A nap további része eseménytelenül telt. Jungkookkal csak az ágyban feküdtünk, mesélgettünk egymásnak a korábbi dolgokról, amik velünk történtek. Egyre több mindent tudok meg róla, és ez jó érzés. Jó érzés tudni azt, hogy megbízik bennem. Vacsorához lementünk az étkezőbe, ahol mint mindig, most is igazi terülj-terülj asztalkám várt. Neki ez már meg sem kottyan, hisz valószínűleg eddigi életében is mindig ilyen jókat ehetett, de nekem ez még furcsa. Nem tudok egyelőre ehhez az egészhez hozzászokni.
Miután befejeztük az étkezést újfent a szobájába mentünk, ahol egy közös filmnézést követően álomra hajtottuk fejünket.

Egész este rossz érzésem volt, amit a borzalmas rémálmom is megtetőzött, így reggel elég savanyú szájízzel ébredtem. Persze, miután észrevettem, hogy újból egyedül ébredek még rosszabb lett a hangulatom. Egy lemondó sóhaj kíséretében vettem elő egy pólót és egy melegítőnadrágot, majd a fürdőbe menve letusoltam. Miután minden dolgomat elintéztem a mosdóban elindultam megkeresni Jungkookot.
Csend volt, túl nagy csend.
A konyhában, a nappaliban, az udvaron, sehol nem volt senki. A személyzet is eltűnt, és a nyuszi fiút sem találom. Furcsa...
Egyedül egy hely van, ahol még nem néztem, s ahova elvileg nem mehetek. A dolgozószobájában.
Lassan elkanyarodtam a bal oldali folyosóra, és valamilyen oknál fogva gyomrom görcsbe rándult.
Mintha megérezném a rosszat.
A helyiség elé lépve már éppen kopogni akartam az ajtón, amikor hangokat hallottam bentről.

"oppa"
"Jeon"
"Mhég"
"Ah"

A lábaim a földbe gyökereztek, s minden kopogást mellőzve nyomtam le a kilincset és toltam beljebb az ajtót.
A levegő megfagyott.
A világ megállt.
Pont úgy, ahogy Jungkook ölében a lány, ki eddig őt lovagolta.

Jeon felpillantott rám, s még mielőtt bármit mondhatott volna bevágtam az ajtót és elszaladtam. Futottam vissza a szobába, ahova aztán bezárkóztam és az ágyon összekuporodva sírtam ki magamból mindent.

Komolyan elhittem?
Elhittem, hogy majd én? Majd én kellek neki? Egy fiú? Egy ilyen csődtömeg? Egy szerencsétlen számkivetett, akit a saját apja is eldobott magától? Akit évekig erőszakoltak meg és kínoztak minden létező eszközzel? Ennyire hülye voltam, hogy elhittem mindezek után is kellenék neki?
A csók...
Az első csókom. Azt is neki adtam.
Csak ordítani tudok, fájdalmas üvöltések és csak egy név jön ki ajkaim közül. Az, akit megszerettem és akire most szükségem van, de nincs itt.

-JUNGKOOK!- kiáltok fel fájdalmasan, és már csak arra eszmélek fel, hogy valaki az én nevemet is ugyanígy ordítja miközben kissé pofozgat.

-TAEHYUNG! TAE! TAEHYUNG! KISCICÁM! TAEHY— szemeim kipattanak és Jungkook aggódó szempárjával találom magamat szemben, miközben vállaimat szorítja kétségbeesetten. Hirtelen bújik hozzám, fejét teljesen nyakhajlatomba temetve és csak mélyeket lélegzik. A lehető legszorosabban ölelem magamhoz, és realizálom magamban, hogy ez csak egy álom volt. -Nagyon megijesztettél, Tae- mondja, miközben elhúzódik tőlem és könnyeimet törli le. Tényleg sírtam?Ennyire megviselne, ha valós lenne? -Nyugodj meg. Csak egy álom volt- húzza fejemet mellkasára, ahogy háton fekszik az ágyon. -Elmondod?- kezdi el piszkálni tincseimet, miközben egy-egy puszit rejt el hajzuhatagomban.

-Te voltál...- suttogom erőtlenül, mire keze mozgása megáll és levegőt is elfelejt venni. -Csak, felébredtem, és sehol sem találtalak. Aztán, mindenki eltűnt. A ház üres volt. A dolgozószobádhoz mentem, ahonnan nyögések hallatszódtak ki. Te nyögtél... és egy lány. És mikor benyitottam láttam is, ahogy éppen egy lánnyal... csinálod.

-De ez nem igaz, Tae- emeli meg fejemet és miután egy hosszú puszit nyomott ajkaimra, homlokunkat dönti egymásnak -Míg Te itt vagy nekem, rá se nézek másra. Rendben? Az meg, hogy köztünk mikor fog megtörténni az aktus, hát pont nem érdekel. Addig várok rád, amíg te nem mondod, hogy akarod. Elhiszed nekem, hogy igazat mondok?- kérdezi, miközben arcomat cirógatja és orrom hegyére ad egy puszit.

-Hiszek neked, Mr. Jeon- érintem össze ajkainkat, s ő lágyan kezdi mozgatni az övét, hogy aztán egy kissé vadabb táncba kezdejenek párnáink. Lassan nyalja végig alsó ajkamat, hogy bejutást nyerhessen, és én minden hezitálás nélkül engedem le államat, hogy ténylegesen áthelyezze nyelvét az én szájüregembe. Az utolsó négyzetmilimétert is felfedezi ízlelőszervével, minek következtében belenyögök a csókba. Jungkook elvigyorodik, én pedig azon kapom magam, hogy már derekán ülök és ő fenekemet masszírozza, szenvedélyes csókunkat egy pillanatra se megszakítva. Meg tudnám szokni.
Végül -bár nehezen de-, sikerült elszakadni egymás ajkaitól és egy utolsó cuppanós puszi után, végleg mellkasára helyezem buksimat.

-Nem foglak bántani téged, cica- jelenti ki komolyan, határozott hangnemmel, mégis a sajátos módján kedvesen, mire én egy kicsit kuncogok. -Mit nevetsz? Nem hiszed el nekem?- kérdezi már sokkal huncutabban, én pedig hasfalára csapok egy alig érezhetőt, és most rajta a sor, hogy felnevessen. -Te kis méregzsák.

-Uh, de utállak- durcizok be karjaimat összefonva mellkasom előtt, ahogy lecsúszok izmos mellkasáról.

-Na, gyere ide- dünnyögi fülembe és mögém mászva átöleli derekamat, én pedig a legkisebb ellenszenvet sem mutatva készségesen simulok karjaiba. -Látod cica, nem utálsz.

-Szerencséd- mondom halkan, és kézfejét megemelve kulcsolom össze ujjainkat, hogy aztán egy puszit nyomjak rá. -Aludjunk még.

-Aludj jól, Taehyung- emelkedik fel, hogy ajkaimra csókoljon, majd mikor visszafekszik újra egymáshoz simulva alszunk vissza.

—————
Szerintem ez borzalmas lett. 😟Valószínűleg át fogom írni később, de annyira volt kedvem most ehhez a vége meg egy ilyen valami lett😒
Mindegy, a lényeg, hogy nagyon remélem azért valamennyire elfogadható lesz és ha lesz időm később még javítok rajta 🤗❤️

Puszi a pocitokra!💚