Serafina

A levélben ez van:

Kedves Norbi!
Tudom, hogy utolsó perceimben írtam, és azt is tudom, hogy lehet, hogy még a kórházban voltál amikor megjött ez a levél. Az orvosok szerint, nem élem meg az estét. Még csak 15 vagy. Vajon most mennyi vagy amikor olvasod? Ha ennyit már elolvastál akkor rátérek a lényegre.
Van unokahugod. Német Izabella és Német Gábor gyermeke.
Izabella az anyukád huga volt. Miután Fanni elhunyt, Izabbela és Gábor keresett meg engem.
Figyelj, nem tudom milyen helyzetben vagy, de meg kéne látogatni Német .....! Remélem jól vagy.

Üdvözöl a nagymamád Dorinka néni

Norbi

Miközben olvasta, láttam, hogy folyton felcsillan a szeme. Valamit tud amit én nem. Vajon mi az? Most miért néz így rám?  Lehet, hogy tudja ki az unokahugom. Neee. Nem. Az lehetetlen. Nem történhet meg. NEEEEEEE. REmélem nem. Ugye nem?
- Mi a baj? - szakította meg a gondolataimat.
- Te vagy az unokahugom? - kérdeztem teljesen lefagyva.
- Dehogy - na itt megnyugodtam - Lilly az.

Na nekem ebből elég. Serafina legjobb barátnője az unokahugom
- Nem hiszem el.
- El kell hinned - megfogta a kezem, hogy megnyugodjak.
- De-de-de...
- Ez SZUPEEEEER - úgy mosolygott rám, hogy nekem is mosolyognom kellett miatta.
- De miért?
- Hát... mert....
- Na? - kérdeztem, egyre idegesebben vártam a választ.

Serafina

- Azért, mert ugye...
- Na? - kérdezte egyre türelmetlennebül.
- Mert jól nézel ki és...
- És? - folyton félbeszakított.
- Ugye barátok vagyunk?
- Igen, de mi és? - egyre izgatottabb és feszültebb lett.
- És ha beléd esne akkor gondolom, nem engedne a közeledbe és...
- És mi? - nyugtalankodott, de nagyon türelmes vagyok.
- És vége lenne a barátságunknak meg el kéne költöznöm valahova nagyon messzire, hogy ne zavarjalak.
- És? Jah, most nincs több és. Értem - mosolygott rám, de hirtelen elkomorodott az arca.
- Mi az? - kérdeztem feszülten.
- Jah, elgondolkodtam, de.. - direkt csinálja ki az idegeim?
- De mi? - nyugtalankodtam.
- De...
- De?
- De...
- De?
- Vajon...
- Vajon? - mondja már eeeeeeeeeeeeeeel
- Vajon mennyire probléma az...
- De miiiiiiiiiii? - elfogyott a türelmem, rátámaszkodtam a térdére és belehajoltam az arcába - De mi mennyire probléma?
- Az, hogy az unokahugom legjobb barátnője nálam lakik.
- Nemtudom - ültem vissza a helyemre - Jó kérdés...

Nagyon elszomorodtam. El kell költöznöm, mert nem bír? Pedig már meg is szerettem ezt a helyet. Nem akarok elmenni. Nagyon nem. Főleg, hogy már nincs családom. Talán pár könnyem is lehullott mert Norbi mellém ült, és átkarolt. Lilly írt de nem érdekelt, viszont Norbit igen.
- Mi a kódod?
- Hogy mi? - értetlenkedtem.
- A jelszavad,
- Jaaaaaaaa. Minek mondjam meg?
- Mert barátok vagyunk, és itt laksz, és gondolom kell wifi, vagy nem?
- Igen kell. Amúgy ujjlenyomatos, na add ide.
- Minek?
- Fel akarod oldani?
- Kell wifi?
- Add már ide.
- Miért? Nem kell a wifi?
- De kell wifi csak add már oda. Bele akartam rakni a memóriájába a te ujjlenyomatodat is, mert a hugomnak már nem kell.
- Ja ok.
- Na végre - vettem el tőle a telóm - a kezed is kéne, vagyis az egyik ujjad.
- De melyik?
- Te döntesz - odaadta az egyik ujját és már benne is volt a memóriájában.
- Kell a wifi?
- Igen.
- Jó megkapod - mondta, és adott egy barackot a fejemre.

Sziasztok, folytattam. Na jó, csak 15 perc telt el.
Bocsi a túl sok párbeszéd miatt.
/Végig a Demons-t hallgattam LOL/