Miután elhagytam a lakásunkat, azonnal zenét kezdtem hallgatni fülhallgatóval. Iszonyat nehezen ébredtem, ugyanis ma fél kilenc helyett már fél nyolcra oda kellett mennem az üzlethez, tehát fél hétkor már a reggeli kávémat szürcsöltem. Nem aludtam túl jól az este, hajnali háromig biztosan fent voltam, utána pedig még jó sokáig csak szenvedtem és forgolódtam. Miután felkeltem muszáj voltam két kávét meginni, mert úgy éreztem, hogy állva is simán el tudnék aludni. Ma én fogok nyitni, szóval össze kellett szednem magam, mielőtt odaérek az üzlethez. Szándékosan egy megállóval hamarabb szálltam le a buszról, hogy többet sétálhassak, hátha sikerült megszabadulnom az álmosságtól és végre sikeresen felébrednem. Meglepődtem, amikor nem Dia várt rám a J&K bejárata előtt, hanem az üzletvezető személyesen. Hol engem, hol pedig a drága karóráját leste, ebből tudtam, hogy valószínűleg elmúlt már háromnegyed nyolc, ezért méreget ilyen bosszúsan.

- Jó reggelt – tettem el a fülhallgatómat, majd lopva a telefonom képernyőjére pillantottam, ami hét óra ötven percet mutatott. – Elnézést, hogy késtem. Nem indult túl jól a reggelem.

- Jó reggelt – biccentett. – Nem szeretem a késő embereket. Ha háromnegyed nyolc van megbeszélve, akkor hét óra negyvenkor már minimum itt van. Az üzletvezetőnek kell Önre várnia? Eléggé kellemetlen.

- Elnézést és tudom, illedelmetlenség az idősebbet megvárattatni – hajoltam meg udvariasan. – Jobban odafigyelek erre innentől kezdve, ígérem!

- Ajánlom is, vagy különben nem fogunk jól kijönni – sóhajtott fel. – Most megmutatom, hogy hogyan tud reggelenként nyitni.

Csak úgy ittam Jungkook szavait, mert nem akartam több fekete pontot szerezni nála. Ha nem szállok le egy megállóval hamarabb, akkor időben ideértem volna, viszont jót tett nekem az a kis séta, sikerült kiszellőztetnem a fejemet. Holnap kénytelen leszek korábban kelni, illetve hamarabb is elaludni, mert még egyszer nem engedhetem meg magamnak a késést. Hiába csak öt percről van szó, ha Jungkook nem szereti a későket, akkor innentől kezdve már hamarabb is itt leszek.

- Dia tegnap zárás után nem takarított, ezért megtenné, hogy nyitás előtt felsöpör és felmos? – nézett rám Jungkook, mire természetesen bólintottam. – A kellékeket abban a szobában találja, ahova a cuccait tudja pakolni. A kulcscsomóján a narancssárga kulcs nyitja a sarokban lévő szekrényt.

- Rendben – bólintottam, azzal megindultam az említett helyiség felé. Gyorsan lepakoltam a cuccaimat, majd a világosbarna bútorhoz léptem, hogy minden szükséges segédeszközt kivegyek onnan.

Először felsöpörtem az üzletben, utána pedig alaposan mindenhol felmostam. Jungkook egész végig figyelemmel kísért engem, többször apró megjegyzésekkel illetett, illetve elmondta, hogy ő mit hogyan csinálna. Megfogtam a tanácsait, mert nem igazán vagyok jártas a takarításban. Otthon elmosogatok anya helyett, illetve a fürdő takarítása is az én reszortom, de nem vagyok igazán jártas e-téren. A tegnap előhagyott fehérneműket Jungkook segítségével visszapakoltam az eredeti helyükre, hogy kifogástalan állapotban várhassuk az első vendégeket. Az üzletvezető volt olyan kedves, hogy megnyitotta nekem a kasszát, amit én figyelemmel kísértem és igyekeztem megjegyezni a leütött gombok sorrendjét. Azt mondta, hogy ma már nekem kell kezelnem a pénztárgépet, ugyanis Dia csak a délutáni órákban jön. Addig egyedül leszek, illetve ebédszünetig Jungkook fog engem felügyelni. Bevallom őszintén semmire sem emlékeztem a kasszával kapcsolatosan, mert jobban lefoglalt az, hogy a fekete hajú férfi éles arcvonalának millimétereit tanulmányozzam. Ma is fekete öltönyben volt, a tegnapi öltözetével ellentétben viszont volt rajta egy sötétkék nyakkendő. Akárhányszor egymás közelébe kerültünk, orromat megcsapta a tegnap is érzett kesernyés-fűszeres illat. Nem azt mondom, hogy nem éreztem magam feszélyeztetve, ahogy minden mozdulatomat kritikus szemmel figyelte, de néha már kezdtem túlságosan zavarba jönni. Az első vevő fizetésénél még segített, utána viszont magamra voltam utalva. Szerencsére nem ütöttem félre semmit sem, sikerült megfelelő nyugtát készítenem. Igaz, az elején még nem voltam gyors, sőt többször is a mellettem álló férfire néztem, mielőtt lenyomtam volna egy-egy gombot, de összességében hamar ráéreztem a titkára. Amikor viszont a fehérneműkkel kapcsolatos kérdéseket kaptam, kénytelen voltam az üzletvezető segítségét kérni, mert a színeken, a címkéken szereplő árakon és márkákon kívül egyéb információval egyelőre még nem rendelkeztem. Meglepett a fekete hajú férfi lazasága, ugyanakkor magabiztosan adott választ minden feltett kérdésre. Nem tudom, hogy mióta vezetheti ezt az üzletet, de ha úgy adódik, egy nap én is el szeretném érni ezt a szintet.

- Szereti a tteokbokkit? – kérdezte tőlem Jungkook, miután megfordította az ebédszünetet jelző táblát az üzlet ajtaján.

- Igen – bólintottam.

- Akkor kapja magára a kabátját, meghívom ebédre – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Tettem, amit kért, mert úgy éreztem, hogy most az egyszer elfogadhatom az ajánlatát. Meg amúgy sem hoztam magammal sok pénzt, egy kiflire sem futotta volna.

Bezártam magam után a J&K üzletének bejárati ajtaját, a kulcsot pedig a kabátom belső zsebébe rejtettem. Követtem Jungkookot, mert nekem fogalmam sem volt arról, hogy pontosan hol akar ebédelni.

- Van egy étterem az utcában, ahol isteni a tteokbokki – mondta. – Csípősen szereti?

- Igen – bólintottam. – Ön?

- Nem bírom a csípőset, úgyhogy én mindig mindenben a leggyengébbet kérem.

- Nem gondoltam volna – mosolyodtam el.

- Miért? Olyannak tűnök, aki bírja az erős és a csípős ételeket?

- Szerintem igen – válaszoltam őszintén.

- Ön pedig pont olyannak tűnik, aki messziről kerüli ezeket az ételeket.

- Hát nem. Kiskorom óta mindent is csípősen eszek, úgyhogy mostanra hozzászoktam már.

- Itt vagyunk – biccentett a mellettünk lévő étteremre.

Hatalmas világoszöld neonfényekkel díszített betűk tudatták a járókelőkkel, hogy mi is az étkezde becses neve. Hatalmas ablakai miatt be lehetett látni a helyiségbe, amiről már kívülről is megállapítható volt, hogy nem egy olcsó helyről beszélünk. Jungkook ment be először a Rice Cake étterem bejáratán, én némán követtem őt. Egy szőke hajú nő mosolyogva üdvözölt minket, majd tegezve közölte Jungkookkal, hogy foglaljon helyet nyugodtan a megszokott helyén, azonnal küldd valakit, hogy felvegye a rendelésünket. Ezek szerint nem ez az első alkalom, hogy itt jár. Magabiztos léptekkel foglalta el az egyik hatalmas ablak melletti kétszemélyes asztal egyik székét, én vele szemben foglaltam helyet. Kicsit szorongtam, mert túl elegánsnak találtam a helyet a kinézetemhez. Ha saját magamnak kellett volna fizetnem, akkor szerintem egy pohár ásványvízre sem telt volna. Amíg vártuk a felszolgáló érkezését, addig felmértem a terepet és azt állapítottam meg, hogy az étterem tematikája hasonlít a J&K üzletéhez. Itt is a fehér szín dominált, ami tökéletesen passzolt a világosbarna bútorokhoz és a rengeteg dísznövényhez. Az egész étterem atmoszférája elvarázsolt, a számat is majdnem eltátottam csodálatomban.

- Úgy látom tetszik Önnek a hely – szólalt meg Jungkook mosolyogva. – Ezek szerint még egyszer sem járt itt.

- Nem, ez az első alkalom – mondtam. – Nem szoktam ilyen elit helyekre jönni.

- Egy távoli unokatestvérem vezeti a helyet, ezért mondhatni törzsvendégnek számítok. Ha tehetem mindig itt ebédelek, mert a tteokbokki egyszerűen leutánozhatatlan. És ajánlom a mentás-csokis jégkrémet is, mert az a másik személyes kedvencem.

- Majd mindenképp megkóstolom – bólintottam.

Jungkook ismét elővillantotta nyuszi mosolyát, amitől nekem is felfelé görbültek az ajkaim. Egy fehér ruhát viselő férfi vette fel a rendeléseinket, pár perc múlva pedig már hozta is a Jungkook által kért coca kólát. Én maradtam a sima mentes víznél, mert így is tehernek éreztem magam, hiába hívott meg önszántából a férfi ebédre. Mármint biztosan megteheti, hogy ilyen drága helyeken egyen akár naponta többször is, én mégsem akartam, hogy miattam sokkol többet kelljen fizetnie. Amíg vártuk a tteokbokkijainkat, addig az üzletről kezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy igazából Jungkook csak az apja egyik alkalmazottja, a J&K fehérnemű üzlet egy nagy üzletlánc része. Amiből egyébként több is van Szöulon belül. Ha jól emlékszem, akkor van J&M, J&R, J&A, és még jó pár hasonló nevezetű bolt. Meglepődtem, mert azt hittem, hogy Jungkook a vezérigazgató, ezek szerint viszont csak egy beosztott az apja multicégénél.

- És szereti ezt csinálni? Mármint a kereskedelemben dolgozásra gondolok elsősorban. – kérdeztem tőle, amikor már előttünk voltak a rendelt ételek.

- Nem rossz – válaszolta nem túl meggyőzően. – Bár határozottan nem ez az irány volt az elképzelésem fiatalabb koromban. Tolmács szerettem volna lenni, ezért is tanultam japánul, thaiul és kínaiul az angol nyelv mellett. De hát az élet nem így hozta, ezért be kell érnem annyival, hogy apám jobbkezeként tevékenykedek már évek óta.

Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam egy aprót. Nem igazán tudtam volna értelmes választ adni neki, ezért inkább hallgattam. Feleslegesen nem fogom jártatni a számat, hülyeségeket pedig nem fogok beszélni. Meglepődtem egyébként azon, hogy ilyen nyíltan beszélt a munkájával kapcsolatos őszinte érzéseiről, valamilyen szinten jólesett, mert ezek szerint még sem tartózkodik annyira, mint a legelején gondoltam. Nem tudom, hogy miért, de akárhányszor eddig kettesben voltam vele, mindig megpróbáltam felnőttesebben viselkedni. Megválogattam a szavaimat, kiegyenesedtem és próbáltam komoly maradni. Mivel ő már huszonnyolc éves, ezért nem akartam úgy viselkedni, hogy esetleg elkönyveljen magában egy mindössze tizenhét éves pisisnek. Tudatni akartam vele, hogy hiába hagytam ott a gimnáziumot, hiába nem rendelkezek egyetlen nyelvvizsgával és szakmával sem, még sem vagyok buta és analfabéta. Mert alapjáraton okosnak és érettnek tartom magam a korosztályomhoz mérten, hiába nem végeztem el a középiskolát. Miután végeztünk az ebéddel, Jungkook az ígértek szerint fizette az ebédemet, amit legalább ötször meg is köszöntem neki. Mire visszaértünk a fehérnemű üzlethez, Dia már ott várt ránk. Meglepődött arcot vágott, amiért együtt látott minket, de nem szólalt meg, csak mosolyogva üdvözölt minket. Én nyitottam ki a bejárati ajtót, majd meg is forgattam az ebédszünet táblát az ablaküvegen. A terhes nő gyorsan lepakolta cuccait és be is ült a kasszához, amit rossz szemmel néztem, mert én akartam fizettetni. Muszáj sokat gyakorolnom, ha meg akarom tanulni hibátlanul kezelni a gépet. Jungkook egy fél óráig még velünk volt, utána viszont fontos hívást kapott, ezért el kellett szaladnia. Amint kettesben maradtunk a kolléganőmmel, mosolyogva felém fordult.

- Mi az? – kérdeztem tőle nagyokat pislogva.

- Jungkookkal ebédeltél? – vigyorgott továbbra is, már-már ijesztően.

- Igen, miért?

- Azta! Tényleg bír akkor téged. Általában kell egy-két hét, amíg valakit elhív ebédelni. – harapta be az alsó ajkát. – Önszántából hívott meg?

- Igen – biccentettem. – Ennyire nagy szám?

- Tekintve, hogy történetesen ez a második próbanapod, igen! Nem lesznek itt bajok, már most bír téged.

- Akkor jó, azt hiszem – motyogtam, mert nem igazán mertem még elbízni magamat. Lehet, hogy Dia régóta ismeri Jungkookot, még sem akarom és nem is merem túlságosan beleélni magam a biztos felvételembe. Ha esetleg a fekete hajú mégsem talál alkalmasnak, akkor megint nagyot koppanok majd.

A délután hamar eltelt, ugyanis sokan megfordultak az üzletben. Folyamatosan mozgásban voltam, hol fizettettem, hol a próbafülkéket figyeltem, hol a fehérneműket pakoltam a helyükre. Igaz, a kérdésekre még nem tudtam önálló tanácsot, esetleg véleményt mondani, de Dia mindig kisegített, azonnal mellettem termett, amikor látta, hogy szorul a hurok. Mégis milyen választ kellene adnom az olyan kérdésekre, hogy szerintem melyik melltartó a legszexibb? Egyáltalán hogyan lehet ilyen kérdést feltenni egy ellenkező nemű eladónak? Nehezen jövök zavarba, de az ilyen kérdések hallatán rendesen elgondolkoztam, hogy biztosan komolyan gondoltam-e ezt a munkát. Tapasztalatom a nőkkel egyenlő a nullával, ugyanis más vizeken evezek. Szerintem az összes fehér, összes fekete, összes tűzvörös melltartó ugyanúgy néz ki. Ezen nyilván változtatnom kell, mert elhallgatva Jungkookot és Diat, csupa dicsérő szavakat kell használnom, mint a bugyikra, mint a melltartókra, az egyéb ruhadarabokra is.

Miután ötkor bezártunk, gyorsan összesöprögettem és miután mindent a helyére pakoltunk, felmostam. Dia megmutatta, hogy hogyan kell a napi zárást elvégeznem, ami először megrémisztett. Nem igazán tudtam megjegyezni a gombkombinációkat, hiába kaptam még egy cetlis is segítségképpen. Azt hiszem elalvás előtt ezt fogom olvasgatni, hátha reggelre megmarad valami. Miután lezártuk a kasszát, bekapcsoltam a riasztót, ahova egy öt jegyű kódot kellett megadnom, amit szintén felírtam Dia javaslatára. Lekapcsoltam a lámpákat, leellenőriztem, hogy biztosan mindent bezártam-e, azután hagytuk csak el mindketten az üzletet. Elégedetten szálltam fel a buszra, ahol felhívtam Injoont és mindent elmeséltem neki a mai, illetve a tegnapi napomról is. Utána megcsörgettem Jinhat, de ő nem vette fel, ezért hagytam neki egy üzenetet, miszerint hívjon vissza, ha ráér. Fütyülve sétáltam fel a harmadik emeletre, mert kifejezetten jó kedvemben voltam. Amikor viszont kinyitottam a bejárató ajtót, megcsapott a bor jellegzetes szaga, amitől az utóbbi időben már a hányinger kerülget. Anya szobájába siettem, ahol meg is találtam őt az ágy szélén ücsörögve. Amint átléptem a küszöböt, érzéstelen arccal rám pillantott. Nem szóltam semmit, csak sóhajtottam egy nagyot és leültem mellé. Kezemet a felém eső térdére tettem, majd megkérdeztem tőle, hogy hogy van. Válasza egy flegma nem látod volt, ami igazából már meghatni sem tudott engem. A hangulatingadozásain lehetetlen kiigazodni, egyszer kedves velem, egyszer flegmázik, van, amikor őrjöng és tombol. Most ezek szerint a nemtörődöm hangulatában volt, ilyenkor általában hagyni kell, reggelre kialudja.

- Mikor kapod az első fizetésed? – kérdezte maga elé bámulva.

- Nem tudom. Még csak próbaidőn vagyok, szóval szerintem a hónap végén.

- A hónap végén? Szerinted addig kihúzzuk? – sziszegte idegesen. – Most kell a fizetés, különben utcára kerülünk.

- Még csak ez volt a második napom, egyébként még fel sem vettek hivatalosan. Nem kérhetek csak úgy fizetést, anya, ez nem így megy.

- A te lelkeden fog száradni akkor, ha csövesek leszünk – nevetett fel szomorúan, majd elhúzódott tőlem és ivott két hatalmas kortyot a borosüvegéből. – Minek van munkád, ha fizetést sem kapsz érte?

- Majd kapni fogok fizetést, ha ténylegesen felvesznek. Most elsősorban azon vagyok, hogy mindent jól végezzek és szimpatikus legyek az üzletvezetőnek. Pár hetet kérek és az összes gondunkat megoldom. Utána semmi sem fog terhelni minket.

- Ajánlom is neked! Most pedig menj ki, egyedül akarok lenni! – mondta, mire bólintottam egyet és már magára is hagytam.

Egyáltalán nem volt magánál, ez már akkor szemet szúrt, amikor helyet foglaltam mellette. Tudom, hogy ilyenkor nem kellene magamra vegyem az általa mondottakat, mégis sikerül neki minden egyes alkalommal kitépni belőlem egy darabot. Tisztában vagyok azzal, hogy az alkohol miatt bunkózik és megy át lekezelő stílusba, én mégsem tudom figyelmen kívül hagyni a rosszindulatú megjegyzéseit. Ezzel szenvedek évek óta, van, amikor jobb a helyzet, van, amikor rosszabb. Úgy tűnik, most megint a gödör legmélyén van, ahonnan minél hamarabb ki kell rángatnom. Tegnap még jól volt, ma viszont ismét összezuhant. Muszáj lesz megkapnom ezt az állást, mert minél előbb pénzhez kell jutnom. Abban igaza van anyának, hogy nem lakoltathatnak ki minket, de akkor sem kérhetek pénzt a második napomon, amikor még csak próbaidőn vagyok. Most még döcögősen mennek a dolgok, de ha várunk egy kicsit, utána minden gondunk és bajunk megoldódik. Nem kell majd az anyagiakkal szenvednünk, ahogyan most tesszük.