Reggel szinte felugrottam az ágyból, mikor a fülemet megütötte valami hangos zaj, mint utólag kiderült kürtszó. Először azt hittem otthon vagyok, de hamar beugrott minden, ami történt. Döbbentem bámultam a többieket készülődni, végül az rázott fel, hogy Luke az arcomba dobott egy narancssárga pólót.

- Ma érkezik a legtöbb gyerek. - vakkantotta. A fürdőbe siettem ahol elszenvedtem az időt a hajam kifésülésével, majd gyorsan felkaptam magamra az egyenpólót és egy világos rózsaszín rövidnadrágot. Mire kirohantam már csak egy ember volt a házban. Stephanie az ágyán egy laptopot az ölében tartva.

- Te nem mész enni? - kérdeztem bizonytalanul.

- De.... Egy pillanat.... - motyogta, miközben nem vette le a tekintetét a képernyőről. Néhány perc múlva összecsukta a gépet és felállt. Most egy vörös pólót viselt, Keep calm and be the daughter of Athene felirattal. Ez is nagy volt rá, de nem annyira, mint a tegnapi. Alig látszott ki alóla a fehér gatyája.

- Azt hittem, hogy ma mindenki narancssárga pólót fog viselni. - jegyeztem meg.

- Hát... Én lázadó vagyok. - mosolygott. A szemei alól eltűntek a táskák, így nem úgy nézett ki, mint én miután három napon keresztül éjjel- nappal sorozatot néztem, majd elindult kifelé, én pedig követtem. Nyújtózkodott egyet. - Szar dolog hősök gyerekének lenni, mi? - kérdezte hirtelenül.

- Hát ő.... - motyogtam. Nem tudtam mit válaszoljak. - A szüleimet szeretem...

- Értem. - vigyorgott. - Pontosabban megértem. Legyél szép, legyél okos.... Ha lány akkor első sorban szép, de ha Athéné az anyád akkor okos is. - morogta az orra alatt. Nem hiszem, hogy tudta, hogy hallom.

- Te kedvesebb vagy velem, mint a többiek. - jegyeztem meg halkan.

- Nos ez azért van, mert csodás vagyok. - nevetett fel. - Amúgy a féltestvéreim elég karótnyeltek. Kivéve anyukádat. - magyarázta. - Kissé olyanok, mint a bátyád.

- És te miért nem vagy az?

- Nem tudom. Azt hiszem nem érdekel eléggé az irodalom, az építészet vagy az atomfizika. - szinte észre se vettem, hogy már a pavilonban vagyunk, ahol tegnap este ettünk. Stephanie azonnal levágódott az egyik üres helyre és a maga mellett lévő kis helyre mutatott, ahová beprésltem magam. Az előttem lévő tányér üres volt. Értetlenül néztem körbe, hogy honnan szereztek ételt a többiek. Stephanie felém nyújtott egy poharat, amiben ránézésre tea volt. Lassan belekortyoltam, majd láttam, amint Stephanie tányérján megjelent egy csokis fánk. Több se kellett nekem azonnal kiköptem a teát és fuldoklani kezdtem. Amint már nem éreztem úgy, hogy ital lenne a tüdőben a pohárra meredtem.

- Mit tettél te ebbe? - néztem Stephaniera, aki csak nevetett.

- Ez sima tea. - felelte. - A tányéron pedig olyan étel jelenik meg, amilyen szeretnél. - nem akartam elhinni. " Biztos van erre is valami magyarázat, ami nem függ össze az Istenes marhasággal. " - gondoltam. - Mire vársz? Kérj valamit! - buzdított Stephanie. Behunytam a szemem és elképzeltem egy tányért, amin sült szalonna és kenyér van. Mikor kinyitottam a szemeim a tányéron valóban az áhított étel volt. Lassan, gyanakodva nyúltam hozzá, mintha mérgezett lett volna, de mikor nem érzékeltem semmi különös ízt felbátorodtam és gyorsan eltűntettem mindent a tálról. Reggeli után az aréna felé vettem az irányt, ahol tegnap Dan tesztelt engem. Amint odaértem láttam, hogy a barna hajú srác mellett ott ült Becca. Ugyanolyan Félvér táboros pólót viseltek, csak Beccán nadrágtartós farmer rövidnadrág volt, addig Dan egy egyszerű bézs színű térdig érő gatyát viselt. A szőke amint meglátott engem hozzám sietett.

- Alice! Ugye Ashley nem bántott? - kérdezte kissé aggódva.

- Nem. - válaszoltam.

- Akkor felkészülnénk a zászlóvadászatra. - szólalt meg Dan.

- A mire? - vontam fel a szemöldökömet.

- Egy játék amit akkor játszunk, mikor a legtöbb táborozó itt van. A lényeg az, hogy van két csapat. A tagok már megvannak. Te velünk leszel. A csapatoknak meg kell szerezni egymás zászlaját és átvinni a saját területükre.- mondta a barna hajú. Dannel vívni gyakoroltunk. Mutatott néhány mozdulatot, amit többé kevésbé ( inkább kevésbé ) sikerült lemásolnom. Ezek után Becca próbált segíteni nekem a szánalmas íjaszati eredményeim feljebb tornázásában.

- Te nagyon jó vagy ebben. - jelentettem ki, mikor már sokadszorra néztem végig, ahogy eltalálja a célt. Egyszer se tévesztett.

- Hát.... Igazából számomra ez nem nagy dolog. - vakarta meg a takróját. - A véremben van. És apám tanított. - fűzte hozzá. Egy idő után Becca és Dan úgy döntöttek, hogy ennyi elég. Dan elment a dolgait csinálni én pedig Beccával maradtam, aki a megérkezett gyerekeket üdvözölte. Általában mindenkinek kedvesen köszönt és ennyi, de volt egy nő meg a gyerekei. Egy fiú és egy lány. A srác szőke hajú volt, zöldes- barnás szemű. Az orra hegyes volt és egyenes, de nem túl nagy. Az álla szintén hegyes volt, jóképű, de gyerekes. Szőke haja kicsit kócosan állt, de láthatóan jobbra volt fésülve. Nagyjából olyan 170 cm magas lehetett, kisportolt, széles vállú és a szemeiben volt valami fura fény, ahogy csillogtak... Vörös pólót viselt és farmert. A lánynak mellette hosszú, egyenes, barna hajjal és ugyanolyan szemekkel rendelkezett, mint a fiú, ahogy az álla is hasonlóan hegyes volt, viszont az ő szemei nagyobbak voltak az arcához képest és kissé távolabb ültek egymástól. Ő is meglehetősen szélesvállú volt, a fiúval egyformán magas. A haja neki is jobbra volt fésülve, de az övé kissé rendezettebb volt. Egy fekete pulóver viselt ( ami a nyári melegben nem lehetett egy könnyű dolog ), fekete rövidnadrággal és lila díszként hordott nadrágtartóval, ami le volt engedve.

- Nekünk kell fogadni őket. - közölte Becca és odarángatott. - Jónapot üdvözlöm a.....

- Kérlek Brenda hagyd abba. Már százszor előadtad ezt a szöveget. - mondta.

- Igazából Becca. - helyesbített halkan a mellem álló szőke lány, de a nő már nem őt figyelte, hanem inkább engem.

- Te ki vagy? - kérdezte. Csak most vettem észre milyen ijesztő. Jóval magasabb volt nálam, úgy kb. 60 kiló lehetett, de színtiszta izom, a nyaka olyan volt, mint egy bikáé és összességében nagyon férfias látványt nyújtott. Szinte remegtek a lábaim.

- Alice Jackson. - feleltem.

- Ismerem az apádat. - mondta majd kezet ráztunk. Olyan bitang erős volt, hogy azt hiszem legalább három ujjam eltört.

- Ez meg ki volt? - néztem Beccára.

- Clarisse La Rue. Kisegítő, mint apád. - kapta választ rá.

- Ja ő is itt dolgozik vagy mi - mondta a lány. - Én Cindy vagyok. Cindy La Rue. Az ott anyuval az ikertesóm Jake. - kedvesnek tűnt.

- Alice Jackson. - ráztunk kezet.

- Te is második generációs vagy, nem? Mi is azok vagyunk. - mosolygott.

- Akkor te melyik bungalóba tartozol? - kérdeztem.

- Én az Árészba. Anya apánk nevére se emlékszik csak arra, hogy félisten volt. - magyarázta Cindy.

- Jó tudni, hogy nem mindenki szemét itt. - motyogtam.

- Biztos Ashleyvel találkoztak először. - mondta. - Mindegy. Sajnálom, hogy nem egy csapatban leszünk, de majd próbálok kíméletes lenni. - ez után elsétált. Míg nem jött meg a legtöbb táborozó beszélgettünk Beccával. Elég sok dolgot megtudtam. Arról mesélt, hogy milyen volt Apollón mellett élni és hogy az apja mindig arról beszélt neki, hogy van egy nővére akivel egyszer találkozni fognak. Azt is megtudtam, hogy a Light nem az eredeti neve. Ez csak az a név, amit az apja felnézett, amíg a halandók özt nevelte Beccát. Elég érdekes volt. Egy dolog viszont nem értettem. Becca mindenkinek így megnyílik, vagy csak nekem? És ha csak nekem akkor: Miért?

Délután már a legtöbb gyerek a táborba ért. Akkor kezdődött a játék. Biát még kicsinek és tapasztalatlannak találták így nem játszott. Kékek lettünk. Az én feladatom volt a zászló őrzése. Nem meglepő minden újoncot ide állítanak általában több emberrel együtt, én viszont egyedül voltam. A páncél kényelmetlen és nehéz volt, a pajzs miatt majd' leszakadt a karom, a kard meg sehogy se illeszkedett a kezembe. Ettől függetlenül próbálkoztam. Sikertelenül. Egyszer csak megjelent Cindy, Jake és egy ismeretlen srác.

- Sajnálom Alice! Kedves lány, de ha nem intézünk el kinyírnak. - mondta Cindy ezzel nekem támadt. A két fiú csak állt és nézett. Mellettünk volt egy patak és nem is csoda, hogy abban kötöttünk ki. Cindy sokkal jobb volt nálam. Ez egyértelmű volt. Sőt, sokkal jobb. Éreztem, hogy visszafogja magát. Eszembe jutott valami és sikerült meglepnem. A megfelelő pillanatban fejbevágtam a pajzsommal. Úgy esett el, mint egy bábu. Egy pillanatig már azt hittem agyon csaptam. Nem is csoda az a pajzs legalább három tonna. Ez után a kettő srác támadt rám. Bizonyára arra voltak kíváncsiak Cmit tudok. Így, hogy én nyertem ők visznek a földre. Remek. Hozzá kell azért tennem, hogy nagyon kedvesek voltak így is, mert adtak esélyt, hogy próbálkozzak. A patakban vívtuk a csatát. Többször is megsebeztek, de nem foglalkoztam vele. Megbotlottam egy kőben és hanyatt estem. A földön kúszva hátráltam.

- Nyugi! Nem bántunk. - mondta Jake. Tovább csúsztam a vízben. Nem tudom mi történt csak azt, hogy Jake elesett és a kard kiesett a kezéből. A fegyver gyorsan került veszélyesen közel hozzám. Az arcom elé kaptam a kezemet és vártam, de... Nem történt semmi. A fegyver..... Megállt. Félve kinyitottam a szememet. Egy jég oszlop nyúlt ki és tartotta az éles eszközt legkevésbé sem biztonságos távolságra a fejemtől. Egy nyíl süvített el és repítette a jeget meg a kardot messzire tőlem. Becca ugrott le a fa ágairól. Jake azonnal hozzám rohant.

- Istenek Alice nagyon sajnálom! Nem akartalak bántani! - ő is nagyon megijedhetett. Nem akartam elhinni, ami történt. A levegőt hevesen vettem és csak bámultam magam elé. " A jég... Mintha engem védett volna.... Lehetséges, hogy léteznek az istenek? " Csak üresen bámultam magam elé. Hamarosan megjelent apa és megrázott a vállamnál fogva.

- Alice! Lisa! Tudod ki vagyok? - kérdezte, mire lassan felé fordítottam a fejem.

- Apa... - motyogtam erőtlen hangon.

- Igen.... Már nincs semmi baj. - mondta, majd szorosan megölelt. Ezek után Jakehez fordult.

- Nem érdekel Clarisse, ha egy ujjal is hozzá mersz érni a lányomhoz én...- kezdte, de én félbe szakítottam.

- Ne bántsd! - kértem. -Nincs semmi baj. Ezt te mondtad. - Apa küldött még néhány dühös pillantást Jake felé, majd sóhajtott.

- Van képességed Alice. Át kell költöznöd a Poszeidón bungalóba. - jelentette ki apa.

- Gyere! Elviszlek az Athéné bungalóhoz. - ajánlotta fel Becca nem törődve a játék folytatásával. A nap többi részében az isteneken agyaltam. " Valóság lenne? " - nem volt egyszerű kérdés, hisz nagyjából 180°-kal ellentétben állt azzal, amit eddig a világról hittem. Este sokáig forgolódtam, de végül valahogy sikerült álomba gondolkodni magam. Bár így belegondolva talán jobb lett volna, ha nem alszom el. Egy furcsa, kopár mezőn álltam. Előttem vegy férfi volt, aki tartott valamit a hátán. Talán követ, de nagyon furcsa volt. Hirtelen megjelent az ex- igazgatóm és valamit mitt a hátán. Közelebb mentem, a jobb latásviszonynak köszönhetően pedig rájöttem, hogy nem valamit vitt a hátán hanem valakit. Anyát. A csuklói és bokái összevonták kötve. A szörny levágta anyát a földre, majd a hajánál fogva térdelő helyzetbe rángatta. Anyu nem szólt semmit csak gyilkos tekintettel meredt a köves pasira.

- Annabeth Chase, ugye? - szólalt meg a férfi, amire anya azonnal válaszolt.

- Baszódj meg!

- Na.... Ilyen csúnyán beszélni a vendéglátónkkal. - ciccegett a férfi.

- Ha nem tűnt volna fel elraboltak. - morogta anya.

- Régen láttalak utoljára. Azóta eléggé felvágták a nyelved. - jegyezte meg az idegen. - De nem bájcsevegni hozattalak ide.

- Trénert akarsz, hogy jobban tartsd az eget vagy mi? - gúnyolódott anyu.

- Hol van a tenger szeme?! - kiáltotta a pasi.

- Honnan tudjam?! Nincs semmi közöm ahhoz a vacakhoz, se a hordozóihoz! - válaszolta vissza anya megemelt hangon.

- TE találkoztál eggyel!

- Attól még semmi közöm sincs hozzájuk! - ordította anya, de ekkor verejtékben úszva felébredtem.