Az első célunk a vasútállomás volt. Hosszú volt az út San Franciscoig és gyalog nem tehettük meg, így választásunk a vonatra esett, mint közlekedési eszköz. Háhá... Most arra várok, hogy leírják a vonat belsejét, de nem fogom. Egy normális vonat volt. Egész nap zakatoltunk. Nagyjából egy nap vonattal és két nap busszal San Franciscoig. Hiába esteledett be én a többiekkel ellentétben ébren maradtam. Ez is valami dolog, hogy ülve nem bírok elaludni. Sokáig próbálkoztam, értelmetlenül. Mikor kinyitottam a szememet szembesültem azzal, hogy tesókám se alussza az igazak álmát. Valahogy más volt, mint szokott lenni. Nem csillogott az a megszokott magabiztosság a szemében. Az a: " tudom, hogy mindannyiótoknál okosabb vagyok. " dolog ami megszokott a bátyámtól. Nekem elhihetitek. 14 éve élek vele együtt ( nem volt egy könnyű tortúra ) és mindig az inteligenciai fölényét hirdette. Ez az egyik ok ami miatt nem igazán vagyunk jó testvérek. Elég nehéz kedvesen viselkedni azzal az emberrel, aki mást sem csinál, csak a saját nagyságát bizonygatja. A legrosszabb az, hogy részben igaza van. Hát ja. Gondolom már rájötettek, hogy nem vagyok egy nagy zseni. De visszatérve a témához Luke nem csak fölényes, de boldog is. Akármennyire stréber valami csillog a szemében, de most olyan, mintha üres lenne belülről. "Mi történhetett? ".

- Hahó! - szólaltak meg, mivel láthatóan nem vette észre, hogy ébren vagyok. Semmi reakció, így jól bokán rúgtam.

- Aú! - jajdult fel. - Ezt minek csináltad?

- Csak hogy rám figyelj. - mosolyogtam. Elégedett voltam, amiért sikerült magamra terelnem a figyelmét.

- Hagyj békén! - fordult vissza.

- Nem. - ellenkeztem. - Tudni akarom mi van veled! - semmi válasz. Már megint figyelmen kívül hagy. Ezt rendkívül utálom. - Mivel szerető testvéred vagyok ezért segíteni akarok. - folytattam, de erre se nézett rám. - Nem rázol le ilyen könnyen. Na mi a baj? - kérdeztem újra. - Nyögd már ki te jégcsap faszfej! - emeltem fel a hangom.

- Kussolj el! Felébreszted a többieket. - mondta kissé ingerülten.

- Csak akkor, ha elmondod, hogy mi bajod van.

- Jól van. Jól van csak hagyd abba, a hisztit. - erre csak egy csúnya pillantást kapott tőlem válaszul. - A prófécia miatt aggódok.

- Mi van benne?

- Elmondom ha nem vágsz közbe. Hárman indulnak,
Öten érnek célba.
Sötét lény áll útjába,
Minden hiába,
Sorsa be van vésve,
Ez lesz nemes vége.

- Szóval ez azt jelenti, hogy valakik meg fognak halni?- kérdeztem.

- Talán... - túrt szőke hajába Luke.- Csak azt tudjuk, hogy ketten nem jutnak velünk San Franciscoba. Lehet, hogy eltévednek vagy ilyesmi. - mondta. Próbálta elrejteni, de én láttam rajta, hogy mennyire aggódik.

- És valakinek vége.... - folytattam. - De mi ez a nemes dolog?

- Nem tudom. Lehet, hogy valami nagyon különleges emberről van. A hírességek zsebkendőjét, meg taknyát vagy törülközőjét eladják neten. - felelte.

- Ez nem igazán segít. - húztam el a számat.

- De valamennyire igen. Dant kizárhajtuk. Ő egy tucat Hermész kölyök.

- Ez kissé bunkó volt. - jegyezetem meg.

- Átlag János. - ragozta tovább.

- Na... Ne legyél seggfej. A végén még felébred és meghallja.

- Mindegy. Én megpróbálok aludni. - fejezte be a beszélgetésünket. Sikerült is neki, egész hamar. Én viszont elbóbiskolni se tudtam. Nagyjából reggel 6 óra körül kalauz mellénk sétált. Kókadtan nyújtottam át jegyeket. A férfi arcára mosoly húzódott. Gonosz mosoly.

- Miss Jackson. Lenne önnel egy kis dolgom. - azonnal a zsebemben nyúltam az Árapályért, hogy rátámadjak, de a szörny megszorította a csuklómat. Hirtelen egy roppanás hallatszott, majd felsikoltottam a fájdalomtól. Egyenlőre nem vette fel a szörny alakját, de tudtam, hogy nem ember. Egy ember nem lenne képes eltörni a csuklómat úgy, mint egy ropit. A hangomra felébredtek a többiek. Most már felvette az igazi alakját. Az ex igazgató állt előttem. Cindy azonnal rá támadt, de a lény egy legyintéssel 10 méterrel arrébb repítette. Jake azonnal a nővéréhez rohant, aki nem kelt fel a földről. Ellie kezében egy tőrrel a kalauzra támadt és végül az ablaknak hajították. Szerencsére elég masszív üveg volt, így nem tört ki csak megrepedt. Dan és Luke egyszerre harcoltak én pedig csak álltam. Nem csináltam semmit. A sírás határán voltam. Egy részt a fájdalomtól, másrészt pedig a riadtságtól.

- Elég! - vettem erőt magamon és kiáltotta remegő hangon. - Mit akarsz?! - ordítottam. - Miért vagy itt?!

- Alice hagyd abba! - mondta Luke.

- Tőlem akarsz valamit?! - folytattam kétségbe esetten. - Itt vagyok! Vigyél el, mint anyut! Csak hagyd őket békén! - az ex igazgató felém indult. Hirtelen valami különös érzés fogott fel. Összerándult a gyomrom, majd hamarosan hatalmas robaj ütötte meg a fülemet, a vonat pedig oldalra dőlt. A víz volt. A víz döntötte fel a vonatot és lassan elkezdte meg is ölteni. Fájdalom járta át a testemet. Elsötétült a világ.