Óh látom út mentén

az elveszett királylánt

lehajolva elém

én csokolnam, imádnám

rút a lélek konnyed testben

sűrű mocsár elnyeli

be véresre törte sarkát

tegnap veszett percei

barázdák homlokán

holtággá vájt élet

égeti milliom sugár

keze mind fehérebb

nyári napon az út mentén

szerelmes a halál

téli éjen a szèp remény

hogy e lány rám talál.