbeszélem majd anyával, de nagyon szívesen elkísérem – mosolyogtam. – Köszönöm, hogy rám gondolt.

- Tudom, hivatalosan még egy hete sem dolgozik az üzletben, de engem ez egy cseppet sem zavar. Gyorsan ráérzett mindenre, olyan, mintha már hosszú ideje alkalmazottam lenne.

- Örülök, hogy így gondolja – döntöttem oldalra a fejemet. – Tényleg sikerült hamar megtanulnom a fontosabb tudnivalókat.

- Igen, le a kalappal Ön előtt – görbültek felfelé ajkai, ezzel sikeresen megmutatva nyuszi mosolyát.

Hirtelen nagyon meleg lett az autóban. Jungkook kérdése váratlanul ért, egyáltalán nem számítottam arra, hogy elhív magával egy céges bálba. Anya biztosan nem fog örülni neki, de ha most ide elmegyek, azzal biztosan jó pontot szerzek a főnökömnél, sőt lehet még az apjánál is. Remek lehetőség, amire legszívesebben őrjöngve mondtam volna azon nyomban igent. Ismét kettesben lehetek Jungkookkal, aki minden bizonnyal elegáns öltönyben lesz. Csupán kinézetének gondolatától is levert a víz, szívem pedig olyan hevesen vert, mint talán még soha. Egyre intenzívebb hatással van rám a férfi...

Amikor megérkeztünk a lakásomhoz, megköszöntem főnökömnek, hogy nála aludhattam és amiért ilyen jól gondomat viselte. Nem akartam kiszállni a kocsiból, még tovább kettesben akartam maradni vele, ugyanis nagyon élveztem a társaságát. Muszáj leszek rávenni anyát arra, hogy elengedjen a szombati bálba, mert más alkalom szerintem nem lesz mostanában, amikor négyszemközt lehetnénk. Mikor Jungkook elhajtott, rendesen rossz lett a kedvem. Lehajtott fejjel sétáltam fel a lakásunkig, de mielőtt még bementem volna hosszú percekig a bejárati ajtónkat bámultam. Nem volt kedvem anyához, vissza akartam menni főnököm lakására, ahol jól éreztem magam. Majdnem sírva léptem át a küszöböt, de megembereltem magam és miután vettem egy mély levegőt, benyitottam anya szobájába.

- Szia, megjöttem.

- Szia – biccentett. – Hogy vagy?

- Most már jól – mentem be hozzá, majd leültem mellé az ágyra. – Kaptam gyógyszert és bekötötték a fejemet, szóval minden okés.

- Szerencséd van, hogy a főnököd rád talált, különben nem úszod meg ennyivel.

- Legalább egy kicsit nem akarsz úgy tenni, mintha aggódnál értem vagy számítana, hogy mi van velem? – sóhajtottam fel. – Ha nem hívott volna fel Jungkook, akkor fel sem tűnt volna, hogy haza sem jöttem időben, igaz?

- Ez nem igaz – mondta. – Észrevettem volna, hogy nem vagy itthon, csak megelőzött.

- Értem – bólintottam. – Most megyek, álmos vagyok, alszok egyet.

Nem szólt semmit, csak bólintott egyet, én pedig már el is hagytam a szobáját. Nem tudom, hogy anya viselkedése vagy esetleg a kialvatlanságom miatt sírhattam el magam, de erőtlenül estem az ágyamba. Elbújtam a takaróm alatt, mert nem akartam, hogy anya halljon. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig feküdhettem mozdulatlanul, miközben kétségbeesetten sírtam, de egy idő után valahogyan sikerült elaludnom. Megterhelő volt ez a két nap számomra, nem csak a munka miatt, hanem Jungkook miatt is. Anya pedig csak rátesz, mint mindig mindenre egy lapáttal az idióta viselkedésével. Mennyivel könnyebb lenne a helyzetem, ha normális családom lenne, akik támogatnak, aggódnak értem és törődnek velem. Ezzel ellentétben mim van? Egy alkoholista anyám, aki még csak le sem szarja, mi van velem. A borosüvegein és a pénzen kívül más nem érdekli, még a tizenhét éves fia sem. Ha itt lenne apa, akkor minden egyszerűbb lenne. Anya nem viselkedne így, minden a régi lenne. De nincs itt, magunkra hagyott, ezért nélküle kell boldogulnunk, nélküle kell boldogulnom. Amikor viszont Jungkook illatára gondoltam, sikerült azonnal megnyugodnom. Ha behunytam a szemeimet és a férfire gondoltam, egyből éreztem a kellemes, ugyanakkor valamilyen szinten mégis erőteljes illatot. Teljesen lenyugtatott, úgy éreztem, mintha ott feküdnék a hatalmas franciaágyán a pólóját szorongatva. Tehát ő sem aludt jól az éjszaka. Ezek szerint nem egyedül szenvedtem a sötétben. De a főnökömet mégis mi nem hagyhatta? Az oké, hogy én rajta kattogtam ezerrel, de ő? Talán ő is valakire gondolt? Mázlista egy ember lehet... Én miért nem lehetek az a mázlista ember? Miért csak a tizenhétéves alkalmazottja lehetek, akit megszánt és felvett? Én ennél sokkal több szeretnék lenni. Kár, hogy ez sohasem fog megtörténni. Örökre egy kisfiú leszek a szemeiben, aki ugyan ügyes és szorgos, mégsem lehet több ennél.