- Szia – köszöntem mosolyogva Diának, aki amint meglátott, odasietett hozzám.

- Jó napot kívánok, kedves új kollégám! – ölelt át óvatosan, fülig érő mosollyal.

- Ezek szerint már tudtad – mosolyogtam. – Pedig meg akartalak lepni.

- Jungkook először nem volt hajlandó elárulni, hogy hogyan döntött, de addig erősködtem, amíg végül elmondta, hogy mától hivatalos munkatársam vagy.

- Értem, nos hát igen, hivatalosan is itt dolgozom már – tártam szét a két karomat vidáman. – De te, hogy vagy? Azóta nem lettél rosszul?

- Azóta minden rendben. Csak a vérnyomásom tréfált meg, de még egyszer meg szeretném neked köszönni, hogy hívtad a mentőket és nem hagytál magamra.

- Ezt nem kell megköszönnöd, Dia! Te is ugyanezt megtetted volna értem. – indultam meg az öltöző felé, ugyanis meg szerettem volna már válni a dolgaimtól.

- Szerintem meg de, úgyhogy úgy készülj, ma én állom az ebédedet!

- Biztosan nem – ráztam meg a fejemet hevesen.

- Soobin is ragaszkodik hozzá, úgyhogy nincs menekvés – kacsintott egyet, azzal végre utamra engedett az öltöző felé. Értem én, hogy valahogyan meg szeretnék köszönni, amiért segítettem Diának, de nem vártam cserébe semmit sem. A nő vőlegénye is hálás nekem, amiért nem hagytam magára a terhes nőt, de nem fogadhatom el az ebédet. A becsületem nem engedi.

A délelőtti műszak nyugisan telt, nem kellett rohangálnunk az üzletben, mert nem sokan tértek be hozzánk. A többség csak nézelődött és kérdezősködött a fehérneműkről. Mivel a hétvégén mindkét nap a kasszában voltam, így ma én szerettem volna a sorok között járkálni és válaszokat adni a felmerülő kérdésekre. Ezt is meg kell tanulnom, ha már a kassza használatát viszonylag hamar sikerült. Igaz, a terminállal néha meggyűlik még a bajom, de alapjáraton már mindent sikeresen megjegyeztem. Meg egyébként is, Dia ülhetett a kasszában, nem kellett egész délelőtt talpalnia. Mióta elájulva találtam rá az öltözőben, azóta fél szemmel mindig őt lestem, nehogy ismét baj történjen. Amikor éppen nem a véleményemet mondtam el egy adott alsóneműről, akkor azon agyaltam, mégis hogyan kellene kérdezősködnöm Jungkookról kolléganőmnél. Jobban meg akartam ismerni, ahogyan Injoon és Jinha ajánlotta, hátha akkor előrébb leszek. Fekete hajú munkatársam már évek óta ismeri, így biztosan tud róla egy-két személyes dolgot is. Egyébként is azt szűrtem le, hogy a maguk módján közel állnak egymáshoz, tehát nem nyúlhatok mellé, ha kérdezősködni kezdek nála. Végül az ebédszünetre halasztottam a kíváncsiskodásomat, mert nem akartam a munkáról elvonni a figyelmemet. Végül a sokat látogatott Rice Cake étterembe mentünk, ahova a megszokott ablak melletti kétszemélyes asztalnál foglaltunk helyet. Miután leadtuk a rendelésünket, hátradőltem a székben és a velem szemben ülő Diát kezdtem nézni. Nem tudtam, hogy hogyan kellene óvatosan rávezetnem a témát Jungkookra. Nem akarom, hogy gyanút fogjon és esetleg azt higgye, esetleg bejön nekem a főnököm, viszont többet akartam tudni a férfiről.

- Van valami baj? Olyan csendes vagy, mióta elhagytuk az üzletet. – ráncolta össze szemöldökeit a nő.

- Nem, nincsen semmi – erőltettem magamra egy apróbb mosolyt. – Csak... nem is tudom, hol kellene kezdenem.

- Na, csak van akkor valami, amiről beszélni szeretnél. Mondd csak, kíváncsivá tetté.

- Jungkookról lenne szó... – motyogtam. – Te jól ismered őt, igaz?

- Hát, az elmúlt évek alatt sikerült sok mindent megtudnom róla, igen. De mire gondolsz pontosan?

- Én magam sem tudom – nevettem fel kínomban. – Csak jobban meg szeretném ismerni.

- Miért nem beszélsz akkor vele?

- Mert a főnököm és szerintem csak egy kisfiúnak tart – vágtam rá azonnal. – Benned pedig bízok, úgyhogy inkább téged akartalak megkérdezni erről.

- Mit szeretnél róla tudni? A személyes dolgairól nem nagyon tudok, mert etéren zárkózott és titoktartó. De kérdezz nyugodtan, aztán meglátjuk, hogy tudom-e a választ rá. – mosolyodott el, mire bólintottam egyet.

Most, hogy lehetőségem lett volna kérdezni, teljesen kiürült a fejem. Semmi sem jutott eszembe, amire eddig választ akartam kapni. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha itt lenne Injoon és Jinha, ők biztosan tudnák mit kell kérdezni Diától. Lehet megkérem őket, hogy holnapra írjanak már nekem össze témákat, mert jelenleg tényleg nem jut eszembe semmi értelmes.

- Mindegy, inkább felejtsd el! Nem lényeges, együnk, mert kihűl az ebédünk. – ráztam meg a fejemet, majd betömtem egy jó nagy adag tteokbokkit a számba, hogy egy jó darabig ne kelljen megszólalnom.

Dia értetlenül nézett rám, de végül nem szólt semmit, csak ő is nekilátott az ebédnek. Most biztosan idiótának tart. Nem csodálom, legszívesebben fejbe csaptam magam, amiért ennyire élettelenül viselkedtem. Pedig ez általában nem rám vall, mindig őszintén kimondom, amire gondolok. Jungkook helyzete viszont kicsit más, mert mégis csak a főnökömről van szó. Hiába bízok meg teljes mértékben a munkatársamban, még sem mertem feltenni azokat a kérdéseket neki, amik hétvége óta nem hagynak nyugodni.

Miután végeztünk az ebéddel, visszaindultunk a J&K üzletbe, hogy kezdetét vegye a délutáni műszakunk is. Gyorsan elrohantam mosdóba, mielőtt még megfordítottuk volna a nyitva táblát, viszont motoszkálást hallottam a folyosó végéről. Kíváncsian megindultam a hang irányába, ami Jungkook irodájából jött. A hátsó ajtó nyitva volt, tehát úgy döntöttem, bekopogok a világosbarna ajtón, mert meg akartam győződni arról, hogy ki tartózkodik a helyiségben. Kopogtam hármat, de nem vártam meg a választ, hanem kinyitottam az ajtót. Egyszerre könnyebbültem és ijedtem meg, amikor a főnökömmel találtam szembe magamat. Az asztala előtt állt és gőz erővel keresett valamit, szerintem észre sem vette, hogy társasága akadt. A bútoron nagy volt a káosz, valamit kereshetett, ugyanis mindenhol fehér lapok és színes dossziék hevertek.

- Jó napot! – köszörültem meg a torkomat, aminek következtében Jungkook rám pillantott.

- Jó napot, Jimin! Maga meg mit keres itt? – kérdezte tőlem, de a kutakodást még ekkor sem hagyta abba.

- Hangokat hallottam innen, szóval meg akartam bizonyosodni arról, hogy Ön van-e itt, vagy esetleg betört valaki, amíg ebédelni voltunk.

- Csak én vagyok az, ne aggódjon! – mondta.

- Mit keres?

- Egy 2020 nyarára vonatkozó papírköteget, de sehol sem találom – sóhajtott fel, majd idegesen a hajába túrt és végignyalt ajkain.

Nyelnem kellett egy hatalmasat, ugyanis határozottan szexire sikeredett mindkét mozdulata, még ha nem is annak tervezte. Késztetést éreztem, hogy én is benedvesítsem párnáimat, miközben a főnökömön legeltettem a tekintetemet. Lehet még sem volt jó ötlet ide jönnöm, ugyanis fejemet szinte azonnal ellepték a mocskos gondolatok. De miért? Biztosan ez is az idióta álom miatt van!

- Esetleg segítsek? – kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét, de azért megköszönte kedvességemet.

- Menjen csak vissza Diához, egyedül nem fogja tudni vezetni az üzletet.

- Rendben – bólintottam. – Akkor további jó keresést, remélem megtalálja, amit keres.

- Hát, jó lenne már, mert kezdem rendesen felcseszni magamat – sóhajtott fel idegesen. – Pedig mindent hónapok és évek szerint tárolok már évek óta, még sem találom a júliust.

- Akkor én most megyek is. Viszlát! – hajoltam meg, azzal elhagytam az irodát és becsuktam magam után az ajtót. Rendesen megterhelő volt Jungkookkal egy légtérben tartózkodni, pedig csak percekről volt szó.

- Na, merre jártál? – kérdezte Dia, miután visszamentem az üzletbe.

- Jungkook az irodában van, benéztem hozzá. Papírokat keres tavaly nyárról, de nem igazán találja.

- Meg sem lepődök – nevette el magát. – Sosem talál semmit sem, pedig mindig az orra előtt van.

- Akkor gondolom hamarosan csak megtalálja. Bár szép kis kupit csinált az irodájában. – nevettem el magam, amint visszaemlékeztem a Jungkook irodájában lévő papírtengerre.

A bejárati ajtóhoz sétáltam, hogy megfordítsam a bejárati ajtón lévő nyitva-zárva táblát. Ismét Dia volt a kasszában, én pedig mosolyogva fogadtam a betérő vendégeket. Voltak, akik kikérték a véleményemet, utána viszont rám förmedtek és nem értették a tanácsomat, de ilyenből szerencsére kevés volt. Többségében csendes, kedves és vidám vásárlók lepték el a boltot hétfő délután. Jungkook két óra múlva jelent meg egy sötétkék mappával a kezében. Elmosolyodtam és odaszóltam neki, hogy akkor ezek szerint megtalálta, amit keresett. Erre csak az volt a válasza, hogy mindvégig ott volt a szemei előtt, csak rápakolta a sok felesleges papírt az asztalán. Dia csak nevetett rajta, majd szemeit megforgatva közölte velem, hogy ő bizony megmondta. Nehezen tudtam levenni a szemeimet a főnökömről, mert ma is baromi jól nézett ki. Erre már az irodában is rájöttem, de akkor nem volt időm ilyen részletesen megnézni magamnak. Van egyáltalán olyan ruhadarab, ami ennek a férfinek nem állna jól? Mert szerintem határozottan nincsen... Legalábbis akárhányszor láttam eddig a nyolc nap alatt, minden egyes alkalommal elállt tőle a lélegzetem.

- További szép munkát Önöknek! Viszont látásra! – köszönt el tőlünk gondolataim fő tárgya, majd a főbejáraton távozott az üzletből. Megráztam a fejemet, nyeltem egy nagyot és igyekeztem a vendégekre fókuszálni, bár Jungkooknak sikerült rendesen kizökkentenie.

Dia egész délután méregetett engem, akárhányszor a kassza felé pillantottam, mindig engem nézett. Ez egy idő után kezdett frusztráló lenni, mert eddig egyszer sem csinálta ezt. Amikor nem voltak sokan a boltban és senkinek nem kellett a segítségem, odasétáltam a nőhöz és megkérdeztem tőle, hogy minden rendben van-e.

- Persze, mi baj lenne? – kérdezte tőlem meglepetten.

- Nem tudom, csak órák óta bámulsz engem. Valamit rosszul csinálok?

- Erről szó sincs – rázta meg a fejét. – Elgondolkoztam valamin, ennyi az egész.

- Min? – kíváncsiskodtam azonnal.

- Nem lényeges, biztosan hülyeség – legyintett egyet, azzal a kasszához beálló fiatal lányra mosolygott. Megvártam, amíg fizettet, utána viszont nem hagytam békén, mert sikerült kíváncsivá tennie. Nem szeretem, ha valaki belekezd valami mesélésébe, de a felénél abbahagyja. Akkor mondja már végig teljesen, mert alapból érdeklődő vagyok, ilyen helyzetekbe meg aztán pláne. – Most addig nem fogsz békén hagyni, amíg el nem mondod?

- Jó látod a helyzetet – vigyorogtam. – Szóval? Ki vele!

- Ez csak egy felvetés, előre leszögezem! Nem akarom, hogy ez miatt megharagudj rám, vagy esetleg megsértselek vele.

- Mondd már! – förmedtem rá halkan, mert ezek után elképzelni sem tudtam, hogy min töprengett az elmúlt órákban.

- Jól van, akkor mondom. Tényleg ne vedd tolakodásnak, de neked tetszik Jungkook?

- Tessék? – pislogtam nagyokat meglepve.

- Mondtam, hogy hülyeség, nem is tudom hogyan juthatott ilyesmi eszembe. Sajnálom! – kért azonnal elnézést, mire közöltem vele, hogy semmi baj, nem sértett meg és rosszul esni sem esett, ami felmerült benne.

Ennyire nyilvánvaló lennék? De mégis miből vonta le ezt a következtetést? Hiszen csak néztem Jungkookot, amikor megjelent, nem csináltam semmi feltűnőt. Nem kellettem magam, nem szóltam hozzá, még csak felvonni sem vontam magamra a figyelmét. Kíváncsi voltam Dia gondolataira, ezért is kérdeztem rá arra, hogy miért is gondolja azt, hogy nekem bejönne Jungkook. Erre először nem tudott választ adni, de miután eltűnődött és pár percig csendben maga elé meredt, közölte velem, hogy úgy néztem rá, mint aki menten felfalná. Sikeresen félrenyeltem a saját nyálamat és majdnem megfulladtam, ugyanis mindenre számítottam, csak erre nem. Utána kijavította magát, miszerint egyszer csodálattal és csillogó szemekkel néztem a főnökünket, máskor pedig jóformán felfalni készültem őt a szemeimmel. Komolyan ennyire kiülnének az arcomra az érzelmeim? Az nem feltétlen jó, mert akkor Jungkook is észrevehette, hogy folyton őt stírölöm. Pedig azt hittem jól álcázom magam, a kolléganőm véleménye után viszont kételkedni kezdtem mindenben is. Ezek után kicsit el is szégyelltem magam, mert semmi rossz szándékom nem volt, viszont, ha már egy ember észrevette az elrejtettnek hitt emóciómat, akkor többen is észrevehetik. Innentől kezdve nem leszek ennyire felelőtlen, mert nem szeretném elveszíteni a munkahelyemet, amit még csak most sikerült megszereznem magamnak. Vissza kell fognom magam, mert egy szempillantás alatt mindent elronthatok magam körül. A hátam közepére sem kívánok most új állásinterjúkat és anya basztatására sincsen most szükségem, tehát innentől jobban odafigyelek majd az ilyenekre. Nem fogom felelőtlenül Jungkookot nézegetni, hiába vált kedvenc hobbimmá az elmúlt napok alatt.