Amott lent a tónak

csillámló ékszer tükrében

holt csillagok rónak

köröket, mindük elébem.

Tejszín hídon sétálok

részeg festő éjnek szembe

ecsete már holdban ázik

utcát házat összekenve.

S most húsomat vágja karmai

az eltorzult valóságnak

angyali egy leány,

ki áldozatként élt a mának.

Rám terít a vadak szíve

selyem vékony ágyneműt

s otthon vagyok a semmibe'

bár rettegek mindenütt.