Nami szemszöge:

Hirtelen Luffy abbahagyta az éneklést, pont a gitár szóló előtt és rámnézett. Nagyon megijedtem, hiszen nekem nem is kellett volna itt lennem. Idegesen néztem Luffy szemébe, ahol legnagyobb meglepetésemre csak a kiváncsiság látszott, harag akármilyen nyoma nélkül. Egész testével felém fordult és még mindig engem nézett.

- Hát te meg mit keresel itt? - kérdezte még mindig meglepetten.

Nem volt érdemes hazudnom, hiszen úgysem lennék elég hihető. Ezért úgy döntöttem inkább elmondom az igazat és majd remélem nem mérges.

- Há-hát az úgy volt, hogy elindultam felfedezni a próbatermeket és akkor meghallottam, hogy valaki gyakorol és kiváncsi voltam, ezért bejöttem - mondtam kissé lehajtva fejemet.

Közelebb jött hozzám, de én még akkor sem mertem felnézni rá.

- Hé, nem történt semmi rossz, nem haragszom rád egyáltalán - lépett elém.

Még egy ideig hallgattunk, majd Luffy végül megtörte a csöndet.

- Öhm, és te amúgy milyen hangszeren játszol? - kérdezte tőlem.

- Zongorázom és gitározom - válaszoltam.

Látszott rajta, hogy a gitár szó hallatán belelkesült. Letámasztotta a hangszerét és kihúzott a függöny takarásából.

- Tényleg tudsz gitározni, na és mennyire? - hadarta csillogó szemekkel. Szinte körbeugrált.

- Hát, kicsi koromban tanultam - néztem fel rá végre.

Szinte belehajolt az arcomba, olyan közelről várta a válaszomat. Én idegességemben és pirulásomban hátraléptem, de nem számítottam arra, hogy mögöttem lépcső van. Dőlni kezdtem. Így már csak arra volt időm, hogy ijedten az előttem állóba kapaszkodjam. Hát mit is mondjak, nem igazán volt jó ötlet, mert így már ketten estünk és ami még ennél is rosszabb, hogy én voltam alul. Luffy nem kis meglepetésemre a fejem alá rakta a kezét és szabad kezével magához szorított, hogy ne essen nagyon rám. Végül a puffanás nem is volt olyan rossz. Utána viszont egy elég félreérthető helyzetben voltunk. Luffy homloka hozzáért az enyémhez, érezte forró leheletét a nyakamon, amitől kirázott a hideg. A lábaim az övéi között voltak. A szemei az enyémekbe mélyedtek, még sosem vert ilyen hevesen a szívem. Miután ő is felfedezte a körülményeket, hipergyorsasággal leszállt rólam és felsegített.

- Nem esett bajod? - kérdezte enyhe pírral az arcán.

Még cukinak is találtam volna, ha nem azzal lettem volna épp elfoglalva, hogy hálaimát rebegjek a fentieknek, amiért senki nem látott meg minket az előbb.

- Nem és ne haragudj, hogy magammal rántottalak! - éreztem, ahogy egyre jobban vörösödöm.

- Semmi baj, cserébe legalább elmesélhetnél egy kicsit magadról - vetette fel az ötletet Luffy.

Luffy szemszöge: Miután túl voltunk egy nem kicsit zavarbaejtő pillanaton, hogy tereljem a témát, megkértem, hogy meséljen valamit magáról. Igazából tényleg szerettem volna megismerni közelebbről. Volt valami különleges a lányban. Valami, amit vonzónak találtam benne.

Láttam, hogy kicsit meglepődik a kérésemen, de végül az arckifejezése elárulja, hogy belement a dologba. Nagy levegőt vett és belekezdett a mesélésbe.

- Tehát East Bluen születtem egy kis szigeten, ott éltem a nevelőanyámmal és a mostohatestvéremmel - itt abbahagyta egy pillanatra a beszédet, fájdalom suhant át a tekintetén.

Úgy éreztem, valami olyanra kérdeztem rá, amire nem kellett volna. Lehajtotta a fejét, és nem szólt semmit.

- Ne haragudj, Nami. Van kedved kipróbálni a gitáromat? - próbáltam menteni a menthetőt.

Erre már csillogó szemekkel nézett fel rám.

- Tényleg megengeded? - kérdezte, mint valami kisgyerek.

- Hát persze! - vigyorogtam rá.