szobám bús léptének

csokor hajlong nagyot

s mennyegző végén, rám

sziromtenger ragyog

két ifjú szív festi

hótengerét lágyan

s dunyhával födi el

a vérvörös ágyban

süllyedni a tavaszban

forró csókot kérni

de szél támad panasszal

nem lehetne régi?

régi vággyal égni

tűzpárnák között

lelkeket cserélni

S valahol messze

éjben elmeredve

várni halált

várni a neszre

valahol messze.

óh hát nem lehetne?