-Uhh te szent Poszeidón, mi a retkes Tartarosz ez a hely?– állok fel, kiköpve a számból a füvet.

-Jobb kérdésem van. –mondja egy lányhang– ki vagy te?

-A nevem Percy. Hol vagyok?–nyomom a lány torkának Árapályt. Vörös haja van, tizenhét éves körül lehet.

-Hó, nem kell rögtön megölni. Ez a Roxfort, a legrangosabb varázsló és boszorkány képző, blablabla.–darálta  unott stílusban. Tisztára, mint egy vörös Thália.

-Aha. Akkor te boszorkány vagy? Hekaté az anyád, vagy mi van?

-Az anyám Molly Weasley. Nemtom, miről beszélsz, de...

-Hahó, Ginny! Ez ki a csuda? Amúgy Harry eltűnt, segítesz megkeresni?–kiáltja oda egy szintén vörös srác, valószínűleg a Ginnynek nevezett egyén bátyja lehet. Mellette egy barna hajú lány lépked, olyan Annabeth-arckifejezéssel.

Most veszem csak észre, hogy mindannyian fura lebernyegben -hogy is mondják, talán talárban?- vannak.

-Hogy érted azt, hogy Harry eltűnt?–kérdezi Ginny, összehúzva a szemöldökét.

-Harry? Nem Harry Potter? Mert én találkoztam vele–jelentem ki.

-És hol?– kérdezi a barna

📖

-Hm... És miért gondolod, hogy elhisszük, hogy igazat mondasz?– kérdezi gyanakodva Ginny.

-Elég nehéz ezt elhinni... –gondolkodik el a barna hajú, időközben kiderült, hogy Hermiónénak hívják–de lehetséges.

-Írók? Kitaláció? Mese? Ugyan már! Én létezem és kész!

-Nagyon örülök Ron, de égetőbb problémánk is van. Ha Voldemort visszatért...

-Oké, oké!– teszem föl a kezem– akkor magyarázatot várok a következő kérdésekre: ki az a Voldemort, milyen "három darabra szakadt lélek", és miért beszéltek ilyen furán?

-Nos...–kezdi Hermione, én meg kezdem bánni, hogy rákérdeztem. Tényleg tiszta Annabeth. Jaj.

-Voldemort a valaha volt legnagyobb sötét varázsló. Százakat gyilkolt le hidegvérrel. Aztán egy jóslat miatt kipécézte magának Harryt és a családját. A szüleit megölte, de a kisfiút az anyja szeretete varázslatosan megvédte. A halálos átok visszapattant, Voldemort eltűnt. Aztán sok kalandban volt részünk nekünk is Ronnal Harry oldalán, és végül legyőztük a gonoszt, aki hét úgynevezett horcrux-ot csinált, amiben a mágus lelkének egyik darabja van. Ha maga az ember meg is hal, a horcuxok miatt túléli. Undi, de így van. Ezzel azt hiszem, a második kérdésedre is válaszoltam. – hadarja el a lány egy szuszra(?).

-Az akcentusról meg annyit, hogy ez Nagy-Britannia. Itt így beszélnek az emberek, de te szerintem amerikai vagy. Ugye?

-Jaja. Hát oké, de most újra visszatért ez a Voldy? Nem hangzik túl jól...

-Ezek szerint–méreget Ron

📖

-Akkor ez a Roxfort? Hűha– nézem az óriási kastélyt.

-Ez–jelenti ki büszkén Hermione–jó, mi?

Belépünk az óriási tölgyfa ajtón. Hatalmas előcsarnokban találjuk magunkat. Hermione felvezet minket egy rakás lépcsőn és folyosón, míg egy nagy, randa kőszörny elé. Szép csendben megjegyzem, hogy olyan képe volt, mint Mr D-nek.

-Durbli legjobb fúvógumija– mondja Ginny. Már épp meg akarom kérdezni, hogy ez mire volt jó, amikor a szobor elugrik onnan, és feltár egy ajtót.

Egy mozgó csigalépcsőre vezet. Mikor ráállunk, megkérdezem Ront:

-Hova megyünk?

-Az igazgató, McGalagony irodájába.

Bekopogunk egy sassal díszített ajtajú szobába. Egy női hang szól ki:

-Tessék.

Belépünk. Először az igazgatót veszem szemügyre. Szögletes szemüvege mögül szigorúan tekint ránk, talárban van. Haját kontyba kötötte.

-Igen? Mit szeretnének? Hogy hívják magát?–néz rám.

-McGalagony professzor!–szólal meg Hermione–ő itt Percy Jackson, és az ügyben jött, hogy... Harry eltűnt. Percy azt mondja, hogy ő egy másik világból jön, és hogy Voldemort visszatért.

-Ehm... Professzor... Voldemortot múltkor hogy győzték le?

-Ezt Grangerék jobban el tudják mondani. Kérem.

-Nos–köszörüli meg a torkát Hermione– Voldemort ugye horcruxokat készített, ezt te is tudod. Ezek olyan tárgyak voltak, amiben a lelke darabkái voltak.

-Mi hárman, Harry, Ron és én, megkerestük ezeket, és elpusztítottuk őket. Aztán volt egy kis dráma és miegymás a Halál Ereklyéivel, de az nem fontos, lényeg hogy visszacsapódott Vopdemortra a halálos átok, és horcruxok híján meg is halt. Körülbelül ennyi.

-Ahaa. Milyen tárgyak voltak?

-Egy pohár, egy medál, egy kígyó, egy diadém, egy gyűrű, egy napló és Harry.

-Harry?–'mindegy is' gondolom magamban 'inkább nem kérdezek rá.'

-Hogyan pusztítottátok el őket?

-A poharat, a medált és a kígyót varázskarddal, a diadémot varázstűzzel, a gyűrűt nem mi csináltuk, a naplót varázsfoggal, Harry meg... Azt csak ő tudja. –veszi át a szót Ron.

-Varázskardom nekem is van!–húzom elő Árapályt– ez is jó?

-Szerintem igen–vizsgálja meg Hermione– miből van? Ki készítette?

-Mennyei bronzból. Azt nem tudom, kitől van, de Heraklészé volt. –nézek szét pimasz mosollyal.

-Klassz.

-Jól van. Azt hiszem, ez a feladat magukra hárul. Granger, Weasley, Jackson, sajnálom, de ez a maguk feladata lesz.

Ginny és Ron egyszerre pattan fel.

-Az idősebb Weasleyé.

-Ez... Nem ér!–hisztizik Ginny. Nem akarok előítéletes lenni, mert nem ismerem, de... Khm hisztis liba. Bocs, de muszáj volt.

-De. Miss Weasley, menjen a klubhelyiségébe.

-Argh!–morog a lány, majd elég veszélyes tempóban elmegy.

-Maguk is indulhatnak.

-Várjon! Útbaigazítás, vagy valami? Egy mit tudom én, prófécia? Pénz? Fuvar? Jó tanácsok?

-Pénzre nem lesz szükségük, a fuvart Granger elintézi, jó tanácsot nem tudok adni, azt meg nem tudom, milyen próféciáról beszél. Jó utat.

📖

-Ez mi a fene volt?–kérdezem, a hányingerrel küszködve. Hermione az előbb szállított el engem a Roxfortból, valami hoppogással vagy mi, de úgy, mintha keresztülhúztak volna egy szűk gumicsövön.

-Mondtam már. Hoppanálás–feleli a lány, és odalép egy közeli ajtóhoz. Most nézek csak körül, egy koszos, valószínűleg londoni utcában lehetünk. Hermione rákoppant az ajtóra. Mellettem Ron gyorsan körbenéz, és belép. Én követem.

Odabent egy hosszabb előszobában találjuk magunkat. Ron a szájára teszi az ujját, ées int, hogy kövessem. Levezet egy alagsorban található konyhába. Hermione elkiáltja magát:

-Sipor!

A hátam mögül nyekergő hang hangzik fel. Megpördülök, és egy randa, összeaszott bőrű, nagyon öregnek kinéző manót pillantok meg.

-A kisasszony hívta Siport. Áh, itt van az úrfi is. Meg szabad kérdeznem, hogy kit tisztelhetek a barátjukban?–nyekergi, és földig hajol.

-Mi a... Akarom mondani, Percy vagyok–mondom enyhe zavarral

-Üdvözlöm Percy, a kisasszony és az úrfi barátja. Készíthetek vacsorát?–és odalép a szekrényhez.

-Igen, azt megköszönném. –mosolyog a "kisasszony".

📖

-És ez lesz a ti szobátok Ronnal–nyit be egy ajtón Hermione. A szoba csaknem üres, csak két ágy, egy asztal és egy üres képkeret van benne.

-Csodálatos!–nézek körbe, és leülök az egyik ágyra.

-Az–huppan le Ron a másikra–ez a Grimmauld tér 12, Harry háza.

-Harry háza?!

-A keresztapjától örökölte.

-És az a manó? Aki vacsit csinált?

-Az Sipor. Ő is a házhoz tartozik, egyfajta szolgáló. Hermione rabszolgának hívja az ilyen manókat, akik már évszázadok óta szolgálják a varázslókat. Persze csak a tehetősebbeknél van–hangja kissé keserűen cseng.

-Akkor nekünk se lenne, bár anyám úgyse engedné, hogy kiszolgálják–utalok nem éppen kiemelkedő  pénzügyi helyzetünkre.

Ron mintha kicsit vidámabb lenne.

-És mesélj–húzom fel a lábam törökülésbe– mi van köztetek Hermiónéval?

A kérdés váratlanul éri.

-Ö... Hát... Izé... Mi...

-Fiúk! Nyomás fürdeni!–kiabál át a lány egy másik szobából.

'Majd legközelebb'–gondolom, és előszedem a fogkefémet a táskámból.

📖

-Nna... Akkor hol lehetnek ezek a horcruxok?– kérdezem. Reggel van, a konyhában ülünk egy adag pirítós, lekvár és bab társaságában. Bab reggelire? Furák ezek a britek.

-Először is nézzük a versedet.
"Most csak három darabra szakadt a lélek."
Oké. Csak három horcux. Ez eddig rendben van.
"Barátok legyenek véled"
Ez azt jelenti, hogy nekünk is segítenünk kell.
"Minek halottnak kellene lennie,
Öld meg!"
Ez is egyértelmű. Meg kell ölni Voldemortot.

Már elég jó vagyok a próféciák elemzésében, és az ösztöneim is azt súgják, ez így nem lesz teljesen jó, de inkább csendben maradok.

-Igen, –harap bele Rom a pirítósába–de hol a fenében lehetnek a horcruxok? Múltkor is alig találtuk meg őket!

-Voldynak... Volt valami fontos hely az életében, vagy ilyesmi?

-Igen. A Roxfort volt a legfontosabb, de nem hiszem, hogy ott lenne... Mármint múltkor elrejtett egyet ott, de nem hiszem, hogy a mostani is ott lenne.

-Rendben. Akkor az iskola még függőben van. Gyerekkori lakhely? Munkahely? Jelentősebb gyilkosság?

-Gondoltunk a Borgin&Burkes-re, ahol dolgozott egy ideig. Ez egy feketemágiával foglalkozó üzlet, éppen ezért nem hiszem, hogy..

-Akkor irány a bolt!–pattanok föl izgatottan.

-Hé, hé, nyugi Percy! Először találjunk ki egy tervet, vagy valami...

-Minek az? Odamegyünk, Hermione bemegy, megkeresi a horcruxot és megveszi.

-Talán működhet...

-Persze hogy működik! Gyertek!

📖

-Nagyon szép vagy–nézek röhögve Hermionére. Mivel elvileg egyszer már járt a Borgin&Burkesben, felismerhetetlenné kellett tennünk. A haját atfestettük lilára egy halandó... Bocsánat, mugli, boltból szerzett, lemosható festékkel. Utána kiegyenesítettük valami varázsfőzettel. Talárt vett föl, és valahonnan kerített egy lila harisnyát. A karjára egy szintén lemosható tetoválást tettünk. Kicsivé változtatta az orrát is, a száját és a szemét pedig befestette-lilára.

-Csend legyen–fenyeget meg a pálcájával–nagyon nehéz volt!

-Na, menj–tolja a kandalló felé a lányt az elfojtott nevetéssel küszködő Ron.

Valami sárga port szórnak a tűzbe, ami smaragdzölddé változik. Hermione belép a tűzbe, és elkiáltja  magát:

-A Zsebpiszok köz!

Eltűnik. Ron azt mondja, menjek én. Óvatosan beteszem a lábam a tűzbe. Nem érzek semmit, csak egy kicsit csiklandoz. Elordítom magam (a Zsebpiszok köz!) és úgy érzem, mintha megpördülnék magam körül. Egy csomó más kandallót látom fel-fel villanni. Megpillantom Hermiónét. Ösztönösen reagálok. Próbálok kilépni a tűzből, és odaesek a lány mellé. Az gyorsan elővesz egy lila táskából egy köpenyt, ami nem is férne el benne, de már megszoktam a furcsaságokat. Rám teríti. Nem érzékelek semmi furcsát, csak annyit, hogy átlátok a köpönyegen.

-Ez Harryé. Láthatatlanná tesz.

Pár pillanat múlva megjön Ron is. Hermione őt is bebújtatja a köpeny alá, és odalép az üvegezett ajtóhoz. Nagyot sóhajt, előveszi legmegnyerőbb mosolyát, és belép.

-Jó napot!

-Hm–lép ki egy hátsó helyiségből egy férfi. Nagy pókhasa van, és meglepően sok- bár ősz- haja van. Egy szivar lóg ki a szájából, ügyet sem vetve az ingatlanok tűzvédelmi szabályzatára.

-Minden segíthetek?–kérdezi unottan.

-A nevem Hella Anemonhya–elég furcsa álnév, annyi szent, de nem akartuk, hogy bárkivel is összetévesszék–és a barátnőmnek most lesz a szülinapja. Valami szép dolgot vennék neki, de eddig semmit sem találtam.

-Nézz körül–röffenteti a pali. –Nagyon jók az áraim.

-Valami olyasmit keresek, ami igazi. Nem... Nem mű. Valami művészit–csacsog tovább a lány.

-Itt van művészi tárgy, bőven–feleli unottan Mr Borgin. Hermione-bocsánat, Hella- tovább sétikál. Egyszer csak megakad a szeme valamin. Ronnal arrébb araszolunk, hogy lássuk, mi az. Az egyik vitriben meglátjuk egy karperecet. Ezüstből van, és zöld smaragdkígyó díszíti. Még az üvegen keresztül is érzem, hogy van benne valami... Különleges. Ugyanaz az érzés, mint amikor Árapályt először a kezembe fogtam. Csak kicsit gonoszabb.

-Ez eladó?

-Nagyon értékes. 200 galleon a minimum.

-Hmm. Ezt elfogadja érte?–kérdezi a lány, a tollamat a kezében fogva. Az volt a terv, hogy Borgin odaadja érte a horcruxot, a kardom pedig szépen visszatavarázsolódik a zsebembe. Általában két perc körül van ez az idő, úgyhogy jobb lesz sietni. A gondolataimmal próbálom ottartani Árapályt.

-Egy mugli toll? Ne nézz bolondnak kislány.

-Ó, ez nem csupán egy toll! Hanem –kapja le a kupakot Hermione–egy kard is–mondja, kezében tartva a kardot.

A boltosra elképesztő hatással van a kard. Elképed, szívéhez kap, és zihálni kezd. Majd mikor magához tér, pápaszemét törölgetve, áhítattal közeledik Hermiónéhoz. Az kicsit óvón húzza közelebb magához a kardot.

-Ezt hol szerezted? Ebből már csak alig pár darab maradt a világon! –hirtelen végtelenül udvarias lett– persze! Több mint elegendő...

-Akkor tessék–teszi rá vissza a kupakot Hermione, majd az eladó kezébe nyomja.

Az gyorsan odaadja a lánynak a karperecet, aki boldogan távozik a boltból. Hoppanálás előtt még halljuk Mr Borgin ordítását.

📖

-Nagyon jó voltál Hermione!– öleli meg Ron a lányt. Az csak mosolyog, és visszaöleli.

-De nézzük csak a kapást–nyitja ki tenyerét, amiben a gyönyörű ékszer van.

-Nyírd ki Percy!

Leteszi az asztalra. Én előveszem a tollam, ami persze nálam van, és vigyázva az asztal épségére, lesújtok. Az izének esélye sincs védekezni. Két darabra törik a mennyei bronz alatt. Fura sistergés hallatszik, és kinyiffan.

-Klassz! Már csak kettő van!–lelkesedik Ron. Mindenki jókedvű, a sikeres akció alaposan előrelendítette küldetésünket. Sipor, látva a nagy vigasságot, nekiáll főzőcskézni, és egy óra múlva tortával lep meg bennünket. Áfonyakrémes tortával.

Boldogan behabzsolom a kék kaja felét, ügyet sem vetve a többiek furcsa pillantasaira.

-Ez jó volt–törlöm meg a kezem, mert tudniillik nem volt kéznél evőeszköz. Ha Annabeth ezt látná... De Hermione is elég volt.

-Hogy nézel ki? Evőeszközről még nem hallottál? Mintha a vadonban nőttél volna fel–sopánkodik–sipirc a fürdőbe!

📖

-Na, mi a következő állomás–kérdezem, miután szerencsésen visszaérkeztem.

-Most szóltok Godric's Hollow-hoz?–veti fel Ron.

-Nem. Godric's Hollow rossz hely. Amikor legutóbb ott jártunk...

-Az akkor volt! De mindegy, akkor... Az árvaház?

-Azt beépítették.

-Hmm...

-A Numregard? Nincs kéznél a könyv, úgyhogy nem pontos a megnevezés, de ez azt a börtönt akarja jelenteni, ahol Grindelwald raboskodott.

-Az mi?–vágok közbe

-Egy börtön. Voldemort egy egész jelentős gyilkosságot hajtott ott végre. 

-Akkor...–kezdem, de Hermione a szavamba vág.

-Nem, Percy. Ezt rendesen meg fogjuk tervezni. Nem csak beszélgetés álruhában egy üzletben, hanem behatolás egy börtönbe! Ha jól hallottam, valahonnan előkerítettek pár dementort is.

-Az mi?

-Mi az hogy m... Ja, igaz, te nem tudod. Azok olyan lények, amik kiszívják a  boldogságodat. Ha a közelükben maradsz, egy idő után nem marad benned semmi, csak szomorúság, gyűlölet...

-Értem. Öh, tudtok ellenük védekezni? Mármint van rá valami varázslat?

-Van, megoldjuk.

-Klassz. De hol is van az a börtön?

-Messze, északon. Egy hegy tetején –Hermione elgondolkodik– ha jól tudom éppen Bulgáriában. Talán ott van a Durmstrang is!

-Az mi?

-Egy másik varázslóiskola.

-Egy másik?–kérdem, bár mikor kimondom, hogy végül is logikus, nem csak ennek az egynek kell lennie.

-Ige...

-Várj, várj!–szól bele a beszélgetésbe Ron is– de ha Bulgária, akkor Krum is ott van! Én oda nem megyek, az holtbiztos–fonja össze elszántan a karját maga előtt

-Jaj Ron! Az már régen volt! Nem tudsz róla egy kicsit leszállni? Egyáltalán nem biztos, hogy találkozunk vele! Valószínűleg nem is ott lakik.

-Majd meglátjuk. De ha mégis az utunkba akad, én ...–ropogtatja meg ujj-ízületeit a fiú

'Ahaa'–mondom magamban–'valaki féltékeny...'

-Szóval–köszörüli meg a torkát Hermione– Elhoppanálunk Bulgáriába. Megkeressük a börtönt. Lerázzuk a dementorokat, és bejutunk.  Megszerezzük a horcruxot, és már ott sem vagyunk. Itt egyedül az a gond, hogy nem tudjuk, melyik cellában volt Grindelwald.

-Az az a valaki, akit Voldy megölt?

-Igen.

Elhallgatunk. Azon gondolkodom, hogy hová helyeznék egy valószínűleg veszélyes rabot. Valahová magasra, ahol hideg van, és nem mer leugrani...

-Legfelső emelet?–kockáztatom meg

-Szerintem igen. Végül is logikus.

-Oké. Holnap indulhatunk?

-Nem Percy!–kiáltanak rám egyszerre

-Hát jó–sóhajtok lemondóan.

📖

-Akkor. Mi a terv?–kérdezi Hermione sokadszorra. Egy hete tervezgetjük a börtönbe való behatolást, és egész szép tervecske állt már össze, de remélem hamarosan indulunk. Időközben hírt kaptunk egy mugli család legyilkolásáról, és McGalagony is üzent, hogy siessünk, mert megölték az egyik tanárt, aki elutazott a Roxfortból. Ha jól tudom, valami Trelawny-t.

-A köpeny alatt Bulgáriába hoppanálunk. Seprűkön felrepülünk a legfelső emeletre, és kicselezzük a dementorokat. Megkeressük a horcruxot, és visszahoppanálunk.–igen, ezt tervezgettük egy hete. Csodás teljesítmény, nemde? (Bár az is hozzátartozik a dologhoz, hogy nagyrészt Hermione csinálta, mi Ronnal inkább lustálkodtunk)

-Igen. Hazahozzuk a horcruxot, és megsemmisítjük.

-Ja. És keressük a harmadikat.

📖

-Jujj, de hideg van –vacog Ron, a több rétegnyi plusz pulcsi ellenére is. Itt állunk a hegyen, előttünk pedig a Numregard. Hatalmas, sötét épület, apró, rácsos ablakai sunyi szemekként tekintenek le ránk, szinte hirdetve a szobák mélyén rejtőző gonoszt. Hermione a kis lila táskából előrángat három seprűt. Nem tudtunk vele gyakorolni, nehogy a muglik meglássanak, ezért kissé félve veszem át az egyiket. Aztán eszembe jut, hogy én pegazuson repkedtem, egy darab fa nem foghat ki rajtam. Felnézek az égre. Borús, szürke felhőtömeg mindenfelé. Zeusz nincs túl jó hangulatban.

-Vigyázz, kész...–alig halljuk egymás hangját a szélben–Rajt!

Elrugaszkodunk a földtől. A seprű megtart, sőt, még felfelé is visz. Minden félelmem és a hideg ellenére boldogan kurjongatok -úgysem hallja senki. Csodálatos érzés. A szél belekap a hajamba, de én nem érzek hideget, mert a repülés leköti a figyelmemet. Súlytalannak érzem magam, szinte észre sem veszem a seprűt. Jócskán túlrepülök a börtön tetején, majd szédítő zuhanórepüléssel megyek vissza a kiszemelt ablakhoz. Hermione onnan integet.

-Ez baromi jó–mondom, mikor földet érek.

-Tudom–mosolyog kissé ellilult szájjal Ron.

Odabent körülnézünk. Csak egy priccs van a szobában, amin láncok lógnak és -kétes eredetű dologgal- szennyezettek. Doh és enyészet szaga tölti be a kis helyiséget. Előttünk egy nyitott, rácsos ajtó van, belül nincs kilincse. Körülnézünk, még a priccs alá is bekukkantunk, de mocskon és -Ron nem kis rémületére-pókokon kívül nem találunk mást.

-Nézzünk máshol körül-mondja Hermione. Épp hogy kilépünk a cellából, amikor hirtelen úrrá lesz rajtam a gyász és a félelem. Dementorok.

Magas, csuklyás, fekete alakok. Az arcuk nem látszik, de némelyiknek ki-kivillan a keze a köpenyük ujjai alól. Mintha vízihullák kacsói lennének: zöldek, sebhelyesek, és foszladoznak. Homályosan még látom, hogy Hermione előveszi a pálcáját...

Annabeth a mantikór hátán. Leesnek a tengerbe, én utánuk ordítok, de nem érem el őket.

Anya a Minotaurusz kezében.

Luke magába döfi a kést.

A Labirintus. Végeláthatatlan folyosók, sehol nem süt be a napfény. Hangot hallok magam mögül, de nincs ott senki. Csak megyek előre, nincs kiút, nincs vége...

Sötétség. SÖTÉTSÉG. SÖTÉTSÉG.

-Percy! Percy! Ébredj–paskolja meg valaki az arcomat. Hermione az. Lassan kinyitom a szemem, és körülnézek. Barátaim felettem állnak, aggoddalmas arccal. Felnyögög, és felülök.

-Mi... Mi történt?–ekkor veszem csak észre, hogy kellemes meleg tölti meg az addig jéghideg folyosót.

-Elájultál. Gondolom, a legrosszabb emlékeidet láttad. Elűztük a dementorokat. Gyere! Fel tudsz állni?

-Ehe– feltápászkodom a földről. Körülöttünk egy fényből szőtt kutya, és egy vidra kering. Patrónusok, még a Grimmauld téren megmutatták nekem.

Bemegyünk egy másik cellába. Itt rögtön megakad a szemem egy köpönyegen, ami a vaságyon hever. Odamegyek. Gazdag emberé lehetett. Drága anyagúnak tűnik. Felemelem. A belsejében apró hímzés látszik. Egy háromszög, benne egy függőleges vonallal, ami áthalad egy körön.

-Ez a Halál Ereklyéinek a jele–mondja a mögém lépő Ron– A háromszög a láthatatlanná tévő köpeny, a kör a holtakat visszahozó kő, a vonal pedig a legyőzhetetlen pálca. Ezek elvileg a Halálé voltak.

'Akkor Harry köpenye Thanatoszé volt?'– teszem fel majdnem a kérdést, de szerencsére kapcsolok.

-Klassz. Szerintetek ez az?–kérdezem kissé szórakozottan.

-Biztos –mindja Hermione– Add ide, elteszem.

Átnyújtom neki. A lány belegyömöszöli a lila tatyóba. Ebben a pillanatban pálcák hada szegeződik ránk. Egy csomó csuklyás, első ránézésre kommandós alak.

-Hermijjóni?– kérdezi az egyik. Mély, dörgő hangja van.–Te mit keresni itt?

-Viktor!–kiált fel az említett.

-Krum–morogja Ron, sötét pillantást vetve a figurára.

-Percy!–kezdem én is.

A csuklyások közül kettő előlép. Elveszik Rontól és Hermiónétól a pálcát, tőlem meg Árapályt. Nem baj, úgyis hamarosan visszatér a zsebembe. A kezünkbe nyomnak egy üres üveget.

-Ezt meg min...–kérdezném, de elkezdünk forogni, és a csuklyások eltűnnek a szemünk elől.

📖

Egy teremben érünk földet. Elég keményen, ami azt illeti, úgyhogy szépen el is vágódunk. Két pillanattal később a csuklyások is megérkeznek, katonás rendben. Mondanom se kell, talpon maradnak. Egyikük-azt hiszem, az aki megszólította Hermiónét- leveszi a kapucniját. Rövid, barna haja egy nagy szögletes fejet díszít. Furcsán, görnyedten áll, pedig  nagydarab, és elég magas is. Megérzem a kardomat, hogy visszakerült a zsebembe. Az utazás több ideig tartott, mint hittem.

-Kik vagytok, s miért hatoltatok be Numregard régi börtönébe? Tán fosztogatni, lopni akartatok? Vagy csak elszórakozni szegény rabok nyomorúságán? –mondja egy látszólag testetlen hang.

-Szegény rabok?– még kicsit kótyagos voltam az utazástól, de még így is furcsának találtam, ha valaki leszegényezi a börtönben lakó gonosztevőket. –mindegy...

-Igen fiú, szegény rabok– Hirtelen valami megvilágítja az addig koromsötét termet. Pontosabban egy emelvényt, tőlünk nem messze. Egy középkorú pasas ül rajta (természetesen trónon). Borostás, szögletes állát simogatja. Alapvetően vékony és izmos, teste akár egy hosszútávfutóé. Lenyalt, zsíros világosbarna haja van, és különösen bozontos szemöldök alól pislog felénk. Sunyi, összeszűkölülő szeme -legalábbis a falon lógó fáklyák fényében- nem kék, zöld, fekete vagy akár aranyszínű, mint Kronosz-Luké volt, hanem... Piros. Világító rubinszínű, mint valami vámpíré.

-Több tiszteletet mutathatnál a többségében ártatlanul bebörtönzött rabok felé. Értelmes célokat követték, ellentétben veled. De remélem, legközelebb ti hárman kerültök be oda. Ha jól végzem a dolgom, a Nagyúr biztos megengedi– átható pillantásával most Ront kezdte fürkészni.

-Kutassátok át őket!–vezényel a vámpír. A Krumnak nevezett egyed mellém lép, és mint valami biztonsági átvilágító a reptéren, elveszi a pulcsimat és áttapogatja, utasít, hogy ürítsem ki a zsebeimet. Abban pár koszos papírzsepin kívül nincs semmi, így továbblép Hermiónéhoz. Ő a zoknijába dugta a kis lila táskáját, de a fiú -férfi?- rögtön észreveszi. Mikor kihúzza, megnézegeti, és odadobja a vámpírnak. Az elkapja, és szórakoztam dobálni kezdi. A táskában valami furán megkondul. A lány felszisszen mellettem-azok voltak a könyvek. Ekkor jut eszembe, hogy a horcrux is benne van. Ha most kinyitja...

De szerencsére nem teszi. Ronnál sincs semmi, ezért a vámpír int egyet, mire minket elvezetnek.

📖

-A francba!–szitkozódik Ron, mikor a huszadszori próbálkozására sem nyílik ki az ajtó. Egy kis cellában vagyunk, van benne egy ágy meg egy vécé. Még szerencse, hogy Hermione is ebben a cellában van, különben úgy tudtuk volna használni, hogy senkinek nem kell forgolódnia.

-Hagyd Ron, ennek semmi értelme–sóhajt föl a lány. Az ágyon üldögélünk, és valamit próbálunk kieszelni. A vörös megcsóválja a fejét, és leroskad mellénk. Így üldögélünk egy darabig, míg Hermione egyszer csak összeráncolja a szemöldökét.

-Percy... Nem úgy volt, hogy tudod irányítani a vizet?

Összeráncolt szemöldökkel fordulok felé.

-Azt mondod, szökjünk meg a vécévízzel? Jó terv– mondom ironikusan

-Igen, azt! Ha ki tudnád a rácsok között irányítani úgy, hogy mi nem fulladunk meg, akkor elmoshatná az őröket. Vagy fulladással fenyegetnénk őket, ha nem nyitják ki az ajtót.

-Jobb ötletem van. Mindjárt meglátjátok.

A többiek kíváncsian néznek rám. Kissé izgulva lépek oda a rácshoz, mivel még sosem csináltam ilyet. Odakiáltok a háttal álló őrnek:

-Hé! Nézz csak ide!

Az hátrafordul. Én erősen koncentrálok. Már elég jól használom az erőmet, így nem olyan nehéz kiirányítani a vécéből. Elég undi, de mit tudok csinálni? Nem én fogok fürdeni benne.

A vízből két óriási kezet formázok, és elkapom vele a menekülő őrt. Az egyikkel leemelem az övéről a kulcscsomót. Beirányítom magunkhoz, az őrt még mindig a levegőben tartva. Az állkapcsát összeszorítom, de csak annyira, hogy ne tudjon kiáltani. Hermione elkapja a kulcsokat, és kikeresi a megfelelőt. Az ajtó kinyílik. Odalépek az őrhöz, és kardmarkolattal leütöm.

-Nyomás! Sejtem hol vannak a fegyverek!– kiabálom. Átrohanunk egy csomó szobán meg lépcsőn, amin áthoztak minket. Belökök egy ajtót, amin idefelé is megakadt a szemem. Körbe-körbe rengeteg polcon mindenféle mütyür - pálcák, furcsa tárgyak, színes folyadékokkal téli üvegek- hever. Felkapom a lila táskát, addig a többiek megkeresik a pálcájukat. Kirongyolunk az ajtón, és eliramodunk egyik irányba.

Elrohanunk a trónterem mellett, és igen! Ott van a kijárat! Kirohanunk, és jön a szokásos fullasztó sötétség.

📖

-Sikerült! El sem hiszem! És az a vízkéz! Az se volt semmi! Aztán puff! Volt őr, nincs őr! Aztán futás, és már itthon is!– lelkendezik Ron a Grimmauld téren. Mikor áthaladunk az előszobán, kénytelen abbahagyni, de a konyhában folytatja.

-Dáing! Paff! Durr! És a gyerek már el is ájul! Da...

-Visszamentél kétévesbe, Ron? –kérdezem mosolyogva.

Hermione szintén vigyorogva megrázza a fejét.

-Meg kéne semmisíteni a horcruxot–veszi elő a köpenyt, és feltartja. Én karddá varázsolom Árapályt, és felemelem, hogy lesújtsak vele. Abban a pillanatban a köpenyből egy füstalak bontakozik ki. Göndör haja van, karját összefonja maga előtt, szemrehányó pillantást vet rám. Annabeth.

Egyszer csak megszólal. A hangja nem az övé, rekedtes, és kicsit fémes hangzású.

-Hát itt vagy? Kerestelek téged, de már látom, hogy cserbenhagytál. Egyedül. Most már tudom, hogy nem jelentek neked semmit. Jobb lett volna, ha feloldódsz a Sztüxben. Kronosz sokkal szebb világot adott volna volna nekem, olyat, amiben értékes vagyok–a szavai valószerűtlenek, mégis fájnak. Mint egy kés, amivel kenyeret vajaztál, de a szívedbe döfik. A karom megremeg.

-Öld meg Percy! Hasítsd szét!–kiabálja valaki, talán Ron? Észbe kapok. Ez nem ő. Ez csak egy köpeny. Lesújtok a kardommal, a szakadó textil hangja hallatszik. A ruhadarab úgy néz ki, mintha ketté égették volna, a darabok szélei bepöndörödnek. Sistergést hallunk.

-Ez... Ez ki volt?–kérdezi Hermione óvatosan. Elteszem a kardom, és leülök az egyik székre. A jó hangulat gyorsan szertefoszlott, mint a füst a szélben.

-Ő a barátnőm. Az én világomban. A... Annabethnek hívják–mondom, aztán mosolyt erőltetek magamra –de csak a fantomja. Na, hová lett a jókedvetek? Már csak egy horcrux van hátra!

Ron furcsa tekintettel mered rám. Olyannal, mintha... Be lett volna avatva valamibe. Amit csak mi ketten tudunk.

📖

Két napja semmisítettük meg a köpenyt. Most a konyhában ülünk, és a Sipor által készített húslevest kanalazzuk. Hermione egy újságot lapozgat, mi Ronnal halkan beszélgetünk. Egyszer csak lépéseket hallunk az ajtó elől. Felpattanunk. Leveszem a kupakot Árapályról. Nyílik az ajtó, felkészüljön, hogy valami szörny, vagy maga Voldemort lépjen be...

-George–kiált Ron. A belépő egy ránézésre húsz éves, vörös hajú fiú, feltűnően hasonlít a barátomra. Csak egy pillanat múlva veszem észre, hogy az egyik füle helyén lyuk tátong. Arca gondterhelt, de amikor meglátja Ront, felderül.

-Te... Itt... Hogyan...–hebegi Hermione

A fiú megöleli a lányt és kezet ráz a fiúval -öccsével?- majd felém fordul.

-Te vagy Percy, ugye? Ginny mondta, hogy így hívnak. George vagyok, Ron legfiatalabb és legszebb bátyja– nyújt kezet. Én megrázom. Szimpatikus srác. A többiekhez fordul, de érzem, hogy nekem is szánja a mondanivalóját.

-McGalagony küldött. Voldemort a seregével a Roxfort felé tart. Szükség van minden pálcaforgatóra.

-Milyen seregével? Halálfalókkal? –kérdezi homlokráncolva Hermione

-Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy sajnálom, de egy időre abba kell hagynotok a küldetést.

-Végül is... Lehet, hogy ott van az utolsó horcrux. Arra is gondoltunk, nem?–néz ránk Ron.

-De, igaz. Amúgy sincs választásunk. Gyertek–mondja Hermione.

George nyomában kisorolunk a konyhából. A lány odakiált Sipornak, hogy nem jövünk vissza, és odakint elhoppanálunk.

📖

Az iskolán kívül érünk földet. Gyorsan bekopogunk. Egy mogorva pasas nyit ajtót, de amikor felismeri George-ot, beenged. Felszaladunk McGalagonyhoz, elmondani neki az eddigi eredményeinket, újdonsült barátom pedig elnézést kér, és elsiet.

📖

-Professzorasszony! Mit lát?–kérdezi Hermione. Már vagy két órája nála ücsörgünk, beszámoltunk neki kalandjainkról, és arról beszélgettünk, hogy hol lehet az utolsó horcrux. McGalagony most az ablaknál áll, azt nézi, hol tart a sereg. Mi nem vagyunk annyian, hogy elébük menjünk, pedig voltunk pár százan, többen, mint valaha is a Félvér Táborban. Az a gond, hogy ezek szerint ők még többen vannak.*

A tanárnő rémült arccal fordul vissza felénk.

-Már a kapunál vannak. Nyomás lefelé!

📖

Mire leérünk (tettünk némi kitérőt valami piros-sárga szobába, lerakni a cuccokat) Voldy már nyomul is befelé a kapun, a seregével együtt. A serege... Cafatokban lógó ruhájú, dülöngélő, sebhelyes zombi. Szó szerint.

Rögtön az első sorban egy George-ra nagyon hasonlító halott megy. Vak, üres szemgödrét felénk fordítotja, Hermione felsikkant. Ron majdnem odaszalad, de időben visszafogom. Bármilyen bizarul hangzik is, be kellett engednünk őket, mert csak a nagyteremben volt elég hely, hogy megütközhessünk velük. Én személy szerint az javasolnám, hogy szorítsuk őket vissza, csak az a bökkenő, hogy Voldy is az első sorban van. Ő határozottan élőnek tűnik. Tejfehér bőre és fekete talárja van, apró szeme gonoszul néz körbe. Amikor engem is meglát, valami zöldes fény villan benne. Az orra hiányzik, de most az nincs kedvem nevetni rajta. Csak a szórakozás kedvéért néha megereszt egy-egy zöld fénycsóvát közénk, bár a legtöbben félreugornak. Mindenki beér a nagyterembe. Jobban szemügyre vetlszem a holtak seregét (furcsán hangzik, hogy régebben pozitívumként szerepeltek a harcokban, lásd manhattani csata). Látok még egy csimbókos fekete hajú, magas férfit, borostával az állán. Egy lila hajú nőt, mellette egy bajuszos, de fiatalos férfit. Van egy manó, aki úgy néz ki, mint Sipor, csak láthatóan jóval ifjabb. Neki az ingén vörös folt sötétlik, mintha hasba szúrták volna. Egy szemüveges, Harryre nagyon hasonlító férfi egy vörös hajú nő mellett áll. Egy kisfiú, manós arca ijesztően mered rám. Egy magas, hosszú ősz szakállú úr. A barátaim megmerevednek a látására, nekem pedig kissé ismerősnek tűnik. McGalagony irodájában a falon lóg a festménye.

Csak jönnek és jönnek. Egy sasorrú, fekete hajú férfi egyszer csak ráugrik az egyik védőre, és fojtogatni kezdi. Odamennék segíteni,  de megtámadott egy zombi bagoly (?). A csőrével szurkál, míg ketté nem hasítottam Árapállyal. Meglepő módon nem lett belőle hús-és tollcsomó, hanem elporlad, mint a a szörnyek.

Elkezdődik a harc.

A védők hősiesen küzdenek, de a zombik rengetegen vannak, ráadásul arra már én már a rájöttem, hogy az emberek halott szerettei azok. Például a vörös fiú. Az biztosan valamelyik Weasley. Vagy a fekete, szemüveges férfi. Az tippem szerint Harry apja lehetett. Két ellenfél között oldalra pillantok. Ginny nagyon jól harcol, egyik halottat intézi el a másik után, és az se nagyon hatja meg, hogy volt ismerőseivel küzd. Most már sajnálom, hogy lehisztislibáztam, de mindegy.

Előrefutakodom a halálos árkokat osztogató Voldyhoz. Ő rám vigyorog.

-Te jöttél a másik világból, igazam van?–hangja akár a kígyósziszegés– És te semmisítetted meg két horcruxomat is. Nem is tudod, még csak nem is sejted, mi lehet a harmadik–nevet fel, aztán hirtelen elkomorul, és felém lő egy halálos átkot. Én ösztönösen magam elé kapom Árapályt. Voldy arca rémültté válik, az átok visszacsapódik rá. Egy pillanatra felvillan az agyamban, hogy valahogyan csinált egy horcruxot a kardomból, de minden elsötétül. A Halál Ereklyéinek a jele lebeg felém, belém száll, én pedig mintha Fekete Péteren szállnék el.

* Bár biztos kitalálhattak volna hatékonyabb taktikát, a cselekmény miatt most eltekintettem ettől.

Gondolom arra mindenki rájött, hogy ez egy évvel a roxforti csata után játszódik. Percy miután innen elment, Lupához fog kerülni, és elkezdődik a kiképzése, szóval a két sorozat (PJO és HoO) között játszódik. A zombis-szerettes rész kicsit hasonlít a Fairy Oak 3. részére, de ez csak később jutott eszembe, úgyhogy nem onnan másoltam. A legközelebbi részt próbálom hamarabb hozni (ha valaki várja) de elég zsúfolt vakációm van.