'Rengeteg gyerek'- ez az első gondolatom, amikor elteleportálok abból a fura teremből. Tényleg sok, velem körülbelül egykorú fiatal vesz körbe. Mind beesett arcúak, véznák, itt-ott véraláfutást vagy piszkot is látok- nem élhetnek éppen bőségben. Izgatottan és félve pislognak egy emelvény felé, úgy tűnik, senki nem veszi észre, hogy csak idepottyantam közéjük. Én is az emelvényre meredek. Egy nő áll rajta, de nagyon furcsán néz ki: festett szőke haja göndör felhőben keríti körbe halvány arcát, amit erős rózsaszínű szemfesték és rúzs ellensúlyoz. A ruhája szintén rikító, alig tudok öklendezés nélkül ránézni. A nő mellett egy üveggömb áll fémlábakon, és tele van valami fehérrel. Egy pillanat múlva a nő beleszól az előtte álló fémrúdra szerelt kis szintén fémből készült dobozkába, mire a hangja sokszorosan felhangosítva hallatszik.

-Tehát a 74 és feledik Éhezők viadalának kiválasztottja a 12. körzetből... – itt belenyúl az üveggömbbe, kihúz egy cetlit, hasonlót ahhoz, amivel az írók sorsoltak, kis hatásszünetet tart, majd felolvassa, mi van ráírva– Eragon Bromson!

Sokan fellélegeznek, én pedig, egyenlőre sodródva az árral, kilépek a sorból. A nő vidáman integet, hogy menjek föl az emelvényre. Mikor fellépek rá, megragadja a csuklómat, felemeli, és a közönség felé fordít. Most veszem csak észre, hogy több száz gyerek van bezsúfolva szalaggal elválasztott kisebb területekre, tizenkettő-tizenháromtól egész tizennyolc éves korig, fiúk lányok vegyesen. Néhányan meglepetten, néhányan szomorúan, páran pedig együttérzéssel merednek rám, de a legtöbbjük arcáról megkönnyebbülés, vagy unalom olvasható le. A nő mégegyszer beleszól a hangját felerősítő dobozba (Boldog viadalt, és sose hagyjon el benneteket a remény!), lejátszanak egy zenét, majd int egy csapat fehérbe és szürkébe öltözött figurának, akiknek az oldalán valami fémből készült nagy szerkezet lóg, mire megragadják a karomat, és betolnak a mögöttünk álló épületbe. Ott egy apró szoba fogad, benne egy szőnyeggel és egy bársonyos anyaggal borított ülőalkalmatosságal. Leültetnek, és kimennek, én pedig először tudom összeszedni a gondolataimat. 'Szóval azok az írók vagy mik ideküldtek, hogy megnyerjek valami versenyt. Hogy is volt az a vers?
Éld túl a viadalt
Más dolgod nincsen
Bár nem lesztek sokan
Csak tizenketten.
Az a viadal biztosan az, amit a fura nő emlegetett. Túlélni? Nem tűnik éppen barátságos mérkőzésnek- vagy minek.'

Egy olyan két perc elteltével az őrök- mert valószínűleg azok- visszajönnek, majd megint mögémállnak, és kitessékelnek a szobából. A nő fogad, először is megölel, majd csókot lehelt mindkét arcomra.

-A mentorod már vár– mutat a háta mögé, ahol legnagyobb meglepetésemre egy velem egykorú, szőke fiú méreget ellenségesen.

-Gyertek, ismerkedjetek össze! Eragon, ő itt Peeta Mellark, a 74. Éhezők viadalának győztese. Peeta, ő itt Eragon Bromson, a kiválasztottunk. Ő is tizenhat éves, éppen mint te!– csacsogja. Peeta nem tesz semmit, mire én kínosan kezét nyújtott, amit kénytelen elfogadni. Ezután továbbterelnek minket, egészen egy hosszú fémféregig, ami üreges, és tulajdonképpen egy hosszúkás ház. Fogalmam sincs, mit akarnak vele, de Peeta belép a szokásosnál kisebb ajtón.

-Mire vársz? Kész megtiszteltetés, hogy ilyenen utazhatsz– unszol a nő.

Belépek a fémféregbe (azt hiszem, mostantól így fogom hívni), és a meglepetéstől elakad a lélegzetem. Egy csupasz csőre számítottam, ennek ellenére egy gazdag házba lépek be. Vastag, drága anyagból készült szőnyegek, mahagónifa asztal lecsiszolva, terítővel, párnázott székek, csipkés függönyök, hosszabb asztalok, amiken furcsa alakú tányérokon még furcsább, sosem látott ételek -zöld színű cukormázas édességek, apró húsok szárított gyümölcsdarabokkal megszórva, pici szendvicsek, valami sötét ételfélébe tekert rizs és hal, és még sorolhatnám- sorakoznak marokszám. Nem is említettem még a rengeteg, különböző formájú kristályüveget, borostyán, barna és pirosas színű levekkel- valószínűleg alkohollal. Volt köztük hosszúkás, alacsony, kövér, vékony, díszes, egyszerű, nagy, kicsi, bordázott, sima... Ennyi fajtát még az üvegműves törpék műhelyében sem láttam. Az egész szoba a szivárvány minden színében pompázik: piros, zöld, kék és sárga keveredik a fém szürkéjével és a fa barnájával, mégis ízlésének tűnik az egész.

Amíg bámészkodok, a nő is beszáll mögöttem.

-Igazán gyönyörű, nem drágám? A kapitóliumiaknak van ízlésük– nézegeti kedvtelve a berendezést.

-A... Kapitóliumiaknak?

-Igen– válaszolja furcsa hangsúllyal, majd elsétál mellettem, és a szoba végéből nyíló ajtóra mutat– Onnan nyílik a te szobád és Peetáé. Azt ajánlom, fürödj meg vacsora előtt, azután megnézzük a többi körzet kiválasztottjait.

Az ajtó felé veszem az irányt, és benyitok. Egy folyosó húzódik mögötte, amiről két további ajtó nyílik. Az egyiken a 'Mentor' a másikon a 'Kiválasztott' felirat szerepel. A szobámhoz keskeny folyosó vezet, valószínűleg Peetáé mögött van. Azt inkább nem taglalom, micsoda pompa és gazdagság fogadott odabent. Erős ellentétben állt a... 12. körzetben? tapasztalt szegénységgel. Leülök az ágyra, végigsimítok a legpuhább madártollal bélelt takarón, de majdnem leesek, amikor az egész ház legnagyobb ijedségemre megindul. Igen, az egész mozogni kezdett, előrefelé. Az első meglepetés után eszembe jut, hogy valószínűleg egyfajta óriási kocsi lehet, csak éppen fémből van, laknak benne, és nem láttam előtte lovakat. Gyorsan  visszaülök, aztán mégis felfedező útra indulok- elég sebesen haladunk, de ez meglepően nem igazán zavar a mozgásban. Innen is két ajtó nyílik: a folyosóra és egy másik helyiségbe vezető. A szomszéd szobán még jobban bámulok. Furcsa bútorokkal van teletömve, nem is tudom mire vélni őket. Odalépek ahhoz, ami egy kicsit hasonlít egy mosóteknőhöz. Hozzáérek a tetejére felszerelt fémrúdhoz, végigsimítom.a két karja között, miközben a kezem véletlenül kicsit megnyomja a felső kárt, mire az felemelkedik, és a csőből folyni kezd a víz. Meglepetten hátraugrok, de végül győz a kíváncsiság. Rájövök, hogy ha felemelem a kart, víz jön belőle, ha leengedem, akkor pedig elzáródik. Egy darabig ezzel játszok, mintha újra kisgyerek lennék, és egy egész világ nyílt volna meg előttem. Utána körülnézek a szobában, és felfedezem, hogy egy emberméretű üvegdobozban is hasonló szerkezet van, tömérdek gomb társaságában. Találomra megnyomogatom őket, mire kisvártatva különböző színű és szagú habok töltik be a helyiséget. Inkább kilépek a dobozból, és lerázom magamról az anyagot, mielőtt megszáradna. A következő tárgy hasonlít arra, amit otthon használunk a mellékhelyiségben, csak ez fehér, és tartozik hozzá egy doboz és egy gomb is. Megnyomom, erre a szerkezetből hirtelen víz kezd erősen folyni, de szerencsére nem kifelé, hanem saját magába. 'Tehát ez valamiféle tisztálkodóhelyiség lehet' vonom le a következtetést.

-Eragon! Gyere vacsorázni!– Szólal meg a nő hangja egy falra szerelt dobozból.

-Ez mindenhol megtalál?– morgom bosszúsan, miközben kilépek az ajtón. Visszamegyek az első szobába, a nő meg Peeta ott várnak, körülöttük egy csomó étel, mindegyik különleges, drága. Szalonnába tekert pulyka, párolt zöldség rizzsel, rengeteg bárányragu, valamiféle zöld szósz és sült krumpli... A nő int, hogy üljek le. Helyet foglalok, és mivel a másik kettő kezébe veszi az evőeszközt, én is szedek a bárányraguból és enni kezdek. Ekkor belép egy piros-fehér ruhás lány, és szótlanul megnyom egy gombot, ami egy fehér rudacskára van felszerelve. Abban a pillanatban megjelenik előttem egy... Gyakorlatilag egy lap a térben, az asztal fölött. A lapon fények kezdenek villódzani, amennyire ki tudom venni, azon az oldalon, ahol a nő és Peeta ül. Még kéne tudni, hogy hívják.

-Ez a többi kiválasztás. Megtudjuk, kik lesznek az ellenfeleid. Nem csodás?– vigyorog rám a nő, majd hozzánk hasonlóan a lapra függeszti tekintetét.

-Nos, az első körzet kiválasztottja...– mondja egy ember a lapon, és odalép egy ugyanolyan gömbhöz, mint amivel engem sorsoltak ki. Az egész hasonlít egy kicsit az álomnézésre- arra a varázslatra, amivel vízben tudok megnézni embereket vagy helyeket, amiket már láttam- viszont valahogy tudomy hogy ezek múltbeli események, valószínűleg pár órája történtek, azok kívűl fogalmam sincs, kik ezek, vagy hol van. Az ember kihúz egy cetlit, és felolvassa:

–Brandon Jont!– egy nálam jóval idősebb, nagydarab, izmos fiú lép ki kortársai közül. Az emelvényre vonul, fúlyolás és füttyögés közepette. Meglep, hogy itt sokkal gazdagabbnak és jóltápláltabbnak néznek ki a gyerekek, ráadásul nem is félnek, mint a 12. Körzetben.

-Éljen az 1. Körzet kiválasztottja a 74 és feledik Éhezők viadalán!

A kép változik, most egy hasonló emelvényt látok, fémgömb, kor szerint besorolt gyerekek, bejelentő ember. Ez utóbbi felolvassa papír feliratát:

-Hannah Wolf-Tailor!

Vézna, alig tizenkét éves kislány lép fel az emelvényre. Kócos, barna haját félresöpri, meglepően magabiztos.  Az emberek megéljenzik, újra máshová kerülünk.

Az új hely sokk kisebb, és rögtön kiszúrom, hogy beltéri, de amúgy minden ugyanaz.

- Lily Hosstein!– magas, barna hajú, tizennégy éves. Fél, de próbálja leplezni. Szomorkásan rámosolyog a mellette álló lányra, aki könnyes szemmel mered rá- valószínűleg barátok- majd kilép a sorból.

📖

-A 4. Körzet kiválasztottja: George A. Warns!

Sötétbőrű, nálam fiatalabb fiú az. Beletúr kusza, fekete hajába, a vele egykorú lányokra kacsint, majd öntudatosan fellépdel az emelvényre.

Az 5. Körzetben egész más a helyzet. Innen is fiú jön, egy vörös, szeplős, akiből olyan, mintha több lenne, bár valószínűleg csak sok testvére van, akik hasonlítanak rá. Az egyikük megöleli, és útjára engedi. A fiú- Ronald Renthodder- megsimogatja zokogó húga fejét, és az ember mellé áll.

6. Körzet. Feltűnően szép, rövid szőke hajú, alacsony 14-15 éves lány, Jenny O' Ana- nek hívják.

7. Körzet. Manós kisfú, amikor felolvassák a nevét -Harvey McToirs- elsírja magát.

8. Körzet. Louise Karmath, éjfekete hajú és szemű, fehér bőrű 18 éves lány. Úgy lép ki a szalag mögül, mintha kómában lenne, és nem is fogná fel, mi történik.

9. Körzet. Óriási, izmos szőke fiú, 17 éves, Mark Manning a neve.

10. Körzet. Szó szerint mézszínű haja van, a neve Christine Dora. Elég alacsony 16 évesnek, de gyorsnak látszik.

11. Körzet. Ray Rahdun. Amikor szólítják, édesanyja elsírja magát, legnagyobb meglepetésemre egy alig 13 éves, halványbarna hajú lány felkiált:

-Önként jelentkezek!– a bejelentő ember elképedve bámult rá, de gyorsan összeszedi magát. Ray szomorúan és hálásan pillant a lányra. Az fellépdel az emelvényre.

-És hogy hívnak drágám?

-Nadja Heller vagyok.

-Rokona, vagy barátja voltál Raynek?– feltűnt, hogy múlt időt használt.

-Nem. Még nem is nagyon beszéltem vele, de nem akarom, hogy a családjuk ennyit szenvedjen. Ruta, a nővére ment a 74. Viadalra.– jelenti be Nadja, mire egy pillanatig semmi sem történik, majd valaki ajkához szorítja és felemeli kinyújtott kezét, úgy, hogy a mutató-, és hüvelykujj át behajlítja. Egyre több kéz emelkedik fel, míg végül mindegyik a levegőben van. A kép átvált, így azt nem tudom még, mi lett azután.

A 12. Körzet sorsolását is bemutatják. Az jár a fejemben, hogy 'Tényleg ennyire bamba képet vágtam?!', ugyanis azzal a tekintettel úgy nézek ki, mint az fekete hajú lány a nyolcasból. Szinte várom, hogy Saphira helyeseljen vagy elszórakozzon rajtam, de eszembe jut, hogy nincs itt. Eltűnt, ahogy a világom többi része is. Nem láthatom addig, amíg nem teljesítem a feladatomat.  Miután ugrik a kép, azt hiszem, vége van, de hirtelen egy fura, szőke és göndör hajú férfi arcát látom. Termetre igen apró, viszont zöld szeme kissé eszelősen mered rám.

-Hölgyeim és uraim. Még egyszer ismertetném a viadal szabályait– itt cincogó hangon felkacag– hogy kedves versenyzőink véletlenül se felejtsék el őket.

Fészkelődni kezdek a széken. Most végre megtudom, mi ez az egész! A nő unottan szed még a csirkéből, Peeta pedig összeszorított szájjal mered a lapra.

-Az Éhezők viadalán Panem mind a 12 körzetéből kisorsolunk... Nos általában egy fiút és egy lányt, akiknek a többi kiválasztottal együtt él kell utaznia ide a Kapitóliumba, hogy megküzdjenek egymással, biztosítva a békét országunknak. Azonban– emeli fel a mutatóujját– amikor a tavalyi viadal egyik győztese, Katniss Everdeen, a lángra lobbant lány, eltűnt, rendeztük egy fél viadalt, a 74 és felediket, ahol minden körzetből csupán egy résztvevőt sorsolnak ki. Köszönöm a figyelmet!

Ránk villantja ijesztő vigyorát, aztán a kép elsötétül, a lap eltűnik, én pedig azon kapom magamat, hogy a plafont bámulom.

-A 9. Körzet elég nagy kihívás lesz, nem gondolod, Eragon?– kérdezi a nő.

-Effie. Mind kihívást jelentenek majd valahogy. Azt kell megoldani, hogy ő is a számukra– szól közbe a másik fiú

Nagyszerű. A nőt Effie-nek hívják, jó tudni. Abban igaza van Peetának, hogy mindenki kihívást fog jelenteni, de... Vajon én is nekik? Harcolni tudok, az nem is kérdés, jól bánok az íjjal is, és elvileg varázsolni is tudok, és bár a kislány a másodikból talán nem lesz akkora ellenfél, más kérdés hogy például a 3. vagy a 4. Körzet kiválasztottja igen. Hirtelen rájövök, hogy már azon gondolkodom, hogy tudnám őket megölni, mire észbe kapok és megszidom magam. Erre lesz idő később is. Effie megcsenget egy kis ezüst csengőt, abban a pillanatban belép az egyik szolgáló, akit pár további követ. Szótlanul leszedik az asztalt, elviszik a tányérokat, amit kissé zavarba ejtőnek találok. A többiek felállnak, Peeta elmegy, Effie pedig a dívány felé veszi az irányt és int, hogy én is menjek. Leültet maga elé, majd így szól:

-Eragon. Tudom, milyen nehéz most neked– kezdi, mint aki nagyon együttérez velem– Hiszen láttad az ellenfeleidet, tudod, hogy még kell ölnöd őket. De ne keseredj el. Nyerni fogsz. Szerzünk támogatókat és szövetségeseket is.– mondja műkönnyekkel a szemében, megszorítja a kezem, és elmegy lefeküdni. Én is a szobám felé veszem az irányt.

📖

Az ágyban fekszem és bámulom a plafont, csak most van időm először gondolkodni. 'Tehát. Itt vagyok egy Alagësiánál is diktatórikusabb országban, ami arra kényszeríti a lakosait, hogy a gyerekeik a szemük láttára gyilkolják le egymást, és még elvárja, hogy ezt valamiféle ünnepként kezeljék. Nekem meg kell nyernem ezt a viadalt, csak úgy juthatok haza. Meg kell ölnöm minimum egy, velem egykorú vagy fiatalabb gyereket. Méghozzá hogy más szórakozzon.' Észre sem veszem, és elönt a düh azok a Kapitóliumak iránt, még így ismeretlenül is. Megpróbálok lenyugodni, és egy egyezséget kötök magammal: szerzek egy-két szövetségest, és minél kevésbé veszek részt a vérfürdőben. Elkezdek azon elmélkedni, hogy ki lenne jó társ a viadalon. 'A leghasznosabb persze a 9. Körzetbeli fiú lenne, viszont ő bármikor megölhetne, és nem is tűnt tisztességesnek. Talán a 3. Körzetes lány. Erősnek tűnt, és nyitottnak is. Bár még azt sem tudom, hol lesz ez az egész.' A másik oldalára fordulok. ' Nyilván nem a városban. De holnap úgyis kiderül' Ásítok egyet, és a fémféreg ringatására mély álomba merülök.

📖

Másnap arra riadok fel, hogy Effie hangja szól a fémdobozból.

-Reggel van! Egy nagy nagy nap reggele! Gyertek reggelizni, pár óra múlva megérkezünk!

Ösztönösen Saphira után tapogatózom az elmémben, mire rájövök, hogy ő nincs itt. Nyögve feltápaszkodom és a szekrényhez lépek. A tegnapi ruháimban aludtam, de találok egy új inget és nadrágot, mindkettő meglepően puha és kényelmes. Kivánszorgok a nappaliba és lerogyok az asztal mellé. Peeta még nincs itt, de hamarosan ő is megérkezik. Csöndben költjük el a reggelit (tojás, szalonna és kenyér, amit megsütöttek)- pontosabban mi nem szólunk, kísérőnknek be nem áll a szája. Oda sem figyelek, de ez látszólag nem zavarja. Reggeli után a többiek arról kezdenek el beszélgetni, hogy milyen lesz a terep az arénában. 'Szóval egyfajta természetes arénában fogunk harcolni. Remélem lesznek fák, mert akkor állatok is lesznek, és tudok majd vadászni. Meg ahol fák vannak, biztosan van víz is. De amilyen az én szerencsém, egy kopár, jeges pusztán kapunk. De így is ott van még a varázslat. Azzal csak tudok élelmet és vizet szerezni. Bár az csalás lenne'  Csüggedek el  'Mondjuk az sem biztos, hogy a többiek tisztességesek lesznek.'

-Lassan ott vagyunk. Mossatok fogát és itt találkozunk– utasít Effie.

Feltápászkodom és visszamegyek a szobámba, a tisztálkodó helyiségbe. Egy darabig tanácstalanul álldigálok, majd jobb híján megmosom az arcom. 'Ennek elégnek kell lennie' nyugtatom magam, de azért kicsit félve lépek ki. Pár perc múlva már vaksötétben suhanunk tovább, aztán kiérünk a napfényre. Az ablakhoz szaladok, nem hiszek a szememnek. A szűk helyek után nem hittem volna, hogy ez az ország ilyen gyönyörű is lehet.

Az idő kicsit borult odakint, de így még szebb. Óriási, zöldellő hegyek tornyosülnak a város körül- az egyiken mi is keresztül jöttünk- magasan köd szállingózik, egy-egy foszlánya ide is leszáll, de alapból tiszták a látóviszonyok. A távolban egy csillogó víztükrű tó hullámzik, szürke felszínén egyetlen hajó sem látszik. A tér hatalmas, kedvem lenne kiugrani innen, és felfedezni a vadont. A fémféreg alatt egy ideig mezők zöldellenek, de hamarosan legnagyobb meglepetésemre kisiklunk a tó fölé, ott suhanunk a víz színén. Észre sem veszem, és már a város felé közeledünk. Beérve csak annyit tudok felfogni a gyorsaság miatt, hogy komplett háztömbök mellett suhanunk el, azonban amikor lassítani kezdünk semmit se látok a fémféreg köré gyűlt emberáradattól. Mindenki úgy néz ki, mint Effie- extrém frizurák, sárga kékkel, lila zölddel keverve, egyesek természetellenesen sima, barna vagy éppen fehér bőrűek, sok-sok rikító arc, rajz a bőrön, szem, szemöldök és pilla, ajak vagy egész bőrfelület... Mint egy papagájraj. Integetnek, amikor beérünk az utunk végén álló épületbe. A féreg végül megáll, Effie pedig izgatottan az ajtóhoz terel minket. Az kinyílik, és meghallom a tömeg hangját.

Kiáltások, fújolás, éljenzés, szavakat kiabálnak felénk, fülsiketítű a kakofónia. Odalép hozzánk két ugyanolyan őr, mint a 12. Körzetben és elkísérnek bennünket egy újabb szerkezethez. Ez is fémből van, de jóval kisebb mint a féreg. Négy kereke van valami furcsa anyagból, amilyet még sosem láttam. Ez előtt sincsenek lovak, mégis járműnek kell lennie. Ablakai ennek is vannak, de nyilván kisebbek, ajtót azonban nem látok rajta. Az egyik őr odalép, és az oldalán lévő fogantyúhoz nyúl, finoman meghúzza, mire kinyílik az ajtó. Effie betessékel minket Peetával, ő pedig beszáll elénk. Az egyik őr mellé ül, megnyom pár gombot az elején sorakozó rengeteg közül, a kerek, hajókormányra hasonlító dologra teszi a kezét, elforgatja, és elindulunk. Különös érzés, amikor csak úgy magától megindul körülötted a világ, nem? Egyre gyorsabbak leszünk, bár annyira nem, mint a féreg. Magunk mögött hagyjuk a tömeget, és beljebb furikázunk a városba. Ámulva nézegetem az utcákat, a rengeteg ismeretlen szerkezettel megszórt utakat -ekkora gazdagságot még Ûru-Baen-ben sem találni. A járdákon sehol egy darab szemét, lóürülék (bár ha magától működő kocsikban közlekednek, nem is lehet). Úgy egy fél óra múlva megérkezünk egy magas, ablakokkal sűrűn megtűzdelt épülethez. Kiszállunk a kocsiból- ezt elnevezem inkább fémkocsinak, mivel nem igazán hasonlít az otthon használt szekerekhez. Az őr bevezet az épületbe. Bemegyünk egy fülkébe, Effie megnyomja a legfelső gombot, és ez a szerkezet is elindul. 'Hihetetlen, mennyi magától mozgó tárgyuk van ezeknek az embereknek, mintha nem tudnának járni'- gondolom kissé bosszúsan. Aztán kilesek az üvegfalon, és eláll a lélegzetem. Úgy látom a földszintet, mintha sárkányháton repülnék. Egy, két, öt, tíz emeleten is átsuhanunk, míg végül a 12.-en állunk meg. 12. Körzet, 12. emelet. Jogos.

Odafent újabb szín,- anyag, - és tárgyáradat fogad. Fölösleges leírnom. Effie a kanapéhoz terel minket.

-Hamarosan megérkezik a felkészítő csapatod, utána pedig Cinna, a stylistod– csacsogja, nekem pedig fogalmam sincs róla, mire kell felkészíteni, és hogy mit jelent az, hogy... Hogy mondta a nő? Sztájliszt? Mindegy, majd csak rájövök.

Pár perc múlva besereglik egy csapat- lehetnek olyan hárman, de többnek tűnnek a jellegzetes kapitóliumi divattól. Egyiküknek kék a bőre, a másiknak ékkövek vannak az arcába ágyazva... Mindenesetre elég furák és tarkák. Odatipegnek hozzám és beterelnek egy helyiségbe, amit addig nem vettem észre. Odabent egy ugyanolyan medenceszerűség van, mint a vonaton, és jókora táskák, megtömve valamivel, amit egyelőre nem tudok megállapítani. Szembe fordítanak magukkal, most jövök rá, hogy egyikük férfi.

-Te vagy ugye Eragon. Hmm, elég nagy átalakításra lesz szükséged– méreget egyikük.

-I... Igen. Miféle átalakítás?

-Megnyerőnek kell lenned. Én Octavia vagyok, ő– mutat a férfira, akinek lila testrajzok díszítik minden szabad bőrfelületét– Flavius, ő pedig Venia.

Veniának sárga drágakövek vannak az arcában, a foga ijesztően fehér, ahogy mosolyog.

Innen kezdve egy szót sem szólok órákon keresztül, a másik három beszél helyettem is. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy nem sokat értek a mondandójukból -tévék, autók, fülre szerelhető hangszórók és egyéb számomra ismeretlen fogalmak, idegen emberek, ki mit csinált, hogyan, ki vált el, ki házasodott meg, ki csalta meg a feleségét... Egyszóval pletyka pletyka hátán. Mindig is utáltam, ha valaki arról beszél ami nem rá tartozik, de tűröm fogcsikorgatva, amíg ők leszedik a szőrt a testemről, mindenféle kencéket kenmek rám és "átalakítanak". Egy bő 3-4 óra múlva késznek nyilvánítanak és kimennek azzal az utasítással, hogy itt várjak Cinnára.

📖

Pár perccel később belép a szobába egy fiatal férfi. Egyáltalán nem hasonlít a többi kapitóliumira, nincs rajta semmi hivalkodó, csupán a szemhéját festette ki aranyra. Végigmér, körüljár, majd hozzám lép.

-Gyere Eragon. Szeretném ha beszélgetnénk– a hangja nyugodt és dallamos, rögtön megkedvelem.

Utána megyek, és átmegyünk egy másik helyiségbe. Leül a kanapéra, én vele szemben.

-Tehát. Azt te is tudod, hogy a megnyitón mindenkinek a saját körzetére jellemző dologgal kapcsolatos öltözéket kell viselnie. A 12. Körzet ugyebár szént bányászik. Múltkor a tűzre koncentráltunk, most úgy gondolom, a bányaalagút végén lévő fényre, a reményre utalnánk. Ezért... – akad meg a mondandójában, és a kezemre pillant. Felemeli, és szemügyre veszi a gedwëy ignasiámat -egy kör alakú foltot, ami a Lovasságomat jelzi, azt hogy megérintettem egy sárkányt.

-Világító festék... – dörmögi halkan– Bekenhetjük vele és...

-Nem kell festék. Anélkül is tudok vele világítani –szakítom félbe.

Rám néz, és kifejezéstelen arcán most először látok valami érzést, ez esetben a meglepettséget. Aztán bólint, mint akinek mindennapos a fénylő kéz. Én koncentrálok, kutatni kezdek az elmémben az után a bizonyos gát után, ami elrejti a varázserőt. Ebben a világban valahogy nehezebben töröm át, mintha valami megpróbálna megakadályozni ebben. Merítek belőle és kimondom a varázsszót:

-Naina gedwëy ignasia! (=Világíts, fénylő tenyér! [A varázsigét én raktam össze a Naina (világítás) és a gedwëy ignasia (fénylő tenyér) szavakból] )

A kezem fehéren felragyog, akár egy lámpás. Szerencsére csak annyira fáradok el, mintha felemeltem volna egy kavicsot, sokáig tudom tartani.

-Nos, nem tudom hogy csináltad, de hatásos – néz rám Cinna elismerően.

-A ruhád pedig ez lesz– áll föl, és fölemel egy szekrényre akasztott fekete bőrnadrágot és zubbonyt– a bőrödet szénporral fogjuk bedörzsölni, és a hajadat is, így csak a kezed fog látszani.

'Egész jó ötlet'- adok igazat Cinnának magamban.

📖

Itt állok az úgynevezett Köröndön egy lovasszekéren. A ruhám fekete, a bőrőm és a hajam úgyszintén -bár megmondom őszintén, eléggé viszket. Kicsit ideges vagyok. Amíg várakozunk, szemügyre veszem a többi kiválasztottat és próbálom kitalálni, mire szakosodott a körzetük. Az első körzetből jött fiú egy csillogós, kabáthoz hasonló öltözéket* visel, ami mintha fémből lenne. Tehát ez egy gazdagabb hely lehet. A kócos kislányra a másodikból felerőltettek egy testhezálló, téglapiros kezeslábast. Építőanyag talán? A szimpatikus lány ruhája a harmadikból szikrázó zsinórokból áll, az öntelt fiúnak a negyedik körzetből pedig csupán egy ingből és halásznadrágból. A nagycsaládos vörös az 5. Körzetből egy kissé átlátszó, szürkéskék, fura anyagból készült öltözékben feszeng, fogalmam sincs a körzete funkciójáról. A 6. Körzetes szép szőke lány fekete, magasnyakú felsőben és testhezálló nadrágban feszít, sárga kesztyűvel, övvel és cipővel. A manószerű kiskölyök a hetesből erősen fára hajazó jelmezben van -fafeldolgozás, értem én. Az álmodozó a nyolcasból iszonyúan puha selyemnek tűnő, gyönyörű fehér ruhakölteményt visel. Textilek lehetnek? A 9. Körzetes óriási szőke fiú zöld nadrágot és sárga inget visel. A lánynak a tízesből mintha vér csöppent volna fehér ruhájára -vagy hóhérok vagy állattenyésztők. Valami azt súgja, inkább az utóbbi. Az, aki önként jelentkezett, almajelmezt visel. Ők úgy látszik, nem félnek annyira, bár igaz, azt is tudják, mi vár rájuk. Pár perc múlva kürtszó hangzik fel, és megindul az első kocsi.

3-as, 4-es, 5-ös Körzet.
6., 7., 8.
9, 10, 11...

Végül én is kigördülök az ajtón, a szemem nem bírja rögtön befogadni a látványt. Hatalmas lelátókon több száz, talán több ezer kapitóliumi ül, hangosan éljeneznek. Felemelem a kezem, és világítani kezdek a gedwëy ignasiával. A sötétben nagyon jól látszik, és hallani vélem az emberek meglepődött hördüléseit is. A fény felerősödik, de Cinna tanácsára úgy irányítom, hogy engem ne világítson meg. Kiérve a Köröndről, végugfurikázok rengeteg utcán, a menet elvileg húsz perces. Egy örökkévalóságnak tűnő idő múlva visszaérek. Megállok a többi kocsi mögött, és várok... Pontosan nem is tudom, mire. Pár pillanat múlva egy erkélyre fellép egy ősz, öreg férfi, ijesztően ránctalan arccal.

-Üdvözlöm a 74 és feledik Éhezők viadalának kiválasztottjait. Snow elnök vagyok, Panem kormányzója. Reméljük, hogy hőn szeretett –ezt mintha kissé ironikusan mondta volna– győztesünk, Katniss Everdeen hamarosan előkerül, addig is: Boldog viadalt, és sose hagyjon el benneteket a remény!– zárja le rövidke beszédét. Tehát ő az elnök. Ő az, aki engedi, szervezi ezeket a... Viadalokat, ahol 11 gyerek a nézők szórakoztatására meg fog halni. Gyűlölni kezdtem, ismeretlenül is. Nem ember, aki ezt élvezi. Vadállat. Őrült vadállat.

📖

Másnap izgatottan ébredek. Ma kezdődik a háromnapos kiképzés, ahol gyakorolhatunk a viadalra. Igaz, én tudok varázsolni, és meglehetősen jól bánok a karddal és az íjjal, mégis biztos vagyok benne, hogy másnak is hasznát veszem majd. Álcázás, csapdaállítás, egyéb fegyverek... Alig vártam, hogy vége legyen a reggelinek. Utána levonulunk az alagsorba, ahol már szinte mindenki ott van. A hátamra erősítenek egy 12-es számot, Effie fölmegy, és kezdetét veszi a kiképzés.

Peeta azt mondta, a harmadik napon felmérik, hogy mit tudok.

Hát akkor mutassunk nekik valamit.

Elindulok az íjászbábuk felé, kezembe veszem az egyik ezüstszínű, fémből készült, hosszabb, gyönyörűen ívelt íjat. Majdnem beleillik a kezembe, egész kényelmes a fogása. Egy nyílvesszőért nyúlok. Ez is fémből van, mint itt szinte minden. A húrra illeszteni és célzok. Az alakja nem teljesen olyany mint amilyet otthon használok -a fogórészre kissé kiugrik, a két szár pedig hátrahajlik**, de nem is baj annyira. A vessző hegyét a célpontra irányítom, az egyik ember alakú figura szívére. Elengedem az ideget. Szinte hallani vélem, hogy hasítja a levegőt. Egy szenpillantás múlva a hegy pontosan belefúródik a figura szívébe.

'Akkor ezt nem kell gyakorolni, nem jöttem ki a gyakorlatból.'- szemlélem elégedetten a figurát. Leteszem az íjász és a tűzgyújtás felé veszem az irányt, bár ezt sem kell annyira gyakorolni. Ekkor azonban hangos szavak ütik meg a fülemet. Két kiválasztott veszekedik.

Kíváncsian odafordulok.
A késdobálásnál az egyes körzetes fiú, Brandon és a 10-es lány, Christine hangosan vitatkoznak valamin. A lány megpróbálja elintézni egy legyintéssel, de Brandon nem hagyja magát. Odacsörtet a másikhoz és megragadja az ingét. Christine rákiabál, hogy engedje el és kitépi magát a kezéből. Az asszisztens gyorsan közbeavatkozik, mielőtt elfajulnának a dolgok, és én sem bámészkodok tovább, odamegyek a tűzgyújtáshoz. Ott sem maradok sokáig, a következő állomás az álcázás. Próbálok különböző terepmintákat festeni a karomra, egyelőre kevés sikerrel.

📖

Ma nézik meg a... Hogy nevezte őket Peeta? Játékmestereknek? Tehát ők, hogy mit tudok. Az elmúlt három napban sokat gyakoroltam, mindnek hasznát veszem majd. Délelőtt még egy kicsit íjazok, aztán beülünk az ebédlőbe. Páran csoportba tömörülve beszélhetnek, de a legtöbben némán ülnek a helyükön és maguk elé bámulnak.  Én azon gondolkodok hogy mit mutassak be. 'Vívást? Az olyan hétköznapi. Lőjek? Abban nem vagyok kiemelkedően jó. A varázslást megtartom egy végső mentsvárnak, mert ez hiába egy igazságtalan világ, nem akarok tisztességtelen előnyhöz jutni. Még nem is biztos, hogy a Játékmesterek tudják-e egyáltalán mi az. Mi marad?' Amíg ezen elmélkedek, lassan a 10. majd a 11. Körzetet hívják be. Mindenki átlagosan negyedórát van bent. 'Akkor majd rögtönzök' Döntöm el gyorsan magamban, amikor 12. Körzet, Eragon Bromsont hívják. Belépek a gyakorlótérre. Egy pillanat alatt meglátom a kardokat, és hirtelen nem tudok mire gondolni, mit csinálhatnék a kardozás helyett. Kezembe veszem, és fölpillantok az emelvényre, ahol ők ülnek. Akkor látom, hogy nem is igazán figyelnek rám, sőt úgy tűnik, hogy az egészben sült disznóláb jobban érdekli őket. Hirtelen elönt a méreg irántuk. Mit képzelnek ezek?! Még 15 percet képtelenek idefigyelni? Pár suhintás lenne az egész... Aztán a kezemben tartott fegyverre nézek, és eszembe ötlik valami. Elmormogom a varázsszót, mire a kard felszíne mintha folyékonnyá válna. Képlékeny, hullámzó, aztán parancsomra átváltozik. A markolata narancs lesz, benne egy rubinnal, amit fémdrótok fognak oda. A penge halványpirosban játszik. Mérgemben megalkottam a Zar'rocot, féltestvérem és az Első Esküszegő volt kardját. Még mindig a disznó köti le őket, de én fogom a pengét és jó hangosan belevágom a földbe -csillagvas, nem lesz semmi baja. Erre felkapják a fejüket, de én engedélykérés nélkül távozom. Már most elegem van belőlük.

📖

-Meglepted őket? Jó ötlet. Váratlan. Katniss is– harapja el Peeta a mondat végét. Itt ülünk a nappaliban vele és Effie-vel, most tárgyaljuk meg, mit mutattam be a Játékmestereknek. Pontosabban én elmeséltem, Peeta gratulált, Effie szörnyülködött, de végül kénytelen- kelletlen elismerte, hogy hatásosnak kellett lennie. Már csak az a kérdés, hány pontot adnak rá.

A Játékmesterek minden kiválasztottat pontoznak, 1- től 12- ig. A legtöbben átlagosan 6 -7 pontot kapnak, én is hasonlóban reménykedem. Talán annyira nem sikerült rosszul az a kard.

Effie megnyom egy gombot a fémrúdon, mire megint feltűnik az álomnéző lap. Itt hirdetik ki, ki hány pontot kapott. Izgatottan várom hogy elkezdődjön a műsor.

Az álomnéző lapban egyszer csak feltűnik az apró emberke, akit a fémféregen lévő lapban láttam.

-Jó estét hölgyeim és uraim! A nevem Claudius Templesmith, és én fogom megmutatni, ki mennyi pontot kapott a Játékmesterektől a mai bemutatón. Nem is húzom tovább a szót! Jöjjön az egyes körzet! Brandon Jont... 10 pontot kapott!

Kissé remegve kifújom a levegőt. Első ellenfél, és máris 10 pont.

-2. Körzet! Hannah Wolf-Tailor! 7 pont! – a vézna kislány képét mutatják. Nem tudom, hogyan, mert láthatóan se nem sima festmény, se nem bűvös faith, de nagyon élethű. Bizonyára ezt is valami szerkezettel készítették, ahogy itt szinte mindent.

-3. Körzet! Lily Hosstein! 8 pontot érdemel!– magamban "megveregetem" a lány hátát. Van benne erő, ha ennyi pontot ért el.

-4-es körzet! George A. Warns! 7 pont!– most már remélhetőleg nem fogja annyira fenn hordani az orrát. Mármint, jó pont, de nem annyira, hogy villoghasson vele.

-5. Körzet! Ronald Renthodder! 5 pont! – közepes. Nem tudom, még tippem sincs róla, mit mutathatott be a vörös, de majd a viadalon... Majd az Arénában megtudom.

-6. Körzet! Jenny O'Ana! 6 pont! –megint eszembe jut, milyen szép is a lány.

-7. Körzet! Harvey McToirs! 3 pont!– Peeta felszisszen mellettem. Ilyen keveset valószínűleg senki nem kapott évek óta. Ezt a kisfiút szó szerint el fogják taposni. Ezer százalék.

-8. Körzet! Louise Karmath! 9 pont!– Hű. Ezt se néztem volna ki abból az álmodozó lányból.

-9. Körzet! Mark Manning! 11 pont! – 'Ez fogja megölni a többiek felét' -gondolom. Amilyen nagydarab, és amennyi pontot kapott...

-10. Körzet! Christine Dora! 8 pont!– erre tényleg kíváncsi vagyok, mire kapott ennyi pontot a lány.

-11. Körzet kiválasztottja! Nadja Heller! 7 pont!– az, aki önként jelentkezett.

-12. Körzet!– visszafojtom a lélegzetemet– Eragon Bromson!– a tenyerembe mélyesztem a körmeimet. Ettől még az életem, sőt több. Ennek a világnak a sorsa függhet– 10 pont!

Effie felsikkant, Peeta hátba vereget. Én végre féllélegzek. 10 pont... Rengeteg. Egyetlen karddal értem el. Elönt a büszkeség. Na, engem próbáljanak csak megölni az Arénában! 10 pont!

Sokkal kisebbre számítottam. Legfeljebb mondjuk 7- re. Vagy kevesebbre, mivel gyakorlatilag átváltoztattam  az egyik kardjukat. Annyi baj legyen. Az ilyen emberek úgy sem tudják, mit...

'Mi a fene, Eragon! Úgy gondolkodsz, mintha valóban meg akarnál ölni tizenegy gyereket'- korholom magamat. Úgy rossz ez az egész, ahogy van. 'Ne élvezd. Csak éld túl. Ez nem egy játék. Egy teszt. '

-Nagyon ügyes vagy Eragon!– lelkendezik Effie. Peeta megveregeti a vállamat:

-Így kell ezt öregem!

Nem tudom levakarni a vigyort a képemről, pedig ez közel sem a végső győzelem. Mégis, végre van valami, ami reményt ad arra, hogy hazajutok, és folytathatom az utamat. Azonban kísérőnk rögtön közbeszúr egy megjegyzést, ami szépen el is rontja a jókedvemet.

-Holnap lesznek az interjúk. Délelőtt megtervezzük, hogyan viselkedj alattuk, aztán jön Cinna és a felkészítő csapat, úgyhogy nyomás aludni – sipítja jellegzetes furcsa akcentusával.

-Hát...

-Gyere, menjünk– áll fel Peeta is.

-Jó éjszakát– mormogom végül, elhagyva a helyiséget, a mentorommal a nyomomban. Lefürdök és bedőlök az ágyba.

'Tehát 10 pont. Az... Sok. Nyerni fogok.' -határozom el magam elalvás előtt. 'Nyerni fogok, mert muszáj.'

📖

'Interjú' -ez az első gondolatom, mikor reggel kinyitom a szemem. Kipattanok az ágyból, és felrángatom a ruhámat. Zavarba ejtő, hogy több tíz különböző ruhából válogathatok, amikor eddig mindig csak egy ingem és nadrágom volt, de nem akarom őket... Megsérteni, ezért mindig újat veszek elő a szekrényből.

-Ó, fel is keltél Eragon! Ma is egy nagy nagy nagy nap vár ránk!– köszönt Effie az étkezőben. Morgok valami köszönés félét és kezembe veszem a villát. Nemsokára megérkezik Peeta is.

-Először Effie- vel gyakorolsz 4 órát, aztán velem. Hamarosan kezdetek is– mondja köszönés helyett. Mondjuk, nem hibáztatom. 'Van elég baja anélkül is, hogy figyeljen az illemre' Mivel az eddigi pillantásaiból arra következtetek, hogy az eltűnt lánnyal- aki nem eltűnt, csak ugyanúgy egy másik világba került, mint én- valamivel szorosabb volt a kapcsolata. Még nem beszéltünk Katnissről, de egyelőre fontosabb dolgunk is akad. Befejezem a reggelit és felállok az asztaltól, Effie- aki szinte tűkön ülve  arra várt, hogy végezzek- felpattan, és kezelésbe vesz.

📖

A nővel a "tálalást" gyakoroljuk. Azaz, hogy hogyan járjak, mit kell ilyenkor és olyankor csinálni, hogyan kell viselkedni a kamerák előtt. Megkérdezem, hogy ki fogja készíteni az interjút. Amikor felteszem, Effie felkacag.

-Ki más, mint Caesar Flickerman! A legjobb kapitóliumi műsorvezető! Minden évben ő interjúzik, nem vetted észre?

-Öhh... Én csak... Nem figyeltem– próbálom, nehogy gyanút fogjon, de szerencsére nem foglalkozik vele.

Miután letelik a négy óra, átmegyek Peetához. Vele- Effie szavaival mondva- a tartalmat gyakoroljuk. Mit akar ez jelenteni? Hogy hogyan, milyen stílusban beszéljek, milyen válaszokat adjak és hasonlók. Végig próbálunk egy csomó hozzáállást
-pimaszt, kegyetlent, unottat, vicceset- de egyikük sem az igazi. A fiú folyton azt mondogatja, hogy legyek önmagam, viszont azzal az a baj, hogy nem túl érdekes. Semmilyen vagyok, ahogy ez egy paraszthoz illik is, de azért kicsit rosszul esik, hiszen eddig mindig láttam magamban személyiséget. A megadott idő fele táján Peeta megcsóválja a fejét.

-Ez így nem lesz jó. Nyiss ki Eragon! Nem kell elregélni az életedet, de legalább árulj el magadról pár dolgot! Jó, következő. Mit csinálsz a szabadidődben?

Nem is azzal van a baj, hogy nem nyílok meg. Azzal, hogy nem tudok mit mondani, mivel egy merőben más világból származom, ezért tulajdonképpen kitalálok egy történetet magamnak. Az eredeti nagy részét meghagyom- anyám eltűnt, apámat nem ismertem, a nagybátyám nevelt fel, amikor pedig Roranról kérdez, egyszerűen azt felelem, hogy már túl idős a viadalhoz (ami igaz is, mivel 18 év a felső korhatár), azonban azt az apróságot kihagyom, hogy varázserőm van, örökké vagy legalábbis több száz évig fogok élni, van egy óriási sárkányom, bármikor be tudnék hatolni az elméjükbe, van egy féltestvérem, aki és akinek az apja áruló (volt) és az igazi apám ölte meg az Esküszegőt hogy tulajdonképpen semmi keresnivalóm itt. De nem is kérdezik...

Hogy mit csinálok a szabadidőmben? Gyakorlom a vívást. Mit mondok? Hogy szeretek verseket írni és olvasni. Egyébként tényleg megpróbálkoztam unott óráimban a versírással -ezzel is készültem az Agaeti Blödhren -re, a tündék Véreskü ünnepére.

Egy újabb óra elteltével Peeta elégedetten bólint.

-Egész jó. Ne feledd: légy önmagad és nyílj meg! Ez a legfontosabb. Most viszont átadlak a felkészítő csapatodnak.

Magamban felnyögök. Úgy tűnik, mindig ők fognak felkészíteni. Igaz, nincs bennük semmi rossz, sőt gyakorlatilag teljesen ártatlanok és iszonyatosan naivak, de idegesít a társaságuk. Sóhajt a feltápászkodok és kimegyek a szobából, de a hátamon érzem Peeta pillantását.

📖

Pár órával később leszállok az asztalról, ahol Flaviusék "lekezeltek". Cinna belép, és int hogy üljek le.

-Eragon. Remélem nincs ellenedre, ha rögtön a tárgyra térnék. –választ nem várva folytatja– A ruhád, úgy gondoltam most inkább hozzád lenne hasonlatos.

Felpattan és elővesz... Egy kék pikkelyekkel díszített páncélt. A meglepetéstől egy pillanatra megáll a szívverésem és nem kapok levegőt. 'Cinna tudja! Valahogy rájött!' -másra nem tudok gondolni. 'Az a páncél pontosan olyan, mint Saphira pikkekyei. Ez nem lehet véletlen. Különben is, mi az hozzám hasonlatos? Erre nem lehet csak úgy ráhibázni. De honnan tudja?' Egyelőre elvetem a kérdést és mosolyt erőltetek az arcomra.

-Ez gyönyörű!

-Ehhez még egy semleges színű nadrágot fogsz viselni és kék csizmát. Az öved szintén ilyen árnyalatú lesz és a... Foltot a kezeden fogja utánozni.

Bólintott és felállok. Pár perccel később már rajtam van az egész öltözék. A tükörbe nézve megállapítom, hogy egész jól áll. Cinna csodálatos munkát végzett -a pikkelyek úgy csillognak, mintha valóban tömör zafírból lennének. Az övemen lévő csat nem tetszik egyedül. Furcsa hogy ugyanaz a jel van rajta, mint a kezemen, de nyilván nem szólok. Úgysem fog látszani. Az interjúk hárompercesek, és ülni fogunk.

-Ó Eragon! Már készen is vagy!– lép be Effie.

-Igen. Mikor kezdünk?

-Most rögtön. Gyere!– húz magával.

📖

Már csak öten vannak előttem. Itt ülök a színpad mellett egy széken a többi kiválasztottal együtt. Mindenki gyönyörű ruhákban van, bár meg kell hagynom hogy a legszebb a 6. és a 8.  Körzetes, előbbi csillogó, sárga és a kelleténél kicsit rövidebb ruhájával, utóbbi pedig hatalmas fekete estélyijével. De vannak kicsit alulöltözöttek is, például a 4. Körzetbeli fiú egy kockás ingben és kék nadrágban jött. Szép ruhája van még a 10. Körzetes lány ruhája szó szerint olyan, mintha folyékony mézet öntötték volna rá, megy a hajához.

Elmegy a manójelmezbe bújtatott kisfiú is a Hetesből.

8. Körzet.

9. Körzet.

10. Körzet.

Mindenki más stílust játszik el. Vannak vicceskedőek, vannak ellenségesek, álmodozóak... Jó pont ennek a Caesar Flickerman- nak, hogy mindenkinek próbál segíteni, egy-egy kérdéssel vagy viccel és senki nem sül fel.

11. Körzet.

Minden interjú háromperces, a végüket gongszó jelzi. Mindjárt én jövök..

-Köszönjük Nadja! És vigyázz a pockokkal!– jegyzi meg Caesar vicceskedve a három perc elteltével.

-És most jöjjön Eragon Bromson a 12. Körzetből!– nyújtja ki felém a kezét. Én gépies mozdulatokkal felállok és odasétálok a székhez. Caesar udvariasan megvárja amíg leülök és ő is helyet foglal.

-Eragon... Mondd csak. Van testvéred a körzetedben?– kérdezi.

-Va... Van. Rorannak hívják. Már túl idős ahhoz hogy jelentkezzen. Pontosabban csak unokatestvérek vagyunk, de az apja úgy nevel minket mint az édestestvéreket– csak össze- vissza hebegek. Azonban a műsorvezető kiment egy "együttérző" mondattal.

-Oh... Biztosan máris nagyon hiányzol neki. Mit gondolsz? Tudnál nyerni Roran kedvéért?

-Megpróbálok– jelentem ki magabiztosan.

-Nagyon jó hozzáállás. És a megnyitón viselt ruhádról mit nyilatkoznál? Azt láttam hogy valami világított a kezeden, de sajnos már berozsdásodtak a szemgolyóim – a tömeg felnevet.

Válasz helyett lehúzom a kesztyűm, ami a páncélhoz járt és megmutatom a gedwëy ignasiámat.

-Nocsak... Hogyan szerezted ezt a... Mintát?– szándékosan nem a folt szót használja.

-Ez mindig is itt volt, amióta az eszemet tudom– dobom be a mindig megfelelő választ azonban Caesar kicsit mintha csalódottak tűnne. De rögtön áttér a következő kérdésre.

-És Eragon. Egy ilyen jóvágású fiatalembernek, mint te vagy, biztosan van barátnője otthon.

Automatikusan megrázom a fejem– Nincs. Nem szoktam ezzel foglalkozni.

-De ha ezt megnyered és hazamész, biztosan találsz majd valakit– mosolyog rám hófehér fogaival. Jut eszembe, említettem már hogy a haja és a bőre piros? Elég ijesztően néz ki vele. Feláll és a csuklómat felemelve harsogja a nézőknek:

-Éljen Eragon Bromson, a 12. Körzet kiválasztottja.

'Óh igen. Igazad van Caesar. Megnyerem a viadalt, és hazamegyek. Csak te nem is sejted, hová'- gondolom, miközben lefelé tartok a színpadról.

📖

-Nagyszerű voltál drágám– köszönt Effie, mikor visszatérek a lakosztályunkba a 12. emeleten.

-Kösz Effie– zuttyanok le a kanapéra.

-Nem volt rossz. De ne felejtsd el. Holnap mész az arénába.

-Igaz. Inkább megyek és lefekszem aludni– indulok ek a szobámba. 'Hát persze hogy nem felejtettem el. Viszont az is igaz, hogy az elítéltek alszanak a kivégzésük előtti éjszakán' -Ezekkel a keserű gondolatokkal aludtam el a Kapitóliumban. Életemben utoljára.

📖

Másnap reggel hirtelen kipattant a szemem. 'Ma kezdődik az Éhezők viadala. Ma legalább egy ember meg fog halni, és nem kizárt, hogy az én kezem által. Nem akarom hogy több ártatlan vére szennyezzen be. Nem fogok ölni' -Pedig ez nyilván elkerülhetetlen lesz, előbb vagy utóbb úgyis sor kerül rá.

-Gyere Eragon! Ma egy nagyon nagy nagy nagy nap vár rád! Reggeliz meg aztán elszállítanak az arénába!– rikácsol Effie.

Maga a viadal késő délelőtt kezdődik, de minket korábban odaszállítanak. Cinna velem jön, de Peetával és Effie-vel utoljára találkozok. A fiú barátságosan megrázza a kezem, a nő pedig szorosan megölel.

-Vigyázz magadra!– Hasznos tanács Effie.

-Nyerj!– Kösz Peeta.

Pár perccel később fellépek egy fém monstrum hídjára. Fogalmam sincs, hogy fog ez eljuttatni az arénába, de olyan alakja van mint egy madárnak. Odafent székek fogadnak és egy egyenruhás nő a karomba szúr valamit.

-Nyomkövető– magyarázza– hogy mindig lássuk, hol jársz.

Mikor éppen szemügyre venném a berendezést, nagy ijedségemre az egész fémmadár megindul. Fölfelé. Ezek úgy tűnik, már repülő masinákat is tudnak építeni. Gyorsan leülök, hogy ne essek el. Az aréna egy órára van innen, addig azon tűnődök hogy mi lesz velem? 'Vajon egy óra múlva már halott leszek? Elképzelhető. De ha nem, akkor ki? Kivel kötök szövetséget? Ki lesz a legnagyobb ellenfelem? Ki lesz az első, akit megölök?'- ezeken és hasonló dolgokon jár az eszem, míg az aréna felé suhanunk. Cinnát még nem láttam, de majd biztos találkozom vele. Még nem abban a ruhában vagyok, mint amiben versenyezni fogok.

Egy fél óra elteltével a fémmadár ereszkedni kezd. Máskor talán hányingerem lenne attól, hogy nem valamin ülök hanem valamiben, de most igazából ez zavar a legkevésbé. Mikor már majdnem lezuttyanunk a földre, a fémmadár gátolja a becsapódást és puhán tesz le minket a földre.

📖

-Eragon. Az arénában ezt kell majd viselned. Még én sem tudom, mi van benne – nyújt át Cinna egy csomagot. Kibontom. Egy kötött, barna pulóvert, egy bőrnadrágot és egy különösen vastag övet rejt a fólia. Felöltözöm. A férfi még elvégez rajtam egy-két igazítást és megölel.

-Ügyes legyél!– nem mond semmit mást. Legszívesebben ott maradnék volna örökre, biztonságban, de megszólal egy hang.

-30 másodperc a viadal kezdetéig. Kérjük lépjen be a csőbe– mondja egy nő. Odalépek az üveggel körbevett csőhöz és tétován beleállok.

-20 másodperc. –az ajtó bezáródik.

-10 másodperc– 'ne feledd Eragon! Fél percig nem szabad lelépned az emelvényről'

A cső felemelkedik, a szemembe fény tódul, amitől tompa sajgást érzek a szemgödrömben, aztán a látásom alkalmazkodik a hirtelen jött világossághoz.

12 fémlap.

12 kiválasztott.

12 élet.

Legkésőbb két hét múlva 11 halott lesz.

Körülnézek. A terep jó. Van fás rész, de ezek a fák különösek. A legtöbb egyszerű tölgy vagy gyertyán, de van pár, ami nagyon magasra nyújtózkodik az ég felé. És egyes helyeken füst szerű dolog száll ki a növények közül.

Jobbra tőlem egy hatalmas sziklarakás áll. Középen egy füves területen van a Bőségszaru. Ez egy aranyszínű fém építmény, ami telis- tele van tömve ételekkel, fegyverekkel, miegymással. Peeta azt javasolta, hogy hagyjam a francba, mindig nagy öldöklés folyik, de meglátom egy hátizsákot, ami innen látszik hogy tele van mindenféle jóval. Igazán kecsegtető, és nem áll szándékomban ott hagyni a többieknek.

Szemügyre veszem a többieket. Mindenki ugyanazt a ruhát viseli mint én, a lányok összekötötték hosszú hajukat. Önkéntelenül a szimpatikus 3. Körzetes felé fordulok. Befeszül, futó pozícióba áll, készülve, hogy amint megszólal a gongszó, kilőjön mint a puskagolyó. 'Remélem egy felé futunk'.

10 másodperc.

9 másodperc.

8 másodperc.

7 másodperc.

Az izmaim megfeszülnek.

6 másodperc.

'Kezdődjön már el!'

5 másodperc.

'Legyen már vége'

4 másodperc.

'Ott a hátizsák.'

3 másodperc.

'Istenek! Törpék, tündék, emberek istenei! Kérlek adjátok hogy nyerjek!'

2 másodperc.

'Most...'

1 másodperc.

-És elkezdődött a 74 és feledik Éhezők viadala!– harsogja a hang, pont azután hogy én lelépek a fémlapról.

📖

A gyorsaságom ment meg. Annak idején sokat birkóztunk Rorannal, és mivel ő volt az erősebb, ritkán nyertem én. Ha mégis, viccből mindig megkergetett, ahol viszont kifulladva lihegett utánam, én pedig elbújtam valahol.

Rohanok mint az őrült. A többiek bár egy másodperccel később indulnak, hamar beelőznek. Odarohanok a hátizsákhoz, és fél kézzel a vállára hajítom. Sprintelek tovább. A hátam mögül pengék csattogását hallom, de nem fordulok hátra. Útközben az erdő felé belebotlok egy földön heverő kardba, gyorsan felkapom és futók tovább. Hallom, ahogy valaki utánamkiált és valami éles dolog suhanását a levegőben. Egy tünde reflexével ugrom félre, és szó szerint bevetem magam a sűrűbe. Engedek a kíváncsiságomnak, és egy pillanatra megállok egy bokor fedezékében. A Bőségszarutól már szinte mindenki elmenekült, egyetlen holttestet tudok kivenni. 'Vajon ki lehet az?'- tűnödök. Csak hárman maradtak ott, úgy tűnik, szövetséget kötöttek: az 1- es, a 4- es és a 9- es Körzet. A szőke óriás beletörli véres fegyverét a holttesbe és a többiekhez fordul. Elkezdik összerámolni a készleteket. Nekem lassan indulnom kéne, az övembe dugom a meztelen kardot és mindkét vállamat beakasztom a hátizsákba. Nekiiramodok és beveszem magam az erdőbe.

📖

Egyelőre nem próbálok letelepedni valahol, és kerülöm a nagy fákat és a gőzölgő részeket. 'Most még nem. Keresek alvóhelyet, vizet és élelmet. Majd utána megnézem, mi ez.'

Pár óra múlva megállok pihenni. Vadászataim során tanultam állóképességet és kitartást, de a tömött hátizsák nagyon nehéz. Leülök egy fa tövébe, és kinyitom, vajon mit rejt?

Egy apró dobozka. Nalgask-ot vagy legalábbis afféle kencét tartalmaz, annyira nem hasznos, de minden segítségre szükségem van.

Pár tartalék nyílhegy. Jól jöhet.

Egy kötél. Csodás. Ezzel rengeteg mindent lehet kezdeni.

Egy csomag szárított hús. Van egy kicsi élelmem.

Egy iránytű. Talán még hasznát veszem.

Egy teli kulacs. Bingó.

Egy vékony kabát, ami nagyon hosszú. Futni nem lehet benne, de éjszaka beleburkolózhatok.

'Egész jól kezdek, ha még hozzászámoljuk a kardot és a varázserőt. Nem mindenkinek van ilyen jó felszerelése. Kivéve persze a "csapatot", a három fiút. Nekik tényleg mindenük megvan. De lassan alvóhelyet kell keresnem' -Tápászkodom fel.

Még két óra menetelés, amikor elkezd besötétedni. Jobb ötlet híján keresek egy fát, ami elbír és felhúzóckodom rá. A levelek takarásában beburkolózok a kabátba és az ághoz kötözöm magam. Már éppen elaludnék, amikor egy zene harsan fel. 'Ezt már hallottam. Nyilván  valamiféle himnusz lehet.'

A végezetével meglátok egy képet az égen úszva, mintha a csillagok formába álltak volna. Amennyire ki tudom venni, a 7. Körzetes kisfiú arca. Mást nem mutatnak, az ég elsötétül és az éjszakai állatok mozgolódni kezdenek.

'Lehet hogy Harvey volt az a halott. Valószínűleg ezért mutatták őt, és nem is kifejezetten erős. Már csak tíz ellenfél.'

Ezzel  gondolattal merülök álomba, ahol Saphirával repüljük keresztül Farthen- Dûr -t, aztán Du welldenwarden fölött szállunk el ami hirtelen átváltozik az itteni erdővé, és a viadallá. Az álomban a színek élénkek és valami megmagyarázhatatlan ok miatt végtelenül boldog és nyugodt vagyok.

📖

Arra ébredek, hogy valaki az arcomba liheg. Riadtan kinyitom a szemem, és azt látom, hogy a 3. Körzetes lány egy kést szorongat, vészesen közel a torkomhoz. Felkiáltok, mire hátrahúzódik.

-Bo... Bocs. Nem tudtam... Én– totális zavarban van, arca két oldalán egy-egy apró piros folt jelenik meg.

-Miért nem öltél meg rögtön?– teszem föl a szerintem jogos kérdést, ugyanakkor most jövök rá arra, hogy milyen könnyen elvághatta volna a nyakam.

-Nem tudom. Nem félek a gyilkolástól. Csak fura az arcod. Mármint tündefüled van. Tudtad? Én is ilyet szeretnék– válaszolja.

-I... Igen. Öh, így születtem. Családi örökség– próbálom kimenteni magam, de a lány oldalra dönti a fejét.

-Figyelj, ha nem ölsz meg, akár szövetséget is köthetnénk.

-Tőlem– von vállat– De azt te is tudod, hogy ideiglenes.

-Persze. Eragon vagyok– nyújtok kezet neki. Elfogadja, és játékosan megrázza mindkét kézzel.

-Örvendek páratlan szerencsémnek Uram. Jelentéktelen személyem- aki természetesen eltörpül Uraságod nagysága előtt- visel egy nevet, ameky persze közel sem olyan magasztos és előkelő mint Öné. Eme név az az egyszerű, pórias Lily. Ha kérhetek bármit is Uraságodtól, egyetlen szemtelen kívánságom az lenne, hogy szólítson ezen a betű- és hangsoron.

-Hű– csak ennyit tudok reagálni a szóáradatra. Lily felnevet, és arra gondolok, 'Mégsem minden olyan búskomor ebben a világban.'

-Hát azt hiszem itt az ideje, hogy lehámozd magad erről a fáról. Lent várlak Eragon– ugrik le.

📖

-Én sajnos ezt a kést is úgy szereztem hogy utánam dobták. Túlságosan óvatos voltam, így most semmi cuccom nincs– sajnálkozik újdonsült barátnőm.

-Nem baj. Van nálam egy kulacs víz és tudok vadászni.

-Ügyi.

-A késsel tudsz bánni? Megvéded magad?

-Persze. Nem vagyok én anyámasszony katonája!– teszi csípőre a kezét vigyorogva. Én is elmosolyodok.

-Akkor gyűjthetnél bogyókat– igen ám, de ebben a világban nem ismerem egy fajtát sem. Találomra odalépek egy bokorhoz. Az ismeretlen, kék bogyókkal volt tele.

-Azt ne edd meg!– szalad oda hozzám Lily– Én sem értek a bogyókhoz, de az előző viadalon a tévében láttam ezt. Ez egy nagyon veszélyes fajta, azonnali halált okoz. Keressünk valami ehetőt, áfonyát vagy csipkebogyót, vagy mit tudom én.

-Ez talán ehető– lépek át egy másikhoz. Hasonlít az almához, de jóval kisebb, és a bokor már szinte fa– Vadalma. Kicsit savanyú, de jó.

Lily válasz helyett leszakít egyet– Egy lehetőségem van. Fenékig, bár ennivaló– és beleharap.

-Biztonságonak tűnik– én is felhabzsolok egyet. Tegnap óta nem ettem.

-Én elmegyek vadászni, te meg szedj vadalmát, és csinálj alvó helyet kérlek!

-Nagyon szívesen– mosolyodik el újra.

-Akkor szia. Hamarosan találkozunk– köszönök el tőle és az erdő belseje felé veszem az irányt.

📖

Vadat egyelőre nem látok, de mozgolódást hallottam már. Készítek pár csapdát- ezzel egy darabig elszórakozom, mivel alig pár napja tanultam- aztán megpróbálom felfedezni, hol van sok vad, és készítek egy hevenyészett íjat. Igazából csak egy gally, amire indát kötözök, de amikor lesz állati inam, jobb minőségűt tudok majd készíteni. Egy másik ágacskára ráfabrikálom az egyik nyílhegyet és a " húrra" illesztem. Amikor meghallok egy reccsenést, a másodperc tört része alatt fordulok oda. Egy nyúl. Nyilván még egy telet sem ért meg, mivel egyáltalán nem fél tőlem, nem is sejti, hogy kellene. Egy mozdulat, és a hevenyészett íj kilövi a kezdetleges nyílvesszőt. Szerencsémre pont eltalálja, így elteszem a hátizsákba. 'Vizet kell szereznem. Ez a következő lépés. Valahol kell lennie víznek, nyúl és növények is vannak. De hol?' Körbe- körbe járkálok. Keresek egy patakot, egy tavat, egy forrást, bármit, mert a vízre elég nagy szükség van az életben maradáshoz.

Semmit sem találok, ami egyre jobban elkeserít. Lily számít rám. Az az egy kulacs vizünk már megposhadt és nem elég kettőnknek. Visszaérek barátnőmhöz, aki meglepetten pislog rám egy fáról. Egy csomó vadalmát összeszedett és fabrikált tartókat is. Odafent előkészítette a kabátomat, és most saját magának készített valamit, ami megóvja az éjszaka hidegétől.

-Mi történt?

-Megöltem egy nyulat– mondom lihegve.

Én felmászok a fára, szemügyre veszem, mit alkotott társam, míg ő kiveszi a nyulat a hátizsákból.

-Eragon! Tudsz egy kicsit segíteni?– kiált fel az ágra.

-Persze– mászok le hozzá.

-Tudod én még sosem nyúztam meg dolgoztam fel nyulat... Megcsinálod te?– nyújtja felém a kétség.

-Nézd, így kell– mutatom be a vágótechnikát. Lily figyelmesen néz, aztán ő is megpróbálja. Ott tanítgatom  a földön ülve arra, hogy hogy lehet nyulat nyúzni, miközben bárki ránk találhat. Jó érzés. Jó érzés dacolni a külvilággal, akár csupán egy fél órára is.

Miután megnyúzzuk, egy kő alá rejtjük a bensőségeket, hogy az illata oda ne csaljon valami állatot- esetleg embert. Lily tüzet gyújt, én meg fölhúzom nyársra a nyuszit. Pár perc múlva már az apró tábortűz mellett üldögélünk, várva hogy megsüljön az ebéd. Mikor kész, megfelezem: egyik részét elteszem későbbre, a másikat pedig szétosztom kettőnk között. Nagyon jól esik megtömni a hasamat, azonban egy dolog egyre jobban aggaszt: a vízhiány kérdése. Azt az egy kulacs vizünket megisszuk, mivel úgy tervezzük, ebéd után Lily megy vizet keresni.
Tíz perccel később már végzünk is az ebéddel, barátnőm feltápászkodik és elindul.

-Két óránál többet ne legyél távol, mert az azt jelenti hogy bajba kerültél– kiáltom utána, miközben eloltom a tüzet.

-De ha így lenne, akkor se gyere utánam!– tűnik el a fák között, kétség beledugva az övébe.

📖

-Na végre– fújom ki megkönnyebbülten a levegőt. Lily leül mellém.

-Csak egy apró forrást találtam, nagyon messzire innen. Hoztam a kulacsban– nyújtja át a téli tömlőt. Mint aki három napja nem ivott, döntöm magamba a vizet, a szám két lecsorog az éltető nedű.

-Naa, nem kell meginni az egészet! Holnap átköltözhetünk a közelébe, de addig ki kell tartania– veszi el, megelégelve mohóságomat.

-Jó... Bocsi... Igazad van– törlöm meg a számat– Csak nagyon szomjas voltam.

Lily válasz helyett csak annyit mond:

-Gyere! Aludjunk.

📖

Az "ágyban" feküdve bámulom az eget és azon tűdödök, ma meghalt-e valaki. Hamarosan felhangzik a himnusz, és én az ágak között kibámulva fürkészem a fényeket, azonban ma semmit se vetítettek az égre.

-Te sem láttál senkit?– kérdezi Lily suttogva.

-Nem– válaszolok halkan.

-Akkor holnap valaki biztosan meg fog halni– jelenti ki magabiztosan, és a másik oldalára fordul.

📖

Másnap egy ágyú dörgésére ébredünk.

Lily rögtön felül az ágon, én pedig az álmot próbálom elűzni a szememről. Gyors pillantást vetek az égre, a levelek közt átsütő napsugárra– már jócskán elmúlt a reggel és javában tart a délelőtt.

-Valaki meghalt.

-Igen. De ki lehetett az?– teszem fel a költői kérdést.

-Fogalmam sincs, de nézd a jó oldalát: nyolc ellenfél plusz én.

Én valahogy nem látom ennyire derűsnek a helyzetet, de barátnőmnek igaza van. Egyel kevesebb.

-Gyere, keressük meg azt a forrást!– oldom ki a csomót, ami addig az ághoz rögzített.

Lily fürgén leugrik a fáról és a vállára kapja a hátizsákomat– Kelj fel, ha vissza akarod kapni!– kiált vidáman. Komolyan csodálom a pozitív hozzáállását úgy az egész élethez. Én nem tudnék mindig boldog lenni.  Nagy nehezen lekászálódok a földre és utána szaladok.

-Na, add vissza! Benne van a maradék nyúl!

A másik hirtelen lefékez.

-Nyúl? Ide vele!– tépi fel a cipzárt. Kiveszi a nyulat és kettétöri. A picivel nagyobb részt megtartja magának, a másikat pedig odanyújtja nekem. Beleharapok a húsba. Végre megtölti valami az üres gyomromat, ami tegnap dél óta nem jutott ennivalóhoz. Gyorsan, menet közben habzsoljuk be a nyulat. Lily, miután beletörölte a száját ingujjába, felém fordul.

-Erre. Dél felé kell menni, aztán ott lesz az út közepén. Messziről lehet hallani

-Rendben. Ö... – próbálok beszélgetést kezdeményezni, de nincs mit kérdezzek. Barátnőm most mintha valamivel félénk ebben viselkedne.

-Akarsz még valakivel szövetséget kötni?– bökök ki valamit. A másik megvonja a vállát.

-Annyira nem, de ha belebotlunk valakibe, aki nem az egyik Hivatásos és nem akar megölni, akkor oké.

-Hivatásos– ismerős a szó, de nem tudom hova tenni.

-A ti körzetetekben nem így hívják őket? –vet rám egy éles pillantást –Tudod, az első, a második meg a negyedik Körzet. Bár most a második helyett a kilences van a csapatban.

-A három legerősebb fiú? Nem jó hír. Én főleg attól a nagydarab szőkétől tartok.

-Ja. De a négyes nagyon önteltnek látszik. Lehet hogy elbízza magát és az lesz a veszte.

Innen élénk beszélgetés bontakozik ki köztünk a többi kiválasztottról. Kiderül, hogy Lilynek az elejétől fogva uniszimpatikus volt Harvey, és hogy szívesen barátkozna Hannah- al a másodikból. Abban egyetértettünk, hogy Ronald nem jelenthet számunkra veszélyt és Nadja sem. Beszélgettünk arról, hogy kik lehetnek szövetségben és kik azok a "magányos harcos" típusok. Barátnőm szerint az a Christine biztosan szövetséget kötött valakivel, bár nekem nem tűnt annak az osztozkodó típusnak. Abban viszont mindketten teljesen bizonyosak voltunk, hogy Jenny szövetségben játszik. Azt nem, hogy kivel, de szinte lerítt róla, hogy nem játszik egyedül. Mindig volt mellette valaki, vagy legalábbis a közvetlen
közelében. Nem volt más tippünk a többiekről, de meg is érkeztünk a forráshoz. Valóban aprócska volt, de jóval több mint a semmi. Körülnéztem, alkalmas alvóhelyet keresve, aztán észrevettem, hogy a közelben van abból a valamiből, amit láttam füstölni a Bőségszarunál. Odakiáltottam Lilynek, hogy mindjárt visszajövök, és bevetem magam a sűrűbe.

📖

Egy pillantás kell és mindent megértek. Mocsár. De nem az az ártatlan fajta, ami tele van moszkítóval, bár azt meg kell hagyni, itt is kissé túlszaporodtak a szúnyogok. Hanem a mérgező. Az, amelyik szörnyű bűzt bocsájt ki magából, és forróságot. Az ami tulajdonképpen egy savtó. Belelépsz, de nincs kiút. Beleragadsz és ott várod a szép lassú halált.

A másik gyomorforgató dolog, amit felfedeztem, egy holttest volt. Nadja holtteste, félig belesüllyedve az iszapba. A bőrén és a ruháján is undorító égési sebek keletkeztek, de így is felismerhető volt. A parton, majdnem a savban egy íj hevert. Odaugrottam volna érte, de előbb le kellett küzdenem a feltörekvő hányingerem. Nem hányhatok, mert akkor kötve hiszem, hogy kibírom, amíg vadászok valamit. Azonban a tétovázás az  íjba kerül, mivel egy szempillantás alatt kiugrik valaki a bokorból és felkapja, majd visszafut. Nem tudom kivenni, hogy ki lehetett az. Visszatérek Lilyhez és megosztom vele a fejleményeket.

-Mi a franc... Ezt látnom kell– szalad be a fák közé. Pár perc múlva döbbenten jön vissza.

-Te atya úr isten... Mi a büdös...

-Ugye?

-De ez a gáz cucc ugye nem tud eljönni idáig?– kérdezi aggódva.

-Nem hiszem. De legalább tudjuk, ki a halott.

-Legalább. Elmész vadászni?– vált témát gyorsan.

-Persze.

📖

-Egy nyúl és két ilyen madár– mutatom a már megnyúzott zsákmányt Lilynek.

-Klassz! Itt is találtam ehető növényt– mutatja a leszedett szamócát. Ekkor halk csipogásra leszünk figyelmesek. Odafordítjuk a fejünket a hang irányába- egy kis szürke dobozka manőverezik felénk a levegőben, majd szép lassan leszáll Lily fejére. Az villámgyorsasággal utánakap és felbontja.

-Ajándék a mentortól– magyarázza, mielőtt beleles. Amikor megteszi, egy pillanatig döbbenten mered bele, aztán hitetlenkedve belenyúl és felemeli.

-Egy zokni?– nevetem el magam.

-Ö... Köszi!– kiált fel az égre– Nem fog fázni a lábam!

-Nem... Biztos van valami funkciója is...

-Majd pakolunk bele valamit- –mondaná, de ekkor megakad a szeme valamin. Felvonja szemöldökét és felém nyújtja.

-Nézd meg amíg világos van.

Rápillantok a zoknira. Első látásra nincs rajta semmi különös, de amikor jobban megnézem, látom, hogy egy szöveg van belehímezve.

Nem is szöveg.

Egyetlen szó.

Áruló.

-Mit akar ez jelenteni?

-A körzetem nem akarja, hogy szövetkezzek veled. Hát akkor ezt neked Beete!– mutogat egy kicsit sértő kézjelet csak úgy a semmibe.

-Én döntésem, nem az övék. Különben is, honnan tudnák hogy áruló... Valamelyikünk? Mi a szar ez?– morgolódik.

-Hé. Lily. Nem tudhatjuk, miért gondolják ezt. Inkább együnk– szólok békítően. Az legyint és leül, elkezd tüzet csiholni, amikor hirtelen megáll a mozdulatban.

-Nem gyújthatunk tüzet. Meglátnak.

-Igaz... De nyersen nem ehetünk húst. De... –rühellem, de van egy jobb ötletem. Kinyújtom a kezem a húsért, barátnőm odaadja, én pedig hőt kezdek belé sugározni varázslattal. Pár pillanat múlva egy gyönyörű sült guvatot tartok a tenyeremben. Lily szeme hatalmasra tágul és leesett állnak bámul rám.

-Ezt... Hogyan... Hogyan csináltad? Egyáltalán akarom én tudni?

-Nem– zárom le a beszélgetést, és felé nyújtom a madár felét. Desszertnek szamócát eszünk, aztán friss vízzel csillapítjuk szomjunkat. A lakoma végeztével felmászunk a fára és elfoglaljuk alvóhelyeinket. Felhangzik a himnusz és megjelenik Nadja arca, hogy aztán végleg feledésbe merüljön. A tücsök ciripelése és a hold halovány fénye hamar álomba merít.

📖

-Eragon! Eragon! Kelj fel– rázogat Lily folytott hangon keltegetve. Amikor kinyitom a szemem, az ujjával csendre int, és oldalra biccent. Odanézek. Egy tőlünk valamivel távolabb  lévő fa tövében a nyolcadik Körzetes Louise alszik. Hosszú fekete haja a szemébe hull és hirtelen nagyon hiányozni kezd Arya, a tünde... Barátom. Egy darabig némán figyeljük a lányt, aztán Lily csendesen előhúzza késést és céloz. Nem is tudom, miért, de feltámadnak az ösztöneim és elkapom dobni készülő karját, és az sem zavar, hogy gyilkos pillantást vet rám.

-Nem kell elbújnotok– nyitja ki a szemét Louise, majd nyújtózik egyet– Tudom hogy itt vagytok.

Hitetlenkedve meredek rá. 'Honnan a fenéből tudná? És mikor került ide? Éjszaka túl sötét van ahhoz, hogy csak úgy ide- oda lófráljon az ember. Különben is, akkor nem vett volna észre minket.'-ezernyi kérdés fogalmazódik meg bennem, míg Louise lassan feláll és ránk néz.

-Istenem– suttogja Lily, csak úgy megszokásból. Megmarkolja kését és odaszól a lánynak.

-Gyere ide ha mersz! Honnan tudod hogy itt voltunk?– vonja kérdőre.

-A szemem könnyen alkalmazkodik a sötétséghez– felel Louise, és felénk libben. Lily egész teste ugrásra készen megfeszül és védekezőleg kinyújtha maga elé kezét, a kést előreszegezve. Louise megáll, közvetlenül a kés előtt és mosolyog. Nem látok nála fegyvert de ez közel sem azt jelenti hogy tényleg nincs neki. A kardom markolatára testem a kezem, amit sajnos Louise is észreveszi.

-Támadunk- támadunk, Bromson? Csak nyugodtan. Látod! Itt vagyok, tőled fél méterre, mosolyogva, fegyvertelenül. Miért nem ölsz meg?

A harag egyre jobban kezdi kitölteni az elmémet, egyre jobban idegesít ez a lány. 'Mi a francot képzel, hol vagyunk?' Félek, hogy ez egyszerre fog kirobbanni belőlem, amivel esetleg ártanék Lilynek. Inkább megkeresem a varázslatot elzáró gátat és merítek a mágiám kútjából.

- Gánga –suttogom el a varázsszót. A lány meglepetten látja, hogy a lába magától nekiindul. Megpróbál belekapaszkodni egy fába, hogy megállítsa, de pechére a választása pont egy öreg, korhadt, szinte szó szerint omladozó bükkre esik. A szemem láttára szakad rá az egyik ág Louise-ra, aki mozgó lábai miatt még mindig nem tud kimászni alóla. Kegyelemért könyörög, de mielőtt megölhetném, Lily fürgén lepattan és a nyakába szúrja a kést. A lány vörös vére beteríti hófehér arcát és lecsorog éjfekete hajára is. Fekete szeméből elszáll az élet, amit hangos ágyúdörgés hirdet a többieknek.

Akik már csak heten vannak.

Lily komoran megtörli a kést és felpillant rám, mert azóta is a fán kuporgom.

-Ez...– kezdeném mondani, de hirtelen leugrom a fáról és földre hányok. Rengeteg embert halálát néztem már végig, de egyik sem volt rám ekkora hatással. Miután kiegyenesedek, remegve megtörlöm a számat és barátnőmre nézek.

-Nem tudtam mit tenni. Egyszer el kell kezdenünk az ölést, Eragon! Nézz már körül! Itt mindenki azt teszi csak te nem! Nyisd már ki a szemed!– támad nekem a lány váratlanul. Aztán elzokogja magát. Nem tudok válaszolni, mivel hangomat magamba folytja két ágyú dörgés.

-Valaki meghalt– jelentem ki amúgy teljesen fölöslegesen.

-Ketten.

Egyelőre úgy tűnik, szent a béke, legábbis nem folytatjuk a veszekedés kezdeményt, pedig van véleményem az ő hozzáállásáról, és az nem pozitív. Lily gyorsan megtörli a szemét.

-Este úgyis megtudjuk. Hozok inni– megy be a sűrűbe, és bár a forrás elég hangos, tündehallásommal meghallom a folytott sírást.

📖

Este az ágon fekve várom, hogy felharsanjon a himnusz. Lily a  mellettem lévő ágon mozgolódik, nem tud elhelyezkedni. Megszólal a zene. Kíváncsian bámulom az eget. Először a vörös fiú, Ronald képét vetítik az égre, aztán a szép lányét, Jenny- ét.

Tehát ők voltak azok, akiket majdnem egyszerre öltek meg.

Végül Louise arca világít az égen, és minden elsötétül az új nap kezdetéig.

📖

Másnap kivételesen én ébresztem barátnőmet. Rosszul aludhatott, mert karikái egész nap ott virítanak a szeme körül. 'Megértem. Tegnap ölt meg egy embert a saját kezével. Életben hagyhatta volna, de megölte. Ráadásul védtelen is volt. És tulajdonképpen mindetten gyerekek. '

' Gyűlölöm. Gyűlölöm ezt az egész rendszert, gyűlölöm Snow elnököt, éppúgy mint régen Galbatorixot. Teljes szívemből gyűlölöm, és ha tehetném, itt helyben megölném.'

-Ma kéne már valamit csinálni nem gondolod?– kérdezem tőle, attól félve, hogy a végén csak mi ketten maradunk, ha a többiek kiirtják egymást.

-Lessük meg a Hivatásosakat! –húzódik Lily szája gonosz mosolyra.

Fél órával később már útra készen várok arra, hogy megfürödjön- mivel azt is muszáj azért. Én gyorsan szórtam magamra egy tisztító varázsigét, amitől igaz, nem esznek meg élve a kórokozók, de nem hoz olyan felfrissülést, mint egy jó fürdő. Hamarosan visszatér, kirázva kócos barna hajából a vizet.

-Indulhatunk?

-Persze. Erre– mutatom a Bőségszaruhoz vezető irányt, amit még régebben kutattam ki. Átbújik két fa között és megkezdődik a menetelésünk, ami aztán eltart egész délelőtt.

📖

-Itt– hajtok félre két ágat és odaengedem Lilyt hogy kileshessen. A fák mögött ott van a Bőségszaru és a három Hivatásos: az 1. a 4. és a 9. Körzet.

Brandon az egyesből éppen őrködik, bár pont a másik irányba néz mint ahol mi vagyunk. Mark és George halkan beszélgetnek. A Bőségszaruba behordták az összes ellátmányt és amennyire látom az épület szélétől, bútorokat készítettek a ládákból. Asztal, pad, ágyak- mindegyik tele van élelemmel, fegyverekkel és egyéb szükségcikkekkel. 

-Te Eragon!– néz rám hirtelen barátnőm– A múltkori viadalon Katnissék felrobbantották a kajájukat. Emlékszel?

Bólintok, bár fogalmam sincs miről beszél.

-Nem utánozzuk le őket?– vigyorog azzal a tipikus pimasz  "Ugye milyen jó ötlet?" -mosolyával. Megforgatom a szemem, mire felkuncog.

-De, de hogyan? Várj csak– jut eszembe valami.

Nem akartam varázslatot használni. Ha akarnám, két szót kiejtek a számon, és mindenki halott lenne egy szempillantás alatt. De megfogadtam, hogy csak létszükség esetén használom, amikor nincs jobb ötletem. 'És most ilyen szituációban vagyunk'.

Aggódva veszem észre, hogy egyre nehezebb varázsolnom. Mintha valami meggátolna abban, hogy egyáltalán az elmémmel csináljak bármit is. Nagy nehezen áttöröm a gátat és varázsolok.

- Brisingr –Tűz.

Az almák között fellobbant egy apró lángocska. Elkezd terjedni, és Lily megragadja a karomat.

-Tudod irányítani?

-Igen azt hiszem.

-Akkor arra!– mutat egy szerkezet felé, aminek nem tudom, mi lehet a funkciója. Észrevétlenül odakalauzolom a tüzet. Az hirtelen fellobban és amikor eléri a fémet, akkorát robban, hogy még onnan két-háromszáz méterre is percekig cseng a fülem tőle. A robbanás igazából azokhoz képest nem volt  ágy, amit például Dras-Leona ostrománál produkáltunk, de arra éppen elég, hogy hátrataszítsa a Hivatásosakat. A fülcsengésem miatt alig hallom meg az ágyút. 'Tehát már megérte idejönnünk'.

Villámgyorsan kapcsolok és Lily karját megragadva rohanok visszafelé. Az még kicsit kótyagos a történtek miatt, de fut utánam.

Két-  három kilométer múlva barátnőm lihegve áll meg és fekszik a földre.

-Ne... Nem... Bírom... To... Tovább– zihál, és a szája elé teszi a kezét. Én engedelmesen várok, bár engem egyáltalán nem merített ki ennyi futás. A tündék adománya miatt akár napokig is tudnék szaladni, megállás nélkül.

Vagy tíz perccel később a lány feltápászkodik és elindul, de -az ő szavaival élve- "Nehogy megint rohanni kezdj Eragon, mert kihajítalak az arénából!" Lassan utánamegyek, és megint kezdődhet a menetelés.

📖

-Este van. Meg kell állnunk, sötétben nem mehetünk tovább.

-Igaz, de a viszünk elfogyott. Holnap első dolgunk lesz visszatérni a forráshoz– kapaszkodik fel Lily egy közeli fára. Azt már megfigyeltem vele kapcsolatban, hogy csak a fák legalsó ágaira tud felmászni, és arra is csak akkor, ha tele vannak kapaszkodókkal. Látszik, hogy nem éppen ezzel foglalkozott élete előző részében.

-Lily... Tényleg még meg sem kérdeztem. A te körzeted a műszaki dolgokkal foglalkozik, ugye?

-Igen. Mi készítjük a tévéket, a telefonokat, a zenelejátszókat, a lemezeket, a számítógépeket, a videojátékokat és minden olyan elektromos cuccot, amit használnak a Kapitóliumban. Imádtam drótokkal szórakozni. Kitaláltam egy szerkezetet, ami kifésüli a hajat úgy, hogy nem kell a kezedbe fésűt venni. Páran használják is ott.

-Ne aggódj– teszem a vállára a kezét– Biztosan hazajutsz és ha elterjed a műved, kapsz érte egy csomó pénzt.

Én is érzem, milyen üresek a szavaim.

Nem engedhetek mást nyerni, még ha szívem szerint ezt is tenném. Itthon már biztosan aggódnak értem. Ott van  Saphira és Glaedr -igaz, csak az Eldúnaírja- a tündék, és varázslattal tudok beszélni az otthonmaradottakkal: Aryával, Nasuadával, Rorannal és a feleségével Katrinával, meg ha hajlandó odaköszönni a királynő tükrébe, a féltestvéremmel, Murtagh-gal is.

-Ch– nevet fel barátnőm keserűen, kizökkentve a mélázásomból– Ezt nyilván tévesen gondolod komolyan! Eragon. Ide figyelj– fordul velem szembe– Nyerj. Nekem semmi esélyem. Nincsenek különleges képességeim, kifejezetten erős túlélőösztönöm, vagy ilyesmi. Meg -tudom, furán hangzik- semmi kedvem megöregedni. Neked kell nyerned. Te jó ember vagy. Jobb mint a többiek. Megérdemled.

-Nem is ismered őket.

-De téged igen– helyezkedik el kényelmesen, kefekvéshez készülődve. Az eget bámulva azon tűdődöm, hogy tulajdonképpen igaza van.

'Nem tartom magam jobbnak másoknál. De igen. Nyerni fogok, még ha nem is azért, hogy megkapjam mindazon nyereményeket, amiket Effie és a Kapitólium ajánlott fel: pénz, kaja és egy óriási ház. '

Megszólal a himnusz. Az égen fellángol Brandon arca, aztán Christine-é.

-Miért nem hallottuk az ágyút?– teszi föl Lily a teljesen jogos kérdést.

-Valószínűleg akkor futottunk.

-De... Számoljuk össze, kik haltak meg. Nadja, Brandon, Christine, Louise, Ronald, Harvey és Jenny. Kihagytam valakit?

-Azt hiszem nem. Maradt még... Te, én, Mark, George, és...

-Hannah. Istenem Eragon. Öt. Rajtad kívül három plusz én. Nagyon rövidke ez a viadal, még egy hete sem vagyunk az arénában. Tényleg, te számolod egyáltalán a napokat?

-Nem... Pedig kellett volna. De nyilván rövidebb, hiszen feleannyian vagyunk.

-Ja– ásít Lily.

-Na aludjunk. Holnap... Holnap mit csinálunk?

-Szerintem lassan elmehetnél vadászni. Amúgy most jut eszembe. Nem fura egy kicsit hogy ilyen jól túléltük eddig? Mármint még egyikünk sem sebesült meg, két embert simán megöltünk, vizet és kaját szereztünk... Ez nekem nagyon gyanús. Történnie kellett volna valaminek.

-Addig örülj, amíg nem történik. Legalább szerencsések vagyunk– intézem el egy legyintéssel, de amikor elhelyezkedek, a hátamon érzem barátnőm aggódó tekintetét.

'Lehet, hogy első pillantásra kicsit üldözési mániásnak tűnik, de nagyon is igaza van. Ha minden jól megy, az csakis rosszat jelenthet.'– jelentem ki magamban, azonban másnap reggel vérszagra kelek.

📖

'Mintha csak emlegetni kellett volna a veszélyt'.

Hannah, a Lilyn kívüli utolsó lány az arénában, véres kézzel szorongatja apró tőrét. Első pillantásra nem találom barátnőmet, de ezzel majd ráérek később foglalkozni. Nincs időm elővenni a kardomat.

- Thrysta! –próbálok varázsolni, azonban nem történik semmi. Abszolút hatástalan marad a gyilokszó. Valaki -úgy érzem- lekapcsolta az erőmet, ha értitek mire gondolok.

Gyorsan kell reagálnom. Lendületből belevágom öklömet a kislány arcába. Az orrából patakzani kezd a vér, de azért megpróbálja belémdöfni a pengét. Villámgyorsan kitérek előle és kikötözöm az ághoz erősítő kötelet. Hannah, nagy meglepetésemre, nem szédül le a fáról, pedig igencsak rosszul néz ki. Törött orrától alig lát valamit és fegyvertelen. Ösztönból cselekszem: előrevetődöm és lelököm. Amint földet ér, gyomorforgató koppanással loccsan szét a feje egy kövön a fa alatt, majd egy pillanat múlva felhangzik az ágyú.

-Lily– ugrom le a fa alatt fekvő lányhoz. Orra alá tartom az ujjam- hála az égnek, még lélegzik. Óvatosan felemelem ülő helyzetbe, mire magához tér és vért kezd el öklendezni. Végül kiköp egy véres nyálcsomót és így szól:

-Utálom a vér ízét.

-Jól vagy?

-Persze– válaszolja rekedten, majd a halott Hannah-ra pillant– Kettő.

-Vagy mi keressük meg őket, vagy ők minket.

-Ha muszáj, max holnap. Ma még... Pihennék, ha nem probléma.

-Dehogy. Gyere, ülj ide –mutatom a helyet egy távolabbi fa alatt. Tanúi vagyunk, hogy elviszik a lány holttestét. Egy ugyanolyan fémmadar, mint amivel idehoztak bennünket, a fák fölé száll, és leereszt egy kötelet. Felhúzzák a vérbe ázott testet és eltűnnek. Mindezt alig egy perc alatt, néma csöndben.

Lily remegve nekem dől és a vállamra hajtja a fejét. A mozdulat - esetleg más helyett- inkább azt sugallja, mintha már túl nehéz lenne tartania. Mintha túl sok minden nehezedne a vállára.

'És így is van. Minden itt résztvevő gyereknek a Körzete és családja jóléte a tét. Meg a saját életük. Nem meglepő, hogy a nyerteseknek sem lesz kifejezetten boldog életük utána'–, gondolok vissza Peeta szavaira.

Egy olyan fél óráig üldögélünk ott. Aztán Lily megmoccan, és nagy nehezen feláll.

-Lily... Mi... Történt veled?– kérdezem óvatosan. Ha vért köp, az nem igazán jelenthet jót. A lány válasz helyett csak a kiöklendezett vértócsára bök a fejével és nagyon vigyázva, lassan kinyújtózik. Odalépett, és meglátom a vérrel szennyezett apró fémdarabot.

'Hannah valahogyan lenyelette vele, és valószínűleg nagyobb bajt okozott, mint kívülről látszik. Lehet, hogy megsebezte a tüdejét, bár nem hallottam, hogy rosszul lélegzett volna. Mindenesetre többé- kevésbé jól van, és ez a lényeg. Annál aggasztóbb az, hogy nem működnek a varázslataim. Én a Játékmesterekre gyanakszom, mintha gátat emelték volna az elmémben. De akkor kell lenni köztük valakinek, aki ért a varázslathoz, ami ugyebár lehetetlen' A gondolkodásba szinte belefájdul a fejem.

Lily legalább az egyik kérdésre megadja a választ.

-Nagyon okos lány... Volt. Belette a maradék guvatba, úgy, hogy észre sem vettem. Rohadt éles ez az idióta kés...

Gyors pillantást vet rám.

-Nem baj, ha káromkodok?

-Ö... Nem?

-Azt a kibebaszott kurva életét annak a rohadt lószar szomszéd néni gyáva Snow elnöknek, hogy akadna az átkozott torkán az a nyomorék fogyatékos kutyaszaros kézzel válogatott saláta! – kiáltja az égre, olyan hangosan, ahogy csak tudja sebe miatt. És minden bajunk, nyűgünk ellenére elnevetem magam, de úgy hogy utána percekig potyognak a könnyeim. Egy idő után ő is beszáll, és együtt hahotázunk az egyre magasabbra törő Nap meleg sugarai alatt. Amikor végre meg tudok szólalni, aggódva megjegyzem:

-Ezért nagyon mérgesek lesznek rád.

-Teszek rá, magasról, hogy jó habos legyen!– dalolja a lány, aztán türelmetlen kézmozdulatot tesz.

-Légyszi Eragon, menj el vadászni, mert az utolsó falat kajánk ott fekszik  a fa tövében, véresen és nyálasan. Persze nekem semmi bajom vele, de kétlem hogy elég lenne mindkettőnknek.

-Persze– tápászkodom föl– Vigyázz magadra!

Megforgatja a szemét, és az alvó helyünk felé indul, de azért látszik, hogy összeszorítja a fogát járás közben. 'Erős lány'– állapítom meg magamban, és némán elismerésemet adom neki. Aztán a figyelmemet egy jó ideig csak a vadak és a csapdák kötik le.

📖

-Mit fogtál?

-Egy guvatot csak – sajnálkozom a kevés zsákmány miatt.

-Figyu. Mi lenne... Ha holnap befejeznénk a viadalt? Így vagy úgy, de vessünk neki véget. Nem kell többet vadászni – mondja el ötletét Lily

-Jó ötlet... Mondjuk nem a vadászat miatt. De igazad van. Ha jobban leszel, elmehetünk a Hivatásosakhoz.

Az újra megforgatja a szemét.

-Rá fogok szokni erre... Amúgy. Eragon, fogd fel, JÓL VAGYOK, KÖSZÖNÖM KÉRDÉSED.

-Ha te mondod... De mit csináljunk akkor, ha mindkettőt megöltük, és csak mi ketten maradunk?– A lány horkantva felnevet.

-Ugyan. Kötve hiszem. De ha mégis, akkor öngyilkos leszek– jelenti ki olyan közömbösen, mintha azt közölte volna, hogy mi lesz az ebéd.

-De...

-Eragon, rosszabb vagy a barátnőimnél is. Ami nagy szó. Nincs semmi de. Te fogsz nyerni, világos? Különben is, legalább szerzünk egy jó műsort a kapitóliumiaknak. Punktum.

-Hát... Rendben– mondom ki, amit amúgy sose tennék, ha nem lenne a feladatom, hogy hazajussak.

-Inkább add ide azt a madarat! Tüzet kell gyújtani, ha már nem tudsz úgy varázsolni, vagy mit csináltál, hogy megsüsd. Jut eszembe, irtó jó lenne, ha gyűjtenél tűzifát is, az emberiség meghálálja az effajta szívességet– pislog rám hatalmas bociszemekkel.

Nevetve megcsóválom a fejem és bemegyek a sűrűbe. Pár perccel később egy ölnyi fát hajítok le a földre. Lily tüzet csihol és felszúrja a madarat egy nyársra. Miután megsül, már elkezd sötétedni. Gyorsan felfaljuk és felmászunk az águnkra.

-De... Lily...

-Igen– sóhajt föl– Jól vagyok. Mindjárt megszólal a himnusz. Figyelj.

'Igaza van.' Az égen felragyog Hannah arca, és barátnőm elalszik. 'Általában még egy ideig fenn van, én mindig előbb merülök álomba, de ma fáradtnak tűnik, fáradtabbnak mint amikor meglátogattuk a Hivatásosakat.' Egy olyan fél óra múlva én is elalszom, ám álmom nyugtalan, a síró Lily kiabál utánam, hogy cserbenhagytam, miközben felkapaszkodom Saphirára.

📖

'Ma.'

'Ma van a nap, amikor befejezzük a viadalt. Ma valószínűleg hazajutok. Ma elveszítem Lilyt.'

Kinyitom a szemem. Barátnőm még mindig alszik, de felrázom álmából. Indulnunk kell, ha még délelőtt haza akarunk érni. Gyorsan összepakolunk, és miután vetek egy búcsú pillantást a fánkra, elindulunk.

Az út eseménytelenül telik. Pár óra menetelés után megérkezünk ahhoz a bokorhoz, ahol a múltkor leskelődtünk. Kilesek mögötte. A földön, úgy kétszáz méterre tőlünk két hálózsákot látok, ám valami nincs rendben: üresek. Villámgyorsan felállok és intek Lilynek. Az is kiles a résen, egy pillanat alatt felméri a helyzetet. Bólint és elkezdünk lopakodni, bal felé, kicsit vissza az erdőbe. Ott elrejtőzünk egy bokor mögé és várunk. De nem sokáig.

Hangos rikkantás és George bukkan fel közvetlenül mögöttünk. Egy gyors villanás és eldobja kardját, én azonban előrelépek és beledöföm az enyém. Szíven szúrom, pontosan szíven. A vér ömleni kezd, az ágyú megdördül. Abban a pillanatban egy halk, vékony hangocskát hallok a hátam mögül.

-Eragon...

-Lily!– kiáltom és hátrafordulok. Gyorsan elkapom az eldőlő lány és lefektetem a földre. A kard hason találta, egyre több és több vér szivárog, majd folyik a halálos sebből. 'Ezen már nem lehet segíteni, még ha lenne varázserőm is.'

Barátnőm szomorkásan elmosolyodik, ám mosolyából hiányzik a megszokott vidámság. Felé hajolok és egymás szemébe meredünk. 'Annyi mindent mondanék még neki. Meghívnám Alägesiába. Együtt nevetnénk és ugratnánk egymást, ahogy eddig volt.'

A lány utolsó erejével még felemeli a fejét és elvágja azt a maradék pár centit közöttünk. Puha ajkait a számra tapasztja, de csak egy pillanatra. A szemem láttára távozik az élet a szeméből, eldördül az ágyú, én pedig a döbbenettől mozdulni sem tudok.

'De... Mióta? Ó Lily! Kérlek! Ne menj el! Mióta vagy szerelmes belém? Áruld el! Ne ne ne, Lily kérlek! Ne hagyj itt! Ne!'

Lenyelem az előtörő könnyeimet. Rideg elszántsággal nézek elébe a dolognak.

'Tudtam hogy meg kell halnia. De nem így. Nem így terveztem...'

Elhatározom hogy az utolsó, Mark keresésére indulok. Pár perc múlva meg is hallom a kiáltásait.

-George! George merre vagy?

Elélépek és letörlöm a sós vizet, ami az elvesztés fájdalma után mégis csak előtör szemeimből. Mark gyorsan felméri a helyzetet és gúnyosan mosolyogva felém lép.

-Meghalt a barátnőd? Ó milyen szomorú. Azért remélem szép éjszakakat töltöttetek együtt – nevet fel szárazon.

-Ne merészelj beszélni róla... Ne merészeld a szádra venni...– morgom, de a fiú tovább gúnyolódik, nyilván még jobban fel akar hergelni.

-Mi is volt a neve? Á igen. Lily ugye? Milyen aranyos név. Kár hogy ilyen csúf véget ért a viselője. Vajon most otthon sírnak utána vagy örvendeznek, mert egyel kevesebb éhes szájat kell etetni? Hmm? Te mit gondolsz, Eragon?

- Dögölj meg –jelentem ki teljesen őszintén.

Előrelendülök. Túl frusztrált, döbbent, dühös és szomorú vagyok ahhoz, hogy holmi formaságokkal törődjek. Nem. Megpróbálom beledöfni a kardot, de Mark okosabb annál. Villámgyorsan hárít és visszatámad. Fém csendül fémen, a küzdelem egyhangú. Támad, véd, visszatámad. Pár perc, pillanat vagy óra? Felőlem bármelyik is lehetne. Egy ügyes csel, és a fiú belémvág, én azonban kikerülöm, és ahogy már rengeteg katonát, lecsapom a fejét. Azonnal eldördül az ágyú, és minden elsötétül, de miközben belém száll egy poszáta alakú jelenés és olyan érzésem van, mintha Saphirán repülnék, csakis Lilyre tudok gondolni.

*: Öltöny, csak drága Eragonunk nem tud fogalmazni.

**:Pusztai íj

Hát ezt is megcsináltam. Mit dumáljak még? Nincs mondanivalóm -fura, ugye?

Amúgy csak úgy zárójelben megjegyzem, hogy 12651 szó lett ez a fejezet.